Az integráció fogyatékosságai Magyarországon 2010. december 06. 08:51
A Szempont december 5-ei adásából
Műsorvezető: GULYÁS ISTVÁN
M1, Szempont, 2010.12.05. 20:13:56-20:24:11
Mv.: - A múlt héten a nézők arra voltak kíváncsiak, hogy vajon hogyan segíthetnénk sérült embertársainknak és Vogyerák Anikó elkészített egy mozit, ami pont erről szól és szerintem nagyon jó felvezetése volt az, amit most elmondtál, és innen folytatjuk majd.
Orbán Dávid: - 2007. augusztus 20. Egy baráti társasággal elmentünk motorozni, a dombnak az aljában volt egy gödör, amit nem láttam és amiben igazából elestem. Az volt az első gondolatom, hogy basszus, eltört a gerincem.
R.: - Orbán Dávid 5 hét kórház után 4 hónapig volt a rehabilitáción. Azt mondja, sok mindent tanult, de a legtöbbet a visszajáró régi sérültektől.
Orbán Dávid: - Az alapítványtól, akik jöttek, ők mondták, hogy basszus, nem az ágyon kéne öltözni, hanem a székben, és akkor nem borulsz el és akkor sokkal könnyebb, mert megfogod, felteszed a lábad, és akkor könnyen ki lehet fűzni és le lehet venni a cipőt, pillanatok alatt és nem kell hozzá 40 perc.
R.: - Ezért jár ő is vissza a Hátrányok Dacára Alapítvány tagjaként. Ide, nyugodtan mondhatjuk, hogy az ország legjobb rehabilitációs intézetébe. Ingyen, szabadidejében.
Török Ferenc: - 5 hónapja kerültem be ide és azóta voltam már otthon közlekedtem utcán, és ezek nélkül a dolgok nélkül gyakorlatilag lehetetlen.
R.: - Nézzük mire kellenek ezek a gyakorlatok. Dáviddal tettünk egy rövid sétát a város szívében, a Rákóczi úton.
Orbán Dávid: - Ha most be szeretnék menni ebbe boltba, valamilyen karácsonyi ajándékot venni, ez egyedül, önállóan lehetetlen.
R.: - Nemcsak üzletbe bejutni, egyszerűen közlekedni is nehéz.
Orbán Dávid: - Ez itt lefele még hagyján, leugrat az ember, de a másik oldal, ez megint járhatatlan.
R.: - Hát igen, hóban, latyakban még nekünk sem könnyű.
Orbán Dávid: - Pont ez a különbség a nyugat-európai és az itthon rehabilitáció között, hogy az itteni rehabilitáció az igazából tanítja a sérülteket, és a sérültek önállóak lesznek, abban a zárt környezetben.
R.: - Akkor térjünk vissza a rehabilitációs központba. Dávidék heti kétszer 1 órát oktatják az élethelyzeteket.
Orbán Dávid: - Én hiába jövök be hétfő, kedd, szerda, csütörtök, pénteken, hogyha gyógytornász nincs itt, akkor én nem taníthatom őket.
R.: - A helyzet ugyanis ugyanaz, mint szinte minden más kórházban. Kevés a pénz és kevés az ápoló. Naponta 7-8 beteg jut egy szakemberre. Vagyis kétszer annyit dolgoznak, fele annyi pénzért, mint külföldi kollégáik. Nem várható el, hogy minden délután bent legyenek az önképzőkörben is. Régi sérültként visszajár tanítani Lelik Ferenc is. Azt mondja, ő szerencsés, mert Ausztriában rehabilitálták.
Lelik Ferenc, Mozgássérült Emberek Önálló Élet Egyesületének tagja: - Alapvető különbség az, hogy ott a részvétel a foglalkozásokon szigorúan kötelező. Mint egy iskolában. Volt egy kis órarend, órarend szerint mentünk, ahogyan fejlődtünk úgy kaptunk egyre több és több terhelést, a legvégén nekem már reggel 8-tól este, vagyis délután 4-ig volt egyfolytában különböző terápiám.
(Részlet Vincze Zoltán Kerékbe törve című filmjéből): - Mi a teljes körű rehabilitáció szellemében dolgozunk. Ahogy azt a WHO is előírja. Ez azt jelenti, hogy nemcsak orvosi kezelést, fizioterápiás és ergoterápiás rehabilitációt kínálunk, hanem együttműködnénk az ápolókkal, ami nagyon fontos, valamint pszichológiai és szociális támogatást és rehabilitációt is kínálunk a pácienseknek.
R.: - Az ausztriai rehabilitációt Vincze Zoltán mutatta be dokumentumfilmjében. A rendező középiskolákba viszi el vetíteni. Oda is, amely még nem akadálymentes. A cél az, hogy a diákok közelebbről is megismerjék a kerekes székeseket, hiszen ahogy láthatták, az utcán nem könnyű közlekedniük, így nehéz velük találkozni.
Vincze Zoltán, rendező: - A gimnázium elsősorban a célközönség, de elég sokat járok egyetemekre, munkahelyekre, hogy meggyőzzük arról a munkahelyeket, vagy az iskolákat, hogy önmaguk, ha neki van 150 munkahelyre igénye és fel akar enni 150 db fogyatékkal élő embert, vagy ilyen problémás embert, akkor ő maga indítson tanfolyamokat, és önmaga döntse el, hogy kit akar felvenni, és ő maga oktasson, mert ez külsőben nagyon ritka esetben fog működni, mint ahogy be is bizonyítottuk.
R.: - Mert itthon még ez sem működik, Dani Gyöngyi mesél erről, aki 16 évesen került kerekes székbe.
Dani Gyöngyi, munkavállalási tanácsadó, Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetség: - Nagyon-nagyon korán befejeződik a rehabilitáció és foglalkozási rehabilitáció, mint olyan arról pedig abszolút nincsen szó még így a rehabilitáció idején.
R.: - Gyöngyi a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségében segít munkát keresni. A hozzájuk jelentkezők harmadát tudják elhelyezni, és azt mondja, ez jó aránynak mondható. A cégek pedig ettől az évtől majdnem 1 millió Ft-ot fizetnek az államnak, ha nincs megváltozott munkaképességű dolgozójuk. Bár ez ösztönző lehet, mégis sokan viszolyognak még a helyzettől.
Dani Gyöngyi, munkavállalási tanácsadó, Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetség: - Nagyon sokan nem nyitnak a fogyatékossággal élő álláskeresők felé, mert attól félnek, hogy hú, akkor nekik ott le kell bombázni az épületet, meg egy csomó mindent meg kell változtatni.
Dr. Dénes Zoltán, orvos-igazgató, Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet: - Általában az ilyen nagy rehabilitációs intézetek mellett külföldön is van, van foglalkozási rehabilitációval foglalkozó rész is, vagy részleg. Nálunk ilyen sajnos még nincsen. Tervek erre vannak, vannak EU-s pályázatok is, hogy ezt fejleszteni, ez biztos, hogy egy következő fejlesztési ciklusnak kellene, hogy megcsinálja.
R.: - Abban mindenki egyetért, hogy a teljes rehabilitációnak arról is szólnia kell, hogy a betegek visszajussanak a piacra dolgozni. Hiszen, ha otthon maradnak és ápolásra szorulnak, legtöbb esetben egy hozzátartozó is kiesik a munkából. Az ilyen intézetek itthon azonban állandó telt házzal működnek. Kevés pénzből, így kevés ápolóval és szakemberrel is.
Mv.: - Szerinted?
Bagi Iván, humorista: - Hát, összetett probléma. Egyszer voltam egy vakok által szervezett rendezvényen, ahol azt mutatták be, hogy milyen vaknak lenni. Ott pl. a vakok voltak a segítők, tehát mesterséges sötét teremtettek a rendezvény során, és megkérdeztem a főszervezőnek a feleségét, hogy milyen vaknak lenni, persze biztos kicsit álszentnek tűnt a kérdés, de azt mondta, hogy egyáltalán, mivel vaknak született ő megszokta és egyáltalán nem érzi azt fogyatékosságnak. Nem azzal van a gond, hanem azzal, hogy ez egy vakellenes társadalom, vagy ez egy mozgássérült-ellenes társadalom, lelkisérült-ellenes társadalom.
Mv.: - De mi ennek az oka? Miért van az, te magad mondtad magadról, hogy akkor, amikor te kikerültél az intézetből, akkor lelki sérültnek érezted magad. Kezelésre is kellett járnod, pszichológiai kezelésre. Miért van ez a társadalomban?
Bagi Iván, humorista: - Nem tudom, teljesen úgy érzem magam, mintha vadkeleten lennénk.
Mv.: - Ez olyan, mint a csirkék között az egyetlen fekete csirkét agyonveri a többi? Vagy hogy van?
Bagi Iván, humorista: - Szerintem az a gond, ugye valahogy ennek az előző 45 évnek isszuk a levét, tehát nagyon nehezen tudunk ebből kijönni.
Mv.:- Ez csak a 45 év hibája? Nem lehet, hogy előtte is ugyanúgy ..
Bagi Iván, humorista: - ..valahogy nem szocializálódtunk ebbe az irányába..
Mv.: - ..rendezkedett be a társadalom?
Bagi Iván, humorista: - Nem tudunk mit kezdeni ezzel a jelenséggel. Tehát pl. van egy ilyen kampány, a süketek mellett..
Mv.: - ..a Médiauniónak a kampánya.
Bagi Iván, humorista: - Így van, és valahogy én is azt érzem, hogy még erőtlen a kampány és, hogy én sem tudok mit reagálni erre, mert annyira másképp szocializálódtunk mentálisan, hogy sok időnek eltelnie. De én is nagyon szívesen járnék olyan csoportba, ahol lelki sérülteket próbálnak szocializálni. Azt gondolom, hogy rengeteg tapasztalattal gazdagodtam.
Mv.: - Kipróbálnád egyébként, hogy ezek az emberek hogy élnek?
Bagi Iván, humorista: - Persze.
Mv.: - Tehát, akik kerekes székkel kénytelenek. Ahogyan itt ő is orra esett az utcán.
Bagi Iván, humorista: - Nagyon fontosnak tartom. Mennyivel nehezebb lehet annak, aki gyakorlatilag két gumira van rákényszerítve, két kerékre.
Bagi Iván, humorista: - Így van és az is nagyon érdekes kérdés, hogy aki nem tud a piacon pont e miatt az előítélet miatt dolgozni, az tehát ezzel mindenki rosszul jár. Tehát ő sem keres pénzt, ez az államnak is egy kiesés.
Mv.: - Ezt a társadalom hibája. Ez az igazi hibája a társadalomnak, nem?
Bagi Iván, humorista: - Nem is a társadalom, igen, a társadalom, a mi hibánk is, mindannyiunknak a hibája, de végül is mégsem a mi hibánk, hiszen nem szocializáltak minket elég rendesen, nem vagyunk elég nyitottak.
Mv.: - Segítenének ezen a földkívüliek? Ha most van az a NASA-felfedezés.
Bagi Iván, humorista: - Igen, azt hiszem volt egy bejelentés, nem tudom pénteken vagy csütörtökön este 8-kor, hogy a NASA szeretne valami nagyon-nagyon fontos sorsfordító tényt bejelenteni, ami egyszer és mindenkorra megváltoztatja a civilizáció történetét, tehát semmi sem lesz olyan, mint régen. Először azt hittem, hogy azt akarják bejelenteni, hogy nem járt ember a Holdon. De aztán kiderült, hogy Kaliforniában van egy tó, ahol a bizonyos baktériumok arzénnal táplálkoznak. Ezen sem csodálkoztam. Mi mivel táplálkozunk? Ha ezeket a csomagolt élelmiszereket nézzük..
Mv.: - ..azért valószínű arzénnal nem.
Bagi Iván, humorista: - Mindenféle térfogatnövelővel, ízfokozóval. Nem, egyszer vettem egy nagy áruházban valamilyen terméket és az volt ráírva nagy piros betűkkel, smile jellel, hogy ebben most nincs atomhulladék. Úgyhogy nevettem. Teát kőolajszármazék, atomhulladék.
Mv.: - De ezt komolyan mondod, hogy ezt ráírták?
Bagi Iván, humorista: - Így van, persze. És mondom, akkor a többiben van? Tehát szerintem ez nem nagy felfedezés, mi is ezzel táplálkozunk, tehát nehézfémekkel. Nekem ez a véleményem.