Hogyan manipulálták a történelmi egyházakat a pártállam idején 2010. december 01. 07:37
Az Este vendége Soós Viktor Attila, a Fehér Hollók Munkacsoport tagja
A műsorvezető: SZÖLLŐSI GYÖRGYI
Mv.: - "Ön szerint mivel okozták a legnagyobb kárt az egyházaknak?" Ha azzal, hogy zsarolták az egyházi vezetőket, küldje az A-t, ha azzal, hogy beépültek az egyházakba, küldje a B-t, ha pedig azzal, hogy próbálták megingatni az egyházba vetett bizalmat, küldjék a C-t a 06 30 555 5515-ös telefonszámra.
- Két éve fiatal kutatók, levéltárosok, történészek fogtak össze azért, hogy utánajárjanak hogyan manipulálták a történelmi egyházakat a pártállam idején. Most honlapot is indítottak, mert szerintük itt az ideje, hogy - idézem - "megszabaduljon a közbeszéd a félelemből, vagy tudatosan fenntartott hamis mítoszoktól és legendáktól." Az Este vendége Soós Viktor Attila, a Fehér Holló Munkacsoport tagja, jó estét kívánok! Az egyházi közelmúltat kutatják, 45 után időszak ez. Mi pontosan a célja ennek a kutatásnak, ennek a munkának?
Soós Viktor Attila, tag, Fehér Hollók Munkacsoport: - Pontosítanék, az állampárt működését kutatjuk, azt, hogy hogyan próbálták az egyházakat ellenőrizni, az egyházakat befolyásolni, hogyan próbálták megnyomorítani. Tehát azt a mechanizmust az állampártnak mind a pártállam, mind az Egyházügyi Hivatal, mind a Belügyminisztérium egyházakkal szembeni intézkedéseit, határozatait és azoknak a személyeknek a életútját, akik ezeket a határozatokat, ezeket az intézkedéseket meghozták.
Mv.: - Hogyan dolgoznak? Kik a tagjai a csoportnak, hogy néz ki a gyakorlatban ez ilyen kutatás?
Soós Viktor, Attila, tag, Fehér Hollók Munkacsoport: - 2008 végén 15 fiatal kutató egyháztörténelemmel, a köztörténelemmel foglalkozó személy, levéltáros állt össze és úgy döntöttünk, hogy mindenki a saját szakterületein kutat, egy-egy szűk terület, adjuk össze a tudásunkat, azt, ami van és próbáljuk meg az egész korszakot lefedni és átlátni. Van egy szűkebb egy 7 fős úgymond őrs, a Fehér Hollók Munkacsoporton belül, ez egy kicsit aktívabban tevékenykedünk és azt próbáljuk kideríteni és feltárni, hogy egy-egy egyházi személy vagy közösség ellen lefolytatott ügyben milyen párt, milyen belügyi személyek vettek részt.
Mv.: - Mv.: - Az egyházak nyilván tudnak erről vagy kapcsolatban vannak. Mennyire támogatták önöket, vagy éppen nem támogatták? Azért gondolom kiderülhetnek kínos dolgok is.
Soós Viktor, Attila, tag, Fehér Hollók Munkacsoport: - hosszú folyamat, de azt gondolom, hogy végre sikerül az egyházi vezetők fejében is rendet tenni és megérteni és talán a társadalomban is, hogyha csak ügynök ügyekről, ha csak ügynökbotrányokról beszélünk, az mindenkinek árt. De, ha a rendszer működését feltárjuk és azt, hogy valójában kik működtették ezt a rendszert, és hogyan próbálták az egyházakat megtörni, akkor ez a mai egyházi vezetőknek is talán segít és addig nem lesz egyházi megújulás, amíg a múlttal nem nézünk szembe.
hogyan is üldözte a rendszer az egyházakat. Milyen módszertan szerint, hogyan működött a rendszer?
Soós Viktor, Attila, tag, Fehér Hollók Munkacsoport: - A legfontosabb, hogy minden döntést a pártállam vezető pártszerve, a Magyar Dolgozók Pártja, illetve a Magyar Szocialista Munkáspárt vezető szervei hozták meg a döntéseket, hoztak elvi határozatokat. Ez mind az MDF időszakban a 3-4 ,az MSZMP időszakban 6-7 olyan jelentős párthatározat volt, ami az egyház elleni fellépésnek az elveit fogalmazta meg és ezt kellett az Állami Egyházügyi Hivatalnak a megyei pártszerveknek, különböző társadalmi szervezeteknek végrehajtani.
Mv.: - A propaganda hogy működött? Mert ugye ezt is kutatják az egyházüldözéssel kapcsolatban. Itt azért történetek, viccek, karikatúrák terjesztése, tehát nagyon sok olyan dolog van, amire mondjuk így nem is gondolnánk.
Soós Viktor, Attila, tag, Fehér Hollók Munkacsoport: - Így van. Pl. a Ludas Matyi újságban rendszeresen jelentek meg úgynevezett klerikális reakció elleni írások, karikatúrák, illetve a legfontosabb volt, hogy pl., ha a társadalmi ünnepeket nézzük, hogy a keresztelés, esküvő, temetés egyházi ünnepek helyébe az állami névadót házasságkötést és temetést elfogadtatni a néppel. Tehát mindenféle szinten próbált a pártállam az egyházak helyzetén rontani.
Mv.: - Volt rangsor? Ha lehet rangsorról beszélni az egyházak között. Abban a tekintetben, hogy melyiket tartották veszélyesebbnek, jobban üldözendőnek?
Soós Viktor, Attila, tag, Fehér Hollók Munkacsoport: - Azt gondolom, hogyha történelmi, de akár, ha a kis egyházakat is nézzük, nem feltétlenül kell rangsort felállítani. Alapvetően az volt a cél, hogy az egyházakat a vallásos világnézetet eltöröljék és azzal szemben fellépjenek. Nem hiszem, hogy most azzal, hogy több hívő vallotta magát katolikusnak, mint reformátusnak vagy evangélikusnak, fontos ilyen rangsort felállítani, a felekezetek, az egyházak ugyanúgy nagyon negatívan élték át ezt a korszakot, függetlenül attól, hogy mondjuk a hívők melyik felekezet templomába jártak.
Mv.: - Azt írják a honaljukon, hogy szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy a közbeszéd megszabadulhasson a félelemből vagy tudatosan fenntartott hamis mítoszoktól, legendáktól. Mik ezek? Amik még ma is benne vannak a közbeszédben? Ahogy írják.
Soós Viktor, Attila, tag, Fehér Hollók Munkacsoport: - Ugye 10 évvel vagyunk a rendszerváltozás után, és számos olyan történetet cipelünk magunkkal, ami a pártállami időszakra vonatkozik. Tabajdi Gábor a honlapunk ötletgazdája és ennek az egész munkacsoportnak a lelke, publikált nemrég ez 1974-ből Budapestre vonatkozó úgynevezett K és T-lakásoknak a térképét, a Belügyminisztérium tisztjei az ügynökökkel lakásokban találkoztak, felmerül a kérdés, hogy ezeknek a lakásoknak a sorsa 1989 után hogyan alakult, kik lettek a tulajdonosai és számos olyan kérdés van, amelyre 1989-ben vagy az azt követő 20 évben nem kaptunk választ.
Mv.: - Mit szól ahhoz, hogy pl. van ma is, aki azt mondja, hogy a kereszténység ma messze a legerősebben támadott vallás Európában? Ezt Bernard Henry Lewy mondja, akinek a neve egyébként az európai baloldalhoz kötődik. Mennyire látja ezt így?
Soós Viktor, Attila, tag, Fehér Hollók Munkacsoport: - Nyilvánvalóan a kereszténység 2000 éves történtében számos üldözést, támadást kellett megélni, így van ez a mai napig is. A liberalizmus, az, hogy az egyház és állam szétválasztódjék és az egyház teljesen vonuljon ki a társadalmi életből és maradjon csak a templomokon belül, ez idézi ezt elő. De azt gondolom, hogy Európában is és Magyarországon is az egyházak tudják, hogy mi a feladatuk és teszik azt a közjó érdekében.
Mv.: - Annyit mondjon még, hogy meddig tart a munkájuk? Volt kiállításuk, tanulmánykötet jelenik meg, honlapjuk van. Van vége ennek a kutatásnak? Vagy igazából nincsen.
Soós Viktor, Attila, tag, Fehér Hollók Munkacsoport: - Én azt gondolom, hogy nincsen ennek vége. 1945-90 között hihetetlen mennyiségű iratanyag keletkezett, rengeteg ember foglalkozott az egyházak ellehetetlenítésével. Van munkánk bőven.
Mv.: - Köszönöm, hogy itt volt.
Soós Viktor, Attila, tag, Fehér Hollók Munkacsoport: - Köszönöm.
Mv.: - Ma azt kérdeztük önöktől, hogy önök szerint mivel okozták a legnagyobb kárt az egyházaknak. A válaszadók 27%-a azt mondta azzal, hogy zsarolták az egyházi vezetőket. 7% szerint azzal, hogy beépültek az egyházakba, a válaszadók 66%-a szerint a legtöbb kárt az okozhatta, hogy megpróbálták megingatni az egyházba vetett bizalmat. Köszönjük, hogy szavaztak, felmérésünk nem reprezentatív.