Székelygyilkosság Madéfalván 2010. február 23. 08:50
A Csíkszeredától 10 km-re északra a Hargita lábánál, az Olt partján fekvő kis település hosszú és kínos út kiindulópontja
Madéfalva, ez a furcsa nevű település eredetileg az első birtokosa nevéről Amadéfalva volt, de valamikor lekopott az első betű…
A magyar történelembe akkor került be a község neve, amikor 1763-ban a felállítandó határezredek kényszersorozása elől a környező hegyekbe elbujdosott férfiak 1764 első napjaiban Madéfalvára szivárogtak, hogy ott megbeszéljék a – hangsúlyozottan passzív, fegyvermentes – ellenállásuk további lehetőségeit. Értesült erről a császári katonaság is, amely január 7-én hajnalban bekerítette a falut, majd ágyúzással kezdték, és lovasrohammal folytatták a székelyek megleckéztetését. Az asszonyokat és a gyerekeket sem kímélve, több száz civilt mészároltak le azon a reggelen.
Ezt a történetet a sorozat 24. részében láthattuk, ITT.
Az életben maradottak - történelmi léptékkel mérve is - hosszú útra indultak. Először Moldvába menekültek több ezren, de néhány év múlva a Habsburg udvar belátva a hibáját, és a korábban elnéptelenedett Bukovinába hívta vissza az elmenekült székelyeket, akik a 18. század végén öt beszédes nevű falut alapítottak: előbb Istensegíts és Fogadjisten, majd amikor Hadik András, mint Erdély gubernátora újabb áttelepülésre ösztönözte a székelyeket, meg-alapították Hadikfalva, Andrásfalva, és Józseffalva községeket.
A következő 100 évben a falvak lakossága annyira megszaporodott, hogy már kevés volt a megművelhető föld, ezért a 19. század végén megindult az elvándorlás Bukovinából: elsősorban Erdélybe, Déva környékére, de 4000 székelyt az Al-Dunához telepítettek, és sokan egészen Kanadáig és Brazíliáig is eljutottak.
Aztán a Bukovinában maradtak 1941-ben újra hosszú útra indultak, amikor a román-magyar egyezmény értelmében a bukovinai falvak népét a gyéren lakott Bácskába telepítették, hogy ott javítsák a magyar népesség arányát. 3.000 család, több mint 13.000 ember indult az útra – de alig 3 év után újabb kiürítési parancs érkezett: Tito partizánjainak offenzívája elől Bácskából Magyarország belső részeibe kell menekülniük! Ekkor egy részük Ercsi környékén telepedett meg, több ezer családot később az elűzött tolnai és baranyai svábok falvaiban helyeztek el, - vagyis az egyik igazságtalanul elüldözött népcsoport házaiba egy másik elüldözött népet költöztettek…
Ez a hosszú-hosszú út itt kezdődött, Madéfalván, ahol az itt lemészárolt székelyek emlékére emelt oszlop alján, a táblán egy latin szó olvasható: SICVLICIDIVM, vagyis székelygyilkosság. Van ennek a szónak egy misztikus üzenete is: ha a siculicidium szó betűinek megfelelő római számokat összeadjuk, kijön a madéfalvi veszedelem évszáma!
Hír értékelése 6 szavazat alapján:
5.0