Magyarország története 

A Lánchíd alapkőletétele 2010. március 24. 10:33

Széchenyi István nap mint nap figyelte a híd építését, de soha nem mehetett át az ő hídján...

A Lánchíd persze nem csak „nemes ügy”, - hanem korrekt üzleti vállalkozás is volt, hiszen tisztes haszon reményében egy részvénytársaság építtette, amely kikötötte a szerződésében, hogy 87 éven keresztül a hídtól számítva 1-1 mérföld távolságban más híd nem építhető; továbbá azt is, hogy a hídon átkelőknek vámot kell majd fizetniük. Mindenkinek!

Természetesen azoknak az előkelőségeknek is, akik a híd alapkőletételénél láthatók Barabás Miklósnak ezen a több mint 20 évvel később, de saját egykorú vázlatai alapján megfestett képén láthatók. Középen természetesen József nádor, és a királyt helyettesítő Károly főherceg, aki egy okiratot helyez majd el néhány, természetesen Ferdinánd király portréját ábrázoló arany- és ezüstpénzzel együtt a híd alapjában meghagyott üregbe, majd a másnapi újság szerint „egy Londonban készült elefántcsontnyelű ezüst ragaszhányókanállal” bevakolja az iratot. A kanál  a Nemzeti Múzeumban látható, az alapítólevél meg azóta is ott van valahol a pillér aljába betonozva…

Gondolom, önöket is érdekli, hogy egyáltalán hogyan és hol zajlik egy híd alapkőletétele? Hát természetesen a folyó fenekén; tehát ami ezen a képen látszik, az mind a Duna szintje alatt van! A híd építésének ugyanis az első fázisában kijelölték a két pillér helyét, és Szlavóniából szállított hatalmas vörösfenyő-cölöpöket kezdtek el függőlegesen leverni a leendő pillérek körül. Aztán amikor körbe ért ez a több ezer darab 20 méter hosszú facölöpből álló levert gerenda-gát, akkor a közepéről kiszivattyúzták a vizet, és még két, szűkebb kört is levertek, a gerendasor közötti rést meg kitöltötték vízzáró agyaggal és kővel – és a folyó fenekén máris készen volt az a száraz munkaterület, ahol el lehetett kezdeni a pillér alapozását.
Tehát most ott, a Duna medrének az alján állnak ezek a hölgyek és urak, - köztük az a Széchenyi István is, aki ide költözött az építés idejére, az ennek az irodaépületnek a helyén állt Ullmann-házba, hogy nap mint nap figyelni tudja a híd építését. Az ő hídjáét, hiszen Kossuth már ezen a napon, 1842. augusztus 24-én azt javasolta, hogy a hidat egyszer majd Széchenyiről nevezzék el.

De a híd leendő névadója már az építés közben, 1848 októberében bevonult – vagy bemenekült? - a döblingi elmegyógyintézetbe - így aztán soha nem mehetett át a majd egyszer, 1915-ben valóban róla elnevezett hídon!