Miért kell még mindig fizetni egy olyan szolgáltatásért, amelyet nem vesz igénybe az ember? 2009. május 27. 10:59
A május 25-i adás
Műsorvezető: JUSZT LÁSZLÓ
Mv.: - Van egy sor adósságom, úgyhogy gyorsan túl is teszem magam rajta. Egy jó hírrel kezdünk. Nis Sándorné írt nekünk, emlékeznek ő volt az, akinek a Bécsben dolgozó férje odakint meghalt, de mire a család erről már el is temették ott kint, Bécsben. Itt a műsorban Simóka Kálmánné, a Fővárosi Temetkezési Intézet vezérigazgatója megígérte, hogy annak ellenére, hogy nekik semmi közük nincs az ügyhöz, vállalják az exhumálást és a hazaszállítás költségeit. Ez, mint a hölgy, az özvegy írta, meg is történt. A férje hamvait hazahozták és a pilisvörösvári temetőben végső búcsút vehetett tőle a család, a rokonok és a barátok. Köszönjük Simókánénak.
Mv.: - A naphegyi teniszpálya helyén kialakított sittlerakóval kapcsolatban is van hírünk. Az I. kerületi jegyző, Deák Ferenc azt írta, hogy a tulajdonos nem rendelkezik telepengedéllyel. A telket nem rendeltetésszerűen használja, sőt a kerítést sem szabályosan állította fel. Ezért már 25-ször megbüntették összesen másfél millió forintra. Ő tulajdonképpen ezt helyreigazításnak szánta, de mi ugyanezeket a dolgokat mondtuk, úgyhogy nem pontosan értem, hogy mit kellett volna helyreigazítanunk, de azért elmondjuk, hogy viszont szerinte nem felel meg a valóságnak az az állítás, hogy 60 tiltakozó aláírást tartalmazó ívet juttattak volna el a lakók az önkormányzathoz. Azt írja, hogy csak 60-at, már úgy értem, hogy 60 aláírást. Az ott lakók viszont azt mondják, hogy két aláírásgyűjtés is volt. Az egyik a szabályozási terv ellen, ott valóban 60 szignó gyűlt össze, a másik viszont a terület beépítése ellen, ahol közel ezer. Mi eldönteni nem tudjuk. Elmondtuk mind a két fél álláspontját.
----- * * * * * -----
Mv.: - Az elmúlt években számtalanszor foglalkoztunk a parkolással, a szabályok fura értelmezésével és azzal, hogy a sokmilliárdos bevétel miért magáncégek zsebébe kerül, már ami a parkolásból bejön. Nem egyszer az volt az érzésem, hogy a szabályok nem véletlenül olyanok, amilyenek, hogy azokat többféle módon is lehessen értelmezni és ennek megfelelően már bocsánat a kifejezésért kaszálni, kaszálni, kaszálni. Már beszéltünk ebben a műsorban arról, hogy a jelenleg hatályos 19/2005-ös fővárosi közgyűlési rendelet 41-ik paragrafusának a 2-es és a 4-es pontja egymásnak ellent mond és ez értelmetlen viták alapja. Arról ír ez a rendelet, hogy a 2-es pont szerint úgy rendelkezik, hogy a fizetés nélkül várakozó jármű tulajdonosa csak egyszer büntethető, míg a 4-es pont három sorral arrébb szó szerin úgy fogalmaz, hogy a megengedett várakozási időtartam túllépése miatt a kiszabott pótdíj az időtartam korlátozás leteltével újra kiszabható. Magyarul, ha egy helyen két órát lehet csak várakozni díjfizetés mellett is, akkor kétóránként kiszabható a büntetés. A két mondat között, mint mondtam három sor a távolság. Na most kezemben van az új rendelettervezet, amelyről az elmúlt két adásban, igaz egy másik kérdéséről, a sárga címkés autókról. Azt nyilatkozta az illetékes, hogy vizsgálják, vizsgálják, vizsgálják, miként lehet ésszerűvé alakítani. Na, ha már a alakításnál tartanak, akkor volna egy javaslatunk, szeretném felhívni a figyelmet, hogy az előbb vázolt ellentmondást a rendelet alkotói tovább vitték az új rendeletbe is. A változás pusztán annyi, hogy a jelenleg érvényben lévő paragrafusban a 41-ik paragrafus 2-es és 4-es pontjából a tervezetben a 47-ik paragrafus 2-es és 5-ös pontja lett. Egészen biztosan, hogy ez a tervezet alaposan végig van gondolva, hogy a sávszűkítésekről, a mesterséges dugóképzőkről már ne is beszéljek, de hála istennek ezt, mint a Híradóban elmondta kolléganő, ennek már vége. Mélységesen egyet kell értenem a XI. kerület polgármesterével, aki a múlt héten úgy fogalmazott, aki ebben a városban még mesterségesen akar újabb dugókat kialakítani, az forduljon inkább orvoshoz. Szerintem olyan ez, mint a budapesti utakon fekvőrendőröket nagy pénzekért elhelyezni, mintha nem lenne elég kátyú és gödör azok nélkül is.
----- * * * * * -----
Mv.: -És ha már a parkolásnál tartunk, íme ismét egy példa a nekem oly szimpatikus civil kurázsira és arra, hogy ki-ki másként értékeli a rendeleteket, a szabályokat.
R.: - Akinek a szabálytalan parkolásért egyszer már kerékbilincset tettek az autójára, az azóta alaposan megnézi, hogy hol áll meg. De mit tehet az, aki a VIII. kerület egyik gyér forgalmú egyirányú utcácskájában szabályosan parkol és mégis bilincsbe verve találja a kocsiját és még büntetést is kiszab rá a Centrum Parkoló Kft. Borsa úr, ön is így felállt a járdára, mint ez a Suzuki, aminek lebilincselték az első kerekét?
Kósa Tamás: - Ennek a Suzukinak a bal első kereke van a járdán, a többi kereke a padkánál. A KRESZ szerint ez a terület ez a padka. Az én autóm az mind a négy kerekével a padkán állt.
R. - Hát itt ennek a padkának a széle le is van betonozva, tehát itt még fű sem nő.
Kósa Tamás: - Itt még fű sem nő. Azt mondja az önkormányzat, hogy szerintük azért nem tud itt a fű nőni, mert ide állnak az autók. Az önkormányzat ezt a területet teljesen arra használja fel, hogy a kerékbilincselésből pénzt szerezzen.
R.: - És végül is hogy sikerült elintézni azt, hogy visszakapta a pénzét?
Kósa Tamás: - Az önkormányzatnak, az önkormányzathoz tartozó jegyzőnek, a Regionális Közigazgatási Hivatalnak az volt az álláspontja, hogy a KRESZ 4-ik paragrafus 1. bekezdése szerint a gépjárművel csak a úttesten szabad megállni. Ez a paragrafus pedig, ez a bekezdés pedig az úttesten való megállást szabályozza és nem terjed ki arra, hogy az úttesten kívül máshol hogyan lehet megállni. Ez viszont a Fővárosi Bíróságnak volt az álláspontja, ami jogerőre emelkedett és a Legfelsőbb Bíróság is jóváhagyta.
R.: - Ezek szerint Kósa úrnak egészen a Legfelsőbb Bíróságig kellett elmennie azért, hogy a VIII. kerületi jegyző és a Regionális Közigazgatási Hivatal illetékesei is helyesen értelmezzék a KRESZ parkolásra vonatkozó paragrafusait és visszafizettessék a Centrum Parkoló Társasággal a 14.000 forintos büntetést. De amikor ön ezt a történetet elküldte szerkesztőségünknek, akkor nem dicsekedni akart, hanem mint írja, fel szeretné hívni erre mindazok figyelmét, akit önhöz hasonlóan jogtalanul büntettek meg.
Kósa Tamás: - 2007 októberében hoztak egy önkormányzati rendeletet arról, hogy a lepusztult növény, azelőtt növénnyel takart felületekre tilos felállni az autóval. Tehát ennek alapján már ez az autó ezen a területen jogszabályellenesen tartózkodik, de az előtt akit, tehát 2007 októbere előtt, akit itt a Gál Mózes utcában ezen a területen lebilincseltek és kifizette az összeget, annak az én ítéletem alapján visszajár a pénz.
R.: - Hány ilyen károsult lehet ön szerint?
Kósa Tamás: - Hát itt, amikor rendezvény van a szállodában, akkor itt végig állnak az autók.
Mv.: - És mennyivel idővel, utánjárással jár ennek az ügynek az elintézése, már hogy visszakapja a pénzt?
Kósa Tamás: - Hát én nekem 2007 márciusában bilincselték le az autómat és 2009 áprilisában kaptam vissza a pénzt, ez két év, több, mint két év volt, na de az én ítéletem alapján már szerintem aki jelentkezne, annak nem kéne ezt az utat végig járni.
Mv.: - Egyébként nemcsak a VIII. kerületben működik így a rendszer. A minap este úgy fél kilenc magasságában a Nagymező utcában, tehát a VI. kerületben láttam a hatósági embereket, mondom este fél kilenckor, amint az egyébként szabályosan parkoló, de egyik kerekével a füves részre gurult autót fotózták, bírságolták. Tiszteletre méltó a szigor, csak ugyebár nem minden esetben mér azonos módon. Emlékszem pontosan arra a férfi, aki a Szentendrei út kifelé menő részén a füves részen állított sebességmérő rendőrautó elé állt egy autóval, hogy ne tudjanak dolgozni mondván, a rendőrautó se álljon a fűre. Igaza volt, bár nem tudom mi lett vele.
----- * * * * * -----
Mv.: - A mai, a nyári mint mondtam szünet előtti utolsó adás. Zárjunk le még egy szálat ebből az évadból. Túl van az őssejt beültetésen és javul az állapota annak az izomsorvadásban szenvedő lánynak, akinek a műtétjéhez szükséges 5 millió forintot műsorunk tudta megszerezni. Idézzük fel először a februárban történteket.
- A mai orvostudomány szerint ki van mondva, hogy gyógyíthatatlan, megvan határozva, hogy x év, hogy átlagban meddig lehet evvel élni. Ez olyan 18 év körüli. A 18-ik születésnapomat úgy szerveztem, mint hogy ha az utolsó lenne konkrétan. Mindenkit szerettem volna, ha ott van aki fontos. Most a 20-ik születésnapomat ünnepeltem és még nagyon sokat szeretnék. Szóval az most fura volt, tény, de utána azt kérdeztem, hogy hát túléltük azt a megadott határt, akkor már nincs határ. Mindenképpen Kínába kellene kijutnom egy őssejt beültetésre, ami esélyként lebeg a szemem előtt. Más lehetőség most nincsen, amiben tudok kapaszkodni. Most ebbe kapaszkodok, meg kell próbálnom.
Mv.: - Megmutattam ezt a riportot elkészülte után két embernek, akik úgy döntöttek, hogy összeadják a szükséges pénzt. Fanny?
- Nem jutok szóhoz. Köszönöm.
Mv.: - Jó. Az egyik Demján Sándor, akinek van egy alapítványa, tízezer gyereknek nyújtott már segítséget a tanulmányaiban. Az összeg másik felét egy magát megnevezni nem kívánó személy, egy nagy cég vezérigazgatója ajánlotta fel. Na Fanny mi lesz?
- Megyek.
Mv.: - Igen?
- Igen.
Mv.: - A telefonvégen Fanny. Szia.
A telefonnál: Hozleiter Fanny: - Szia.
Mv.: - Hány óra van ott?
A telefonnál: Hozleiter Fanny: - Itt most negyed három, éjjel negyed három.
Mv.: - És még mindig fenn vagy?
A telefonnál: Hozleiter Fanny: - Fent, természetesen.
Mv.: - De csak miattunk, ugye?
A telefonnál: Hozleiter Fanny: - Természetesen, igen.
Mv.: - Na és hogy haladsz, azt mondd?
A telefonnál: Hozleiter Fanny: - Nagyon jól vagyok, köszönöm szépen. Kb. egy olyan hét-nyolc óra múlva lesz az utolsó őssejt kezelésem. Tehát már hármon túl vagyok, ez négy kezelésből áll és a harmadik, vagyis a hármon már túl vagyok, a negyedik pedig kb. egy nyolc óra múlva lesz.
Mv.: - És mivel jár egy ilyen kezelés?
A telefonnál: Hozleiter Fanny: - Kétfajta-féle kezelést kaptam. Egy lubálfunkció nevezetűt, ami a gerincfolyadékba adja az őssejteket.
Mv.: - Az azt mondják, hogy nagyon fájdalmas.
A telefonnál: Hozleiter Fanny: - Szerintem nem fájdalmas. Nekem fájdalmas volt, mert a nagy gerincferdülésem miatt ez egy kicsit megnehezítette a beavatkozást, de túlélhető, túl vagyok rajta.
Mv.: - Azt mondd, hogy látszik-e, érződik-e valami változás? Érzel-e valamit?
A telefonnál: Hozleiter Fanny: - Igen.
Mv.: - Mit?
A telefonnál: Hozleiter Fanny: - A csajok már csak Popeynek hívnak, mert hogy a jobb kezemen lévő izomzat láthatóan, szemmel láthatóan megnőtt, igazán észlelni a különbséget, szóval izomzatra sokkal könnyebb mozognom, kicsit energikusabb vagyok. A combizmom az is fejlődött, az is látható, és a doktorok is megdicsértek úgymond, hogy nagyon jó a fejlődés.
Mv.: - Itt most látjuk a képen éppen a kezedet, ez egy olyan kép, ami ..
A telefonnál: Hozleiter Fanny: - Igen, a jobb és a bal, a különbség az egyik reggelre ébredtem fel fürdés közben, hogy hű mondom, ez itt micsoda és így a csajok rám néztek, hogy sajnos ettől kezdve Popey vagyok, mert így annyira feldagadt a kezem és tényleg ott izom. Kézzel fogható izomzat.
Mv.: - Te, nem akarlak sürgetni, de lábra állás?
A telefonnál: Hozleiter Fanny: - Hát lassacskán, még ott nem tartok, ugye ezt szilveszterre ígértem. Kitartok emellett.
Mv.: - Igen, bocsáss meg, szilveszterre a táncot ígérted az asztalon.
A telefonnál: Hozleiter Fanny: - Hát az egy és ugyanaz nálam. Hogy ha már lábra állok, akkor táncolok is.
Mv.: - Na jól van, akkor jobbulást. Mikor jössz haza?
A telefonnál: Hozleiter Fanny: - Köszönöm. Holnap indulunk haza. 24 óra múlva már a gépen fogunk ülni és megyünk haza.
Mv.: - Te és akkor mit mondanak, mikorra látható majd még valami komolyabb változás?
A telefonnál: Hozleiter Fanny: - Ez tőlem függ és az otthoni rehabilitációtól, hogy miben tudok részt venni, miket tudok kihasználni, milyen lehetőségeket, ugye a torna, masszázs, akkupunktúra, mindennemű olyan mozgás, ami az izomfejlődéshez vezet. Ez tőlem függ. Mondani semmit nem mondanak. Ugye ez mindenkinél másképp reagál. Én úgy érzem, hogy sikerülni fog. Én mindent megteszek érte.
Mv.: - Én nagyon szeretném megmondom őszintén, nemcsak azért, mert valami közünk lenne hozzá, sőt, azért egyáltalán nem, hanem azért, mert dogmákat döntenél meg.
A telefonnál: Hozleiter Fanny: - Szeretnél velem táncolni.
Mv.: - Ez is igaz, de dogmákat döntenél meg, egészségügyi dogmákat és ez nekem nagyon tetszene.
A telefonnál: Hozleiter Fanny: - Megcsinálom, megcsinálom.
Mv.: - Helyes. Jó utat. Szia.
A telefonnál: Hozleiter Fanny: - Köszönöm szépen. Sziasztok. Szia.
Mv.: - Szia.
----- * * * * * -----
Mv.: - És ha már az évad eredményeinél tartunk, akkor még egy. Kovács Kázmér ügyvéd úr a vendégünk. Őt ismerik, már sokszor volt vendég a műsorban.
Kovács Kázmér, ügyvéd, biztosítási szakjogász: - Jó estét kívánok.
Mv.: - A múlt héten jogerősen megnyert egy pert, a Fővárosi Ítélőtábla kimondta, tisztességtelen kitörés az, hogy betöréses lopás és rablás esetén a biztosító, jelen esetben a K&H-ról van ugyebár szó, kéri a rendőrség nyomozást megszüntető határozatot, vagy jogerős bírósági ítéletet.
Kovács Kázmér, ügyvéd, biztosítási szakjogász: - Illetve, hogy ezt kötelezően előírja.
Mv.: - Így van. Mit jelent ez a gyakorlatban azokat, akiket valamilyen kár ér betörés vagy baleset és nem jutnak hozzá a pénzükhöz?
Kovács Kázmér, ügyvéd, biztosítási szakjogász: - Egyszerűen azt, hogy hivatkozhatnak erre a jogerős bírósági ítéletre.
Mv.: - Annak ellenére, hogy Magyarországon nincs precedens jog?
Kovács Kázmér, ügyvéd, biztosítási szakjogász: - Annak ellenére, mert ez nem precedens jog, hanem ez annál több. Ez közérdekű kereset folytán hozott olyan ítélet ahol nem volt egy konkrét károsult személy, hanem a felperes a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság volt, aki az összes érintett érdekében indította ezt a pert és az összes érintett érdekében nyerte meg, mert a bíróság jogerősen megállapította, hogy ez a kikötés, hogy kötelezően kérik ezt a sokszor évekig elhúzódó eljárás eredményeként megszülethető hatósági határozatot, adott esetben büntetőbírói ítélet, ez érvénytelen, tisztességtelen kikötés, nem összeegyeztethető a biztosítás rendeltetésével.
Mv.: - Akkor jól értem ugyebár, hogy ez nemcsak a K&H-ra vonatkozik, hanem a többi bankra és biztosítóra is?
Kovács Kázmér, ügyvéd, biztosítási szakjogász: - Nem, a többi biztosítóra nézve valóban csak példaértékű. A K&H-ra vonatkozik, hiszen mindig arra tud vonatkozni egy bírói ítélet, aki perben áll. A K&H-val ..
Mv.: - Magyarán, ha nekem egy másik biztosítónál van egy ugyanolyan történetem, akkor megint végig csinálni egy ilyen pert?
Kovács Kázmér, ügyvéd, biztosítási szakjogász: - Na ennél egy csöppet jobb a helyzet, mert nem ez az első ilyen döntés. Már korábban az OTP Garancia Biztosítóval szemben egy nagyon hasonló szerződési feltételre a bíróság kimondta azt, hogy tisztességtelen. Ezért józan ésszel arra kell számítani, vagy arra lehet számítani, nem fogja az összes biztosító végig várni, hogy egyenként végig porolja őket a bíróság.
Mv.: - Ügyvéd úr úgy kezdte, hogy józan ésszel. Meggondolta ezt a kitételt?
Kovács Kázmér, ügyvéd, biztosítási szakjogász: - Én azt hiszem, hogy helyes itt erre számítanunk. Attól még, hogy korábban történt egy ilyen jogerős döntés egy biztosítóval szemben. Ez megerősödött most egy másikkal szemben és valószínűleg a többiek is le fogják vonni a következtetést. Ha nem, akkor elébe nézünk esetleg egy harmadik pernek.
Mv.: - De minden esetre, ha megteszik, akkor ez egy korszakos ítélet volt.
Kovács Kázmér, ügyvéd, biztosítási szakjogász: - Én azt hiszem, hogy korszakosnak lehet mondani. Annál is inkább, mert volt egy meghökkentő fordulat az eljárásban, a Fővárosi Bíróság annak ellenére elutasította a keresetet, hogy korábban volt egy ilyen jogerős döntés a Legfelsőbb Bíróságon egy másik biztosító esetében. Itt tehát vannak érvek és ellenérvek, amelyek egymással csatáznak, hiszen a biztosító örökösen a biztosítási csalástól fél, vagy valamilyen visszaéléstől. Azonban ezt nem olyan módon kell kiszűrni, hogy adott esetben négy-öt évig elhúzódó büntetőbírói ítéletre hivatkozik a biztosító, hanem hivatkozzon arra, ami a számára gyanús, tagadja meg a kárrendezést és majd akkor az ő kockázatára történik a várakozás és e szerint kamatot kell fizetnie az összes alaptalan várakozási időre.
Mv.: - Majd csak az idő fogja megmutatni, hogy az ön optimizmusa az megalapozott-e avagy nem.
Kovács Kázmér, ügyvéd, biztosítási szakjogász: - Előbb-utóbb az lesz. Lehet, hogy még egy per, de utána már biztos, hogy valamennyi biztosító ezt alkalmazni fogja.
Mv.: - Köszönöm szépen.
----- * * * * * -----
Mv.: - Amikor a következő anyagnak címet adtam azt írtam, hogy a vétlent büntetik, azután hozzátettem még egy szót, amikor a vétlen becsületest büntetik.
R.: - Aki azért delejezi meg mágnessel a villanyóráját, hogy az többet mutasson a valós fogyasztásnál, az minden bizonnyal nem normális. Zubányiéknak azonban nincs se mágnesük, se pszichés betegségük, mégis bepörgött a villanyórájuk. Ezért az áramszolgáltatójukhoz fordultak. Azóta a DÉMÁSZ őket delejezi.
Zubányi Szilvia: - Az összes lámpát lecseréltük energiatakarékosabbá, de ez nem mostani dolog, meg mélyhűtőnk sincs és mégis azt tapasztaltuk az elmúlt két-három évben, hogy nemhogy csökken vagy esetleg egy szinten van a villanyszámlánk, hanem ugrásszerűen növekszik. Ez már odáig jutott el, hogy a tavalyi év elején már 46.000 volt a havi villanyszámlánk egy átlagos családi házra.
R.: - Ezt bejelentették a DÉMÁSZ-nak. Két-három hónappal később az áramszolgáltató új villanyórát hozott, a régit pedig vizsgálatra vitte.
Zubányi Szilvia: - És utána meg kaptunk egy levelet, melyben közölték velünk, de csak annyit, hogy valóban rosszul mér az óra, 50 %-kal többet. Hát vártuk, hogy most akkor mi fog történni és rá körülbelül megint egy hónapra jött ugyanez a papír, de jött az a papír is, hogy valóban többet mér, de egyben fel is jelentettek bennünket, mert ez az ok ez csak szándékos befolyásolás miatt történhetett, azaz, hogy mi hozzányúltunk az órához. Hát rögtön mi azt is kérdeztük meg, hogy ha így tettünk volna, akkor mi valószínűleg azt szerettük volna, hogy kevesebbet mérjen az óra, ez pedig többet mért. Azt mondták, nem. Ez följelentést indítottak ellenünk.
R.: - És mi a megfejtés, hogy hogy lehet úgy befolyásolni az órát, hogy többet mérjen, vagy ki az, aki úgy befolyásolja az órát, hogy többet mérjen?
Zubányi Szilvia: - Hát nem hinném, hogy valaki van ilyen szándékos adakozó, hogy a DÉMÁSZ-nak szeretne több pénzt fizetni. Mondhatnám azt, hogy majdnem ki is lettem oktatva, hogy mit hogyan kell csinálni, mert valószínűleg el is mondta, hogy ez úgy történt, hogy jött egy házaló, hogy megmutassa a szolgáltatásait, hogy ő tud ilyet, hogy lelassítja az órát és ezt ki is próbálta, tehát, hogy azt mondta, hogy ha csak oda tartják, már egy méterről már bezavarja az órát és mondtuk, de hát akkor, ha mi elfogadtuk volna is logikátlan, mert kevesebbet mérne. Azt mondta, hogy hát valószínűleg mi még sem fogadtuk el ezt az ajánlatot, de arra már ez elég volt, hogy bezavarta az órát. Aztán sok mindent mondott, hogy már egy méterről nagyon erősen oda pattan ez a mágnes.
R.: - Mivel Zubányi úr ilyen házalóval még sosem találkozott és műszaki végzettsége ellenére sem értette a zavaros magyarázatot, elment Ceglédre, hogy a saját szemével és kamerájával is megnézze, hogy miként jutott a DÉMÁSZ által felkért és fizetett igazságügyi szakértő erre a következtetésre. A szakvélemény készítője személyiségi jogaira való hivatkozással a kamerát nem engedte bekapcsolni, de a bizonyítási eljárást kénytelen volt bemutatni.
Zubányi István: - Hát levette a fedelét neki és akkor annyi volt, hogy egy kis csavarhúzóval odanyúlt ehhez a fékező mágneshez, meg az ujjával megpörgette azt a kis tárcsát, ami forog benne.
R.: - És ebből mit állapított meg?
Zubányi István: - Ebből megállapította azt, hogy sokkal gyorsabban forog az a tárcsa, nem fékeződik olyan erővel, mint kellene, hogy ez külső behatás, mágnesre hivatkozott.
R.: - Ezt a sajátosnak tűnő mutatványt mi sem rögzíthettük, de mint önök is láthatják, a fogyasztásmérők hivatalos bevizsgálócégénél Pécelen ezt a vizsgálatot nem egy ujjbeggyel és egy csavarhúzóval, hanem több tízmillió forintos komputerizált elektronikus laboratóriumban végzik.
Zubányi Szilvia: - Számomra ez volt a megdöbbentő, hogy egy igazságügyi szakértőnek a tényeket kellene leírni és ő pedig egy teóriát gyártott ott valójában és az egészben a legkiszolgáltatottabb helyzet, hogy ha ezt nem tettük meg, nem csináltuk, akkor engem milyen jogon perel most a DÉMÁSZ, illetve követelnek tőlünk 450.000 forintot úgymond kötbért, hogy mi ezt megtettük.
----- * * * * * -----
Mv.: - Mint jeleztem már, ez volt a szezon utolsó adása. Három perc van még hátra. Szeretnék elmondani önöknek valamit. 300-350 levelet kapunk havonta, nem kis szám, feldolgozni is nehéz, nagyon sok az átfedés, nagyon sok a családi és egyéb probléma, amelyekkel igazából nem tudunk mit kezdeni. Mindig úgy próbálunk választani a témák közül és hangsúlyozom, hogy nem mindig én, hanem szerkesztő kollégák, hogy az eset, amit kiválasztunk, feldolgozunk általánosítható legyen, esetleg egy nagyobb problémára világítson rá, azt segítsen megoldani. Aztán mindig elgondolkodom, hogy meddig lehet ezt a műsort folytatni? Kénytelen vagyok rájönni, hogy nagyon sokáig vagyunk kénytelenek folytatni, mert nagyon érdekes és nagyon izgalmas témákat szül az élet naponta. Ma délután például a következőt találtam az internetes oldalunkon. Zalahalápról küldte Konkolyné Börcsök Judit, aki leírja az ő történetüket, amely történet tulajdonképpen nem egy nagy történet, de hogy a jogbiztonság kérdését erősen felveti, az mindenképpen tény. 2007 októberében a kertes házuk udvarán kint játszott a 4 hónapos kislány, illetve a 20 hónapos, bocsánat a 4,5 éves kislány és a 20 hónapos kislány, amikor egy kutya, mint utólag kiderült egy 11 hónapos labrador kutya bejött az udvarba és megkergette a lányokat, akik sikítva menekültek a kutya elől. .. szaladt ki a házból, fölkapta a gyerekeket és bemenekítette a házba. A kutyát nem tudta elzavarni. Végül egy kerti szerszámot fogott és azzal ütött a kutyára és zavarta így el a kutyát. Estére megérkezett a kutya és a kutya gazdája, aki feljelentette őket állatkínzásért. 2007 októberéről beszélek. Azóta tart az eljárás, volt egy tárgyalás Tapolcán, ahol felmentették az apát, hiszen a gyerekeit mentette. Az ügyészség fellebbezett érdekes módon a magánvádas eljárásban, az ügyészség fellebbezett, átkerült Veszprémbe a történet. Ott folytatódik most és kirendeltek egy igazságügyi szakértőt. Na félreértés ne essék, nem a gyerekek pszichiátriai megfigyelése vagy kezelése, hiszen a gyerekek azóta nem tudnak aludni rendesen, felsikítanak álmukban, és ha egy kutyát látnak az utcán, akkor ugranak a szülőkre, tehát nem a gyereket vizsgálja a szakértő, hanem két év elteltével egy állatorvos szakértő vizsgálja a kutyát, illetve a kutya sérülését. Én kutyabarát vagyok, nekem négy kutyám is van, de ebben az esetben higgyék el nekem nagyon nehéz lenne a kutya mellé állnom. Tehát van levél, vannak problémák. Ebben az ügyben sem maga a tény az érdekes, hanem a jog hozzáállása az érdekes, az, amikor a demokrácia szabályait a demokrácia ellen használják például fel. Szóval van munkánk, így tehát ősszel ismét jelentkezünk. Addig kellemes pihenést, nyarat a kollégáknak és önöknek is. Viszontlátásra.
Hír értékelése 7 szavazat alapján:
5.0