Magyarország története 

Nem voltam események szűkiben, de ezekről nem írok, mert utálom a bulvárt! 2010. február 03. 11:08

II. Rákóczi Ferenc az érdekesség hajhászóinak nem akart írni - ettől még igen sikeresek lettek a könyvei!

Hogy hogyan kerül egy asztalosmunka a szabadságharc emléktárgyai közé a Nemzeti Múzeumban? Hát úgy, hogy azt is a fejedelem csinálta! Rákóczi ugyanis a törökországi száműzetése alatt sok időt töltött az asztalosműhelyben; ő készítette az ott látható faragott,  festett, trapéz ülőkéjű, magasított széket is – naná, mert ő magas termetű volt.

Egyébként már 1701 é1 1703 között, a lengyelországi bujdosásuk idején Rákóczi francia hadmérnökként, Bercsényi pedig német építészmérnökként dolgozott másfél évig a brezáni várban; és ez nemcsak afféle fedő-foglalkozás volt, hanem valóban részt is vettek a várat megerősítő munkálatokban; senki sem gyanította, hogy álmérnökökről van szó. Hát ez is hozzátartozik a fejedelem portréjához.

Meg az is, hogy Rákóczi a szabadságharc leghitelesebb krónikása volt, és a XVIII. század első harmadának egyik legjobb stílusú szépírója! Rodostó igazán alkalmas hely volt a múltidézésre, - másra úgysem volt alkalmas… Amikor már remény sem maradt arra, hogy fejedelemként térhet vissza Magyarországra, a napjait barkácsolással, biliárdozással, festéssel, - és főként írással töltötte. 
A fő műveit franciául és latinul írta. Egy 1739-ben Hágában a magyar szabadságharcról megjelent hat kötetes műben adták közre először a naplószerű Emlékiratait, ami gyakorlatilag egy egyes szám első személyben elmondott krónika. És mivel franciául íródott, ezért könnyen aratott sikert – és szerzett rokonszenvezőket a magyar ügynek, Európa-szerte. A másik, ismert munkája a latinul írt „Confessio peccatoris”, az „Egy bűnös vallomása”, vagy rövidebben Rákóczi Vallomásai, amely nem történeti mű, hanem  inkább amolyan filozófiai-vallásfilozófiai elmélkedés.

Rákóczi írásainak külön érdekessége, hogy bár az élete igazán fordulatos volt, de a történeteit nem színezte ki szenzációvá az olvasó kegyeinek az elnyerése érdekében. Sőt! „Nem fogom itt elbeszélni – írja egy helyen – azokat az érdekes dolgokat, amelyek élvezetesebbé szokták tenni az elbeszélést, - ámbár nem voltam események szűkiben; -  mert nem a világ fiainak és az érdekesség hajhászóinak írok...”

Vagyis a 18. század elején ez a száműzött nagyfejedelem tulajdonképpen azt a messzemutató megállapítást teszi, hogy ő bizony a maga részéről elhatárolódik  a - ma úgy mondanánk - bulvár írásoktól…