Kálmán bácsi szabad perceiben kiskutyáját idomítja 2009. július 02. 11:02
Hollósi Frigyes Jászai Mari-díjas, Érdemes művész, és a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjének kitüntetettje és nem mellesleg a Tűzvonalban Kálmán bácsija
Hollósi Frigyes már a hatvanas évek elején a Szigligeti Színház társulatában lépett fel. A pályán töltött évtizedeiben tagja volt a Művész Színháznak és a Katona Józsefnek, 2002-óta a Nemzeti Színház állandó fellépője. Televíziósorozatok, játékfilmek mellett számos nagysikerű színpadi előadást tudhat magáénak. Jászai Mari-díjas, Érdemes művész, és a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjének kitüntetettje.
Hogyan kapta Kálmán bácsi szerepét?
A pályán eltöltött évtizedeim alatt jó ismeretséget kötöttem a rendező Soós Péterrel és a producer Hábermann Jenővel. Engem 2007 májusában kerestek meg először azzal a kérdéssel, hogy szerepelnék-e egy sorozatban, amelynek az előkészületei már folynak. Tetszett az alapötlet, ezért természetesen igent mondtam. Többen sejteni vélik, de nekem ezt konkrétan sosem mondták, hogy a filmbéli karaktereket a kiválasztott színészekre írták. Ha belegondolok, előfordulhat, hogy már a forgatókönyv írásának legelején is számoltak velem.
Hogyan zajlik a Tűzvonalban forgatása?
A felvételek gyors, mondhatnám feszített tempóban telnek. Az én szerepeimet mindig a rendőrőrsön vesszük fel. Ha a karaktereket nem is, de a dialógusokat sokszor magunk is formálhatjuk, amely könnyebbséget jelent nekem és így természetesebbnek is hat az előadás. Stohl András balesetének napján én nem forgattam, gondolom, hogy az eset miatt majd változtatásra lesz szükség a történetben, de én erről még nem ismerek részleteket.
Mit csinál, amikor nem Kálmán bácsi szerepét alakítja?
A Tűzvonalban mellett most egy gyermekfilmben is játszom. Közben a Nemzeti Színházban hét darabban lépek színpadra, és valószínűleg a Pécsi Színházban is közönség elé állok egy operett erejéig. A sok munka mellett nem nagyon jut időm másra, ha tehetem, a négy hónapos bulldog kiskutyámat nevelgetem...ám ha a szabadidőmön múlik, nem lesz egy jólnevelt kutya.
hirado.hu/szinhaz.hu/Göcző Nóra