m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti

Kassza 

Egy roma könyezetbe lakó állampolgár levele 2010. február 23. 14:08

Nézőnk küldte a Kassza című műsor szerkesztőinek

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Nagyon örültem mikor tudomásomra jutott, hogy műsorukba a romakérdés is szerepel.

Hétéve lakom olyan helyen, ahol a romák között mi vagyunk a kisebbség. Sajnos a kultúrájukra hívatkozva még meg sem próbálják a beilleszkedést. Tudvalevő, hogy nagyon hangosak. Nemcsak a hangjukkal, hanem pl. zenét is a legnagyobb hangerővel hallgassák. Megjegyzem: lenne pénzem nagyothalló készülékboltot nyitnék. Nem tudnak csak rombolni. A keritésem mellé az utcafrontra virágot nem lehet ültetni, mert az nem éri meg a virágzást. Az iskolába igenis vissza kellene hozni a környezetre vonatkozó tantárgyat. A környezetüket nem tudják rendbetartani , pedig idejükből kitellne. Mindegyik házhoz kertrész is van, de azt a gaz eszi meg és a szemét lepi el a környezetüket. A szűlőket bizony vissza kellene ültetni az iskolapadba, mert fogalmuk sincs, hogy kell gyereket nevelni. A gyerekkel, gyerekekkel a trágár orditozás a nevelési eszközük. A férfiak háromnegyed része börtönbe van. Az önkormányzat nem tesz semmit, a polgármester úrat ezideig nem volt lehetőségem megismerni. Teljesen lepusztult telep a városnak, mert hiába van nagy üres terület a romák miatt -hivatkozik az önkormányzat - nem tudják értékesíteni. A lakásfelújításra nem tudunk kölcsönt felvenni, mert nem ér semmit a bankoknak a környezet miatt. El sem tudunk költözni, mert nem tudjuk eladni a lakást. Sokan azért vették meg az önkormányzati lakásokat, mert már 90-es évekbe hitegették a lakókat, hogy fejlesztik ezt a területet is. Azóta több fejlesztési tervet mutattak be, de sajnos semmisem történt csak a lepusztulás és ez mind a romáknak köszönhető, hogy ha már nem dolgoznak legalább a környezetüket tartanák rendbe. Sajnos nem megfelelő a szociális ellátásuk sem, mert míg a gyes,- gyed akkor is jár ha egy nap munkaviszonyuk sem volt és a munkanélküli segély is majdnem a minimálbérrel egyezik meg addig ne is várják, hogy dolgozanak. Csak azt nem értem, értjük, hogy némelyiknek miből van autója, nem is akármilyen.Természetes tisztelet a kívételnek, mert az is van érdekes módon van olyan roma ismerősöm, akit ha elküldenek a munkahelyéről már egy-két nap alatt tud munkahelyet találni. A bajt ott is látom, hogy a roma önkormányzat sem tesz semmit és azok a romák, akiknek sikerült nemcsak az általános iskolát elvégezni, hanem a középiskolát sőt egyetemet ,nem tudnak a "tesvérekre" hatni, pedig ott kellene kezdeni az összefogást. Sajnos ott kéne közöttük kezdeni a diszkriminációt kiiktatni. Sajnos az is baj, hogy  a  természetükből adódóan roma-roma sem tud kijönni egymással. Remélem ha nem is teszik közzé, de elolvassák, mert sajnos nemcsak pénzkérdés a romaügy.

Tisztelettel egy roma könyezetbe lakó állampolgár.



Hír értékelése 23 szavazat alapján: 4.7

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése