Unokáink sem fogják látni... 

Unokáink sem fogják látni... - 235. adás 2010. április 24. 19:32

.

 

Úgy tűnik, Magyarországon egy háznak alig van esélye arra, hogy megőrizze eredeti arculatát, ha egyszer új tulajdonosra lel, és az új tulajdonosok több négyzetméteren több hasznot remélnek belőle, mint amit kapnának, ha békén hagynák, vagy eredeti formájában újítanák fel.

A Bem szobor mögött álló volt Radeczky laktanyát,

amely a rendszerváltás után az MDF székháza volt egy darabig, a külső falai kivételével lebontják, a közepére egy magasabb, új üvegépület épül. Állítólag a ház jelenlegi külső arculata – mint egy díszletfal – megmarad, a legrégebbi rész, a gazdasági épület, a terményraktár külsejét is beleértve.

A Hűvösvölgyi úton volt Kadét laktanya,

ezt is nagyon sokan ismerik, legalább is kívülről. A legnagyobb, a központi épület bontása és átépítése most kezdődött meg a Riadó utca felöli oldalon, és az udvaron is, ahová nem tudtunk bemenni a bontást megmutatni önöknek. Viszont meg tudom mutatni a Műemléki Hivatalban őrzött képeket, milyen volt az a díszterem, ami most eltűnik, és amelynek a részletei, az ólmozott üvegablakok visszakerülnek az új házba, emlékeztetve a részben lebontott, avagy részben átépített régire.

Nagyon karakteres látvány Buda közepén a Hegyalja út 28-as számú ház, ahol egy igazán elegáns villa állott, hatalmas, jellegzetes homlokzatú nagy ház.

Új tulajdonosa úgy gondolta, hogy kétemeletesből háromemeletest csinál, betonfödémekkel több szintre bontja. Ez kívülről is jól megfigyelhető. Az átalakított és átalakításra váró ablakokban jól látszanak ezek az új födémek. A ház átalakulását akár a Balatonra menet, akár onnan jövet, akár a Hegyalja útra a Déli pályaudvar felől autózók is jól megfigyelhették, a gyalogosok is persze. A szabálytalan, az elfogadott tervektől eltérő építkezést leállította az I. kerületi polgármesteri hivatal, amely végül is engedélyt adott arra, hogy megmaradjon ez az új belső földarabolás, ha az építtető helyreállíttatja – immár – az új ablakrendszerrel az eredeti homlokzatot, illetve ahhoz hasonlót épít meg.

Mostanában számos ilyen példa látható az országban. Mutattam is sokat már a városvédő műsorban.

Különösen érdekelt, mi történik az Eötvös utcában, hiszen ott volt a Budapesti Városvédő Egyesület székhelye sokáig, a 10. számú házban.

A Terézváros 200 éve c. kiadványt 1970-ben jelentette meg a kerület.

Az áll benne, hogy az Eötvös utca 10-es ház 1865 körül épült. Az egymás mellett álló Eötvös utcai épületeket műemléki szempontból is értékesnek tartották akkor. Az Eötvös utca 10.-et annyira átépítették 2 éve, amióta elköltöztünk onnét – az udvart beépítették, ott egy színháztermet alakítottak ki –, hogy ma már felismerhetetlen, lőrésszerű ablakaival olyan, mint egy teljesen új ház!

A szomszédját, a 12.-t, amiről azt írja a könyv, hogy neoreneszánsz stílusban 1880 körül épült, a földig lebontották. Csak a homlokzatának egy darabkája maradt meg,

teljesen új ház kerül a meghagyott díszletfal mögé.

Ettől eltér az Eötvös utca 14., és ez akkora öröm, hogy az ember egy ilyen házat láthat, amit eredeti formájában újítottak föl, hogy úgy gondoltam, erről részletesen be kell számolnom.

Az Azerbajdzsáni Köztársaság zászlaja lobog a homlokzaton. A követség épületébe fogunk bepillantani. Az épület külsején Podmaniczky Frigyes néz le ránk, a Podmaniczky Palotába megyünk. És a domborművet, képzeljék el, Azerbajdzsánban csináltatta a nagykövet úr, Hasan Hasanov, és az azeriek ajándéka Budapestnek. A felújított neoreneszánsz ház 1892-ben épült. 2007-től az Azerbajdzsáni Köztársaságé az épület, és látni lehet, mennyire megbecsülik a házat. Egy olyan házat, amit bármely más tulajdonos Magyarországon bizony lebontana, a Terézvárosban itt ugyanúgy, mint az Erzsébetvárosban, a Józsefvárosban, a Ferencvárosban. Hány ilyen esetről volt módom eddig beszámolni, és sajnos minden bizonnyal lenne, lesz is még. Minden műsoridő kevés lenne ahhoz, hogy beszámoljak erről a nagy, 21. századi pusztulásról. De ez a ház szerencsére a külhoni tulajdonosnak hála, megúszta és megújulhatott.

A kapualjon át eredetileg az udvarra a kocsik, a lovak is behajthattak. Itt nézzünk körül, ezen az udvaron előbb. Az udvarról látszik egy fa-szerkezetes átjáró,

mely az első épületből a hátsóba vezet, majd megnézzük belülről is. Itt, ennek a hátsó épületrésznek a földszintjén volt az istálló és a kocsiszín és a földszinten remek öntöttvas oszlopok közötti nagyteremben van az a kiállítás, amire most várják a látogatókat, és itt mutatják be majd a későbbiekben is azokat a tárlatokat, amelyek Azerbajdzsán történetéről, kultúrájáról kívánnak a budapesti közönség számára hírt hozni. Az udvarról átlátni a szomszédban lebontott Eötvös utca 12.-re.

És íme a lépcsőház, ahogy illik, rudakkal letartott futószőnyeggel, minden részlete megvan az épületnek, nem csak megvan, meg is újult. A lépcsőházból

üvegajtón át jutunk arra a bizonyos folyosóra, ahol maratott üvegből készültek az ablakok, és megvannak a bronz kilincsek, vasalatok is. És akkor menjünk föl az emeletre is. A falakat domborművek díszítik. Szőlővel foglalatoskodnak a domborművek alakjai, szőlőt szüretelő puttókat láttunk lent a kapualjban, és itt az emeleten is. Ennek az az oka, hogy Kalina Mór ezt a házat Jálics Géza, a híres bornagykereskedő számára építette, és csak később került a Podmaniczky család birtokába (Jálicsék másik házáról, a Király u. 26.-ról l. a 132. adást és a 137. adást).

A díszteremben, kérem szépen, kandalló van, stukkós, gazdagon díszített mennyezet,

minden, mi szem-szájnak ingere, amit meg lehet kívánni egy elegáns házban. Íme tehát a mi Közmunkatanácsunk elnökének, a Podmaniczky családnak a nevét viselő Podmaniczky Palota. Nézzék és élvezzék, hogy van még ilyen egyáltalán Budapesten.

1945 után több bérlője volt, egy időben a Vasas SC Klubháza is volt. A rendszerváltás után egy ideig a Szabad Európa rádió hangarchívumát őrizték benne.

A nagykövet fogadótermében a mennyezet is fából készült,

minden fafaragás rendbe téve, kandalló van, ide illő bútorok, és az oldalsó lambériákon Azerbajdzsánban használatos hangszereket állítottak ki, tehát akit itt vendégül látnak, ezekben is gyönyörködhet.

Köszönet illeti Hasan Hasanov nagykövetet és csapatát, hogy ezt a házat nekünk itt, Budapesten megújították.

Az ország legnagyobb cégei a vasút, hajózás, posta sorban eladják az épületeiket. Olyanok, mintha ingatlankereskedelemmel foglalkoznának, és nem eredeti funkciójukkal. Már beszámoltam arról, hogy a Krisztina központ Moszkva tér fölé magasodó épületét eladta a Posta (l. a 206. adást),

és hogy eladta a MAHART a kifejezetten hajózási központnak épült házát a Vigadó mellett, az Apáczai Csere János utcában, a belvárosban (l. a 147. adást). És a MÁV is árulja az Andrássy úti épülettömbnyi hatalmas székházát, ahelyett, hogy használná, felújítaná, de még nem talált vevőre.

*

Ráday Mihály: „A Könyves Kálmán körút és a Kőbányai út sarkán a legendás hírű Ganz Mávag Gyár ma funkciót váltva a kínai piac otthona. Ott, ahol az épületek megvannak. És megvan szemben vele az Északi Járműjavítóhoz csatlakozó híres kulturális intézmény, a Törekvés Székháza is.

Még megvan. De ma már az önfenntartást nem tudják biztosítani, csak úgy, hogy bizonyos helyiségeket bérbe adnak. Kínaiak, vietnamiak dolgoznak itt, bár az eredeti funkcióit is őrzi még.”

*

A ház a vasutasok számára épült, a százhuszadik évfordulóját két éve ünnepelték egy nagy kiállítással,

amely az emeleten most is látható. Sok későbbi kor lenyomata megtalálható itt a neoncsövektől a műanyag lambériáig, különböző átalakítások, de a lényeg az, hogy ma is van benne táncstúdió, dalkör és sakk-kör, képzőművészeti kiállításokat rendeznek, szóval működik az intézmény a megszorított körülmények között is. A MÁV különböző helyeken működő 28 művelődési házának ez volt a központja. A múltról remek képeket lehet látni a kiállításon. A Vasutasok Szakszervezete tartotta fenn, tulajdonképpen a MÁV-é, amely egy fillért sem fordít rá mostanság, és komoly gondban vannak, hogyan tovább. Különös tekintettel arra, hogy a szomszéd, mármint az Északi Járműjavító teljesen ki van ürítve. A színház eredeti nézőteréről vannak régi képek. A mai nagyterembe lépve jól látszik az átalakítás, mégis működőképes, és szerintem, ha elérkezne egy jobb kor, helyreállítható is lenne a ház eredeti stílusú bája.

A sok-sok ház a Könyves Kálmán körúttól a Kőbányai úton mind az Északi Járműjavítóé, mind a vasúté. És ide most betérünk, hogy olyat lássanak önök, amit talán még soha, hiszen aligha hiszem, hogy jártak ebben az épületcsoportban valaha is, Kedves Nézők.

A terület 1867-től belgáké és svájciaké volt. A lápos, nádas területről csatornával vezették el a fölösleges talajvizet. Később a magyar állam átvette a területet, és több csarnokot épített rá, melyek közül az elmúlt időszakban néhány épületet műemlékké is nyilvánítottak.

Sajnos az, hogy gondoznák is, nem nagyon látszik, de hát ezek a hibák mind kijavíthatóak még.

Az a hatalmas csarnok, amibe először invitálom önöket, az Öntőminta raktár volt, 1900 körül épült. A hatalmas ablakok felső szárnyait nyitották a szellőzés kedvéért, mégpedig egy, a régi WC lehúzókhoz hasonló láncszerűség segítségével mindenütt. A második szintre márványlépcső vezet, kovácsoltvas korlát, és fönt a területet bár több részre osztották az elmúlt időszakban, látszik, hogy a födém erős. Jól hasznosítható ház ez, vagy jól hasznosítható lenne, ha megtartanák. Az ilyen típusú csarnokokat, ipari épületeket nevezik új hasznosításukkor „loft”-nak másutt a világban. Nálunk ez nem szokás, nálunk a házakat általában lebontják, és a külső falaikat díszletszerűen tartják csak meg, belül meg födémeket behúzva sok-sok plusz négyzetmétert nyernek.

Ez a ház, amit most látnak, a Forgóváz műhely, az 1970-es években építették ki, és ’76-ban fejezték be. Jó nagy ez is, egy másik kor jellegzetes darabja.

A háborúban rengeteg épület elpusztult, talán csak négy régi maradt meg. Az elpusztultak helyén volt tehát hely bőven építeni.

És most következik a legnagyobb, a legszebb, amit a köznyelv egyszerűen csak Eiffel-csarnoknak nevez.

Feketeházy János tervezte, aki az Eiffel irodában dolgozott, és számtalan fontos épületünk – köztük a Keleti és Nyugati pályaudvar – tetőszerkezetének, s több hidunk, pl. a Szabadsághíd vasszerkezetének tervező mérnöke volt. A csarnok 1873-ban épült, tehát éppen a városegyesítés évében lett készen, 220 méter hosszú, azaz két futballpálya méretű, 100 méter széles, öt hajós. Fakockákkal burkolták régen, és utána lett csak keramit burkolata. Az ablakokat néhol már – hogy úgy mondjam – korszerűsítették, vagyis a régi osztások megmaradtak, de a T idomok, az ablakosztások anyaga sajnos nem. Helyette laposvassal pótolták azt, amit régen T idommal. Jól látható a különbség az új és a régi ablakok között. Az épület oldalát tatarozták, nem túl szerencsésen. Itt teljesen újak az ablakok. Csodálatos ez a csarnok. A hazai ipari építészet egyik csúcsteljesítménye. A szegecselt elemeket, amikor tatarozásra volt szükség, nagyfeszültségű csavarokkal lehetett csak pótolni. Én ezekben a részletekben nem mélyülnék el, mert nem értek hozzá, csak nézzék, milyen fantasztikus az egész szerkezet.

Volt úgy, hogy már a 20. század elején egy időben 90 mozdonyon és 455 kocsin lehetett tető alatt dolgozni a telepen,

és további 48 mozdonyon és 280 kocsin a szabadban. Olvastam a MÁV Északi Járműjavító 140 éve c. könyvben, ami 2007-ben jelent meg, hogy 1944-ben a bombatámadások előtt több mint 2600 ember dolgozott itt.

Milyen világos ez a csarnok, és milyen világos lenne, ha folyamatosan karban és tisztán tartanák.

Most az Eiffel-csarnok üresen áll, ki tudja, mi lesz a sorsa. Egy biztos, műemléki védettséget élvez, bár ez Magyarországon, ahogy az újabban kiderült, nem sokat jelent. A keramit burkolatra néhol beesik az eső, de ezek a hibák kétségkívül javíthatóak. Oldalról is látszik, hogy milyen hatalmas kiterjedésű épületről is van szó, aminek a vasszerkezeti csarnokát oldalról, elölről, hátulról remek téglából megépített, téglaarchitektúrával díszített falak határolják.

Nem messze tőle egy igazi vasúti épület áll, az osztrák-magyar monarchia egy tipikus állomásépületéről van szó,

még megvan. Rendesen benövi a borostyán az egyik oldalát. Irodák működtek benne. Néhány olyan épület következik a bemutatás sorában, amit felújítottak és használtak az elmúlt időszakban, például pesti villamost is felújítottak itt, nem csak vasúti eszközöket (l. a 206. adást). A Mérlegháznak ma már nincs szerepe. Vannak olyan csarnokok is, amelyeket vagy tizenöt éve kiürítettek, és hagyják folyamatosan elpusztulni. Természetesen ezek is helyreállíthatóak lennének, ha valakit ez érdekelne.

A Kovácsműhely és targoncatárolóba be is mentem kamerával. Az érdekessége az, hogy az épületben megvan még a kemencékből is egy, a másiknak csak romjait találjuk.

A romlandó állagú épület után következzék egy örökéletű, amit úgy hívnak, hogy BGA bunker,

tehát bomba-, gáz- és atombiztos. Nem hiszem, hogy valaha is járt itt valaki kamerával. Hatszáz fő fért el benne, kérem szépen, húsz éve nem törődnek vele. Természetesen nyilván nem atombiztos ma már, más korszakot élünk, de gáz- és bombabiztosnak ma is nevezhető. A húsz év alatt talajvízzel telítődött az alja és nem szivattyúzza senki, tehát oda, a lakószintre nem tudtunk lemenni, de a földszintet meg tudom mutatni önöknek. 1959-62-ben épült ez a bunker, falai másfél méter vastagok. A parancsnoki szobában a falon látható az Északi Járműjavító teljes alaprajza. Látszik, hogy itt valóban nem járt senki az elmúlt években. Azt hiszem, ha másra nem, de pedagógiai szempontból, oktatási célból mindenképpen használni kellene, karbantartani és megmutatni, hogy hogyan készült Magyarország az atomháborúra.

A Szertárépület következik.

Itt tartották a javításhoz szükséges alkatrészeket, 1900 körül épült ez is. Ez az épület is hatalmas, hosszú, és használaton kívül van. Kivéve mondjuk a Szemcseszóró csarnokot, amelybe a legnagyobb mozdony is befért. Ez később, 1959-60 között épült, tehát mindössze ötven éves. Azután jönnek a kis raktárak, amelyek szintén műemlék-védelmet kaptak. És végül a sínek. Amik arra a hídra vezetnek, amelyeket a tervek szerint el akarnak bontani, hogy ne is legyen kapcsolata a területnek a várossal. Vagy legalább is síneken keresztül ne. Így pusztul el az egyik legnagyobb magyar vállalat egyik legnagyobb területe, az Északi Járműjavító. Ott a Törekvés Kultúrház a hatalmas terület Könyves Kálmán körút felőli végén.

Tisztelt Nézők, az adással egyidejűleg nyílt meg a Várban az idei városvédő ifjúsági kiállítás. Idén is rengeteg pályamű érkezett, rengeteg dolgot láthat, aki elmegy a Budapesti Történeti Múzeumba, hogy megnézze, elolvassa a díjnyertes műveket. Kérem is önöket, támogassák a Város- és Faluvédő Szövetséget, hogy jövőre is legyen miből bevonni az ifjúságot a városvédő munkába, épített örökségünk megismerésébe, hogy tegyünk együtt annak érdekében valamit, hogy megörökölt kincseinket továbbadhassuk unokáinknak.

A Budapesti Városvédő Egyesület adószáma: 19729224-1-42

A Város- és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra) adószáma: 19003647-1-43