Magyarország története 

A félbehagyott, milliárdokat érő sportcsarnok 2010. október 28. 11:13

Azért kezdték építeni, mert úgy volt, hogy lesz Expo...

Ennek a különös formájú, több mint 10 éve befejezetlen épületnek a sorsa egy igazán érdekes, - és, szokás azt mondani némi keserűséggel, hogy „tipikusan magyar” történet. Annyiban valóban az, hogy egy jellegzetes magyar módon, hatalmas nekibuzdulás után szép csendesen hamvába holt ügyhöz: a magyar világkiállításhoz kapcsolódik.

A történet úgy kezdődött, hogy 1987-ben, a szocialista Magyarországnak a Nyugat előtti presztizsét növelendő, Grósz Károly elhatározta, hogy világkiállítást rendeznek Budapesten és a nyitás jegyében Vranitzky osztrák kancellárral együtt jelentették be, hogy a két ország közösen kívánja megrendezni az expót, 1995-ben.
 

Nagy lendülettel kezdődött meg a tervezés, Marjai József vezetésével tárcaközi bizottság alakult, és Grósz az Egyesült Államokban már a magyarországi expo kapcsán Budapesten létrehozandó Disneyland felépítéséről is tárgyalt! Viták egyelőre csak a kiállítás helyszíne körül folytak, mert Aquincumtól Csepelig számtalan ötlet előkerült, végül Gazdagrétet választották ki az expo helyszínéül, és a terv része lett az odáig futó metróvonal is…
 

Aztán 1988 végén kiderül, hogy a tervezett 15-30 milliárd forint helyett több mint 100 milliárdba kerülne a kiállítás, és a helyszínkijelölés is változott, 1989 szeptemberében az észak-Csepel-Lágymányos környéke nyerte el a pályázatot.
 

Érdekesség, hogy a rendszerváltás vitái az expó-terveket nem sokban érintették. A választási kampányban a pártok többsége csendesen támogatta a világkiállítást, tartva attól, hogy az ellenzésével a nemzeti büszkeségtől dagadó keblű magyar választókat veszíthetnének el. A főváros új közgyűlése ugyan határozottan elutasította az expót, de a kormány ennek ellenére - vagy talán éppen ezért… -  folytatta az előkészületeket, és a nemzetközi szervezet 1990. novemberében ideiglenesen bejegyezte az 1995-ös Bécs-Budapest világkiállítást. Aztán 1991 tavaszán beütött a krach: az osztrákok népszavazással úgy döntöttek, hogy kiszállnak a közös expóból, Budapest egyedül maradt. A magyar kormány válaszul sietve bejelentette, hogy bár csak egy évvel később, 1996-ban, de egyedül is megrendezi a világkiállítást. Az országgyűlés pedig 1991 december 3-án a főváros ellenkezése dacára elfogadta a Világkiállítási Törvényt.

A háttérben máig sem feltárt pártpolitikai, és gazdasági lobbik pro- és kontra küzdelme zajlott. 1992 tavaszán Barsiné Pataki Etelka lett az expo főbiztosa, és nekiláttak a lágymányosi helyszín részletes megtervezésének. A költségeket százmilliárdos nagyságrendűre taksálták, aminek az egyharmadát állná a kormány és a főváros, a maradék kétharmadot pedig egy homályos utalással „vállalkozói alapon” gyűjtötték volna össze. A magántőke azonban nem nagyon sietett jelentkezni a befektetésekkel, ezért már a Nemzetközi Iroda is aggódott a finanszírozhatóság miatt, és egy szerény méretű expót javasolt a magyaroknak, - szemben az általunk javasolt, háromszor akkora méretű világkiállítással. Beindult a marketing, emlékérmét adtak ki, már lehetett tudni, hogy 1996. május 11-től október 4-ig lesz nyitva a kiállítás; egy pályázaton kijelölték ez expo kabalafiguráját, egy pulikutyát; lehetett kapni „Expo ’96” feliratú kólát – szóval úgymond a „legfontosabb” dolgok már megvoltak, csak a finanszírozás volt teljesen bizonytalan…
 

Aztán az 1994-es választások után megalakuló új kormány egyik első bejelentéseként közölte, hogy nincs pénze a világkiállításra, és 94 őszén Magyarország hivatalosan is lemondta az expo megrendezését. Az erről szóló 1994. évi LXX. törvény arról is intézkedik, hogy az addig elkészült épületek további hasznosításáról a kormány dönt.

 

És itt jutunk el ehhez a helyes tüske-csarnokhoz. Ezen a területen épült volna fel a világkiállítás részeként egy sporttelep, edzőpályákkal, uszodával, és egy sportcsarnokkal. 1994-ben Lázár Antal tervei szerint el is kezdték építeni ezt a 6000 négyzetméteres csarnokot, amelyben 4000 néző férne el. Az expo 1994-es lemondása után, 1995-ben félbehagyták az uszoda alapozását, 1998-ban pedig a kb. 50%-os készültségű csarnok építését is leállították.
 

Azóta néhányszor felcsillant a remény, hogy valami történik: előbb a 2002-es tornász VB, majd a 2006-os Úszó EB kapcsán szerették volna sokan, ha ezek a világversenyek végre lehetőséget adnának a csarnok befejezésére. De más lobbiérdekek erősebbek voltak, és mindkét versenyt máshol rendezték meg. A tüske-csarnok építési engedélye már régen lejárt, és a ma körülbelül 4 milliárd forintot érő épület őrzése évi 50 millióba kerül. Mivel a tervezett expo-csarnokokból egyetemi épületek lettek, így  az oktatási tárcához került a csarnok is, de  sem a befejezésére, sem a lebontására nincs pénz. Patthelyzet. Így aztán itt marad, furcsa mementóként, mint a meg nem valósult világkiállítás, - és az egymással össze nem egyeztethető magyar lobbik, érdekek, érdekcsoportok emlékműve…