Ma lenne 50 éves a tragikus hirtelenséggel elhunyt színész 2010. március 16. 14:53
A Teadélutánban kedden Kaszás Attilára emlékezünk
1960. március 16-án született Kaszás Attila.
A Nemzeti Színház egykoríi tagja 2007. március 19-én a Tizenkét dühös ember című darab kezdete előtt hirtelen összeesett. A mentőben újraélesztették, és az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet intenzív osztályára szállították, ahol agyvérzést állapítottak meg nála. Négy napon keresztül kómában feküdt, életét a március 22-én éjszaka elvégzett tehermentesítő koponyaműtét sem tudta már megmenteni, március 23-án 19 óra 40 perckor meghalt.
A színészre emlékeznek ma a műsorban:
Pap Vera
Szarvas József
Pápai Erika
És, ami még lesz:
Cabaret Medrano – 19-én lemezbemutató koncert a Fővárosi Nagycirkuszban
Elsőfilmes rendezői díj: Team building
Vendég: Almási Réka rendező
Alexis Latham főszereplő
Hír értékelése 1 szavazat alapján:
4.0