A szólás szabadsága 

Miután bezárták a gyógyító központot utcára kerülhetnek a sokszor ön- és közveszélyes emberek? 2010. február 22. 07:23

Ki tudja megvédeni a védtelen betegek jogait Magyarországon?

A műsorvezető: KRIZSÓ SZILVIA

Mv.: - Nagy vita közepette bezárták a Lipótot, sőt rövid időn belül el is adják majd a kórházat. A betegeket már két éve szélnek eresztették. Sokan új gyógyító intézményt találtak, de akadnak olyanok is, akik a társadalomban bolyongva keresik a segítséget. Kérdésünk az, hogy vajon megtalálják-e, vagy elképzelhető, hogy magukra hagyva bolyonganak tovább a városban az ön- és néha közveszélyes embere? Baranyi Béla ennek járt utána.

R.: - 2007 nyara. Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet kapuján végleg kattan a lakat. Az ápoltakat szétszórták, különböző intézményekbe. 2007 tele. Egy felháborodott ombudsmani jelentés nyilvánosságra hozza, hogy több száz, az OPNI-ban ápolt mentálisan sérült beteg hajléktalanként tengődik az utcán. A minisztérium gyorsan lép, a betegeket hamar elhelyezik.  De csak azokat, akik a felszámolás idején igazolhatóan az OPNI-ban feküdtek. Úgy 150 ember. Hogy hány mentálisan sérült hajléktalan maradt az utcán, azt senki sem tudja megmondani. A Baptisa szeretetszolgálat menhelye 100 hajléktalannak nyújt menedéket. Egy ágy és egy szekrény, ennyi jut egy embernek. Itt él Olga, aki egykor ápolónő volt. 21 évesen  paranoid pszichózist diagnosztizáltak nála. Azóta kórházról-kórházra jár. Három éve az utcán él. Most jól van.

Név nélkül: - Én szerencsére csak egy éve voltam utoljára néha kórházban, de  hamar kiengedtek, mert szót értettem az orvosokkal. És csak az zavar, hogy 20 éve, ez a 20 év eltelt. És szinte elvették a életemből 41 éves vagyok és belegondoltam, hogy dolgozhattam volna. Kereshettem volna annyit, hogy segítsem a 6 unokaöcsémet.

R.: - A súlyos mentális zavarral küzdő emberek döntő többsége nem képes gondoskodni magától. Ha a családja nem segíti, az esetek többségében elveszti mindenét és az utcán végzi.

Név nélkül: - Folyamatosan látunk mentális beteg embereket kint az utcán is, az utcai programjaink keretén belül és itt a  100 férőhelyes szállásunkon belül is. Igen, ez egy létező probléma.

R.: - A  hajléktalan lét az ép elmét is hamar kikezdi. A gyógyulás az utcán kizárt. Csakhogy ezeket az embereket szinte egyetlen pszichiátriai intézmény sem fogadja be.

Név nélkül: - Nagyon nehéz embereket eljuttatni megfelelő  szakintézménybe, Mert ezek olyan mintha nem nagyon lennének.

R.: - Kérdés, hova tűntek a pszichiátriai ellátó intézmények? Amikor az OPNI-t bezárták a döntéshozók azt ígérték több kisebb intézmény működik majd helyette. Ez azonban csak részben valósult meg. A Szent Imre Kórházban vagyunk, a zárt osztályon. Ez az egyik intézmény, amely a bezárt OPNI-t kiváltja. Legalábbis a gyakorlatban. Hivatalosan kissé bonyolultabb a helyzet.

Név nélkül: - Én a mai napig egy papír nem láttam arról, hogy mely területet osztották hozzám és a mai napig én nem tudom, hogy a XI. kerület 90 ezer lakosa ettől és ettől a dátumtól ide tartozik. Ez így van, ahogy most mondom. Tehát ez nem történt meg.

R.: - De a gyakorlatban kezeli őket.

Név nélkül: - Persze, hát ide tartoznak. A mentők meg a mindenki megtudta, hogy így van én is megtudtam természetesen. Persze azt is tudom miért nem kaptam papírt. Azért nem kaptam papírt, mert 90 ezer lakos ellátásához rendelni kellett volna tárgyi és személyi feltételeket.

R.: - A Szent Imre Kórház pszichiátriája egyetlen orvossal, egyetlen ápolóval és egyetlen ággyal sem kapott többet, csak a munka lett több. Ami azért is furcsa, mert a minisztérium ennek az ellenkezőjét ígérte.

Medgyasszay Melinda, államtitkár, Egészségügyi Minisztérium: - Ha nő valakinek a terület ellátási kötelezettsége, akkor automatikusan kell, hogy emelkedjen vele ez az úgynevezett TVK, ami a teljesítményt teszi lehetővé. Amennyiben konkrétan az illető osztálynak ez egy problémája és ő úgy érzi, hogy ez nála nem megoldott, és nem kapott erre többlet TVK-t, én azt kérem forduljon hozzánk, utána fogunk járni, hogy pontosan mi történt.

R.: - A jó hír az, hogy akinek zárt osztályon van a helye, azt még el tudják helyezni. A rossz, hogy a zárt osztályról egyre kevésbé van lehetőség hova menni. A modern pszichiátria már rég nem a kényszerzubbonyról szól, hanem gyógyszeres kezelésről és pszichoterápiáról. Egy példa, ha egy mentálisan sérült ember ön- és közveszélyes állapotba kerül  a mentő egy zárt osztályra szállítja, ahol stabilizálják az állapotát, majd kiengedik. Ami az esetek többségében nem jelenti azt, hogy meg is gyógyult, csak éppen nem veszélyes többé. A veszélyes állapotot kiváltó betegség, pl. paranoia vagy depresszió, azonban nem feltétlenül múlik el. Ezért kell, vagy kellene a betegeknek valamiféle utógondozást nyújtani.

Prof. Bitter István, osztályvezető főorvos, Szent László Kórház: - Azzal, hogy a pszichiátriai, pszichológiai kapacitást, ellátó kapacitás, sajnos ez az egyszerű szó, amit tudok mondani, ilyen mértékben sikerült beszűkíteni, ezzel az történt, hogy csak a legsúlyosabbak juthatnak be a kórházakba, klinikákra, és a szakemberek számának a csökkenése azzal jár, hogyha valaki segítséget kér, akkor vagy hosszú várólista végére kerül, vagy magánpraxisba kell menni, ha azt fizetni tudja, vagy nem kap  ellátást. Aki nem annyira súlyos beteg, annak mi is azt ajánljuk, hogy ne jöjjön be, pedig esetleg 10 éve azt mondtuk, hogy jöjjön.

R.: - Utógondozást végző intézményekből a minisztérium szerint sincs elég, csak éppen szerintük erről nem ők tehetnek, hanem a kórházak fenntartói és üzemeltetői. Pszichiátriai betegeket kezelni ugyanis nem népszerű feladat Magyarországon.

M.M.. - A pszichiátriának az értéke úgy az egészségügyi ellátó rendszeren, mint azon kívül nem az igazi, ezért nagyon sokszor nem a pszichiátriai rehabilitáció fejlesztése történt meg ezeken a területeken, hanem az egyéb típusú rehabilitáció. Ez probléma.

R.: - Az állam tehát egyre kevésbé képes gondoskodni a mentálisan sérültekről, holott Magyarországon a felmérések szerint a népesség negyede küzd valamilyen pszichiátriai problémával. Legtöbbször kezeletlen depresszióval. Szerencsére azonban vannak civil kezdeményezések, amelyek pótolják az állami cselekvést, igaz, egyelőre csak kis mértékben. Ismerjék meg Zoltánt. A jó kiállású fiatalember néhány éve még szinte magatehetetlenül feküdt.

Pálfi Zoltán: - 99-ben elkezdődött a betegségem, és két részből tevődik össze,  családon belüli erőszakból, és a másik pedig, hogy az akkori munkahelyemen azt gyakorolták, hogy meddig lehet terhelni az alkalmazottat és, ha nem ment tovább, akkor kirúgták, tehát egy ilyen helyzetbe kerültem bele, engem nem rúgtak ki, hanem belebetegedtem ebbe a helyzetbe. És így alakult ki ez az egész.

R.: - Zoltán ekkor már nem volt képes gondoskodni magáról, másra pedig nem számíthatott. Egy civil program állította meg a lejtőn. A Szent László Kórház orvosai önerőből megszervezték a betegek kórházon kívüli ellátását. Zoltánnak szinte újra szervezték az életét, még munkahelyet is szereztek neki, olyat, ahol nem bélyegzik meg a betegsége miatt.

P.Z.: - Itt a munkahelyen tudják és itt nem félnek tőle, hanem inkább segítenek benne, hogy könnyebben menjen a munka.

R.: - Egy másik civil kezdeményezés az Ébredések Alapítvány. A közösségi ház jellegű intézményben súlyos mentális zavarokkal küzdő embereket kezelnek. A kezelés azonban nemcsak az épületen belül zajlik, a betegek egész életét ellenőrzik. Ha kell szállást vagy munkahelyet szereznek nekik, vagy akár összebékítik a veszekedő szomszédokkal.

Harangozó Judit, vezető, Ébredések Alapítvány: - Megtanultuk azt, hogy nekünk a hozzátartozó segítése az ugyanúgy feladatunk, mint a beteg segítése. Meg megtanultuk azt, hogy a beteg és az orvos kapcsolata az nem abból áll, hogy én megmondom, hogy neki mi lesz a jó, hanem, hogy én is megkérdezem, hogy ő mit szeretne. Neki mi a célja. És a mi kapcsolatunk az egy egyenrangúbb kapcsolat, ahol mindig tárgyalunk arról, hogy mi szeretnénk, merre megyünk és milyen eszközöket kell ehhez használni. Ez egy nagyon nagy különbség, nálunk tulajdonképpen a betegek irányítják a terápiát nem az orvosok.

R.: - Közösségi pszichiátria. Ez az Ébredések Alapítványnál alkalmazott módszernek a neve. A különbséget a hagyományos módszerhez képest legjobban talán az tudja megfogalmazni, aki mindkét helyet megjárta már.

Név nélkül: - Egész más szemlélet volt, tehát ott nem feltétlen ez volt a cél, hogy az ember minél hamarabb fel tudjon épülni, munkába tudjon állni, hanem lehetséges, hogy ott a beteganyag miatt volt egy olyan személet, hogy márpedig itt az embereket le kell nyugtatni, pihentetni kell, és a többi. Tehát nem feltétlenül az volt, hogy mozgásba hozzák az életüket. Én legalábbis így tapasztaltam.

R.: - A másik fontos különbség, hogy Zoltán a Lipóton leszedálva feküdt, itt pedig éppen készül befejezni a jogi egyetemet. A Lipót bezárása két évvel ezelőtt szakmai csapatokat bontott szét, kutatásokat szakított félbe, és ellátási nehézségeket okozott. Ennek ellenére mégsem feltétlenül hiányzik a szakmának. A nagy tébolydák felszámolása uniós gyakorlat. Inkább a kisebb, közösségi jellegű ellátási formákat támogatják. Mi Magyarországon azonban csak addig jutottunk el, hogy bezárjuk a nagy tébolydát, helyette viszont nem építettünk szinte semmit. Az egykor itt dolgozó pszichiáterek szerint a Lipótmező épülete a mai napi felbecsülhetetlen kincseket rejt. Itt maradt például a könyvtár java része valamint a betegek kórrajzai. Több tízezer db dokumentumról beszélünk, ami tudományos szempontból felbecsülhetetlen értéket jelent. Szerettük volna mindezt megmutatni önöknek, ám az épület kezelője, az MMV Zrt. nem engedte az épületben forgatni stábunkat.

Mv.: - Ez volt A szólás szabadság, legközelebb egy hét múla jelentkezünk, addig is minden jót önöknek, köszönjük figyelmüket, viszontlátásra!