m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti

Az Este 

Láp vagy nem láp - öt hatóság 9 éve nem tud dönteni, a miniszter is ringbe száll 2010. február 12. 07:09

Az Este vendége Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

A műsorvezető: MÉSZÁROS ANTÓNIA

Mv.: - Láp vagy építési telek? Dunakeszin 9 éve tűnik megválaszolhatatlannak a kérdés. Ma már a Tudományos Akadémia és a Környezetvédelmi Minisztérium is vizsgálódik. Egy nagyáruház bővítené a parkolóját, a civilek azonban védik a területet.

R.: - 10 nappal ezelőtt Dunakeszi főterén civilek tüntettek a tőzegláp megmentéséért. A rendszerváltáskor privatizált terület mellett 2001-ben épített áruházat egy francia cég. Egy évre rá, 2002-ben a láp védettségét az illetékes nemzeti park vezetője tisztázatlan okból töröltette a Földhivatalban. A franciák meg is vették a területet. Parkolót akarta ráépíteni, de sokáig kellett várniuk az engedélyekre. Végül tavaly nyáron a Környezetvédelmi Főfelügyelőség adott zöld utat.

Sztipán Orsolya, szóvivő, Környezetvédelmi Főfelügyelőség (Híradó, 2009. december 9.): - Az eredményeket és a fotókat csatolta az iratokhoz, és ezek alapján azt állapítottuk meg, hogy ez a terület nem láp.

R.: - Merthogy a szakértő állította, a talaj kiszáradt és homokos volt. A törvény szerint viszont láp az, ahol van víz, lápi állatok és növények lakják, és tőzeg van a talajában. A szakvéleményt viszont civilek támadták meg, szerintük a szakértő nem is a lápból vett mintát.

(A civilek kisfilmje): - Megállapította, hogy a kutató gödrök területén homokos, száraz talaj van. Én most az egyik ilyen kutatógödör közelében vagyok.

R.: - A láp-nem láp vitába beszállt az Akadémia is. Szerintük Dunakeszinél igenis muzeális értékű láp van. Ezért támogatják a civileket. Az áruház viszont azt állítja, nem a terület külső részén, hanem az eddigi épület melletti, szerintük nem védett részén mért és végzett próbafúrásokat. Kérdésünkre az Auchan közleményében egy jövő heti tájékoztatót ígért és nem nyilatkozott.

Név nélkül: - Ezen a képen az látszik, hogy mely terület beépítését tervezi a vállalat. A világoszölddel jelzett részre nem tervez beruházást. Az a terület érintetlen marad.

R.: - Egy nemrég az internetre került ellenvideóban viszont azt állítja, a civilek a tulajdonukban lévő terület nem azon részén készítették ezeket a képeket, ahova ők építenének. A civilek nem nyugszanak, a védetté nyilvánításért gyűjtöttek aláírásokat. Az államfőhöz és a környezetvédelmi miniszterhez fordultak. A miniszter tegnap elrendelte a környezetvédelmi hatóság határozatát és abban a szakértő véleményét a minisztériumban vizsgálják felül.

Mv.: - Az Este vendége Szabó Imre, környezetvédelmi és vízügyi miniszter, jó estét kívánok!

Szabó Imre, környezetvédelmi és vízügyi miniszter: - Jó estét kívánok!

Mv.: - Nem abszurd az egy kicsit, hogy egy ilyen elvileg könnyen eldönthető, mert az kéne legyen, kérdésben a minisztériumnak kell közbeavatkoznia? Miért döntöttek úgy, hogy beleszállnak ebbe a dologba?

Sz.I.: - Azt hiszem, hogy a honlapunkon is fent van, hogy a környezetvédelmi tárca az a kormány lelkiismereteként is kell, hogy működjön, és, ha a civilekkel együtt és a tudománnyal szövetségben nézem ezt a dolgot, akkor egy picit az ország környezetvédelmi lelkiismereteként is kell, hogy közösen működjünk. Akkor, ha szakértők..

Mv.: - ..de hogy jutott el idáig ez az egész kérdés?

Sz.I.: -  Hát nézze, ez nagyon bonyolult és azt hiszem, hogy a műsoridő az nem teszi lehetővé,  hogy most ennek az eljárásnak az összes fázisára kitérjünk és elmondjuk azt, hogy egyesek szerint egyötöde láp, négyötöde nem láp, elmondjuk azt, hogy az első fokú hatósági eljárás követően hogyan és milyen módon változtatták meg,  hogy hol voltak bejegyezve ezek a földterületek és hogy van, hogy nem kerültek jegyzékbe és miért nem kerültek jegyzékbe? Tehát ez gy nagyon szövevényes és jogilag elég bonyolult történet és azt gondolom, hogy egyébként a bíróság, amelyik ez év áprilisában kezdi meg a tárgyalást, nyilvánvalóan ezt az egész eljárási folyamatot is értékelni fogja és nyilván a szakértői, igazságügyi szakértői tevékenységet is.  A számunkra egy dolog a fontos, az a lényeg, hogy minden oldalról megnyugtató módon, minden véleményt figyelembe véve egy ismételt eljárással alkalmat adjunk arra, hogy eldőljön az, hogy ez az eljárás ez helyes volt-e, jogszerű volt-e. A civileknek, azoknak az érdekszervezeteknek, akik Fótról és Dunakesziről foglalkoznak ezzel a kérdéssel, igazuk van-e és amennyiben ez így van, és az új eljárás a felülvizsgálat, a miniszteri felülvizsgálati eljárás ezt bizonyítja be, akkor ebben az esetben nyilvánvalóan meg kell változtatni ennek a lápnak a jogi jellegét és el kell ismerni, hogy akkor az egy láp. De ebben nyilván, és ebben önnek igaza van, nem egy miniszternek a szakmai hozzáértése kell ehhez, hiszen az nincs, hanem a megfelelő akadémiai háttérintézményeké, igazságügyi szakértőké, olyan embereké, akiknek a véleményére nyugodtan adhatunk.

Mv.: - És, ha az derül ki a vizsgálatok során, az Akadémia speciál már állást is foglalt ebben a kérdésben, hogy ez valóban láp, akkor ezzel megelégednek, vagy a továbbiakban vizsgálni fogják a felelősséget is, hogy hogyan történhetett meg, hogy a Környezetvédelmi Hatóság egy egyszer már kiadott döntést megváltoztatott ezzel kapcsolatban és letagadta azt, ami megint csak lápnak bizonyul?

Sz.I.: - Nem akarom a jogászokat bántani, családban is van, feleségem is az, nem is nagyon merek majd hazamenni, de azt ön is tudja pontosan, hogy nagyon sokszor van az, hogy a rendeletek, a paragrafusok és a való élet igazsága azok nincsenek tökéletesen szinkronban egymással.

Mv.: - De itt egy szakértői vizsgálatról van szó, igazából nem jogi csűrés-csavarásról..

Sz.I. - ..bocsásson meg..

Mv.: -..és, ha a szakértő nem onnan vette a mintát, ahonnan kellett volna, az egy komoly kérdéseket vet fel.

Sz.I.. - Ez így van, ebben tökéletesen egyetértünk. Ez is az egyik olyan eleme ennek az egész történetnek, ami miatt én a miniszteri vizsgálatot, felülvizsgálatot elrendeltem. A Főfelügyelőség, a hatóság nagy valószínűséggel papírokból dolgozott, olyan bejegyzésekből, olyan telekkönyvi kivonatokból, amelyek nem voltak teljesen szinkronban a való élettel. Kiadtak egy olyan megbízást, egy olyan bejegyzett igazságügyi szakértőnek, akinek a véleményére nyilvánvalóan adniuk kellett ez az igazságügyi szakértői vélemény ma a felülvizsgálat egyik legfontosabb eleme.

Mv.: - Az, hogy magát a hatóságot befolyásolta-e valaki, azt ön teljesen kizárja mint eshetőséget?

Sz.I.: - Hát nézze, ezt kell ütköztetni elsődlegesen, ez új vizsgálattal. És, ha az új vizsgálat azt állapítja meg, hogy ez a terület, amiben egyébként már építészetileg, területrendezésileg is beavatkoztak, hiszen a vízfolyásokat és a víznek az útját és lehetőségeit itt már jelentős átalakítások változtatták meg. Ez együtt alkalmas lesz arra, hogy a bejegyzésre és láp bejegyzésre kerüljön, akkor abban az esetben tudomásul kell venni mindenkinek , így a befektetni szándékozónak is, és az előző igazságügyi szakértői véleményt kiadónak is, hogy ő tévedett ez egy láp, innentől kezdve természetvédelmi oltalom alatt áll, és mint természetvédelmi terület nem beépíthető.

Mv.: - Köszönöm szépen a beszélgetést.

Sz.I.: - Köszönöm szépen a lehetőséget.



Observer-banner



Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése