Unokáink sem fogják látni... 

Unokáink sem fogják látni... - 227. adás 2009. szeptember 27. 15:00

.

Május eleje óta nem volt új városvédő műsor a képernyőn, bár három különkiadással is jelentkeztem a nyáron.
Rengeteg minden történt az elmúlt félévben, amiről beszélni kellene. Néhány dolog fér be csak a rendelkezésünkre álló 25 percbe. Ha sikerül, 16 házról is szót ejthetünk. Kapaszkodjanak meg, mert rohanunk. Kezdjük.

125 éves születésnapját ünnepli a Magyar Királyi, avagy most már jó ideje Magyar Állami Operaház.

Az Operaházat – én úgy gondolom – mindenki ismeri. Egyébként én is csináltam már egyszer egy részletes filmet róla, sajnos azonban eltűnt, nincs meg senki archívumában. Most csak néhány beállítás erejéig emlékeztetek arra, hogy milyen fantasztikus ez a ház.

 

Az előcsarnok tele márvánnyal, freskókkal, aranyozásokkal, innen nyílik két oldalt a híres főlépcsőház. Az alatta kialakított termet nevezik a bennfentesek „ravatalozónak”, mert itt ravatalozták fel mindig a nagy operistákat, mielőtt a temetőbe, végső útjukra kísérték volna őket.

 

A nézőtéren néha több nyelven is szól a tudnivaló, több csoportot is kalauzolnak egyidejűleg az idegenvezetők.

 

Van valami, amit az idegenvezetők sem ismernek.
Kezdetben gázlámpák világítottak itt az Operaházban, ezektől – vagy egyébként is az eltelt 100 év alatt – teljesen elsötétedett a mennyezeti Lotz freskó.

És amikor letisztították az utolsó nagy tatarozás idején, úgy 25 évvel ezelőtt, akkor a mennyezeti képben egy egészen kicsi részletet meghagytak olyan szürkének, mint amilyen volt, mielőtt hozzáfogtak az egész megtisztításához. Egy kis puttó, vagy kobold feneke mögött látható az a kis tégla-formájú szürke folt.

 

Ezen látható, mennyire el volt sötétedve a freskó még negyed évszázada.
A királyi páholyba nem mehetnek be a turisták. Most elnöki páholynak nevezik. Az előtere, az úgynevezett „vörös szalon” látogatható.

 

Óriási tükör fogadja a Dalszínház utcai kapu felől érkezőket a királyi lépcsőház első emeleti végében. Ez sem a turisták látványossága. Bár itt volt korábban egy, az Operaház történetét bemutató kiállítás. Állítólag most is lesz majd, az évforduló alkalmából.

 

A nézőtér feletti padlástérben a csillárt leeresztő berendezés kapott helyet. Hat ember segédlete szükséges a csörlő tekeréséhez, ha a két tonnás csillárt tisztítani, javítani akarják.

 

A tetőn lévő spiáter díszítésekre nemigen van az embernek rálátása az Andrássy útról, viszont innen – a szobrok közül – fantasztikus kilátás nyílik a városra. A zeneművészek alakjainak sora mögött ott van az 1884-es évszám, ami indokolja az évfordulós megemlékezéseket.

Föntről egyébként jól látszik egy másik 125 éves épület, az Operaházzal szembeni műemlék, a Drechsler-ház, vagy Balettintézet, ami bűntelen, de büntetlenül pusztul a születési évfordulóján is, mint évek óta.

Senki nem érti, aki az Andrássy úton megfordul, hogyan lehetséges ez egy jogállamban?

Az Operaház tetőteraszáról egyébként rálátás nyílik a Divatcsarnok, avagy Párizsi Nagy Áruház tetejére is, amit éppen mostanában tataroztak, és állítólag rövidesen meg is nyitják. Az áruházból irodaház lett úgy, hogy részben megtartották, felújították eredeti értékeit, részben átépítették. Ahogy hátulról látható, a Lotz terem tetejére új építészeti elemeket építettek.

Szívesen forgattam volna a házban, hogy önöknek megmutassam ezt az újabb irodaházat, de – ahogy az ORCO Group másik építkezésén, a Vörösmarty téren, úgy – itt sem kaptunk forgatási engedélyt. Azt gondolom, esetleg aggódtak, hogy a dicsérő szavak mellett esetleg kritikai megjegyzéseim is lesznek.

Hát erre bizony lehet számítani. Nem jellemző rám, hogy csak azt mondom el, amit a beruházó hallani szeretne.

Ismét 125 éves ház következik, a Marczibányi téri Lövőház.

 

Sorsáról többször volt szó a városvédő műsorban (l. a 99. adást az Új Városvédőbeszédek 394. oldalán és a 222. adást). Most nem csak az évforduló miatt került bele, hanem azért, mert leégett a jobb oldali szárny tetőszerkezete. Eddig is elég elhanyagolt volt, pusztult, hajléktalanok lakták.

 

Az, hogy a tűz szándékos gyújtogatás vagy véletlen eredménye, még nem tudható eddig. A tulajdonosnak lesz dolga elég, hogy ezt helyreállíttassa. Haris György a ház és a hozzá tartozó terület tulajdonosa a Lövőház mögött, vagyis itt hátul Haris Park néven egy új beépítést terveztetett, de helyre is állíttatja a házat.

 

A tűzeset után már őriztetik, s talán már nem pusztul tovább az értékes ház, mint eddig, magára hagyatottan. Én abban is bízom, hogy a legendásan szép márvány kandallót is megcsodálhatjuk majd ismét eredeti helyén.

Most egy igen régi vendéglátóhelyet szeretnék önöknek megmutatni. Kereken 210 éves a Balázs Vendéglő a Hűvösvölgyben.

 

Kívülről majdnem olyan, mintha meglenne, de ez nem így van. Nem értem, miért kellett lelökni az összes tetőtéri ablakot, hogy befolyjon az eső a padlástérbe mindkét szárnyon. Ezt a házat is felgyújtották, vagy leégett magától, ki tudja?

 

Nagy a pusztulás, mindenki láthatja. Hajléktalanok tanyája ez is. Fogalmam sincs, hogy a Balázs Vendéglő, ez a legendás budai kertvendéglő megújulhat-e valaha.

Amit az ember most lát, az teljesen elkeserítő. Különös élmény olvasni az egykori kijáratnál azt a feliratot, hogy „Köszönjük, hogy a vendégünk volt”.

 

Én mindenesetre előkerestem az archívumomból olyan felvételt, amit még legutóbbi felújítása után csináltam, hogy önök megnézhessék, milyen volt, illetve milyen lenne ismét (l. a 39. adást a Városvédőbeszédek 352. oldalán és az 54. adást az Új Városvédőbeszédek 64. oldalán.)

 
Megnyitották a Szabadság hidat, ez nagy hír volt a nyáron.

 

Mivel éveken át harcoltam azért, hogy a híd bejáratainál hiányzó négy kandeláber-csokor visszakerülhessen végre az eredeti helyére, most örömmel számolhatok be arról, hogy ez megtörtént.

Egy kicsit bumfordibb, mint volt, ez a négy lámpacsokor, és kicsit furcsán csatlakoznak a hídhoz, de hát valamit majd csak kitalálnak, hogy elvarrják a szálakat. Érdekesség, hogy a híd közepére is került négy ebből a lámpacsokorból, pedig a régi képeslapok tanúsága szerint itt sosem volt ilyen.

 

Kész a korlát. Nagyon fontos dolog, hogy a híd 1944-es felrobbantása után 65 évvel most végre pótolták ezeket a kovácsoltvas korlátokat.

 

Úgyhogy ez is kész. A díszvilágításával még vannak gondok, mint mindenki láthatja este, majd megoldják – remélem – ezt is. (A híd sokszor szerepelt a műsorban – l. a 2., 5., 36., 37., 40., 66., 91., 100. adások szövegeit a Városvédőbeszédek és az Új városvédőbeszédek oldalain, illetve a 200. adást és a 218. adást.)

 

Az elmúlt hónapok egyik fontos híre, hogy újra megnyílt a Godzsu-udvar a Király utcában, pontosabban a Dob utcában, vagy – pontosabban – mind a kettőben.

 

Ez a Dob utca 13. alatti kapuja az 1901-ben épült 7 házból és a köztük lévő 6 udvarból álló együttesnek. 

 

Ahogy az elmúlt évek során Erzsébetvárosban szétbontották a város szerkezetét, a legendás udvar és házsor középen megnyílt.

Ez is hozzátartozik most már Budapest látványához. A másik oldalon a Király utca 13. felől lehet bemenni. Fontos, érdekes helyszíne ez Budapest középső fertályának.

A következő házat úgy gondolom, mindenki látta már. Születésnapos ő is. 2009 szeptemberében éppen 150 éves. Nem csak a város fontos temploma,

de egyben Budapest egyik idegenforgalmi nevezetessége is. Azt hiszem, mindenki ismeri a főhomlokzatot, a Wesselényi utca felőli oldal árkádsorát, az I. világháborúban hősi halált halt katonák emlékére épített Hősök Templomát, meg a fűzfa-szerű Holocaust Emlékművet a hátsó udvaron. Úgy gondoltam, hogy meg kéne mutatnom a Dohány utcai neológ zsinagóga építéstörténetének egy olyan érdekességét, amiről kevesen tudnak, s még az épületről megjelent könyvek is legfeljebb csak szűkszavúan említik meg.

*

Toronyi Zsuzsanna, levéltáros-muzeológus: „A zsinagóga egy reprezentatív épületnek készült. Azért építettek ekkora zsinagógát 150 évvel ezelőtt a pesti zsidók, mert meg akarták mutatni, hogy ez egy gazdag, befolyásos, tehetős közösség, ráadásul a liturgiát megpróbálták hozzáigazítani a többségi társadalom által ismert normákhoz.

 

Tehát, hogy mindenképpen egy kompromisszumos bemutatkozó épületnek épült. (Tervezője Ludwig Forster volt.) Igen ám, de pont annak a tulajdonságának köszönhetően, hogy a zsinagóga egy szűk utcában épült meg és az egyik bástya (bástyának hívták a korabeli szóhasználattal) sokkal jobban előreugrott, és csak az tudta, hogy ez egy reprezentatív zsinagóga, aki felmászott a szemközti házak tetejére – és ebből viszonylag kevés volt.

 

Ezért azután később, amikor lehetővé vált, főleg a telekvásárlások révén lehetővé vált, akkor megpróbálták ezt a reprezentativitást valóra váltani, és 1931-ben fejezték be tulajdonképpen szellemileg azt a munkát, amit 1859-ben elkezdtek s még kényszerből, egy szűk utcában építettek meg. (Az átépítés tervezője Vágó László és Faragó Ferenc volt.)
Ráday Mihály: Korábban még itt mellette állt, mint ahogy régi képekből lehet látni, egy ház. Egy másik ház, egy egyébként is nevezetes épület.

Toronyi Zsuzsanna: Ez egy nagyon fontos épület, ebben született a zsinagóga felavatását követő évben Herzl Tivadar, a magyar politikai cionizmus megteremtője. Mikor 1896-ban a millenniumi városrendezés kapcsán kihozták a Wesselényi utcát a Körútig, akkor bontották le Theodor Herzl szülőházát,

 

így aztán nagyon sokáig a későbbiekben egy jókora foghíj-telek, vagyis egy beépítetlen telek éktelenkedett itt a sarkon, amit sokféle módon hasznosítottak. Egy idő után természetesen bazársor és bódék kerültek rá, mint minden beépítetlen telekre a fővárosban.

Az történt, hogy a fővárostól valamennyi felekezet kapott egy-egy telket a város belterületén, ahol felépíthették a főtemplomaikat, és a pesti közösség is kapott egy telket a Szabadság tér közelében, hogy felépítsenek egy nagy kupolás reprezentatív zsinagógát a lipótvárosi zsidó közösség számára. De már 1910-ben úgy határozott a pesti izraelita hitközség közgyűlése, hogy a lipótvárosi zsidóknak olyan nagyon-nagy szükségük nincs egy zsinagógára, viszont lenne egy kultúrházra. És akkor elhatározták, hogy mégis inkább egy kultúrházat fognak fölépíteni, és azt a lipótvárosi zsinagóga-telket megpróbálják elcserélni a pesti zsidók főtemploma mellett üresen álló telekre. Volt egy kis jogi huzavona a hátterében, de végül is ez megtörtént. Ez egy nagyon fontos folyamat: egy zsinagóga helyett egy akkori zsidó közösség szellemi arculatába sokkal jobban illő kultúrházat választottak.

Régebben, ha itt kinézett volna az, aki itt ült (Goldziher Ignác ült egyébként ezen a helyen), ha itt kinézett, akkor azt látta, hogy szemben három árkád és három ablak van a zsinagógának ezen a bástyáján, most viszont csak egyet-egyet látunk.

Természetesen bontás is volt az építés mellett, és ahogy az lenni szokott, s az megosztotta a zsidó közösséget.

Voltak, akik ezt jó ötletnek találták, s azért találták jó ötletnek, mert ezzel a zsinagóga megmutathatta a homlokzatát akár már a Körútról, kialakulhatott ez a reprezentatív látvány, amit tulajdonképpen már 1859-ben szerettek volna felépíteni. De a konzervatívabbak, akik már jól megszokták, azok természetesen ezt ellenezték. Egyébként ennek az ellenzésnek az lett az eredménye, hogy 1930-ban műemlékké nyilvánították a zsinagógát, ami elég meglepő volt abban az időszakban, mert ahhoz még akkor túl fiatal volt, hogy műemlék legyen.

Ezzel a műemléki védéssel próbálták megóvni a megcsonkítástól az épületet. A műemlékvédelem, ahogy manapság sem, akkoriban sem jelentett elegendő védelmet, és végül azoknak lett igazuk, akik vissza akarták bontatni az épületet egy részét. Amit lebontottak, azokat a mázas kerámiákat és azokat az építészeti kellékeket gyakorlatilag vissza tudták építeni az új szárnyba. Úgy, hogy ebben az esetben is a pragmatizmus győzött az eltérő stílus igénye felett.”

*

Szép ez a ház. Aki még nem volt ott, nem ment be, nem nézte meg, annak nagyon ajánlom.

Most egy kicsike templom következik.
1988-ban készítettem a romos felvételeket Biatorbágyon, a Szily-kápolnánál (l. a 49. adást az Új Városvédőbeszédek 23. oldalán). Kilenc év telt el.

Aztán a műemlékesek egy csapata kitalálta a „balsorsú műemlékek” megsegítésére tartandó bálok ötletét. Az első jótékonysági bált a Szily-kápolna megmentése érdekében szervezték. Erről is beszámoltam annakidején (l. a 100. adást az Új Városvédőbeszédek 409. oldalán).

Újabb 12 év telt el eddig, és most meg tudom önöknek mutatni: az erdő övezte dombon álló házikó felújítása befejeződött. A Szily-kápolna mai állapota legnagyobb részben a Biatorbágy Kultúrájáért Alapítvány tagjainak köszönhető.

Egyedül Szily Antal majdnem ép sírlapja maradt meg a feldúlt sírboltból, ezt fektették vissza a kövezet közepére. Mint kerti borozóasztal lapját használták a környéken.

Nem állították helyre, vagy vissza sem az elpusztult oltárt és oltárképet, sem az ajtó rácsát. A kápolna nyitott, de így legalább nem betörés tárgya többé. Remélhetőleg nem pusztítja a továbbiakban senki, hanem az, aki erre kirándul, élvezi a szép hely csendjét, és elolvassa a feliratokat, amelyek ismertetik a kápolna történetét, és leülve a fából készült padra a faasztalhoz, elfogyasztja a magával hozott uzsonnát, és nem hagyja itt maga után a palackokat, a szemetet. Gratulálunk a felújításhoz a biatorbágyiaknak.

Simson Farkas úr, illetve Kft-je, a Beverly Hills tulajdonában pusztult el a Continental Szálló és Hungária Fürdő együttese a Dohány utcában. Most csoda történt. Szálloda épül a szállodák helyén. Az új Continental Szállodát már látják, így fog kinézni, amikor készen lesz. Jó nagy ház.

És mögötte ott alakul a Hungária Fürdő maradéka. Helyreállítják azt, ami egyáltalán megmaradt a házból. Az új épületet a Zeina Hotel nevű társaság megbízásából Hegedűs Péter tervezi, a régi ház helyreállítását pedig Vékony Péter. A Hungária Fürdő homlokzata, portálja és a mögötte lévő bejárati rész a helyreállítása után ismét a főváros ékessége lehet az eredetileg Ágoston Emil által épített nevezetes késő szecessziós épület. (Sokszor esett szó az épületegyüttesről az elmúlt években, legutóbb a 210. adásban és a 222. adásban.)

Miközben arról beszélnek, hogy a szállodaiparban nehéz manapság sikert elérni, mert a válság a turizmusra is kihat, újabb szállodák nyílnak Budapesten. Íme egy a Hold utcában.

Két műemléképületet olvasztottak össze: egy szép eklektikus házat és a mellette lévő romantikus homlokzatú kisebbet. Mert nem a homlokzatot bántották – a belsejét sem egyébként – hanem a védett házak mögé építettek toldást, hogy nagyobb legyen a szálloda befogadó képessége. Ez így szerintem teljesen rendben is van.

Az eklektikus házban van a főbejárat, ahol egyébként meg tudom mutatni a lépcsőházat is, az eredeti lépcsőházat.

Ezt nem szokás meghagyni a régi épületekben, itt megmaradhatott. A mozaik padlóval együtt. A Kiss Balázs tervezte szállodában megmaradtak a körfolyosók mind a két műemlék épületben. Szintkülönbség van a két ház között, ezt sem bontották el, meghagyták.

 

Az eklektikus ház egy szállodaszobájában nem tudtam elbújni, a tükörben jól látszom én is. A másik épületben, az új szárnyban pedig az egész mennyezet tükör, úgyhogy sok minden látható benne, nem csak az operatőr.

 

A tetőről, amely helikopter-leszálló is egyben, látszik a város minden ékessége, nevezetessége.

 

Fentről és a főhomlokzati, vagyis a Hold utcai szobákból gondosan tanulmányozható a csodálatos volt Postatakarékpénztár,

Lechner Ödön fantasztikus remekműve, annak homlokzati és tetődíszei. Úgy hallottam, nem csak a szállóvendégek, de – belépődíj ellenében – más is élvezheti ezt a látványt a President Hotelből.

A Hotel President tetejéről rálátni a volt Tőzsdepalotára, a Magyar Televízió eddigi székházára is, amely most, új tulajdonosa kezén alaposan átalakul.

 

Még a feliratunk ott van a homlokzaton.

 

Én már láttam a terveket, és tudom, hogy a két hatalmas tőzsdetermet, a jobb oldalit is, a bal oldalit is, melyeknek az eredeti belmagassága 34 méter, s a hosszuk 61 méter, bizony új behúzott födémekkel fogják sok-sok irodának alkalmas emeletekre földarabolni. Nagy kár érte. Lehetne akár a nagyszerű és hatalmas ház a Művészetek Palotájának belvárosi konkurenciája, a város leglátogatottabb konferencia- és koncertterme, a nagy befogadóképességű és oly régen hiányzó közösségi rendezvények háza Budapesten. Minden adottsága megvan erre. Még megvan. (l. a nyári különkiadásban, a 225. adásban.)

 

Ha már itt járunk a Lipótvárosban, el kell mondanom önöknek, bár nyilván más híradásokból is tudják, hogy befejeződött a Parlament hetven éve zajló tatarozásának egy jelentős szakasza: kész a Duna-parti homlokzat, lebontották róla az összes állványzatot, és elkezdték az újabb állványozást az északi, a Margit híd felőli oldalon.

 

A Parlament építéséhez a kőburkolathoz huszonhat különböző helyről származó követ használtak föl, amelyek különböző módon kezdtek romlani már az első húsz-harminc évben. És akkor el is kezdték a már kész épület homlokzatának javítását, a kövek cseréjét.
Már megindult az újabb állvány-építés és a védő folyosó kialakítása is, ahol majd ki-be lehet járni az építkezés újabb szakasza alatt.

 

*

Balogh Miklós, elnök, Reneszánsz Zrt.: „A Duna-partra beépítettünk hétezer köbméternyi követ, ez a hétezer köbméter körülbelül huszonöt-huszonnyolc ezer darab kő, s ebből olyan nyolcezer, ami szobrászdíszes kő. Ha valaki a súlyára is kíváncsi, akkor ez huszonegyezer-huszonkétezer tonna, ami ide be van építve a Duna-parti homlokzatba.
Ráday Mihály: Eltelt eddig hetven év, amíg cserélgették a Parlament köveit. Mennyi van hátra?

Balogh Miklós: Az északi és a déli homlokzat van még hátra. Ez a mi számításaink szerint körülbelül még olyan négy év, és akkor teljesen készen van a Parlament kőcseréje.
Ráday Mihály: Mikor kezdődik elölről az egész?
Balogh Miklós: Hát én már azt nem érem meg, de háromszáz év garanciát nyugodtan merünk adni ehhez a kőhöz. Háromszáz évig ehhez a süttői kemény mészkőhöz nem kell hozzányúlni, csak tisztítani kell. Előfordulhatnak majd kisebb sérülések, azokat javítani, de ilyen munkára, nagy munkára háromszáz évig biztos, hogy nem kerül sor.”

*

A májusi műsorban (223. adás), amikor legutóbb mutattam, még földön állt a rekonstruált kupola szerkezete Nagykőrösön,

azóta már visszakerült a Postapalotaként ismert főtéri épületre, amely kívülről már teljesen elkészült. Az alföldi város eredeti és újbóli látványossága ez a ház. A műemlékes előírások szerint az eredeti homlokzatot állították helyre, tehát a homlokzat díszei mind újak, viszont a sarokrész kis fejei az eredetiek.

 

Restaurálásuk Heim Attila műhelyében készült el. Az ő műtermében láthattam viszont a fáklyavivő angyal alakját, amelyet ugyancsak restaurált. De nem kerülhetett vissza a homlokzatra, mert – azt mondták a szakemberek – eredetileg nem volt ott, csak 1950-tájt került a házra.

 

Ez a fáklyát, illetve akkor még gázkonvektort vivő angyal a Városvédőbeszédek c. könyvem címlapja. Még nem döntötték el, hogy hol elhelyezzék el újra Nagykőrösön, itt, vagy a város valamely másik jelentős épületén a Főtéren.

Szeretnék önöknek még egy érdekességről beszámolni.
Sokáig láttunk romjaiban két, egymásnak háttal álló házsort a II. kerületben (l. korábban a Városvédőbeszédek és az Új Városvédőbeszédek oldalain). Az egyik a Lajos utcában pusztult, a másik három ház pedig a Bécsi úton.

Az egyik házsornak a sorsa megpecsételődött, a másik nagyjából megújult.
Az újlaki templom előtt az iskolaépületet bérirodaházzá alakították át. Az iskola Lajos utcai bejáratának lépcsői most egy trafóhoz vezetnek. Van kapu most a Szépvölgyi út felőli oldalon és az iskolaépület mellé épített új házon is van egy új bejárás.

 

Ez az épület épült a Sajka utcai házban lebontott kis házak helyére. Ez volt a műemlékes kompromisszum. Az, hogy ide épülhet új ház, ha a Bécsi úti házak megmaradhatnak.

 

A két utcát összekötő úton jól látszik az új ház, a két utca között épült új épület és az a két kis ház is, amelyeknek csak a tömege, külső megjelenése maradt meg, belül teljesen átépítették őket, és bent, a modernnek tartott új épület mellett áll a másik nagy ház, a régi iskolaépület, aminek a kapuját, lépcsőházát helyreállították.

 

Bár még nem tudják, mire fogják használni, de megvan, megmaradt. Innen nézve balra, a Bécsi útról nézve jobbra tőle van az együttes legértékesebb épülete: a 220 éves Bécsi út 31.

A mellette lévő két ház baloldalt csak a körvonalaiban maradt meg, de ennek a megtartásához ragaszkodott – szerencsére – a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal.

A közönség Serfőző házként ismeri ezt a barokk épületet. Az udvari homlokzat kis fülkéjéből hiányzik a védőszent, Szent Flórián szobra, amelyet elloptak már rég, mint ahogy erről beszámoltam már a műsorban korábban. Még nekem is módom volt fényképet készíteni róla – időben. Most, mint mondták, kifaragtatják újra.

Benéztünk a barokk házba, ahol a munka még hátra van, ha kívül be is fejeződött a tatarozás. Megmaradt nem csak a boltozatok sora, hanem a falépcső is, amely az emeletre vezet. Sőt, ami azért nem természetes, a fa mennyezeti gerendasor is, amelyen csak a nádazást kell felerősíteni, ha újra bevakolják.

Az emeleti részen találtak falfestéseket, kétfélét is.

Az egyik egy virágmintás sor, a másik meg olyan, mintha kváderköveket imitált volna, aki festette a csíkokat anno. A Bécsi Corner négy utcára néző irodaegyüttes több mint 18000 m2. A befektető neve Biggeorge’s NV, az építésze Plájer János. A barokk ház, az igazi, a meghagyott és megőrzött műemlék, amelynek a teljes elkészültéről, a belső tatarozásról is beszámolhatok önöknek minél hamarabb, remélem.

Majd’ elfelejtettem: a Keleti pályaudvar is betöltötte már egy és negyedévszázados jubileumát. 1884-ben épült. Nem maradt idő arra, hogy újból részletesen bemutassam (l. pl. a 197. adást).

A műsorból megint sok anyag kimaradt. Adós maradok a városvédő fiatalok fűzérradványi táborában készült felvételekkel meg azokkal, amiket a Szilágyságból és Szatmárból hoztam Önöknek. Majd legközelebb a következő adásban!