m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti

Input 

INPUT 2010 Budapest 2010. március 16. 16:47

Idén májusban a Magyar Televízió látja vendégül az INPUT nemzetközi közszolgálati konferenciát Budapesten, az MTV óbudai gyártóbázisán

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

 

2010. május 8-a és 12-e között a Magyar Televízió látja vendégül az Input (International Public Television) nemzetközi közszolgálati televíziós találkozót Budapesten, az MTV óbudai gyártóbázisán. Barcelona, San Francisco, Taipei, Lugano, Johannesburg és Varsó után ugyanis Budapest és a Magyar Televízió kapott lehetőséget arra, hogy INPUT konferenciát rendezzen.

Input 2010

Az INPUT vezető testületének tudatos választása volt, hogy két kelet-európai ország kövesse egymást a rendezők sorában. Döntésükben nemcsak az játszott szerepet, hogy a szervezet kelet-európai tagjai „bepótolják” az elmúlt harminc esztendőt, hanem azt is szem előtt tartották, hogy a köztelevíziózás bölcsőjének számító Európában értelmes párbeszéd folyjon a közszolgálat jövőbeni szerepéről.

Az INPUT fogalma nem teljesen ismeretlen a televíziózással foglalkozó hazai szakemberek és civilek körében. Mint mindenhol máshol a világban, a 2010-es „nagy” INPUT-ot nálunk is egy Mini-INPUT, azaz rövid bemutatkozó rendezvény előzte meg 2008-ban Budapesten. A nemzetközi köztelevíziós mustra első magyarországi rendezvénye ízelítőt nyújtott az elmúlt évek terméséből, dokumentumfilmjeiből, animációiból és tévéjátékaiból.

Input 2010

A 2010-es budapesti INPUT-on a hagyományoknak megfelelően közel nyolcvan, a világ köztévéiben, vagy a világ köztévéinek megrendelésére készített televíziós műsort, dokumentumfilmet, tévéfilmet és animációt láthatnak az érdeklődők 22 szekcióülés keretében. Esténként szakmai beszélgetésekre, vitafórumokra számíthatnak a résztvevők. A panelbeszélgetések két kiemelt témája: a kultúra és a közszolgálati televízió, valamint a kultúrafinanszírozás a közszolgálati tévéken keresztül. A témák megtárgyalásához jelentős európai televíziók első számú vezetőit (ZDF, SVT, TVP stb.) valamint kulturális területen dolgozó uniós szakembereket látunk vendégül.

Regisztráció: http://www.publictv.se/index.asp



Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése