Bem apót el sem temették - miért? 2010. március 12. 14:49
Az iszlám hitre tért lengyel hős hamvait nem engedték a megszentelt lengyel földbe elhantolni!
Pest-Buda 1848 őszén a Magyarországra érkező lengyel emigráció központja volt, az emigránsok közötti megszokott torzsalkodással. Jozef Bem is állandóan vitába keveredett azokkal a honfitársaival, akik egy önálló lengyel légiót szerettek volna létrehozni.
Ez a vita odáig fajult, hogy egy Ksawery Kolodziejski nevű fiatalember november 10-én elment a Nádor fogadóba - ami itt volt a Magyar Tudományos Akadémia mellett, - fölment az első emeletre, és közvetlen közelről Bem apó arcába lőtt.
Bemnek szerencsére erős volt az arccsontja, így a golyó elakadt benne, a fiatalembert meg elfogták, bíróság elé állították, és egészen 1849 májusáig itt ült az egyik pesti börtönben, amíg Buda ostromát fölhasználva női ruhában meg nem szökött. Országos körözést adtak ki ellene, de nem jutottak a nyomára; aztán valamikor 49 szeptemberében, már a vidini emigrációban, Törökországban Bem apótól bocsánatot kért. És bár az amúgy is ezernyi háborús sebből összevarrt Bem azt mondta: á, nem számít, nem történt semmi…
De azért olyan nagyon könnyen nem felejtette el a lengyel emigránstársai által szervezett merényletet, mert amikor immár az iszlám hitre tért Murat pasaként Bem tábornok megírta az emlékiratait, az ellenfeleit kommunistáknak és Moszkva ügynökeinek bélyegezte; – ami egy lengyel emigránstól helyénvaló is, csak az okoz az utókornak némi fejtörést, hogy mindezt Bem 1850-ben írta…
A törökországi Aleppóban halt meg, és amikor 1927-ben nagy lengyel és magyar nekibuzdulásra hazaszállították a hamvait, út közben a Nemzeti Múzeumnál hatalmas ünnepségen köszöntek el a magyarok az ő Bem apójuktól. Akit aztán Tarnówba, a szülővárosába hazatérve egészen különös módon „temettek el” – tudniillik nem temették el, ugyanis az iszlám hitre tért lengyel hős hamvait nem engedték a megszentelt lengyel földbe elhantolni!
Így aztán „a magyar szabadságharc legnagyobb hadvezére” feliratú koporsó - mint Mohamedé, - az oszlopain ég és föld között lebeg, az idők végezetéig…
Hír értékelése 12 szavazat alapján:
5.0