Székelyföld - van, ahol még mindig nincs villany 2010. március 16. 07:50
Az Átjáró március 17-én a Sikaszó patak menti településekről is tudósít
Páskándiné Sebők Anna az idén január 10-én az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Állandó Bizottságának javaslatára Báthory István díjban részesült a Memento 1959 című film készítéséért és rendezéséért.
Az Átjáró 2010 március 17-i, szerdai adásában ezt a filmet vetítjük le. Ez az alkotás az 1945-ben alakult kolozsvári Bolyai Tudományegyetem történetét, az 1957-ben kezdődő szétverését és a Bábes Egyetemmel történt 1959-es összevonását mutatja be. Húsz évvel a rendszerváltás után önálló állami magyar egyetemmel ma sem rendelkezik az erdélyi magyarság!
A Bolyai Tudományegyetem története után egy könnyebben orvosolható téma következik. A Székelyföld észak-keleti részén a Hargita aljában, a Sikaszó patak mentén, még ma is akadnak olyan települések, amelyek nem rendelkeznek vezetékes villamos energiával. Pedig a vidék gyors vizű patakjai alkalmasak a környezetkímélő energiatermelésre, a törpe vízierőművek építésére.