Input 2010 az MTV-ben 2010. április 08. 13:54
Nemzetközi köztévés konferencia májusban az MTV óbudai bázisán
A Magyar Televízió látja vendégül május 8-12. között az INPUT nemzetközi közszolgálati televíziós konferenciát Budapesten. A nagy múltú szakmai találkozó vetítéssorozat és vitafórum is egyben, a közszolgálatról szóló friss és értelmes párbeszéd helye.
Öt kontinens hatvan országának körülbelül ezer televíziósa találkozik minden májusban, hogy végignézze és megvitassa az elmúlt év legkiválóbb köztelevíziós műsorait – ez az INPUT. Az 1978 óta minden évben más országban megrendezett, angol nyelvű, nemzetközi közszolgálati televíziós konferenciát idén május 8-a és 12-e között a Magyar Televízió látja vendégül Budapesten, az MTV óbudai gyártóbázisán.
A budapesti INPUT-on a hagyományoknak megfelelően közel nyolcvan, a világ köztévéiben bemutatott televíziós műsort, dokumentumfilmet, tévéfilmet és animációt láthatnak az érdeklődők 23 szekcióülés keretében. A témák és a megközelítések változatosak, ugyanakkor minden egyes alkotás a köztelevíziók aktuális helyzetére és szerepére világít rá, vagy a köztévéket érintő legégetőbb kérdésekre keres válaszokat. A politikai és gazdasági nyomásgyakorlástól az online stratégiákon át a világgazdasági válságig a televíziók számtalan mai nehézségét tükrözi a válogatás. Több szekció foglalkozik friss műsorformátumokkal, a műfaji határok összemosódásával vagy a televíziók eseményformáló erejével. Külön vetítéseken vitathatják meg a nézők a kreativitás és a technológia viszonyát, a nagy horderejű konfliktusok feldolgozásának lehetőségeit, vagy éppen az oknyomozó újságírás funkcióját a digitális korban.
Esténként a kultúrafinanszírozás és a köztelevíziók kérdéséről, illetve − az ARTE nemzetközi kulturális televízió részvételével – a televíziós koprodukciók lehetőségéről szóló szakmai panelbeszélgetések várják az érdeklődőket nemzetközi szereplőkkel. A konferencia angol nyelvű, a panelbeszélgetéseket szinkrontolmácsok fordítják magyarra.
További információk és regisztráció: www.input2010.hu, www.input-tv.org
|
Háttér
Az INPUT (International Public Television) konferenciasorozat azokra az új, hiánypótló televíziós műsorokra fókuszál, melyekben a közszolgálati televíziók a kereskedelmi médiában mellőzött témák, nagy horderejű konfliktusok vagy fontos társadalmi kérdések feldolgozására törekednek. Egy INPUT-konferencia különleges esemény. Nem verseny, hiszen nincsenek díjak, nincs eredményhirdetés, a találkozó java részében mégis olyan műsorokat szemléznek a résztvevők, amelyeket szakemberek válogattak össze a világ elmúlt egy-két éves köztelevíziós terméséből. Nem fesztivál, bár a vetítéseket az alkotók jelenlétében heves viták követik, és nem is előadássorozat, annak ellenére, hogy a szakmát alapvetően érdeklő kérdéseket panelbeszélgetéseken vitatják meg a résztvevők. Az INPUT fogalom: vetítés és vita mindarról, amit egy köztévés a köztévében látni szeretne, illetve találkozás mindazokkal, akiket hasonlóan érdekel a világ és benne a közszolgálati televíziók szerepe. Az INPUT ablak a világra – köztévés szemmel.
|