Lamberg szívében kés… 2010. március 18. 10:09
Egy különös levél meg egy kis számmisztika
Egy különös levelet tartok a kezemben, de a különössége nem a tartalmában rejlik, hanem a külalakjában: ez a lyuk teszi érdekessé, ami a levél közepén van. Ha elárulom, hogy hol találták meg ezt a levelet, akkor rögtön tudni fogják azt is, hogy hogyan keletkezett a lyuk. De előtte el kell mesélnem a dolog hátterét - kezdte a történetet a műsorvezető a sorozat 27. részében, ITT.
A Magyarország ideiglenes nádorává, és katonai parancsnokává kinevezett Lamberg Ferencről szól a történet. Ez a Móron született, és a császári hadseregben altábornagyi rangig jutó büszke katonaember jelentős irodalmi tevékenységet is folytatott, még a Magyar Tudományos Akadémiai tagsága is felmerült. Mészáros Lázár 48 márciusában igyekezett őt a honvédsereg számára megnyerni, de Lamberg nem állt kötélnek.
A szeptember 25-i kinevezését azonban a magyar országgyűlés - mivel a kormány ellenjegyzése nélkül történt meg, - érvénytelennek nyilvánította. Lamberg ennek ellenére szeptember 28-án hajóval Pestre utazott, hogy - zsebében V. Ferdinánd kinevezési okmányával - átvegye a hivatalát. Balszerencséjére azonban éppen akkor érkezett Pestre a hír, hogy Jellasics Pákozdnál tart a seregével, és Buda megtámadására készül. A feldühödött tömeg, amikor felismerte Lamberget a Pest és Buda közötti hajóhídon, összeszurkálta és megölte a hazaárulónak bélyegzett altábornagyot. Egyébként a szabadságharc leverése után a Lamberg megölésében való részvétel vádjával bíróság elé állítottak 9 embert, és egyet közülük ki is végeztek: ő Kolosy György, akinek a nevét a legismertebb óbudai piactér, a Kolosy tér őrzi…
Lamberg halála után a precíz hivatalnokok átnézték a zsebeit, és találtak nála három levelet, amiket gondosan elhelyeztek a bécsi levéltárban. Hát ezek azok a levelek; ez a lyuk tehát a Lamberg életét kioltó szuronytól keletkezett, és felismerhetők a papíron a vérfoltok is!
Egy héttel Lamberg halálát követően, 1848. október 6-án a bécsi nép is tömegítéletet hajtott végre, és felakasztotta a császár hadügyminiszterét, Theodor Latourt; a történetet mindenki ismeri Petőfitől, hogy tudniillik „Lamberg szívében kés, Latour nyakán/ kötél, s utánuk több is jön talán” – sajnos, bizony több is jött.
Mert a Lamberg felkoncolása miatt a forradalomtól eltávolodó Batthyány Lajos ugyan október 2-án lemondott a miniszterelnökségről, de ennek ellenére a véres számmisztikai jelképekben tobzódó bécsi bosszú precízen kiszámítva az időzítést, Latour halálának az első évfordulóján, 1849. október 6-án végeztette ki az első magyar miniszterelnököt…