Valami nagyon nem világos az I. kerületi Naphegyen 2009. július 01. 10:22
A terület legújabb tulajdonosa elvileg irodaházat építene, de másfél éve csak sittet és szemetet hordanak a területre
Hát a teniszpálya az hogy megszűnt, az egy dolog, mert arra senki nem kötelezhető, hogy egy teniszpályát üzemeltessen ha nem akarja, de hogy a Naphegyből, Buda egyik legszebb részéből disznóólat csináljon és az itt lakó környező házak, lakások, családok életét tönkretegye, az viszont már nem közömbös - mondta Jávor Béla, Res Publica.
A Tigris utca és az Aladár utca sarkán 1928-ban készült el a sportpálya a klubházzal. Csaknem 80 évig működött, majd 2005-ben a minisztérium eladta a területet 380 millió forintért. Azóta a telek kétszer gazdát cserélt, végül eljutott a jelenlegi tulajdonoshoz, a Gyetvai fivérek zrt-hez, akik elméletileg irodaházépítésbe fogtak volna. A lakók már ennek sem örültek, de nem ez a legnagyobb baj.
Itt az történik, h mostmár másfél éve a Gyetvai fivérek zrt. sittet, bontási törmeléket, földet, köveket szállít ide és el. Ez egy deponáló helyként működik. Nem kell elmondanom, hogy az ide és eljáró teherautók mekkora sarat, port zúdítanak a környékre, hangot, amikor a köveket le fel rakják és dobálják és építőanyagot - ismertette Jávor Béla, Res Publica.
Csakhogy egy ilyenfajta telep működtetése engedélyköteles, az meg a Gyetvai fivérek zrt-nek nincs. Deák Ferenc kerületi jegyző a hatósági fellépésről beszél.
Az első és legfontosabb, az a rendeltetéstől eltérő használat megszüntetésére köteleztük az ügyfelet a telek vonatkozásában. A rendeltetésszerű használatot a helyi építési szabályzat mondja meg, hogy egy építési telek esetében amennyiben ott nem folyik építkezés, akkor mi a rendeltetésszerű használat. Általában parkolót szoktak üzemeltetni vagy üresen kell hagyni vagy különleges feltételek esetén hulladékudvart lehet létesíteni, az építési szabályzat szerint az nyilvánvalóan itt nem történhet meg, hiszen műemléki környezetről van szó - fogalmazott Deák Ferenc, jegyző.
Ugyanis a régi klubházat a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal műemlékké nyilvánította. Ennek ellenére az épület a lakók elmondása szerint gyakorlatilag munkásszállóként funkcionál és van még más probléma is.
Ugye ide telepítették ezt a darut a Gyetvai fivérek zrt. mindenféle engedély nélkül. Itt lenn látható, hogy egy egyéb építkezéseiken felhasználandó vas-acél daraboló üzemet létesítettek, iszonyatos hanggal hozzá kell tennem, ehhez telepengedély kellene, minden egyéb, nincs. És ilyen hatalmas alumíniumtáblákkal bedeszkázták a kerítést, hogy ezt a polgárok azért ne láthassanak be, hogy mi folyik itt - mondta Jávor Béla, Res Publica.
Ez az áldatlan állapot egy sajátos civil összefogást eredményezett és a naphegyi lakók körülbelül 1000 aláírást összegyűjtve tiltakoztak a fennálló helyzet ellen, illetve kérték a kerületi építési szabályzat módosítását. Az önkormányzat 2008 őszén határozatban tiltotta meg a telep működését.
A bíróság teljesen helytállónak állapította meg az önkormányzat határozatát, amely arról szólt, hogy meg kell szüntetni ezt a disznóólat. Azt kell mondjam, hogy a disznóól azóta is fennáll, ennek egyetlen oka az önkormányzat erélytelensége - ismertette Jávor Béla, Res Publica.
Az önkormányzat azonban hangsúlyozza a jóhiszeműség és a fokozatosság elvét, hiszen az eljárási törvény szerint lehetőséget kell adni az önkéntes teljesítésre.
Az eljárási törvény azt mondja, hogyha az ügyfél nem teljesíti a kötelezettségét és ez neki felróható, akkor 100.000 ft-tól 1 millió ft-ig terjedő ismételten kiszabható pénzbírsággal lehet sújtani, ez az általános szabály és ezt alkalmazzuk a konkrét esetre. Azt hiszem, hogy most 600.000 ft-nál tart a fokozatosság elvét betartva ebben az ügyben a bírság összege - mondta Deák Ferenc, jegyző.
600.000 forint. Az ügy több mint két éve húzódik. A Gyetvai fivérek zrt-nek pedig milliárdos beruházásai vannak országszerte. Lehet, hogy nem elég szigorú az eljárási törvény? Hiszen elkezdődött a jogi herce-hurca, az önkormányzat határozatát a Gyetvai fivérek megfellebbezték, mondván aránytalan gazdasági nehézségekkel járna számukra új telephely után nézni. A Fővárosi Bíróság helyben hagyta a döntést, hiszen egy tőkeerős cégről beszélünk, ezért az építőcég a Fővárosi Ítélőtáblához fordult, ahol csak júniusban várható ítélet. Addig pedig az önkormányzat nem tudja foganatosítani a jogerős bírósági döntést, csak bízhatnak az önkéntes teljesítésben. A lakókat viszont ez nem nyugtatja meg.
Én 22 éve lakom ebbe az ingatlanba, ahol most állunk, ide születtem ebbe az utcába és gyakorlatilag azóta élek itt. Ezt az ingatlant saját magam alakítottam ki egy tetőtérből, úgy gondolom, hogy ez egy nagyon komoly befektetés volt 22 évvel ezelőtt a részemről. Viszont elszenvedni vagyunk kénytelenek a látványt, ami mind az ittlévő ingatlanok értékét, mind pedig használhatóságát rontja, tekintettel arra, hogy őrületes por, zaj és piszok van, amire itt rá kell nézni. én úgy gondolom, hogy mindenki aki a saját lakását felépítette vagy megvette, ugyanolyan befektető, mint a Gyetvai zrt., tehát ugyanolyan védelmet kellene nekik is biztosítani - mondta Molnár Klára, naphegyi lakos.
N8 Kellene, de ez nem így megy. Ha valaha megszűnik a naphegyi sittlerakó, majd aggódhatnak az irodaházak miatt, amik eltakarják a kilátást és egy meteorológus szerint tönretenné azt a légáramlást is, amely kiszellőzteti a hegy alját.
Azt gondolom, hogy az itt élők szeretnének békét, nem kívánunk háborúskodni a Gyetvai Zrt-vel sem, de úgy hiszem, hogy mindenképpen akceptálniuk kellene, hogy valamiféle olyan beruházásban gondolkodjanak, ami az itt élők életét nem teszi tönkre és gyakorlatilag ezt a két éve tartó áldatlan állapotot megszünteti - tette hozzá Molnár Klára.
Az önkormányzat és a lakók kart karba öltve kellene hogy küzdjenek a Gyetvai zrt. mindenféle törvényre fittyet hányó magatartása ellen, mégis folyamatos feszültség van köztük. A lakók erélyesebb fellépést követelnek, cserben hagyva érzik magukat, összeesküvést sejtenek, az önkormányzat pedig az eljárási törvény megkötéseire hivatkozik. Hol itt az igazság? És mikor szűnik meg a sittlerakó?