Néma bölcsők 2009. október 12. 10:09
Az Ugandában forgatott dokumentumfilm október 17-én, szombaton 23 órától az m1-en
A szegénység elleni küzdelem nemzetközi napján, október 17-én a Magyar Televízió a Néma bölcsők című magyar dokumentumfilmet tűzi műsorára.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete által 1992-ben életre hívott tematikus nap célja azon túl, hogy felhívja a figyelmet a világ különböző országait sújtó szegénység okozta helyzetre, olyan megoldási javaslatok kidolgozására is sarkalja azokat a szervezeteket, kormányokat, akik szaktudásuk, tapasztalatuk átadásával csökkenteni tudnák az ezekben az országokban élők kiszolgáltatott helyzetét.
A világ országaiban huszonötezer gyermek hal meg naponta, pedig a halálesetek többsége megelőzhető lenne – ezzel a megdöbbentő statisztikai adattal indít a Magyar televízió riportere, Al Ghaoui Hesna a polgárháborútól és a szegénységtől egyaránt sújtott Ugandában készített megrázó erejű és elgondolkodtatásra késztető, sodró lendületű, dokumentumfilmje. A mű a legkiszolgáltatottabb réteg, az afrikai, azon belül az ugandai gyermekek sorsán keresztül mutatja be a harmadik világ gyermekeinek életesélyeit, az alultápláltság, a túlnépesedés, a betegségek, valamint a helyi háborúk közepette a XXI. század elején.
Az idei év márciusában forgatott dokumentumfilm létrejöttét az Európai Unió és a Magyar Televízió is támogatta.
Hír értékelése 14 szavazat alapján:
4.8