Ön mit szólna, ha egy szép napon a hétvégi telkén egy leaszfaltozott utat találna? 2009. június 23. 11:10
"Járdát épít az önkormányzat a telkemre" - a 68 éves Varga úr telkéből először egy utcát hasított ki a budafoki önkormányzat, aztán buszmegállót tettek elé, most pedig már járdát is építenek
Ismerik a mesét a rókáról és a sajtról... A 68 éves Varga János 43 éve azt hitte, megcsinálta élete üzletét, amikor vett egy kamaraerdei telket. Mára élete tragédiájaként gondol a vételre... A telkéből először egy utcát hasított ki a hatóság, aztán buszmegállót tettek elé, most viszont már járdát építenének. No nem a birtok elé, hanem rá...
Varga János:
-68 augusztus 20-án behívtak katonának, november végén engedtek vissza. Gondoltam, kijövök már a telkemre. Hát látom, nincs meg a telek...
1966-ban Kamaraerdő térségében, egy helyrajzi számon három telket vásárolt három ember. Két évvel később a helyi tanács - mindenféle ellenszolgáltatás nélkül - az említett telekből leválasztotta a Pattantyús utcát. 1994-ben a nadrágszíj alakú telkek tulajdonosai - hosszas vívódás után belátták - csak akkor van esélyük arra, hogy építési engedélyt kapjanak, ha belemennek a telekrendezésbe. A hatóság által megbízott földmérő kijelölte, hol haladhat ezek után a telkek kerítései.
Varga Balázs, Varga János fia:
- 1994-ben a földmérő itt ütötte le a karót, ez azóta itt van, senki nem nyúlt hozzá.
Idén úgy döntött az önkormányzat, hogy egy buszmegállót helyez a telek elé. Bár még tüntettek is ez ellen a helyiek, megépült a megálló, csakhogy járda nélkül. Ezután kapták Vargáék azt a felszólító levelet, mely szerint az ő kerítésük közterületen áll, akadályozza a járda építését. Ha nem bontják le, és nem helyezik 1 méterrel beljebb a kerítést, a hatóság fogja ledózerolni.
Varga Balázs, Varga János fia
-A felszólító levelet januárban kaptuk kézhez. Megdöbbenve tapasztaltuk, hogy - a hivatal szerint - 200 négyzetmétert jogosulatlanul használunk és 600 ezer forint bírságot rónak ki ránk. 60 napon belül bontsuk el a kerítést.
-A felső része a teleknek 10 méter széles, ha elvesznek belőle másfél métert, 8 méter szélességű telekre hol lehet építkezni. Kutyaólat tegyünk rá? Ha egyáltalán adnak építési engedélyt.
3Varga János tízezer darab téglát, majd egy faházat is vásárolt, építkezni mégsem tudott. Egy hosszadalmas - rajta kívülálló - pereskedésnek köszönhetően ugyanis a telekkönyvbe máig nem jegyezték be az 1994-es telekrendezés utáni állapotot. Az eltelt 43 év alatt a helyrajzi szám megmaradt, ám az azon szereplő széljegytengernek köszönhetően átláthatatlan, pontosan kik a tulajdonosai a hatalmas területnek. Vargáék szomszédságában, a Pattantyús utca 5-ben annak a dr. Pap Jenőnek van telke, akit egykor mint világbajnok párbajtőrözőt ismerhettek meg. Ő tavaly több millió forintért újíttatta fel a házát, s bár hivatalosan nem kapott értesítést, tudja, az ő telekrészét ugyanúgy érinti az önkormányzat döntése, mint Vargáékat.
dr. Pap Jenő :
-A házat édesanyámtól örököltem, a kerítés pilanatnyilag itt van. Ha arrébb tennék, a házból is le kéne bontani egy darabot. Birtokvédelem miatt a jegyzőhöz fordultunk, várjuk a válaszát...
-dr.Dévényi Gergely, Vargáék és dr. Pap Jenő ügyvédje szerint nyilvánvalóan elévült az ügy. Tehát az önkormányzat által vitatott területet egyszerűen elbirtokolták a tulajdonosok.
dr. Dévényi Gergely ügyvéd - A tulajdoni lap szerint Varga János közel 40 éve szerezte meg a tulajdonjogát. 1984-ben építették a kerítést. Azóta senki nem jelezte a tulajdonosoknak, hogy az rossz helyen áll. Ráadásul az 1991.... törvény hatályon kívül helyezte az elbirtoklási tilalmat. Eszerint elbirtokolhatók azok a területek, amelyek ugyan önkormányzati tulajdonban vannak, de nem képezik a törzsvagyon részét. Álláspontom szerint egyértelműen meg fogják állapítani, hogy ez a terület elbirtoklásra került.
A polgármesteri hivatal illetékese a közérdekre hivatkozva vitatja az ügyvéd szavait. Ugyanakkor az önkormányzat szerint az ügy megítélése szempontjából az is lényegtelen, hogy a tulajdonosok jóhiszeműen jártak el, amikor a földmérőre hallgattak.
B. Walkó György a helyi polgármesteri hivatal szóvivője - Itt a lakók egy olyan kerítést védelmeznek, amelyet nem lehet védelmezni. Hiába hivatkoznak arra, hogy a geodéta államilag kijelölt hivatalos geodéta volt. Attól nem lesz az ő tulajdona a telek, hogy a geodéta hibázott.
Tévé ügyvédje:
-2009-re beígérték, hogy megépül a járda. Mikorra várható, hogy megjelennek a Pattantyús utcában dózerolni?
B.Walkó: Mindenekelőtt a jogvitát kell rendezni.
T. Ü.: - Ezek szerint lehet, hogy mégsem épül fel a járda?
B.W.: - A járdáról nem mond le az önkormányzat, mert közérdek.
Varga Jánoshoz
T.Ü.: - Mit fog most csinálni? Arrébb hozza a kerítést?
Varga János :
-Hova hozzam arrébb? Mennyit hozzak még arrébb? Vegyék el az egészet, csináljanak, amit akarnak...
Hír értékelése 8 szavazat alapján:
3.5