Magyarország története 

Levél érkezett a hazug, hitetlen, bestye kurafinak, ebország kóborlójának 2010. január 13. 09:05

És ez bizony nem jelentett mást, mint, hogy párbajra hívta ki az iromány feladója a címzettet...

A sport, a virtus, a másik férfi legyőzésének örök vágya a klasszikus ókor atlétáitól, a gladiátorokon és a lovagkor páncélos vitézein keresztül megjelent a végvári idők párbajaiban is. Talán furcsa ma ezeket a gyakran halálos kimenetelű párbajokat a sporthoz hasonlítani, - de hát azért a profi boksz, vagy a Forma 1-es verseny sem egy szellemi vetélkedő…

Az egymással farkasszemet néző magyar és török végvárak katonáinak a párbajaira a 16. században lassan egész kis szabályrendszert dolgoztak ki. Hogyan történt a kihívás? Itt van például egy levél, amelyet 1589-ben írt Piski István tihanyi kapitánynak Ibrahim koppányi aga, - az ő párbajuk még Fekete Istvánnak is ötletet adott az ismert regényéhez. Az sajnos nem derül ki a levélből, hogy mi volt a párbajt kiváltó ok; az – egyébként magyarul írott – török levél leggyakrabban előforduló szava viszont a „kurafi”, és az ellenfelet „hazug, hitetlen, bestye kurafinak, ebország kóborlójának” nevezi… Persze mindennek az volt a célja, hogy a kihívott és becsületében alaposan megsértett fél ne utasíthassa vissza a párbajt.

A kihívólevél általában megadja a párviadal helyszínét, - ez a levél például a Balaton jegét jelöli ki -  és az összecsapás módját is: azt mondja, „…mindaddig víjunk, te hitetlen rósz bestye, fegyverrel is, vagy foggal is lehet, amíg egyik a másikat kivégezze a világból”.

Hát ez nem viccelt…

Ráadásul ezeket a leveleket sokszor kiegészítették csúfos ajándékokkal is, leginkább disznó- meg rókafarkat küldtek, a tisztátlanság és a gyávaság jeleit. A koppányi aga is valami ilyesmit kaphatott, mert nagyon felháborodott miatta. Azt írja: „Azmit énnékem köldtél, bestye, hitetlen, rossz kurafi, nem érdemlem én azt, de te magad farkadat elmetszted és azt köldted ide, ezért immár az te neved nem Pisky István, hanem kurta disznó.”
Hát... Aki ettől nem paprikázódott fel, az aztán már igazán galambepéjű volt… De persze ez is volt a levél célja.

A bajvívást egyébként a magyar király és a török szultán is tiltotta, bár lehetett rá engedélyt kérni, - amit békeidőben többnyire nem adták meg, - de akkor persze megvívtak engedély nélkül…

A leghíresebbek bajvívó ebben az időben Thury György, a palotai várkapitány volt, aki állítólag ezzel a méretes pallossal hívta ki az ellenfeleit. Aki ezt meglátta, és mégis ki mert ellene állni, azt garantáltan legyőzte, és így a híre messze földre is eljutott: Istvánffy Miklós történetíró szerint volt olyan török bajnok, aki csak azért jött Magyarországra, hogy megvívhasson vele! Állítólag 600 győztes párviadal volt már mögötte, amikor a törökök megelégelték a legyőzhetetlen kapitánytól elszenvedett csúfos vereségeket, ezért 1571-ben egy portya során sportszerűtlenül, 150 lovassal tőrbe csalták, és megölték. A fejét állítólag Isztambulba vitték, de a rettegett fegyvert egyenesen Bécsbe küldték, a császárnak; ehhez még a bajnok halála után sem mertek nyúlni a törökök… – legalábbis így tartja az egykorú legenda.