Tóth István János 2010. február 03. 12:00
Közgazdász-szociológus
Az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, a Budapesti Corvinus Egyetem Szociológiai és Társadalompolitikai Intézetének egyetemi magántanára, illetve az Intézet keretein belül 2008 tavaszán létrejött Korrupciókutató- központ (http://www.crc.uni-corvinus.hu/) alapítója és vezetője.
2008 végén négy szociológus/közgazdász társával együtt létrehozták az Átlátható Állam nevű civil kezdeményezést (http://www.atlathatoallam.hu/), egy olyan szakmai szervezetet, melynek célja, hogy a közgazdasági, főként a költségvetést érintő kérdésekben érthetően tájékoztassa a nem szakmabelieket, illetve, hogy megosszák kutatási eredményeiket a szakértőkkel.
Elsősorban a rejtett gazdaság problémáival, a korrupcióval, a gazdasági tendenciák felmérésével és előrejelzésével foglalkozik. Kutatási témáiban számos magyar és angol nyelvű publikációt is jegyez.
Néhány korrupcióval kapcsolatos tanulmánya, cikke:
Szántó Zoltán - Tóth István János - Varga Szabolcs: Korrupciógyanús esetek a magyar médiában 2001-2007 között. On-line hírforrások tartalomelemzése, BCE Korrupciókutató-központ, Budapest, 2009. február, 34. o.
Tóth István János: Korrupció, adócsalás, kormányzati kudarcok,
Előadás a Magyar Rádióban, Budapest, Bródy Sándor u. 5-7., 2009. május 6.
Szántó Zoltán - Tóth István János: Hogyan dolgoznak a korrumpálók?
(FigyelőNet, 2008. július 27.)
http://www.fn.hu/uzlet/20080722/hogyan_dolgoznak_korrumpalok
Hír értékelése 1 szavazat alapján:
3.0