Amit a nőfaló báró naplójából megtudhatunk 2010. március 08. 12:11
Az 1838-as pesti árvíz - A Kárpáthy Zoltán című filmben látott jelenetek tényleg megtörténtek!
Sokfelé látni hasonló kis táblát a pesti belvárosban, mint amilyen a Rókus kápolnánál van: eddig ért a víz itt 1838 március 15-én! Ez azért elképesztő, mert a Duna innen úgy 1 kilométerre folyik, és még itt is ilyen magasan állt a jeges ár!
Bár a budai várparancsnok már március elején felszólította a két város lakosságát, hogy készüljenek fel az árvízre, mert a Duna északi részein feltorlódott jég gátszakadással fenyeget, és a víz március 11-én és 12-én a budai oldal alacsonyabban fekvő részein már a házak emeleti ablakáig ért, - Pest lakói eközben kijártak a Duna-partra megcsodálni a hatalmas jégtáblákat – és élték a megszokott életüket.
Ezt a történetet a sorozat 26. részében láthattuk, ITT!
Március 13-án este például színházba ment a nagy nőfalóként számon tartott Wesselényi Miklós báró is, akinek a naplójából percről percre követhetjük az árvíz történéseit.
Közben a Duna alsóbb szakaszán feltorlódtak a jégtáblák, a szokatlan hidegben a torlasz összefagyott, és elkezdte visszaduzzasztani a folyót. 13-án délben az alacsonyabban fekvő pesti belvárosban már megjelent a víz, majd miután a mai Lehel tér környékén átszakadt a gát, észak felől is betört az ár a városba. És estére elszabadult a pokol: az áradás olyan hirtelen szakadt rá a belvárosra, hogy a színház emeleti páholyainak nézői közül sokan már nem is tudták elhagyni az épületet, az éjszakát is ott töltötték.
Semmiféle túlzás nincs abban, ahogyan a Kárpáthy Zoltán című film forgatásakor – persze műtermi körülmények között – rekonstruálták az árvíz pusztítását. Éjfélre a megvadult folyó szinte az egész várost elöntötte, elsöpörve a rosszul megépített házak nagy részét. És bár sokan igyekeztek menteni az összedőlő házak alól az embereket, mint például Wesselényi, mégis 438 halálos áldozata volt a katasztrófának. Az öt nap alatt, március 13. és 18. között Pesten mintegy kétezer, Budán pedig ötszáz ház dőlt össze. Ez több, mint a két városban akkor állt épületeknek a fele! De súlyos károkat szenvedett Óbuda is, Albertfalva és Csepel pedig teljesen romba dőlt.
Az ár levonulása után birodalmi méretű segélygyűjtési akció indult; a királyi családtól az orosz cáron keresztül Liszt Ferencig nagyon sokan ajánlottak fel jelentős összegeket, amelyeket a nádor által irányított bizottság osztott szét.
A város újraépítésénél igyekeztek levonni az árvíz tanulságait: először is bármilyen építkezést csak hivatalosan engedélyeztetett tervrajz alapján lehetett elkezdeni. Ezek az árvíz szintjét jelző táblák sem csupán mementóul szolgáltak, hanem kötelezték az építtetőket, hogy e felett a szint felett kellett lenni az új házak földszinti padlójának! Meghatározták a minimális falvastagságot, a belvárosban megtiltották a vályogépítkezést, és azt, hogy a pincékben kutakat ássanak, mert sok helyen azokon át tört fel a talajvíz.
Születtek egészen különös elképzelések is. A városi tanács elé került egyik javaslat szerint például Pest városát ki kellett volna telepíteni a mai Dózsa György úton kívülre! Egy másik ötlet az egész pesti lapályt 5 méter magasságban fel akarta tölteni a Dunától a mai Keleti pályaudvarig…
A tragédia után remek alkalom lehetett volna arra, hogy tervszerűen, tudatos városfejlesztési szempontok szerint építsék újjá a várost, - de nem éltek a lehetőséggel. Pest és Buda nagyszabású átépítésére a század második feléig kellett várni…