Virágzó Magyarország 

Miklós bácsi kertjében jártunk 2010. szeptember 10. 22:05

Látszik a kert minden szegletén, hogy mindent a saját két kezükkel hoztak létre

Amikor kerékpárral járjuk a zöld kerületeket, vagy jókedvűen sétálunk a vidéki kisváros kertes részein, ugyan melyikünk ne lesne be egy – egy szemünknek kívánatos kertbe? És ez így természetes, valahogy ösztönösen vágyunk arra, hogy szép kertrészleteket, ősi édenkertre emlékeztető buja növényzetet lássunk, érezzünk. Igen, mert a kertet mindig több dimenzióban érzékeljük. Látjuk, szagoljuk, tapintjuk, halljuk. Persze, csak ha csendben tudunk lenni egy picit. Igen, látszatra fennköltebb lenne reneszánsz vagy barokk főúri kertekbe látogatni, és ott hatalmas parkokat, költséges beruházások nyomán kialakult sétányokat fényképezni és róluk mesélni. Ám a legtöbben nem ilyen körülmények között élünk. Megnézzük, csodáljuk, de nem élvezzük mert tudjuk: ezen kertek nagyon távol állnak mindennapjainktól. Éppen ezért ma egy olyan kis kertbe látogattunk el, amely akár bármelyikünké lehetne.

Egy – egy kerten természetesen rögtön látszik a tulajdonosok társadalomban elfoglalt helyzete. És ez így van rendjén. Más egy nyugdíjas, más egy élete derekán dolgozó köztisztviselő, és megint más egy nemzetközi cég lehetősége, ha a kertjéről van szó.

Ahány kert, annyi emberi történet

Mindig az a mondat jut eszembe, amikor egy nehezen kategorizálható történetet hallok, hogy igazából nem is a mi tisztünk megítélni embereket, sorsokat bírálni. Szokták is mondani: Nincs jó vagy rossz, csupán emberi történetek vannak. Miklós bácsi kertjében, aki szeretettel neveli nyolcvanhat évesen a zellert, a paradicsomot, és minden hajnalban öntözéssel kezdi a napot, valahogy helyreáll az értékrendünk. Az idős házaspár nyugodtan, és erejükhöz mérten végzi mindennapi munkáit. Érdemes megjegyezni, hogy szakmailag vannak hibák bőven kertjükben, de hát a kert az nem a tökéletes szakmai megvalósításokról szól, hanem az életről. Azt, hogy ilyen idősen még mindig aktívak, és jó egészségnek örvendenek elsősorban a kertjüknek tulajdonítják. Munka közben persze mesélnek, és mesélnek...

Miklós bácsi kertjében lenni, lelkesedés: a létnek szóló szerelmi vallomás

Kipróbáltam már én is. Az otthon termett szilvának, vagy mentának, amit aztán forró vízben áztatunk, és csurgatott mézzel megiszunk, nem csak az a nyilvánvaló előnye, hogy nem kell a boltban megvenni. Egészen más az íze, és termesztése, szedése, később fogyasztása során az embert valami különös archaikus öröm járja át. Igen, ezt én neveltem! Az én kezem nyomán nőtt, én ápoltam, én gondoztam! Jó, ha tudjuk, egy gyönyörű kert kialakulásához nekünk csak 1 % - ot kell hozzátennünk. A maradék 99 % - ot a természet és az élet adja hozzá.

Miklós bácsi kertjében ne számítsunk nagy dolgokra

És mégis. Amint ráérzünk ennek a kertbarát életformának az ízére, egyre jobban kezdjük magunkat érezni. Látszik a kert minden szegletén, hogy mindent a saját két kezükkel hoztak létre. Nincsenek drága, exkluzív különleges növények. Magyarországon van a kis kertjük, és az itteni éghajlatnak és adottságoknak megfelelő kultúrákkal próbálkoznak. Nem is sikertelenül. Csak tanulhatunk Tőlük. Nagy dolgokat.