Két dolog kell az álláskereséshez 2009. június 30. 11:20
Önbizalom és kitartás, de nem árt a jó tárrgyalási technikák elsajátítása sem
Az amerikai mondás, ha nem is teljesen igaz, de jellemző.
Manapság pedig egyre inkább az, hiszen a begyűrűző gazdasági válság az a hazai álláspiacot is megmozgatta: az elbocsátások, leépítések aggodalomra adnak okot. Senki sem tudhatja, hogy mikor kerül sorra. Hogy átvészelhessék a nehéz időket, a Készpénz ellátogatott egy állásbörzére, és összegyűjtött pár hasznos tippet.
Szabó Ildikó szerint fontos a pozitív hozzáállás. Persze intejúra úgy tud eljutni, hogy nagyon sok helyre elküldi az önéletrajzát. Én pld. a pályázatokra azt tudom javasolni, hogy én régen jelentkeztem pályázatokra soha nem hívnak vissza. Utóbbi időben azt csinálom, hogy elküldöm az önéletrajzomat, utána megkeresem a telefonszámukat, felhívom őket. El kell az embernek adni magát.
De ez sokszor komprumiszummal jár. Időt, energiát nem kímélve akár egy teljesen új szakmát kell megtanulni és bizony felnőtt fejjel visszaülni az iskolapadba.
Szövérfi Sándor: két hónap megszakítással, több, mint egy évig munkanélküli voltam. És eléggé kevés sanszom volt, hogy találjak egy stabil munkahelyet, a próbálkozásaim során az volt a jellmező, hogy a fiatlabb generációkat választották.
A 48 éves Sándor tehát újra diák lett, számítógépkarbantartónak tanul, s hamarosan vizsgázik. Nincs ezzel egyedül, hiszen a munkaügyi központok, megfelelő állásajánlat híján a piacképes szakmákba való átképzést javasolják, persze az érdeklődők végzettségének megfelelően!
Biztonságtechnikai területen dolgoztam, meg számítástechnikai szervízterületen is dolgoztam. Szóval voltak előzmények, nem teljesen ismeretlen a szakma a részemre, hanem azt mondom, hogy ez egy kiegészítés, ami egy újabb kvalifikálást ad, amivel több a sansz.
A szakemberek szerint a recesszióban tanulni kell, hiszen megvannak a válság idején is a hiányszakmák. És az is biztos, hogy a kialakult helyzettől függetlenül az idegennyelv-tudás és az informatikai ismeretek még mindig hatalmas előnyt jelentenek.
Balogh Gábor, igazgató, Barhács Oktatási Kft.: Egyre többen érdeklődnek nálunk is különböző átképzések, illetve tanfolyamok iránt. Jelentős részük elsősorban támogatott tanfolyamokon szeretne résztvenni. Ez nemcsak a gazdasági válság hatása, hanem a korábbi években is megfigyelhető volt, hogy az embereknek nincsen pénze arra, hogy saját maguk finanszírozzák a tanfolyamot, és ezért keresik azokat a lehetőségeket, amelyeken kersztül a képzésbe be tudnak kapcsolódni.
Fontos tehát, hogy a regisztrált munkanélkülieknek a tanfolyamok ingyenesek, s lényeges az is, hogy időtartamuk munkaviszonynak számít! Persze felmerül a kérdés, hogy a legválságérzékenyebb munkakörökben dolgozók mit tehetnek. Például egy aktuálisan bezárt autó-vagy akár elektronikai cikkeket összeszerelő üzem betanított munkása, milyen továbbképzésben vegyen részt. Hiszen nyilván nem nyelvvizsgára készül, de talán még a táblázatkezelés sem fontos számára...
Balogh Gábor, igazgató Barhács Oktatási Kft.: A legnépszerűbb tanfolyamok nálunk, az úgynevezett ipari tanfolyamok: könnyű-illetve nehézgépkezelő tanfolyamok, amelyek targoncavazető, darukezelő tanfolyamot jelentenek.
Szóval elviekben mindenkinek van lehetősége, függetlenül végzettségtől, szakmai múlttól és életkortól. Persze tenni is kell érte valamit.
Szigeti Gabriella munkajogász: az a tapaszalatom, hogy a munkáltatók visszaélnek a helyzetükkel, és a munkaviszonymegszüntetésekor kész tények elé állítják a munkavállalókat. Aleggyakoribb az, hogy rábeszélik őket közös megegyezésre. A közös megegyezés a nevéből fakadóan az, hogy két fél egyet akar. A munkavállaló az esetek nagy részében nem szeretné a munkaviszonyát megszüntetni, és úgy meg biztos nem szeretné megszüntetni, hogy ne kapjon semmit.
A "felmondok közös megegyezéssel" trükk elfogadásával, ugyanis a jogban járatlan, a felmondás sokkoló hatása alatt lévő alkalmazott nem keveset, sokat spórol egykori cégének, viszont annál többet vesz el saját magától. Például a végkielégítés összegét, amely, az úgynevezett rendes felmondás esetén járna.
Járandóság rendes felmondás esetén
MunkaviszonyFemondási időVégkielégítés összege
3 év után 35 nap a felmondási idő és 1 havi bér jár
5 év után 45 nap a felmondási idő és 2 havi bér jár
Szigeti Gabriella munkajogász: Az a leggyakoribb, hogy azt szokták mondani, hogyha nem írja alá, akkor nem lesz jogosult álláskeresési járadékra.Tévedett a munkaállaló, mikor ezt a jognyilatkozatot aláírta, ezt meg lehet támadni. A munkáltatónak kell címezni és erre hivatkozni. A munkaáltatónak erre reaálni kell, ha nem fogadja el a munkáltató, akkor pedig bírósághoz kell fordulni.
Egy kimutatás alapján viszont bebizonyosodott, hogy a magyar mukavállalók nem szívesen pereskednek, hiszen tartanak az utólagos retorzióktól is, valamint ódzkodnak az elhúzodó tárgyalásoktól. Tény és való, hogy a per is pénzbe kerül, viszont ez a nyertesnek akár sokszorosan is megtérülhet. Érdemes például állásbörzéken ingyenesen igénybe venni a jogsegélyszolgálatot. Az esetleges bajt megelőzendő, így tett Annamari is:
Szigeti Gabriella munkajogász, Hegedűs Annamária
- Miben segíthetek?
- Munkát kersek, és fölhívtam az egyik céget, aki azt mondta nekem, hogy úgy tudna alkalmazni, hogy a próbaidőt alkalmi munkavállalói kiskönyvvel tudnám csak igénybe venni. Nem tudom, ez mennyire jogszerű?
- A próbaidős foglalkozatást, azt munkaszerződéssel lehet, és írásban kell kikötni. A kettő mondjuk nincs ellentmondásban, de mind a két jogintézménynek más a hatása. Az alkalmi munkavállalói foglalkoztatást, azt nem erre találták ki.
- És az lehetséges, hogy ő mondjuk ezt arra akaraja kihasználni, hogy egy 3 hónapot ott vagyok, és utána folyamatosan így veszi fel a saját embereit?
- Igen, ez elképzelhető!
Az említett alkalmazás így valószínűleg nem jön létre, de talán jobb is, hiszen a próbaidővel való visszaélés az egyik tipikus trükkje az etikátlan munkaadóknak. Lényege ugyanis, hogy indoklás nélkül meg lehet szüntetni a munkaviszonyt, viszont mindkét fél részéről elengedhetetlen, hogy időtartama a munkaszerződés részeként írásba legyen foglalva, és nagyon fontos, hogy nem lehet több 90 napnál. A munkajogásszal való konzultáció a fiatal lánynak tehát nem került pénzébe, viszont valószínűleg megspórolt magának egy esetleges átverést. Érdemes tehát az állásbörzéket járni, ahol azonban nemcsak a jogi tanácsadás tartozik a szolgáltatások közé!
Dudás Istvánné, kirendeltség vezető, Észak Budai Munkaügyi Kirendeltség: Az elmúlt években is mindig az volt az eredmény, hogy 20-25% szinte azonnal el tudott helyzkedni, és 30-40% tárgylásban volt. Én azt mondom, hogy ez nagyon jó!
Az állásbörzék nagy előnye ugyanis, hogy rögtön személyesen találkozhat a munkaadó és a munkavállaló, levágva így az önéletrajz küldözgetés, majd az azutáni várakozás köreit. Fontos még, hogy az állásbörzéken nemcsak regisztrált munkanélküliek érdeklődhetnek. Pont a tömeg miatt az állás-vásároknak az a jellegzetességük, hogy elég nagy a tülekedés a szó valódi és átvitt értelmében is. Ha valaki jó esélyekkel akar indulni tehát a könyöklésben, akkor készülnie kell!
Pestovics Lóránt, HR-munkatárs, Trenkwalder-Multiman Kft.: Nagyon fontosnak tartom azt, hogyha valaki elmegy interjúra előszőr utánanézzen a cégnek, hogy hova megy, mit csinál. Az önéletrajz strukturált legyen, világos áttekinthető. Ez nem egy próza, ide állást megyünk keresni és igazából az a fontos, hogy lássa azt az interjúztató, hogy mit csinált a jelölt, milyen szakmai tapasztalata van, illetve, mik a jövőbeni tervei.
Ugye milyen könnyűnek tűnik? Azonban ezt gyakorolni kell. Erre is van mód általában valamennyi állásbörzén, ahol mindezt megtehetjük költség és ami nagyon fontos, tét nélkül, nyugodtan. De a tárgyalási technikák elsajátítása mellett van még valami, ami elengedhetetlen, és talán ezt a legnehezebb megtanulni: önbizalom és kitartás kell ahhoz, hogy új munkahelyet találjon magának az ember.
Hír értékelése 1 szavazat alapján:
5.0