m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti

Vélemények a nyugdíjrendszerről 

A nyugdíj témához érkezett hozzászólás 2010. március 11. 15:32

A Kassza nézőjének véleménye

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Tisztelt   Szerkesztőség !

Nagyon sok dolog hangzik el a különböző fórumokon, csatornákon a nyugdíjakról , nagyon tévesen. Ezért már nem bírom, megírom a tényeket.

Én 2002 januárban mentem nyugdíjba, azóta nagyon sok beosztottam, kollégám, ismerősöm, rokonom, stb. így tájékozott vagyok abban, hogy milyenek a nyugdíjak, valamint teljesen tisztában voltam a nyugdíjszámítással és annak anomáliáival.

Leveleztem az ONYF vezetőjével, aki azt válaszolta, igazam van, Ő már értesítette az illetéseket a rendszerben lévő problémákról, többet nem tud tenni. Kivizsgálást kértem,azóta is minek.

Aztán jött a 22-es csapdája és úgy maradt, a felelősök-politikusok máig sem tettek semmit, a ködösítésen kívül. Minden kormány hibás abban, ami van, ezért egyik sem tárja fel az igazságot, a választási kampányok érdekeltsége.

Az anomáliák a következők:

-Az  1988 előtti éveket nem vették figyelembe, ezért addig pl: azonos lett a vezérigazgató az utcaseprővel.  (ez a dolog a vezető-diplomásokat, addig jobban keresőket érintette a legnegatívabban. Lenulláztak akár 20-30 illetve még több magas színvonalú évet.

-1992 évtől maximalizálták a nyugdíjalapot. (alacsonyabb bérűek is ugyanazt fizették, viszont az SZJA- ami 40% vagy több is volt-befizetés nagyon különbözött,

egy középvezető SZJA-ja több volt, mint a beosztottai (középfokú és alatta) összes keresete, a TB-járulék fizetésénél is analóg a helyzet. Akkor kik fizettek többet a büdzsébe?!!!  A.  nyugdíjakat viszont sohasem lehetett kifizetni (most sem) a járulékból.

-2003 előtt a valorizációs-szorzók nagyon alacsonyak voltak és a degressziót is alacsony értéknél alkalmazták a nyugdíjszámításnál keletkezett ún. átlagkeresetből. (nem azonos a valódival) PL: a 2002-ben lévő valorizációs-szorzókat pár éven belül, több, mint kétszeresére emelték és a 80 eFT-tól kezdődő regressziót 250 eFt fölé emelték. (csak a regresszió esetemben 21 %-kal kevesebb nyugdíjat eredményezett, másoknak pedig semmit). Azaz később, fele annyit kereső dolgozó, több nyugdíjat kapott, sokkal fiatalabban. Mikor a fele kereset még nem is a felét érte , hanem kb.  még 40 %-kal kevesebbet az infláció miatt például.

-Az ún. átlagkeresetet, a ledolgozott napokkal osztják, ami azt jelenti, hogy az járt rosszabbul, aki mindig dolgozott és nem volt betegállományban vagy fizetetlenen. (sokszor  nem betegként)

 

-Késöbb, megnövelték ugyan a nyugdíjalapot folyamatosan, de lecsökkentették az SZJA-t, az elvont összeg nem volt több lényegileg.

 

-Összekeverik a járulékfizetés éveit, a munkaviszony éveivel, van aki évekig minimális járulékot fizetett és nem dolgozott,de a munkaviszony éveibe is beszámították, és van aki dolgozott és munkaviszonyát csökkentették, a törvényadta max. 6 hónap előbbre

hozatal miatt. Ennyi jutott eszembe.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nem mindenki volt manager-hatalom, magas fizetés és minden ingyen-, voltak akiknek főként a munka jutott és most az abszurd nyugdíj.

 

A fenti  anomáliáknak következtében a nyugdíjam, 65 évesen-   (több diploma, 30 év középvezetői-ov. beosztás, 39 év munkaviszony, maximális nyugdíjjárulékot fizetve, 57 évesen nyugdíjazva, 2002-ben)- minden beosztottamnál, kollégámnál sokkal kevesebb nyugdíjat kapok, kb. a 6 évvel fiatalabb segédmunkással azonos. Borzasztó, megalázó! A maximum középiskolát végzettek, sokkal több nyugdíjat kapnak a fizetésüknél, (180-200 e FT-ot is),az én életszínvonalam  a nyugdíjazásomkor közel harmadrészére csökkent, míg a tanulatlanoké jelentősen nőtt. A  velem azonos beosztású 90 e Ft/hó-.

val  kap többet. Miért? (   30 évig voltam abban a beosztásban, mint a másik 8 évig, csak nekem a sokkal jobb éveimet lenullázták, és a számítási- faktorok előnyösebbek lettek.)     Nagyon igazságtalan.   Ez az értékrend Magyarországon. Azt, hiszem vezetőként (több diplomával) más a felelősség, más a munka minősége, nem napi nyolc óra a munkával töltött idő és még sok minden a különbség a nem tanultakhoz képest. Ezt úgy látszik nem tudják a politikusok.

(megérdemelnék az orvosoktól pl.,hogy a takarítónőt küldjék be maguk helyett megoperálni őket, hogy végre észrevegyék, mit is művelnek)

 

Csak egy kis apró számítást:  pl: legyen kb. 30 MFt  a nyugdíjalapba való befizetés 2002 óta, ennek a 8 %-a 2,4 MFt, ezt  90 EFt  többlet nyugdíjnál, 2,2 év alatt vissza kapja az illető a másikhoz képest, és minden évben 1 MFt-nál többet, és egyre több lesz a különbség, 15 év több, mint 15 MFt, nem két Ft.  

 

Úgy, gondolom rehabilitálni kellene a vezető-diplomásokat, nyugdíjukat a most azonos beosztásúakhoz kell igazítani. Főként a 2003 előtt nyugdíjba-ment diplomásokkal van probléma, akik nők esetében 64 év felettiek, férfiak esetében pedig 67 év felettiek.

Azt, hiszem célszerű lenne a nyugdíjak elemzéséhez, a nagy cégeket bevonni, ahol mindenféle képzettségű, beosztású al-

kalmazott dolgozik, dolgozott, és megtudják adni az adatokat, melléje teheti az ONYF a nyugdíjakat és elemezni lehetne azokat.>

. Igenis rossz a nyugdíjrendszer, a számítási módszer rossz, amikor az a leírtakat eredményezi. 2003-tól, más a helyzet, a diplomások többet kapnak, de nem úgy, mint a nem tanultak,akik a fizetésüknél sokkal többet, régebben pedig a fizetésükhöz közeli érték volt a nyugdíjuk.  Kérem olvassák el, és szembesítsék a politikusokkal és nyugdíjszakértőkkel, mert amit leírtam igaz sajnos. Ilyen nincs még biztos sehol sem, mint a Magyarországon.

 

Köszönöm.            Tisztelettel:   Fehér Valéria



Hír értékelése 9 szavazat alapján: 3.6

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése