Unokáink sem fogják látni... 

Unokáink sem fogják látni... - 234. adás 2010. március 27. 11:30

2010. március 28.

A januári adásban bemutattam három régi fürdőépületet, a februári adásban is hármat, s három még maradt a tarsolyomban.

Adósa vagyok önöknek az Árpád fürdő bemutatásával, Székesfehérvárott.

Újra és újra ellátogatok Fehérvárra is, hogy megmutassam a város éppen szükséget szenvedő, vagy éppen megújuló értékeit.

A város egyik ilyen értéke az Árpád Fürdő, ami évtizeden át állt üresen, és pusztult. Korábbi felvételeimen látható (l. a 126. adást), hogy kívülről milyen rémesen nézett ki, és az is, hogy belül micsoda értékei voltak. Ma is megvannak ezek az értékek, megújultak mára.

Fantasztikus a kétszintes kabinsora, a különböző célú medencékhez tartozott egy később megépített uszoda is. A mérete nagyjából azonos volt az ózdi műemlék uszodáéval, amit mindjárt szintén bemutatok.

Az még áll, ezt az uszodát viszont már lebontották. Úgy látszik, Székesfehérvár közönségének nincs szüksége uszodára a város közepén. Vagy csak mást akarnak építeni a helyén.

Az Árpád Fürdő eredeti épülete viszont megújult – csak röviden mutatom a részleteket. Megújult díszműbádogban, kerámiában, minden részletében. A kovácsoltvas kerítés és a fal téglaburkolata is helyre van állítva.

A felújítást végző tulajdonosok elég nagy műgonddal végeztették el a munkát, szerintem Fehérvár közönsége elégedett lehet.

A bejárati csarnok stukkói, fafaragványai, faburkolatai, nyílászárói, minden díszítése olyan, mint új korukban, a hosszú pusztulás után sikerült őket helyreállítani, kiegészíteni.

Megújult a fantasztikus kétszintes kabinsor, amelyhez hasonló talán nem egy pusztult el Magyarországon.

Mutattam egy korábbi műsorban egy ehhez hasonlót Miskolcon (l. a 126. adást). Itt elmondhatjuk azt, hogy hibátlanul megmaradt, megújult és megfelel a kortárs igényeknek is. Nézzünk be a medencék egyikébe-másikába.

Itt talán a falat és a padlót burkoló csempékre, a feltehetően Zsolnay-majolika díszítésekre, és a bronzból készült vízköpőre hívnám fel az önök figyelmét. Van, ami eredeti, és van, ami az eredeti nyomán készült kópia, vagyis olyan, mint az eredeti. Azt a mondatot nem szeretem, hogy „szebb, mint újkorában”, de úgy tűnik, hogy pont olyan szép.

Az udvarok lefedése általában elég nehézkesre sikerül Magyarországon – kevés kivétellel. S ez itt sem tér el az utóbbi évtizedekben megszokott megoldásoktól. Az Árpád fürdő 1905-ben született, tehát már 105 éves, de egyik terme csak az 1920-as években készült el.

A két kupola-szerű lefedés eltér egymástól, ez jól látszik onnan is, ahol feltárult az újonnan beépíthető telek, az, ahol korábban az uszoda állt.

Békéscsabán is voltam Árpád Fürdőt nézni, de nem volt nálam kamera, csak fényképezőgép. Így a fényképezőgéppel megörökített képeimet látják.

Itt a Körös-csatorna, ami fölött átívelő hídon lehetett mindig is megközelíteni az uszodát, a fürdőt, és ez most sincs másként, csak nem fából készült a híd, mint hajdan, hanem XX. századvégi anyagokból.

Elég szép a fürdő, és olyan kis szexi szoborcsoport van a főbejárata fölött, mint a most megújuló Hungária Fürdő főhomlokzatán, Budapesten. Bent tizenkét zodiákus jegyet örökítenek meg az ablaküvegek, épp 12 van belőlük. Az órával is díszített pénztárfülke fölött is kettő.

Ebben az egész előtérben nem csak az ólmozott üvegablakok szépek, hanem a különböző stukkók, faragványok, és azok az emléktáblák is, amelyeket olvasva megtudhatjuk, hogy két remek építész, Böhm és Hegedűs építették a házat. Az épp nemrégen megújult Török Bankház is az ő munkájuk a Szervita téren, Budapesten.

Az oszlopok mintázata más a földszinten és más a galérián. Fent az oszlopokra kis tengeri herkentyűket faragtak díszítmény gyanánt.

És néhány madarat is. A régi képeket Zsadon Endrétől a fürdő vezetőjétől kaptam.

És a lépcsőn, ahol fölmegyünk, rögtön kiszúrtam, hogy bizony hiányoznak a kókusz szőnyeget lefogó réz csövek, és hiányosak a tartószerkezeteik.

Remélem, előbb-utóbb pótolják.

A fürdőben hagytak fényképezni a mostani vendégek, köszönet ezért. Így megmutathatom önöknek, milyen szép.

A külső, a szabadtéri fürdőrész is fel van újítva, modern eszközökkel fölszerelve, és a víz olyan meleg, hogy télen is használható.

Ami a gasztronómiát illeti, megjegyzem, hogy az, ahogy a torony elé építettek, nagyon nem tetszik, és az ablakok osztásával is vannak gondjaim.

Az ólmozott üvegablakok előtt az ablakosztások is rendben vannak, a többi is a főépületen.

Az újak ugyanakkor tömzsiek, bumfordiak, nem tudom, miért kellett ilyet csinálni. Egyébként a felújítás nagyjából tetszik. Mosolyog is az egyik torzonborz szakállas fej ott a homlokzaton.

Beszámoltam már önöknek a híres ózdi lakótelepekről, Kisamerika, Nagyamerika, Velence romlásáról (l. a 184. adást), elmondtam, hogy megújították az Olvasót, s a Kaszinó épületét (l. a 200. adást). Sok szó esett Ózdról a városvédő műsorban, de a fürdőjéről még egy sem.

Ami manapság itt a legdöbbenetesebb látnivaló, az egy elpusztult óriásgyár, Magyarország egyik legfontosabb ipari fellegvára. Felmehettem egy lapostetős ház tetejére, onnan tudtam csinálni ezt a felvételt. Nem csak a jól megépített csarnokokról, a gyártelep elpusztulásáról van szó, hanem arról a rengeteg emberről is, akiknek itt volt a munkahelye. A gyár egyes részleteit, egy-egy csarnokát használják különböző vállalkozások, de az egész látvány mégis a pusztulásról szól.

Csak egy ózdi épületről szeretnék most beszélni. Ez volt a fürdő, illetve uszoda.

Törökfürdő is volt itt, a régi fényképen látszik is. De már nincs meg, lebontották. A főépület azonban – ha át is alakították a főhomlokzatát – még megvan.

Ez az oldala a háznak elég csúnya. De, ha bemegyünk az uszodába, láthatjuk, hogy az viszont elég szép. Már nem száz éves, mint a tábla hirdeti. 1903-ban épült, tehát már százhét!

Az uszoda megvan, és még emlékeztet is a stílusa arra a bizonyos százhét évvel ezelőtti időszakra.

Nagyon fontos tudni, Tisztelt Nézők, hogy Közép-Európa első fedett uszodájában vagyunk.

Képzeljék el, hogy a vasműnek olyan jól ment akkor, hogy nem csak a lakónegyedek megépítésére, de fürdőre, uszodára, fedett uszoda építésére is tellett. A fűtését megoldotta a kohászat, maga a gyár. Egy biztos, hogy a medence és a helyzet ma víztelen és reménytelen – megítélésem szerint.

Időközben megépült Ózdon egy új uszoda, a 107 évesre pedig – jól látszik ez itt a gyár rommezejének szélén – semmi szükség nincs. A ház – természetesen – műemlék.

Tisztelt Nézők, túl vagyunk március 15-én, de nem múlt el annak az igénye részemről, hogy önök ismerjék, gondozzák, ápolják a ’48-as emlékhelyeket.

Először látogassunk Kiskőrösre, Petőfi Sándor születési helyére, ahol a város közepén néhány gyorsan idejét múlt kortárs épületet emeltek az elmúlt évtizedekben. Szerencsére azért köztük, a tér közepén ott világít a költő szülőhelye, a kis, fehérre meszelt ház, ahol szerintem mindenkinek meg kell fordulnia egyszer életében. Hiszen a magyar szabadság nagy költője itten született.

Sok koszorú sok szalagja őrzi a látogatók emlékét. És a házban vannak olyan képek, melyek a szülői házról, a szülőkről szólnak, láthatunk itt eredeti szabadkéményes tűzhely helyén csinált kis helytörténeti gyűjteményt,

és azt a szobát, ahol megvan az ágy, az asztal, és persze itt is egy tábla őrzi annak emlékét, hogy hol is vagyunk tulajdonképpen.

Az udvaron ott van az ország első Petőfi szobra, amit tábla is elmagyaráz, 1861-ben adták át, még bőven a kiegyezés előtt.

A múzeummá alakított ház szomszédságában ott van egy épület, amelynek a helyén fogadó volt, amelyben Jókai megszállt akkor, amikor a szülőházat múzeummá avatták. Ezt az eseményt is emléktábla örökíti meg, itt a Petőfi téren, Kiskőrösön.

És a ház előtt ott van Jókai szobra is, az 1880-as megnyitásra emlékeztetvén.

Meg van egy Bem József szobor is a téren, és egy teljes alakos Petőfi szobor.

Március 12-én, amikor ott jártam, már felvirágozták, felzászlócskázták a környékbeli óvodások, iskolások.

Szendrey Júliának is szobrot emeltek a városban, mégpedig magánkezdeményezésre, Bányai János adományából, mint olvasom a táblán.

A főtérre behozták egy másik helyszínről Kossuth Lajos szobrát is, úgyhogy ’48-49 bőségesen reprezentálva van itt, Kiskőrös főterén.

No de most menjünk tovább, és néhány Tolna megyei helyszín következik. Először talán Borjád.

Ahogy beérkezünk az útról, ami először a szemünkbe ütközik, az egy torony egy dombon, amely az itt volt sörétgyár megmaradt építménye, egy különlegesség, így, hogy a fákon nincs lomb, jól látszik is. Lehet, hogy érdemes lenne kilátótoronnyá átalakítani.

Borjádon a Sass-kúria nagy ház, lakásként szolgál ma is. Homlokzati falán van egy emléktábla, amelyet célszerű lenne újra festeni, mert alig olvasható.

Ez csak elhatározás kérdése, bármelyik középiskolai osztályt boldoggá lehet tenni azzal, ha megbízzuk ezzel a feladattal. Betűt festeni nagy élvezet.

Ettől az épülettől hátrább, az udvaron látható az a házikó, ami ma a borjádi Petőfi múzeumnak otthont ad. Rajta koszorúk és több tábla is van. Az egyik arról szól, hogy tavaly megtörtént a felújítása. Ezért is került a műsorba. Az emléktábla a Sass-családról szól.

Az épületről csak annyit, hogy ez egy náddal fedett méhes, ennek megfelelő tárgyakkal ellátva, és a végében lévő kicsi szobában van a Petőfi-látogatásról szóló múzeum, amelyben láthatjuk, hogy milyen volt a ház anno. És azt is, hogy kik voltak a Sass-család tagjai, akik vendégül látták a költőt.

„Hajolj meg, ha a fejtörő

Gerenda ellenedre van...

Én inkább betöröm fejem,

Semhogy meghajtsam derekam!” … – írta Sass Károly emlékkönyvébe a költő 1845-ben.

Itt látható Sass István egy későbbi portréja és a Sass Zsófia emlékkönyvébe írt sorok, amelyet a falra is kiraktak. Petőfi Sándor híres verse itt született:

„Nem Pesten történt, amit hallotok,” – írta itt, ugyanis Borjád és a közeli Uzd között történt, hogy:

„Az országúton végig a szekérrel

A négy ökör lassacskán ballagott.”

Itt súgta Erzsikének a költő, hogy:

„Ne válasszunk magunknak csillagot?”

Híres vers, híres történet, és ehhez a helyszínhez, Borjádhoz kötődik.

Ajánlom szíves figyelmükbe, ha erre járnak, látogassák meg e vendégváró emlékhelyet, ahol egy kis Petőfi szobor is áll az udvaron, megörökítve a költő egyik 1845 őszi kirándulását.

Az 1845-ös tavaszi, felvidéki kirándulásáról már bőségesen beszámoltam Önöknek egy évvel ezelőtt, itt a képernyőn (l. a 221. adást).

Most pedig következzék egy másik helyszín, nem messzi Borjádtól, ahol Sárszentlőrinc felé visz az út, Uzd. Petőfi itt jártának százötvenedik évfordulójára emlékezik egy faragott tábla. Természetesen ez is a négyökrös szekérből vett idézettel, és a múzeumban várja önöket Renkecz József, aki igazán sok mindent gyűjt és állít ki ezen a helyszínen. Én elsősorban a Petőfihez és ’48-hoz kötődő tárgyakat mutatom.

A gyűjtemény minden helyisége télen nem is nagyon látogatható, hiszen a kertben, az udvarban lévő tárgyakat be kell olyankor vinni a házba, és ott ettől elég nagy a zsúfoltság. De télen-nyáron érdemes meglátogatni Renkecz József urat és az ő gyűjteményét Uzdon.

Következzék tovább az úton: Sárszentlőrinc.

A Polgármesteri Hivataltól, s a község könyvtárától néhány lépésre van a sokszorosan megkoszorúzott és a reformkori irodalom történetének nagy tudású kutatója, Kerényi Ferenc tanár úr által rendbe tett múzeum, ahol helytörténeti tárgyakat is látnak,

és persze Petőfire emlékeztető dokumentumokat, eredetieket és másolatokat egyaránt az épületben.

A konyhában és a hátsó szobában jellegzetes, az ezernyolcszázas évek közepére emlékeztető tárgyakat láthat, aki betér. Van plakát a szabadságharc nagyjaival, Kossuth-tal, Táncsiccsal, Petőfivel.

És itt vannak a költő korának sárszentlőrinci házai egy híres képeslapon, a jegyző háza, melyben Petőfi lakott, meg az algimnázium épülete.

Azután következik egy másik, teljesen átalakított épület, amelyen az emléktábla azért csak-csak emlékeztet arra, hogy amikor itt járt iskolába Petőfi Sándor, akkor ebben a házban lakott. Ez 1832-ben történt, és van egy 1892-es évszám is rajta, ami arról szól, hogy hatvan évvel később a házat átalakították.

Van még egy ház bőségesen ellátva emléktáblákkal, és átalakítva rettenetesen. A ház 1808-ban épült. A bonyhádi gimnázium növendékei megkoszorúzták, portréval is ellátták 1956-ban, és van rajta műemléktábla is, amely arról szól, hogy a ház védelemre érdemes, még akkor is, ha ez kívülről, az átalakítások miatt nem látszik a három osztatú, rolós ablakok miatt.

Húsvét közeledik, Kedves Nézők, és ebből az alkalomból mindenkor szoktam templomokat is mutatni a műsorban.

Tekintsék meg most Törökszentmiklós református templomát. Mint sok templomnál megfigyelhetik az Alföldön, 1881 után átalakítva már tűztoronyként is működött a tornya, ahonnan messzi el lehet látni.

A templomot nemrégiben tatarozták, én azt hiszem, hogy igen szép munka eredményét láthatják, ha megnézik a képeket, amiket megmutatok, vagy meglátogatják a templomot. 1726-ra már állt az első templom, majd Erdődy Gábor egri püspök-főispánnal folytatott vita után 1735-re lett igazán kész. Aztán tűzvész következett, s a mai templom csak a 18. század utolsó harmadára lett teljesen befejezve. Kívül olvashatjuk a táblán, hogy 1789-ben volt a szentelése.

Szeretném még megmutatni Önöknek azt is, hogy Törökszentmiklós város közepén szinte semmi sem maradt meg a korábbi városmagból.

A főút mellett megvan a park, a másik oldalán eltűnt a házak sora, és helyükre újakat építették, amikor úgy gondolták, hogy ez a modern. Itt van egy Kossuth Lajos emlékhely is.

Senki ne higgye, hogy a lakótelephez illő házból intézte beszédét Törökszentmiklós lakosságához Kossuth Lajos. Az eredeti ház már nincsen meg, ezért a 100 éves évfordulón állított táblát át kellett, hogy helyezzék az új épület bejáratához.

Szemben ezzel a házsorral ott a park, melynek a neve Népkert. Itt állt a Fekete Sas fogadó. Az sincs ma meg, pedig Petőfi megszállt benne, abban a fogadóban írta Klapkát párbajra hívó levelét. Itt a Népkertben áll a Kossuth szobor, mely Horvay János szobrászművész alkotása, 1904-ből.

Következik még egy emlékhely: egy tábla arra vonatkozóan, hogy itt szállt meg, mikor Debrecen felé tartott 1849 májusában Kossuth Lajos. Természetesen az a ház sincs meg, csak a felirat emlékeztet erre a kerítésen, az országút felőli sarkon.

Ott, ahol egy cukrászda áll, a cukrászda falán egy újabb ’48-as emléktáblára hívom fel szíves figyelmüket. Vécsey tábornoknak állít emléket. Az épület az egykori Fehér Ló fogadó helyén áll. De hát ilyen ez az ország, nálunk lecserélik, vagy átalakítják még azokat az épületeket is, amelyek történelmünk tanúi.

Kortársaink nem tehetnek mást, az egykori eseményt a mai épületen tudják csak megörökíteni. Ezt tették a törökszentmiklósi városvédő lokálpatrióták is itt. 2009-es a dátum. Ezért is mentünk forgatni Törökszentmiklósra, mert több újdonság van itt. További ’48-as emlékhelyekre is elkalauzoltak a helyi városvédők.

Ilyen volt a zsinagóga fénykorában. Miután híveit elhurcolták, a templomot a háború után műhelyként hasznosította a város. Aztán így romosodott, majd lebontották. Elpusztult a zsidó temetők egyike is.

Egyik időben lefotózott sírkövéről Schlézinger Lajos ’48-as honvéd ezredorvos nevét olvashatjuk. A másik zsidó temető még megvan, és ott van egy sír, amit meg tudok önöknek mutatni. A felirata szinte olvashatatlan, újra kéne festeni a betűket. Viszont ha kicsit megvilágítjuk, akkor azért csak kiböngészhető.

Olvashatóvá válik, hogy Schönberger Sándor ’48-as honvéd nyugszik a kő alatt.

A katolikus temetőben Kuncze Imre a következő ’48-as, akit meglátogattunk. Kuncze Imre tizennégy évesen, ’49 januárjában jelentkezett a honvédseregbe, s az első honvéd tüzérszázadhoz osztották be. Főjegyzőként, megbecsült hivatalnokként élt később. A kerítésen tábla örökíti meg, hogy a Törökszentmiklósi Városvédők állították helyre ezt a sírkertet.

Egy másik sír Törökszentmiklóson, Krikuska Györgyé. Huszártizedes volt a nádor huszároknál. Megpróbált hazajutni társaihoz Csehországból, de őt elfogták ’48 októberében, és súlyos várfogságot szenvedett.

Szintén a katolikus temetőben, a sétaút végében, a kápolnánál áll egy emlékoszlop, amit a Törökszentmiklósi Városvédő- és Szépítő Egyesület hozott helyre 2009-ben. A témát még 1901-ben feldolgozó Eignert Nándor kutatásai szerint negyvenhat, a szolnoki csatában megsebesült, idehozott és itt elhunyt honvédet temettek el ezen a helyen.

Tisztelt Nézők, most is kérem, mint mindig, ne felejtsék el támogatni adójuk 1%-ával a városvédő és szépítő egyesületeket. Sőt, lépjenek be az egyesületekbe és vegyenek részt a közös munkában hazánk kulturális örökségének megmentése érdekében.

A Budapesti Városvédő Egyesület adószáma: 19729224-1-42

A Város- és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra) adószáma: 19003647-1-43