Elengedhetetlen a kitekintés 2010. április 30. 10:04
Interjú Pálos György rendező-operatőrrel
Pálos György, a Millenáris stúdióvezetője 1996 óta látogatja az INPUT konferenciákat. Az idén Balázs Béla-díjjal kitüntetett rendező-operatőr szerint nemcsak azt kell megtanulniuk a hazai televíziósoknak és a független filmeseknek, hogy milyen lehetőségeket rejt a közszolgálati televízió, hanem az erről való beszédmódot, vitakultúrát is.
- A köztévés mustra hazai bemutatkozó rendezvényét, a Mini INPUT-ot közösen szervezte a Millenáris és az MTV 2008-ban. Mennyire vált ismertté itthon a rendezvény?
- Véleményem szerint jól sikerült ez a két nap, bár én elfogult vagyok. Talán akkor lehetett volna még nagyobb hatása, ha lett volna folytatása, rendszeresen szerveztünk volna ilyen vetítéseket és vitákat. Mert itt nem elsősorban magát a rendezvényt, hanem inkább ezt a kultúrkört kell megismertetni a szakmai érdeklődőkkel. Azt, hogy nagyon sokféle produkció készül a világban, illetve hogy ezekről érdemes beszélgetni is.
- Két éve belekóstolhattunk már, milyen viták alakulhatnak ki a bemutatott műsorokról. Hogyan fogadta ezt a beszédmódot a magyar közönség?
- A Mini INPUT első napján mindenki meg volt illetődve, mert – legalábbis ez a tapasztalatom – nincsen gyakorlatunk abban, hogyan lehet kulturáltan vitatkozni tévéműsorokról. Ezalatt azt értem, hogy nem minősítjük egymás anyagait, hanem problémák és érvek mentén vitatkozunk. Önmagában az a tény, hogy a vetítések magyar résztvevői leálltak beszélgetni produkciókról, már siker volt. Ráadásul a második napra kifejezetten jobb beszélgetések kerekedtek, ebből is látszik, nemcsak azt kell megtanulniuk a magyar szakembereknek, hogy milyen lehetőségeket rejt a televízió, hanem az erről való beszédmódot, vitakultúrát is.
- Magyarországról egyelőre kevesek jutottak el INPUT-konferenciákra. Milyen a hangulata ezeknek a rendezvényeknek? Mire számíthatunk a budapesti INPUT-on?
- Az INPUT-nak van néhány szimpatikus vonása, az egyik például az, hogy teljesen nélkülözi a reprezentációt, a külsőségeket. Ez egy szakmai találkozó, ahol televíziós alkotók, szerkesztők, gyártók, televíziós döntéshozók, újságírók és független alkotók vannak jelen, a középpontjában pedig a vita áll, nincs semmiféle rongyrázás. Ebbe a beszélgetésbe kívülről nehéz bekapcsolódni, mert a kifejezéseket sem értjük és a helyzet is szokatlan. Van a világnak, legalábbis Nyugat-Európának, Észak-Amerikának, Ausztráliának és még néhány országnak egyfajta belső televíziós piaca. Egymás anyagait ismerik, cserélgetik, veszik, és ebben a folyamatban Magyarország egyelőre nem tud érdemben részt venni. Fontos megtanulni, hogy milyen műsorok vannak ebben a körforgásban, milyen kérdések érdeklik őket. Nem kell feltétlenül ilyeneket gyártani, a szemlélet viszont igenis átvehető, adaptálható.
− Magyar filmrendezőként hogyan kapcsolódtál a rendezvényhez?
− Úgy kerületem be, ahogyan a többség, független alkotóként – és ez is egy fontos üzenete az INPUT-nak, hogy a konferencián nem kizárólag közszolgálati televíziósok vesznek részt, hanem független filmesek is. Mi egy nagyon érdekes helyzetben készítettünk egy filmet, és ezt az anyagot neveztük be 1996-ban az INPUT-ra. Egy ma már nem létező kereskedelmi televíziónak készítettünk akkoriban kulturális műsorokat. Ahogyan ez lenni szokott, mindig a kultúránál fogy el a pénz, nálunk is ez történt. Azt kértük a producertől, hadd csináljunk még egy utolsó részt ingyen. Hozzájárult, hogy használjuk a technikát, mi pedig utoljára készítettünk egy nagyon felszabadult, a televíziózás fő dilemmáiról szóló, szatirikus anyagot, ez volt a KVB-TV. Később ezzel nyertünk a Kamera Hungárián is.
− Hogyan fogadta a közönség a filmet?
− Nagy derültséget okozott. A filmünk egyszerre humoros és tragikus vállalkozás volt, magyar nyelvezettel megfogalmazott állítás a televízióról, és innentől kezdve a közönség azt hitte, hogy minden vicc, amit mondunk. Azt is humoros megközelítésnek tekintették, hogy 500 dollárt költöttünk rá. Van ugyanis egy olyan rovat a fesztiválkatalógusban, hogy mennyibe kerül a vetített produkció, ahova nem tudtunk mit írni, mert pénz konkrétan nem szerepelt ebben a történetben. Ezért végül azt írtuk, hogy 500 dollárt költöttünk rá, az utánunk következő produkció viszont 1.3 millió dollárba került. A nézők el sem tudták képzelni, hogy milyen hihetetlen alacsony költségvetéssel készülnek Kelet-Európában a televíziós produkciók.
- Van remény arra, hogy kis költségvetésű, de érdekes tévéműsorok is bejussanak a fesztiválra?
- Az olcsó, de jó műsor bizonyos értelemben fából vaskarika. Én mindig is a low-budget, a no budget, az independent film talaján mozogtam, de ettől még én sem gondolom azt, hogy pénz nélkül működhet egy közszolgálati televízió, hiszen ez nagyon költséges műfaj. Azt el tudom képzelni, hogy bizonyos körülmények között így is lehet készíteni produkciókat, a KVB-TV esetében például nagyon jót tett, hogy semmiféle költségvetésünk nem volt, mert ettől dolgoztunk olyan szabadon, de hosszú távon nem lehet pénz nélkül működni. A nagy közszolgálati televíziókban − és itt nemcsak a BBC-re kell gondolni, hanem a dán, a svéd, a cseh, a szlovén tévére, kis országok televízióira is − lényegesen többet költenek a televíziózásra. Kelet-Európából be lehet jutni erre a fesztivál-konferenciára, de a véráramba nehéz bekerülni.
- Rendszeresen látogatod azóta az INPUT-ot. Kaptál olyan ötleteket, amiket később fel tudtál használni a filmjeidben?
- Rengeteg ötletet kaptam, illetve rengeteg tudást próbáltam átvenni, de igazából nem tudtam még kamatoztatni ezt a tudást, mert ehhez a magyar közfelfogásnak is változnia kellene arról, hogy mit jelent 2010-ben a közszolgálati televízió. Szerintem a fogalom eleve egy kis korrekcióra szorul, egészen mást jelent a közszolgálati televízió ma, mint amit 1990-ben jelentett. Egészen más a médiakörnyezet, a társadalmi környezet. Akkor lehet jó értelemben véve ellopni ötleteket, egy csomó innovatív műsort, formátumot megvalósítani, hogyha van megfelelő befogadó közeg, társadalom, köztelevízió, és valamennyi pénz is van ezek mellé rendelve.
− Televíziósok és független filmesek látogatják a világban ezeket a fesztiválokat. A magyar szakemberek közül kinek lehet érdekes a budapesti INPUT?
− Mindazoknak érdekes kellene, hogy legyen, akik ebben a közegben mozognak, vagyis a mozgóképkészítőknek, akik felfogják azt a realitást, hogy a mozgóképek leginkább a televízióban és az interneten jelennek meg. A hetvenes években Magyarország még jelentős kulturális tényező volt a film és a televízió területén is, de mára – és ebbe a kritikába magamat is beleérthetem – rendkívül eltávolodtunk a világ körforgásától, nagyon nehezen mozdulunk el azokból a sémákból, amikben felnőttünk, vagy amiket használunk. Ha valaki szeretne hosszú távon ezen a pályán focizni, szeretne jó érzéssel mozogni ebben a közegben, akkor elengedhetetlen a kitekintés, mert ha kizárólag befelé fordulunk, és csak magunkra figyelünk, akkor provinciálisak maradunk.