Móricz László főhadnagyot fényképről választották az őrs tagjává 2009. július 02. 11:09
Cserna Antal szeret horgászni, gitározni, feleségével együtt lép közönség elé a Thália színpadán
Cserna Antalt a televízió nézők sorozatszínészként ismerhették meg, Főnix- (2006) és Magyar Filmszemle-díjas (1996) színművész. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett 1987-ben, az utóbbi években vendégművészként a Thália Színház és a Magyar Színház produkcióiban vállal szerepeket, utóbbi teátrumban már rendezőként is megmutatta magát.
Hogyan kapta Móricz László főhadnagy szerepét?
A producerrel, Hábermann Jenővel egy filmbemutatón találkoztam, akkor említette, hogy készül egy televízió sorozat az MTV számára, Tűzvonalban címmel. Akkor még úgy tudta Hábermann Jenő, hogy egy másik sorozatban játszom, de már négy hónapja nem forgattam. Ennek nagyon örült. Két-három hét múlva felhívott, hogy tud számomra egy szerepet. A szerződés feltétele volt, hogy vállalni tudjuk a havi húsz nap forgatást, így újabb színházi szerepeket a meglévőkön kívül idén már nem vállaltam.
Más országokban bevett szokás, nálunk még nem terjedt el, hogy a szereplőket fénykép alapján választják ki az elképzelt karakterhez. A sorozat már ezt a módszert követte, engem is így választottak ki.
Hogyan zajlik a Tűzvonalban forgatása?
Havonta öt részt veszünk fel, ez a 16. epizód végéig ütemszerűen is ment. Ekkor történt Stohl András balesete; a forgatáson gyakorolta szerepét, közben rosszul lépett és megsérült a lába. Emiatt vissza kellett mennünk a 13. részig, megváltoztatni a forgatókönyvet és onnan folytatni a forgatást. A már elkészült négy részt így gyakorlatilag sajnos ki kell dobni. A 13. részben Stohl András játszotta Bordás Attilát valaki meglövi majd és innen folytatódik a megváltozott történet. Eredetileg 38 részesre terveztük a Tűzvonalban-t, így a felvételek, előre láthatólag márciusig tartanak majd.
Mivel foglalkozik, amikor nem a főhadnagy szerepét játssza?
Most éppen Csányi Tamás barátommal horgászom, de mostanában újra gitározom is. A Thália Színházban Az ötödik Sallyben és a Nyolcadik naponban játszom. Utóbbi darabban a feleségemmel, Szalay Krisztával állok közönség elé.
A Magyar Színházban a Szent Lajos király hídjában, a Néma revolverek városában és a Tudós nőkben szerepelek.