Szabadlábon a Tiszaháton 2010. február 08. 08:49
A Tiszahát vidékét mutatja be Márkosi Kitti és Markovics Zoltán Kristóf
Szabadlábon Erdélyben címmel tizenöt részes ismeretterjesztő műsort mutatott be tavaly ősszel a Magyar Televízió kettes csatornája. Az útifilm-sorozat Erdély legkeletibb területéről adott egyedülálló lenyomatot: hat fiatal utazó kalauzolta végig a nézőket Gyergyó, Csík és Kovászna vidékén.
Az m2 ismeretterjesztő sorozatának legújabb epizódjaiban ezúttal négy magyar tájegységet keres fel nyolc fiatal utazó. A Szabadlábon szombat kora délutánonként vetített adásai öt-öt epizódot szentelnek Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés illetve Somogy megyék történelmi, földrajzi, kulturális és néprajzi értékeinek bemutatására. Illetve a kalandozásra.
A Szabadlábon adásaiban szereplő fiatalok ugyanis nem műsorvezetők, sokkal inkább utazók, akik személyes élményeiket osztják meg a nézőkkel. A felfedezés élményét, hiszen nemcsak a magyar tájakat, hanem egymást is a forgatáson ismerik meg.
Mindenhol megállnak, ahol látnivalót találnak, mindent kipróbálnak, ami felkelti az érdeklődésüket. Kocsival vagy biciklivel utaznak, három kamera követi őket, de akkor is szem előtt maradnak, ha véletlenül elvesztenék őket az operatőrök. Mert az utazó párosok videóznak is, szubjektív videónaplójuk mellett ráadásul egy gyakran előbukkanó formai elem, az infobox segíti a nézőket az adott témához kötődő információk megismerésében.
Az első öt adásban egy rádiós műsorvezető, Márkosi Kitti (23), és a rendezőnek készülő Markovics Zoltán Kristóf (19) járja be a Tiszahát vidékét. Mátészalkáról, a "fény városából" indulva jutnak el az ötödik adás végére a "mezítlábas Notre Dame-ig", a tákosi református templomig. Közben belesnek a 71 éves Fergeteges táncegyüttes próbájára Ököritófülpösön, a községben, amely a Fáklya című Móricz-regényben megörökített tűzvészről vált ismertté. Felkeresik az Ecsedi-lápot és a műemlék szivattyútelepet, kemencés lángost sütnek a fülesdi lovasbemutatón, biciklitúráznak a Tisza-parton, kipróbálják a tárogatót, a szekerezést, és a környék gyógyfürdőit is. Felkeresik Móricz Zsigmond szülőházát és a községet, ahol a Himnusz született, megmártóznak a "magyar Niagarában" a Tisza és a Túr találkozásánál, és végül megoldják a "nem tudom" pálinka rejtélyét.
A Szabadlábon a Tiszaháton kalauzai:
Márkos Kitti fiatal kora ellenére is gyakorlott újságírónak számít, Markovics Zoltán Kristóf pedig rendezőnek készül, eközben rappel is.
Valódi dunai lány Márkosi Kitti: a Dunakanyartól némi slágeres kitérővel a Kék Dunára hajózott át, ha rádiós műsorvezetői karrierjét nézzük, televíziósként pedig az esztergomi körzeti adó és a legnagyobb közszolgálati csatorna között ingázott. Legújabb kiküldetésén azonban folyót váltott az m2 kedvéért: a Tiszaháti epizódokban láthatjuk a Szabadlábon 23 éves háziasszonyát. Kitti kiegyensúlyozott, megbízható, jó csapatjátékos hírében áll, gyakorlott újságíróként a bonyolult szerkesztőprogramokkal ugyanúgy elboldogul, ahogy önfeledten rappelő műsorvezető-társ.
Volt gyerek- és szinkronszínész, sőt műsorvezető is Markovics Zoltán Kristóf, mégsem határozta el magát a színészmesterség mellett. Ez persze nem csak fiatal korával magyarázható: Zotya, a Szabadlábon a Tiszaháton 19 éves műsorvezetője született utazó. Ha teheti kerékpárra pattan, vagy sokkal szívesebben vonatra száll, és hosszas felfedező túrákat tesz a hűvös északon. Leginkább a skandináv kultúrát és a kelta történelmet tanulmányozza, illtetve fotózza is. Film- vagy színházi rendező lesz, még nem döntötte el. Addig is tesz egy határozott lépést a rapper-karrier felé.
A Szabadlábon a Tiszaháton sorozat helyszíneinek részletes bemutatása a következő oldalon.
Hír értékelése 3 szavazat alapján:
3.3