Unokáink sem fogják látni... 

Unokáink sem fogják látni... - 209. adás 2008. március 30. 19:29

.

Lehet sikeres néha, ha az ember a Televízióban felmutat dolgokat. Ilyen például az az eset, amikor Herminamezőn, a Mimóza utcában, egy egészen rövid kis XIV. kerületi utcában 2006 őszén kicserélték a kandelábereket. A régi megszokott oszlopokat újakra. Szóltak nekem az ott lakók, odamentem, fölvettem, lefotografáltam, szót emeltem értük. A XIV. kerületi önkormányzat illetékese megígérte, hogy visszakapja az utca a lámpáit, az ide ültetett újakat pedig felhasználják majd máshol.

Ezért is beszélek mostanában annyit a hagyományos postaládák érdekében, hátha a Magyar Posta vezetői is jobb belátásra bírhatók, s leállnak az ésszerűtlen, költséges, tömeges cserével. A Mimóza utcában ott állnak már a rendbe hozatott régi kandeláberek.

Örülhet az utca, és mi valamennyien, hiszen egy kandelábertípussal több marad meg az utókorra. "A változatosság gyönyörködtet" - ebben az utcában így is, ahol aranyeső bokrok és káprázatos magnólia díszítik a kerteket, és most van négy új, illetve felújított, és ki tudja, újabb száz évig elálló, gyönyörű kandeláberük is. Beszéljünk egy különös veszteségről.A helyszín a XIV. kerület, Gizella utca és Cserei utca sarok. De vannak hasonló példák másutt is bőven. Egy építész-páros, Simon Ferenc és Bagi Zoltán előbb egy Creative Facilities nevű, majd egy New Landscape nevű építési vállalkozás nevében, képviseletében jelent meg zuglói beépítési tervekkel a Főváros Építészeti Tervtanácsa előtt. Minden alkalommal 7-8 szintes házak tervlapjait mutatták be, olyan helyszínekre, ahol az érvényes fővárosi jogszabály csak 4-5 szintes házat enged építeni. A Tervtanács - természetesen - nem támogatta az előterjesztésüket, és nem javasolta a XIV. kerületnek az építkezések terveinek engedélyezését.

Az is elhangzott a Cserei utcai beépítést tárgyaló ülésen, hogy a tervezésnél kalkulálni kellene egy ott még álló csarnoképület és a kétszintes lakóház legjellegzetesebb részeinek meghagyásával, hiszen itt volt az Ikarus gyár szülőhelye, ősgyára.

Ez a hely a magyar ipar- és kultúrtörténet fontos helye, mert ezen a helyszínen volt a legendás kovácsműhely és karosszéria-gyár, amelyet az összes régi térképek, fényképek mutatnak, s amelyről egy egész könyv jelent meg korábban.

Azt mondta ki az építészeti tervtanács, hogy ne tessék lebontani a kis lakóépületet és a kovácsműhelyt, tessék bekomponálni az új háztömegbe.

Akár hiszik, akár nem, egy héten belül jött a hír, és ennek nyomán ki is mentünk a helyszínre, hogy az Uhri Imre-féle kovácsműhely és karosszériagyár megmaradt épületeit kíméletlenül lebontották, mégpedig úgy, hogy még nem is volt engedélyük a helyükre új házak megépítésére.

Van kép arról, hogy milyen volt még akkor, amikor beadták a terveket. Baloldalt volt a műhelyépület, tőle jobbra a lakóház. Egy héttel később egy nagy üres telket láttam a helyükön.

A befektetők szabaddá tették maguknak a területet. Most már igazán nem áll senkinek módjában megvédeni az értékes kultúrtörténeti emléket. A befektetői érdek elszabadult, úgy tűnik, megmenthetetlen az ország épített öröksége.

Március 19-éről 20-ára virradóra egy éjszaka leforgása alatt lebontották Kőszeg egyetlen gyáripari emlékét, az 1901-ben épült Posztógyárat. Az épület ideiglenes műemléki védelem alatt volt, de útjában állt az ingatlanspekulációnak.

Markovits András ügyvezető a múlt év novemberében megtagadta tőlünk a forgatási engedélyt, ezért csak utcáról tudtunk felvételt készíteni. Mint megtudtam, a rendőrség most minősített bűncselekmény elkövetése miatt nyomoz. És ha sikerrel jár a nyomozás?

Ha megtalálják azt, aki vezette, vagy felbérelte a buldózereket? Egy értékes épületegyüttes megint elpusztult, hogy teret adjon a nyerészkedésnek. "Az érdek sokkal fontosabb az értéknél" - fogalmazta meg a lényeget egy újságcikk a Dunántúli Naplóban. Nem csak Kőszegen, Budapesten, Pécsett is igaz ez a sarkos megfogalmazás.

Lebontják Forbát Alfrédnak, a legjelentősebb Pécsett élt építészek egyikének a nyaralóját. Tizenegy szoba van benne, három fürdőszobával és két konyhával. Hibátlan az állapota. A városi hatóság kiadta rá a bontási engedélyt, hogy helyére valaki egy még nagyobb, soklakásos házat építsen.

Az összes szomszéd befizette a fellebbezés illetékét, s az ügy most másodfokon van. A kérdés az, hogy lehet-e bármit is csinálni a szép ház megvédéséért. A műemlékvédelem tehetetlen, mert eddig nem volt hivatalosan védett a ház. Figyelmetlenség volt persze nem védeni időben. Hogy Pécsett a háztulajdonos Bányai Dániel és Bányai Dávid miért adták be a Kaposvár utca 21. bontásáról szóló tervüket, azt sejthetjük, de azt, hogy miért hagyta jóvá, miért engedélyezi a csoportvezető a bontást, hogy miért nem védi maga a város saját értékeit, nem tudjuk, nem is érthető.

Itt a Kaposvár utcában látható az építész emléktáblája annak a Bauhaus-jellegű épületnek a kerítésén, amit Forbát Alfréd maga tervezett. Két házzal odébb áll az építész saját háza, az, amit bontásra ítélt a telek árával spekuláló tulajdonos, és a városi hatóság a partnere ebben. Hiányzik még nálunk az ún. inventárium, az a jegyzék, ami lehetővé tenné, hogy az értékvédelem állami őrzői minden fontosabb értékes építményről tudjanak. Lám, a kőszegi posztógyár védelmét elindították, mégis eldózeroltatta, akinek más volt az érdeke, aki a megvett ingatlanban csak a telek értékét nézi - mint ahogy ezt számos példával illusztráltam eddig is az elmúlt évek során.

És még maradjunk Pécsett. Emlékeznek, kétszer is bemutattam már az ország legszebb Zsolnay-majolikával díszített üzletportálját (l. 149. adás, 200. adás), s a legutóbb, tavaly szeptemberben elmondtam, hogy mögüle mindent lebontottak, meg a szomszéd ház elülső traktusa mögül is mindent, hogy a házak és udvaraik helyére újat, sokat építhessenek. Műemléki lakásokat hirdettek, de a homlokzat mögötti területen új lakótelepet építettek Pécs védett belvárosában. Bekukkantottunk a meghagyott kapun, jól látszik az új beton és tégla. A sarkon új épületet is kapott az együttes.

Most egy újabb hasonló van készülőben egy utcányira az előbbi példától. A Pécsi Napló szecessziós egykori szerkesztőségi épülete és nyomdája védett. Ez műemlék. Ki van írva az is rajta, hogy a Pécsi Irodalmi és Könyvnyomdai Részvény Társaságé volt. A mellette lévő kis házat háromszor olyan magasra akarják átépíteni, a Pécsi Napló házát pedig belül bővítenék úgy, hogy minden belső terét felosztják miszlikbe, valamifajta új érdek által vezérelve.

A hely jellege, múltja arra kellene, hogy ösztönözze a beruházót és műemlékes tervezőjét, hogy kávéházat, vagy valamiféle kulturális intézményt helyezzenek a saroképület földszintjére. De mindenféle más célra akarják hasznosítani. Az udvaron pedig elképesztően sűrű beépítés készül, Pécs védett belvárosában egy egész új lakótelep, 80 lakásnyi épület olyan helyen, ahová autóval alig lehet bemenni, olyan helyen, ahol úgysem tudnak a jogszabályi előírásnak megfelelő mennyiségű parkolót építeni. Igaz, az elképesztő mennyiségű belvárosi új lakás létrehozásával lehet sok pénzt keresni. Ki tudja, hogy az építésügyi igazgatás és a műemlékvédelem úrrá lehet-e a helyzeten, lehet-e egyszer fontosabb az érték, mint az érdek ebben az országban? Hölgyeim és Uraim, száz éve nem volt ilyen korán még a húsvét. Rendkívül korán köszöntek be idén a tavaszi egyházi ünnepek. Így egy kicsit megkésve válogattam a műsorba szép és érdekes, vagy éppen bajban lévő templomokat.

Szívesen beszámolok egy felújított épületről. Városlőd temploma következik most. Elképesztően szép dombok közt van a település, és jól jelzi a falu közepét a templomtorony. Nyolc éve, a 117. adásban (l. Új városvédőbeszédek 543. old.) már bemutattam, akkor az alábbiak hangzottak el róla: * Ráday Milyály (archív műsorrészlet): "Megkezdődött az épület műemléki helyreállítása, és a munkák kezdetén tervbe vették azt is, hogy feltárják azt a kolostor épületet, amely a templomot övezte.

Ehhez aláásták a templom mellett jó mélyre. A kutató árok befogadta az esővizet, alámosta az épületet, és egyszerűen megbillent a templom tornya. 1989-ben bajor műemlékesek ajándékaként új ereszcsatornát kapott a templom. A víz elvezetésére szolgáló dréncsövek építésekor találták meg a kolostor falmaradványait.

Az ásatás 1993-ban kezdődött. 1999 decemberében már akkora volt a baj, hogy betoninjekciózással próbálták megerősíteni a torony alapfalait. Ezután hamarosan pont a várttal ellentétes folyamat indult meg. Óriási hasadások, repedések keletkeztek a templomon, egyik irányba 35 centiméterrel, másik irányba 16 centiméterrel megdőlt a torony. És ez a megdőlés nem csak repedések formájában látszik az épület belsejében, hanem így is: elmozdult a padlólapok sora.

Kívülről borzasztó a látvány, és nekem fogalmam sincs, hogy mi lesz. Gondolom, senki nem akarja, hogy összedőljön Városlőd temploma, tehát meg kellene találni azt a módszert, ahogy ez helyreállítható. A hiányzó vakolatdarabok azt bizonyítják, hogy szakavatott munkával tárták föl az épület alapjait, a jó szándékhoz kétség nem fér." * Tehát megmozdult az épület alapja, különösen akkor, amikor ásatásokat végeztek az egykori karthauzi kolostor maradványainak feltárásához a templom falai mellett közvetlenül. Majdnem összedőlt a templom.

De jött a segítség, jött a gyűjtés, jöttek a támogatói pénzek, összefogott az egész település, jött támogatás a kitelepített németségtől s fizettek katolikusok, reformátusok, meg az ateisták is. Jött segítség az államtól, az egyháztól, s rendbe tették a templomot. A torony dőlését is sikerült 15-20 centiméteren megállítani.

Volt a megerősítés, megvasalás után tetőcsere, újra vakolás, festés is. Városlőd temploma megújulva várja manapság a híveit. Hogy hol is volt megrepedve? Értő szem észreveszi. Az ereszcsatorna mögött látni a jelet, az egymáshoz képest elcsúszott vakolást: ott volt a legnagyobb a repedés.

Új szigetelést csináltak, dréncsövet is beépítettek, összetartó vasat, olyat, amelyek a középkori építményeken, vagy a barokk épületeken rendszeresek.

A belső tatarozás során találtak falfestéseket is, de ezek helyreállítására most nem telik. Talán nem is annyira fontos, mint az, hogy maga a templom megmaradt. Ugyanezt nem biztos, hogy el tudom egyszer majd mondani egy másik templomról.

A múltkoriban Tolna megyét járva, arra készültem, hogy húsvétra hozok önöknek onnan is egy templomot, de csak rossz hírrel szolgálhatok. Tessék, itt van Tevel az országútról nézve, pontosabban a Tevelhez 1927-ben hozzácsatolt kisközség, Kovácsi római katolikus temploma.

A feszület lábánál hiányzik Szűz Mária feje, a korpusznak pedig a lábát törték le. A homlokzat felől nézve olyan, mintha meglenne a templom, ha rossz állapotban is. Teteje, csúcsdísze hiányzik, és szép lassan összedől teljesen.

Az oldaláról viszont már átlátunk az ablakán, ugyanis hátul hiányzik a szentély födéme. Azt hiszem, ezt az 1802-ben késő barokk stílusban épült roppant értékes templomépületet már semmi nem menti meg az enyészettől.

Ez a templom, amelyben a padok is a helyükön vannak még, aligha helyreállítható már. Szép a maradék boltozat, a homlokzata rendben van még.

Az ember azt hinné, hogy akár műemlék is lehetett volna. De nem az, most már csak téglabánya.

Egy majdnem eldőlt és egy leomlott templom után következzék két "eltolt" templom. Úgy tolták el őket, kérem szépen, hogy megmaradtak, s nagyobbak lettek.

Az egyik, amelyik már egy emberöltővel ezelőtt, 1984. év végén szerepelt a televíziós műsoromban (26. adás, l. a Városvédőbeszédek 215. oldalán), a Krisztinavárosi templom. Tudják, az, ahol Széchenyi István gróf elvette az özvegy Zichy grófnét, Seilern Crescentia asszonyt feleségül, egyébként ezt egy emléktábla is hirdeti a ház falán. A templom nem volt mindig ilyen nagy, Széchenyi korában semmiképpen sem.

A kereszthajója hiányzott. Ezzel bővítették a templomot 1943-44-ben, mégpedig úgy, ahogy azt a Nemzeti Filmarchívumban őrzött eredeti híradó-felvételeken láthatják Kurutz Márton segítségével. *

HÍRADÓ: "Kibővítik a főváros nevezetes kegytemplomát, a Krisztina téri római katolikus plébániatemplomot. A 18. századból származó értékes műemlékeket úgy kímélték meg, hogy a hatalmas főoltárt egy darabban húzták hátra. Ezt a lassú folyamatot gyorsított felvételben mutatjuk be. A mintegy 720 ezer kilogramm súlyú szentély falait is hátratolták. A falak eltolása síneken, kézi erővel történt." *

Íme a kibővített Krisztina-templom. És nehogy azt higgyék, hogy ez az egyetlen ilyen templom, melyet eltoltak, hogy bővíthessék. Tíz évvel korábban már csináltak hasonlót hazánkban, mégpedig Dunapatajon, s erről is maradt fenn filmfelvétel! *

Schill Tamás, múzeumvezető: "A dunapataji katolikus templomot, amelyet 1761-ben építettek, 1934-ben különleges technikával bővítettek, itt ezen a régi képeslapon a templom régi állapotát láthatjuk, a belsejét, a szentély-részt, valamint egy képeslapon még eredetiben a katolikus templomot.

Ezt a templomot úgy bővítették, hogy a szentélyrészt egyszerűen leválasztották a templomhajóról, majd azt egy csigás csörlős szerkezet segítségével közel 10 méterrel arrébb húzzák.

A katolikusok szaporodásával a templom nagyon szűknek bizonyult már, és ezért kellett bővíteni a templomot.

Itt többfajta megoldás közül választhattak, hogy egy új templomot építenek, lebontják a templom egyik részét, végül Möller Károly budapesti építész javaslatára döntöttek a templom elhúzása mellett. Egyébként Magyarországon ez volt az első épület-elhúzás. És itt látható nagyon világosan, hogy egy tíz méteres részt húztak el, amelyet fölfalaztak, kupolával láttak el, és így növelték a templomtér nagyságát.

A templom elhúzása során abban reménykedtek, hogy az eredeti szentélyrész, illetve a szentélynek a képei megmaradnak, sajnos ez az elhúzáskor,

illetve a későbbi helyreállításkor olyannyira sérült, hogy az már nem az eredeti, amit most látunk, hanem egy későbbi változat." *

A templom oldalfalán úgy kígyózik a gázcső, mintha Romániában járkálnánk. Dr. Sörös Imre, volt dunapataji katolikus lelkész sírkövét behozták a temetőből, és elhelyezték itt, a templom falában. Sörös Imre Kalocsán volt érseki levéltáros 1848-ban, s éles hangú beszédeiben buzdított a magyar szabadságharc mellett, meg is járta aztán Kufsteint az osztrákok bosszújaként. A temetőből kikerült a sírkő a templom falára, amit most kikerül a gázcső. Néha kevésbé ismert kis településeknek is vannak különleges értékei, amiket érdemes megjegyezni, megnézni. Ilyen község például Héhalom Nógrád megyében.

A Községházán kicserélték a postaládát, itt már ez a kulcsos, levélelhullajtós új van, amire az egész országban cserélik a megbízható és szép régi levélszekrényeket. Az épületegyüttes, amin áll, különösen érdekes, hiszen vasútállomásnak épült a jelenlegi községháza. Megépítették itt a vasútállomást a Balassagyarmat-Hatvan vonalon, aztán a Sziráky gróf érdeke mást kívánt, és mégsem erre vezették a síneket. 1990-ben, amikor szétvált egymástól Héhalom és Palotás, Héhalomnak önálló községházára lett szüksége.

Erre volt legalkalmasabb a már évtizedek óta pusztuló vasútállomás, amit a falubeliek Bagolyvárnak neveztek. Ma is, ha valakinek dolga akad a polgármesteri hivatalban, úgy mondja, hogy: "megyek a Bagóvárba".

Héhalom község fontos emléke, műemléki értéke a Bér patak felett átívelő, reformkori, 40 méter hosszú, közel 7 méter széles, háromlukú kőhíd. 1930-ban javították utoljára, s 1962 óta műemlék. A jégtörő pillérek és a hídkorlát fedlapjai kemény vörös homokkőből készültek.

30 éve építettek mellé egy új vasbetonhidat. A régi híd alatt ott vannak a még korábbi fahíd cölöpjei. És ott van hátul a harmadik, az új vasbeton híd.

A háromlyukúról elterelték a forgalmat, s azóta is csak papíron születnek meg a tatarozás tervei. Jó lenne felújítani a kőhidat, mely ott látható Héhalom község címerében is, de mindannyiunk öröksége egyúttal.

És a műsor végén következzék egy látványos helyszín: Benczúr utca 27., Postás Művelődési Központ. Ez még a homlokzatára is ki van írva. Talán még két-három hónapig.

Ugyanis a magyarországi monopóliumát három év múlva elveszítő, egy bérleménybe visszahúzódó Magyar Posta sorban pénzzé teszi az ingatlanait, s ennek a háznak az eladására is még az idén sor kerül. Ebben a félévben még itt működik a postások művelődési központja, de azután bezárják.

A házat Egyedi Lajos építtette 1897-ben neoreneszánsz stílusban Marmorek Oszkár építész tervei szerint, 1990-91-ben teljes rekonstrukcióban részesült az épület, de most két éve ismét tatarozták.

A házat egyébként a Posta nem a Rákosi-korszakban államosította, s nem is a Kádár-korszakban, a palota bizony már 1930 óta a Magyar Királyi Postáé, s amikor átalakították közösségi célra, azt a postatisztviselők jutalékából fizették. 1931-ben avatták.

Tehát ez a ház itt a Benczúr utcában 77 éven át a postások szakszervezeti és művelődési intézményeként szolgált. Ilyen gazdagon megmaradt városi palota legfeljebb a mindenki által látogatható Wenckheim palota, illetve az abban szintén éppen 77 éve működő Szabó Ervin Könyvtár.

Még olyan csillár is van itt, ami eredetileg gázzal világított, még a kis nyitó-elzáró karocskák is rajta vannak. Kicsit hasasak az ólmozott ablakok, javításuk már aktuális lenne.

Amit a hazai építészet és díszítő művészet a Millennium évében tudott, az itt szinte mind megtalálható eredetiben, vagy helyreállított állapotban. Hogy ki fogja ezt az ólmozott és maratott üvegablakokkal, kovácsoltvas díszekkel, öntött terrazzo padlóval, faburkolatokkal, remek kilincsekkel, falfestményekkel díszes, épségben megmaradt házat a Postától megszerezni, az még nem tudható.

Van a házban Vadászterem, Fehér Szalon, Barna Szalon, színházi előadások és bálok megrendezésére is alkalmas tágas belső terek sora.

És ugyan hiányzik a díszlépcsőházban a leszorítókból a cső és a futószőnyeg, de ha feljutunk az emeletre, minden mást megtalálunk.

Faragott faburkolatokat, intarziákat, stukkódíszítéseket, amelyek egyikén-másikán hogy, hogy nem, még a postakürtöt is látjuk, meg a postás szolgáltatás más jelvényeit is - még.

A díszterem kis erkélyéről nézhették vigyázó szemmel a szülők vagy a gardedámok táncoló leánykáikat. Ha a szavaimból nem hinnék, akkor felvételeinkről is meggyőződhetnek arról, hogy a Posta eddig jó gazdája volt ennek a háznak.

Gobelinekkel, selyemtapétákkal, díszes, a ház hangulataihoz illő bútorokkal, a kandallókról már nem is beszélek. Az emeleteken étterem, konyha, könyvtár, oktatótermek és vendégszállások is helyet kaptak.

A virilis, tehát a legnagyobb adófizetők közé tartozó Egyedi család tagjai kiváló gazdálkodók és híres lótenyésztők voltak.

A Benczúr utca 27. alagsorában lóistálló is volt, amit ma klubhelyiségként, zeneiskolaként használnak, és itt lakott Kincsem egyik unokája, akinek, vagy aminek, vagyis a versenylónak a síremléke ma is meg van az udvarban, a kertben.

A kertben, ami a Postás Művelődési Központ szabadtéri színpada is volt az elmúlt évtizedekben.

Gondolom, megmarad az a gyönyörű palota, de hogy mi lesz a sorsa, ezt most még nem tudnám megjósolni. Egyet tudok, hogy a Postás Dolgozók Kultúrházaként 2008-tól nem működhet tovább. Kérem, idén se feledkezzenek meg hazánk épített örökségének védelméről, támogassák a városvédő szervezeteket adójuk 1%-ával! A Budapesti Városvédő Egyesület adószáma: 19729224-1-42 A Város- és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra) adószáma: 19003647-1-43