MTV: vendégségben az ináncsi óvodások 2010. szeptember 08. 19:15
Schmittné Makray Katalinnal is találkoztak a gyerekek
Az MTV meghívta az ináncsi óvodásokat egy budapesti kirándulásra. A gazdag programba bekapcsolódott Schmittné Makray Katalin is, aki azért látogatott el a Magyar Televízióba, hogy személyesen is találkozzon a gyerekekkel. A köztársasági elnök feleségét igazi meglepetés érte, amikor a Jelmeztárban megkapta hajdani, a tv-tornában viselt sportmelegítőjét.
Még az összefogás napján, augusztus 20-án az MTV nézőinek plusz ajándékaként megígérte a Magyar Televízió, hogy vendégül látja az ináncsi óvoda kis lakóit. Nem sokkal ezután, szeptember 8-án utazott a busznyi kis csapat Budapestre, az MTV Kunigunda útjai gyártóbázisára, összekötve a fővárosi látogatást egy állatkerti kirándulással is. Fiar Sándor riporter - aki „apukájukká” avanzsált – fogadta a már jól ismert gyerekeket, hiszen találkozott velük augusztus 20-án is. „Szívesen vállaltam a pesztonka szerepét, immáron tiszteletbeli ináncsi ovisnak számítok már magam is – mondta Fiar. – Sohasem lehet azt a napot elfelejteni, mint ahogyan a mait sem. Sok gyerek először látta Budapestet és az MTV-t. Nagyon szívesen végighallgatnám, mit mesélnek majd otthon, falujukban erről az élményekben hihetetlenül gazdag napról.”
Az állatkerti séta, majd a rövid városnézés után az MTV gyártóbázisán Schmittné Makray Katalin, a köztársasági elnök felesége is várta a gyerekeket Medveczky Balázs alelnökkel, aki megköszönte Katalin asszonynak, hogy elvállalta az esemény fővédnökségét. Az ovisok elsőként bekukkantottak az I. stúdióba, majd hatalmas izgalom volt a Jelmeztárban. Gyönyörködtek a bábokban és a gyermekjelmezekben, természetesen fel is próbálhattak közülük néhányat. És látták Süsüt „élőben”. Aztán a látogatóközpontnak kialakított stúdióban a technikai berendezésekkel ismerkedtek, mi több, közös produkció is született: rögtönzött előadásukat megkapták dvd felvételen. Kedves színfolt volt az is, amikor az aulában a hajdani tévé-tornát nézve maguk is mozogtak egy jót. A magyar first ladyt igazi meglepetés érte, amikor megkapta az MTV-től ajándékba az 1964-es tv-torna dvd-jét, valamint az anno viselt sportmelegítőjét.
Egy nap, szeptember 8-a. Azokért és azoknak a gyerekeknek, akiknek nem az árvíz, hanem az annak következtében felszivárgó talajvíz miatt rogyott meg a több mint 100 éves, vályogfalú óvodájuk, amelyet életveszélyessé nyilvánítottak. A hatalmas bajban talán rájuk kicsit kevesebb figyelem jutott, ezért óriási szükségük volt az MTV nézőinek segítségére. Már nem üresek az új óvoda szobái, a nézők három kamionnyi adományával zsúfolásig megtelt a gyermekek új otthona. „Talán sokaknak hihetetlen, de tudom, ezzel az „akcióval” azoknak is széppé varázsoltuk a napját, akik adni szeretnek – hangsúlyozta Nagy György szerkesztő. - Az adományozónak éppen olyan boldogság azt látni, hogy célba jutott, jó helyre ment az ajándéka, mint annak, aki kapja. Az ináncsi óvodások tudják, nem voltak és nem lesznek egyedül. Az MTV nézői is meggyőződhetnek erről szeptember 25-én, amikor a mai kirándulás legszebb pillanatait láthatják majd képernyőnkön.”
A felvételeket Zih Zsolt készítette.
További hírek az MTV-ről:
http://www.mtvzrt.hu/
Hír értékelése 1 szavazat alapján:
5.0