Magyarország története 

A kabátgallér alá rejtett pici címer, amiről tilos volt beszélni... 2010. szeptember 22. 14:16

A Kossuth-címer, a Rákosi-címer és a Kádár-címer no meg a legendás lyukas zászló

Az 1956-os forradalom egyik első követelése volt a magyar hagyományoktól teljesen idegen állami címer kicserélése a Kossuth-címerre.

Tíz évvel korábban, a második Magyar Köztársaság kikiáltásakor érdekes módon nem rendezte külön jogszabály a címerhasználatot, ezért nem is köthető pontos dátumhoz, hogy 1946-ban mikortól lett - tulajdonképpen közmegegyezéssel - az ország címerévé az úgynevezett „korona nélküli kiscímer” – vagyis a Kossuth-címer; 1849 és 1918 után már harmadszor.

De ugyanúgy, mint 1918-ban, 1946 után is csak három éven át volt ez a hivatalos magyar állami címer.

1949. augusztus 20-án az alkotmány törvényerőre emelte a mindenki által csak Rákosi-címernek nevezett új jelképet. Kerülni kell a kifejezést, hogy ez címer lett volna, hiszen a heraldika szabályai szerint a címer alapvető tartalmi eleme egy pajzs – és ebből a pajzs kimaradt. De ez nem is csoda, hiszen a heraldika ebben az időben áltudománynak minősült; a Rákosi-címer kitalálói számára sokkal fontosabb szempont volt a kommunista országok közösségéhez való tartozás kifejezése. Ezért mintául a szovjet köztársaságok hasonló „címereit” választották, - annak ellenére, hogy ez egyértelműen nem volt kötelező, hiszen például a csehek is megtartották az oroszlános címert, a lengyelek a sast, vagy a bolgárok a sárkány-szimbólumot.

Érthető volt tehát, hogy már 1956. október 22-én az egyetemisták 16 pontja is tartalmazta a Rákosi-címer lecserélését, és másnap a Műszaki Egyetemről elindult tüntetők is a Kossuth-címert követelték, a függetlenség jelképeként.

A korabeli visszaemlékezések szerint valahol a Bem szobor környékén volt valaki először olyan bátor, hogy kivágja a Rákosi-címert a zászló közepéből. Akadt, aki késsel vágta ki, mások tüzet gyújtottak, és kiégették a zászló közepét; a Margithídnál már fotósok és filmoperatőrök is megörökítették a jelenetet.

Ekkor készítette egy Mikó József nevű operatőr a legismertebb filmfelvétel a budai hídfőnél a már kész lyukas zászlóról – amelyhez egyébként azt a részt, hogy hogyan is készült ez a lyukas zászló, tehát a címerkivágásos jelenetet utólag, 1957-ben forgatták le Münchenben, amikor az „Ungarn in Flammen”, vagyis „Magyarország lángokban” című dokumentumfilmet állították össze, és sehol nem találtak olyan jelenetet, amelyen éppen vágták volna kifelé a Rákosi-címert… El is árulja az ál-dokumentum készítőit, hogy a bevágott Rákosi-címer nem volt szabályos; - nyilván nem találtak eredetit Nyugat-Németországban…

Mindenesetre a Nagy Imre-kormány a követeléseknek megfelelően elfogadta a Kossuth-címert, és a forradalom napjaiban a magyarok boldogan rá is festették mindenre: falakra, tankok oldalára, kirakatokra, plakátokra.

Kádár János eleinte ígéretet tett a Kossuth-címer megtartására, és 1957 májusáig valóban ez a címer jelent meg még a kormány hivatalos lapja, a Magyar Közlöny fejlécén is. Május 11-én azonban az országgyűlés alkotmánymódosítás keretében elfogadta a köznyelv által Kádár-címernek hívott új címert, amelyet a legismertebb magyar bélyeg-grafikus, Légrády Sándor tervezett, és amelybe - Kádárék kétlelkűségére jellemző módon - beépítettek egy Kossuth-címert imitáló pajzsot is, de az igazi Kossuth-címer tartalmi elemei nélkül… Így aztán 1957-'58-ban sok ezren  a kabátgallérjuk alatt egy kicsi Kossuth-címer-jelvényt hordtak, azzal a gyerekeik számára szánt szigorú utasítással, hogy „ezt senkinek nem szabad elmondani, mert akkor a mamát becsukják a börtönbe”…