Kampány az örökbefogadás mellett, az abortusz ellen 2011. május 16. 08:28
A Vasárnap Este vendége Mórucz Lajosné, a Gólyahír Egyesület elnöke, Sproncz Júlia, a Patent Egyesület munkatársa és Kutassy Jenő, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének szakértője
A műsorvezető: GULYÁS ISTVÁN
Mv.: - Ma arra vagyunk kíváncsiak, önök szerint hogyan lehetne csökkenteni az abortuszok számát? Ha úgy gondolják törvényi tiltással, küldjék az A, ha iskolai felvilágosítással a B, ha médiakampánnyal a C-választ
a 06 30 555 5515-ös telefonszámra, vagy szavazzanak honlapunkon, a www.azeste.hu-n. A jelenlegi állás szerint a szavazók 45%-a gondolja úgy, hogy a felvilágosítás segítenek a leginkább az abortuszok számának csökkentésében.
- Több civil szervezet és a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma már szavazott az előbb feltett kérdésre. Ők a médiakampányt választották. De nem egyszerű abortuszellenes hadjáratról van szó. A terhesség-megszakítás helyett az örökbe fogadást ajánlják fel alternatívaként. Hévízi Zsuzsa összeállítása következik.
Név nélkül: - Nagyon hálásak vagyunk az anyukának, a szülő anyukának azért, hogy az életet választotta, hogy nem - én nem tudok rá jobb szót - nem megölte a babáját hanem azt mondta, hogy - ő mondta így - hogy ezzel a babával ő örömet akart szerezni valakinek. És ez azt gondolom, hogy ez egy nagy kincs, ha valaki így gondolkodik, ez egy nagy kincs.
R.: - "Azt is megértem, ha nem vagy még kész rám.. De inkább adj örökbe. Hadd éljek!" A Nemzeti Erőforrás Minisztérium óriásplakátjai másfél hete láthatóak a buszmegállókban, metróállomásokon, illetve különböző internetes felületeken. A magzatvédő kampány az Európai Unió által is támogatott egyensúly a családban, egyensúly a munkahelyen, egyensúly a világban című programsorozat része.
Dudás Zoltán, főosztályvezető, gyermekvédelmi gyámügyi főosztály, Nemzeti Erőforrás Minisztérium: - Az elmúlt időszakban azért hála istennek visszaszorulóban van az abortuszoknak a száma, tehát egy csökkenő tendenciát mutat, ugyanakkor szeretnénk minél több embert megszólítani, elérni, azért is ezeket a felülteket választották a misztériumnak a szakemberei, hogy ezeken hirdetik azt, hogy vannak más lehetőségek, vannak olyan utak, amelyek mind az édesanyának mind pedig a megszületendő gyermekeknek lehetőséget és jövőt mutat.
R.: - Magyarországon 5 civil szervezet is van, amely azokon az állapotos nőkön segít, akik nem tudják, vagy nem szeretnék saját családjukban felnevelni születendő gyermeküket. A Bölcső Alapítvány 16 éve foglalkozik nehéz élethelyzetbe került kismamákkal, és intézi a megszületett csecsemők örökbe fogadását is.
Budavári Zita, alapító, Bölcső Alapítvány: - A kampány elsődleges célja, hogy több gyermek szülessen, és azok az anyák, akik hezitálnak azon, hogy elvetessék a magzatukat, vagy megszüljék, azokat talán próbálja abba az irányba terelni, hogy hordja ki és, ha úgy érzi szülés után, hogy nem tudja mégsem vállalni a picit, akkor esetleg adja örökbe.
R.: - Évente mintegy 80 kismama kér segítséget az alapítványtól. Mert úgy gondolja, nem tud gondoskodni születendő babájáról. De vannak olyanok is, akik a szülés után képtelenek lemondani újszülöttjükről, és aztán mégis hazaviszik.
Budavári Zita, alapító, Bölcső Alapítvány: - 16 év után sem tudom eldönteni a sorrendet, hogy a szégyen vagy a szegénység. Tehát hiába XXI. század, változatlanul a túl fiatal, agy a túl idős terhesnél a 40 valahány éves terheseknél ugyanolyan szégyen az, hogy terhes maradt, mint a tizenéves egyetlen kapcsolatából terhesen maradt faital lánynak. A két korosztály között pedig az anyagiak dominálnak leginkább.
R.: - Hivatalos örökbe fogadás a XX. kerületi gyámhivatalban. A vér szerinti anyuka a papírok aláírása után már nem gondolhatja meg magát. Feltótiék egy hete már majdnem átélték ezt a határtalan boldogságot. De akkor az édesanya az utolsó percben visszalépett. Nem tudott lemondani kisfiáról. Most mégis itt vannak, hiszen néhány napra rá újabb kisbaba született, aki örökbe fogadó családra vár. A házaspárnak a Gólyahír Egyesület segített.
Feltóti Sándor: - 15 éves házasok vagyunk, az első pillanattól nagyon szerettünk volna babát, sok babát szerettünk volna.
Feltótiné Wellner Angéla: - A férjem nyolcat. Mondtam én hármat megszülök.
Feltóti Sándor: - De kb. 4-5 év után rájöttünk, hogy valami nem kerek. Tulajdonképpen a végleges döntés, hogy örökbe fogadásba kezdünk, tehát ezt a folyamatot elindítjuk, ez tavalyelőtt történt. És mondtuk, hogy vállalunk egyet, ikreket is bevállaltunk volna, félvért, tehát roma, ázsiai, afrikai félvér származásúat.
Feltótiné Wellner Angéla: - Az, hogy fiú vagy lány, hogy milyen színű a haja, vagy semmi, csak jöjjön egy baba.
Dudás Zoltán, főosztályvezető, gyermekvédelmi gyámügyi főosztály, Nemzeti Erőforrás Minisztérium: - Ha egy házaspárt is hozzá tudunk ahhoz segíteni, hogy megóvjuk őket az abortusznak a későbbi, akár egészségügyi, akár lelki traumájától, úgy gondolom, hogy máris sikerült értünk el. Nem beszélve azokról a gyermekektől, akik végre családra találhatnak.
Budavári Zita, alapító, Bölcső Alapítvány: - Egyre több a fiatal meddő házaspárok száma, és soha nem lesz annyi örökbe fogadható gyermek, ahányan szeretnének örökbe fogadni.
R.: - Magyarországon 1300 pár és 200 egyedülálló vár arra, hogy örökbe fogadhasson. Többségük 3 év alatti gyermeket szeretne családjában felnevelni. Idén januártól egységesítette az eljárást a kormány, így az adminisztrációs idő is rövidebb lett.
Mv.: - Az ellenzők azt mondják, hogy aki a terhesség-megszakítás mellett dönt, sem terhesnek lenni, sem szülni nem szeretne. Az abortuszra persze ők sem állítják, hogy jó, vagy pozitív dolog, csupán azt, hogy a plakátok beavatkoznak az emberi önrendelkezésbe. Pataky Katalin riportja.
R.: - A nő, aki akarata ellenére teherbe esik, az kiszolgáltatott. Szégyenteljesen megalázó helyzetben van. A megesett nő, aki gyerekét nem vállalja megvetés tárgya. A nem kívánt terhesség súlyos válsághelyzet. A nő életbe vágó, életre szóló döntés előtt áll és szabadsága csak annyi, hogy visszavonhatatlan kényszermegoldások közül választhat.
Név nélkül: - Inkább adják örökbe, mint, hogy elvetessék. Amúgy is kevesen vagyunk.
Név nélkül: - Hát, hogy szülessen meg mindenképpen a megfogant gyermek.
Név nélkül: - Nem szeretnének még gyereket, azok se az abortusz mellett döntsenek, hanem akkor adják örökbe.
Név nélkül: - Ha itt megnézem ezt a sok elesett embert, akkor nem biztos, hogy jó ötlet. Nem biztos. És a nők döntési joga egy kicsit csorbul.
R.: - Azt is megértem, ha nem vagy még kész rám, de inkább adj örökbe. Hadd éljek!" Ez olvasható azon a plakáton, amely aluljárókban, buszmegállókban hirdeti a kormány új, abortuszellenes kampányát. A cél, hogy több gyerek szülessen, az eszköz pedig az örökbe fogadás intézményének népszerűsítése.
Pongrácz Tiborné, igazgatóhelyettes, KSH Népességtudományi Kutatóintézet: - Hogy ez a gyermekvállalás számát, tehát a születések számát növelné-e én azt nem hiszem. Illetve, ha növelné, akkor meg nem örülnék neki. Mert a nem kívánt gyerekek megszületése az sose egy pozitív dolog.
Kuszinó Gábor, pszichológus: - A nő nem akar terhes lenni, akkor annak a forszírozása, hogy ő akarata ellenére terhes legyen, én ezt egy eléggé megalázó és embertelen dolognak tartom.
Sándor Judit, bioetikus, Közép-Európai Egyetem oktatója: - Világszerte vannak célkitűzések, hogy a terhesség-megszakítások számát hogyan csökkentsék, nyilvánvalóan ez egy teljesen legitim és méltányolandó célja lehet egy társadalomnak. Azonban demokratikus jogállamban elsősorban a nő élethelyzetének a javítása, tehát a külső körülményeinek a javítása, ami oldalról meg lehet fogni ezt a kérdést.
R.: - A kampány üzenete nem új. Az 1992-es magzatvédelmi törvény előírja, hogy a teresség-megszakítás előtt álló nőt kötelező tájékoztatni az örökbe adás lehetőségéről is. Pénz, kampányenergia talán jobban hasznosulhatna, ha nem kívánt helyzetek megelőzésére felvilágosításra, támogatásra fordítódna.
Pongrácz Tiborné, igazgatóhelyettes, KSH Népességtudományi Kutatóintézet: - A kampány nagyon fontos ahhoz, hogy az abortuszok száma csökkenjen. 1992-ben, amikor magzatvédelmi törvényt elfogadták, akkor ennek kapcsán a törvény vitatása kapcsán nagy kampányt folytattak tömegkommunikációban. És nagyon sok felvilágosító film minden jelent meg. Ami azt eredményezte, hogy egyik évről a másikra 13 ezerrel csökkent a terhesség-megszakítások száma, nyilván avval összefüggésben, hogy az emberek azzal szembesültek, hogy tulajdonképpen a terhesség-megszakítás az nem egy foghúzás.
Kuszinó Gábor, pszichológus: - Nem gondolom, hogy létezik olyan nő, aki félvállról venné az abortuszt és, hogyha van tudomása arról, hogy egy egyszerűbb, kevesebb egészségügyi kockázattal járó módszert használhat, akkor ne azt választaná.
Név nélkül: - Sok nem kívánt terhességnek nem ez a módja, hogy elvetessék, hanem meg kell előzni. Tehát a prevenció.
Név nélkül: - A nőknek azért a saját joguk, hogy most el tudják dönteni, hogy most szeretnék-e a gyereket vagy nem.
Név nélkül: - Arra törekszünk, hogy minél több gyerek szülessen, de lehetőleg kiegyensúlyozott, biztonságos körülmények közé.
Sándor Judit, bioetikus, Közép-Európai Egyetem oktatója: - Fejlődést abban látnám, hogy ne kerüljön a nő ilyen helyzetbe, tehát valóban a terhesség-megszakítás kényszerhelyzetébe vagy döntési kényszerébe senki ne kerüljön. Ennek azt gondolom, hogy valóban komoly egészségügyi feltétele, infrastrukturális feltételei is vannak. A partnereknek a közös felelősségvállalása, a szexuális kultúrától kezdve nagyon sok minden ide beletartozik és az valóban, hogy biztonságban érezzék magukat, kiszámítható társadalom, kiszámítható munkaerőpiaci viszonyok. Egy a fejlődésbe, a társadalomba vetett hit azt hiszem, hogy nagyon fontos minden családnál és akkor valóban elenyészőbbé válik ez a probléma.
R.: - Kutatások szerint magzatvédő kampánnyal a legális abortuszok számát talán igen, de népességszámot nem lehet befolyásolni. A sok gyereket ki kell érdemelni, az a társadalom jutalma, ha az életet tervezhetővé, biztonságossá tudja szervezni maga köré. Több gyerek kimutathatóan azokban az országokban születik, ahol az emberek nem az egzisztenciális lecsúszás kockázataként élik meg a családalapítást.
Mv.: - A Vasárnap Este vendége Mórucz Lajosné, a Gólyahír Egyesület elnöke, jó estét kívánok! Sproncz Júlia, a Patent Egyesület munkatársa, jó estét kívánok! És Kutassy Jenő, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének szakértője. Láttuk ezt a két filmet, pró és kontra megpróbáltuk megvilágítani ennek az ügynek a mikéntjét. Önök szerint egzisztenciális.szociológiai vagy erkölcsi kérdés az, ami ebben az ügyben leginkább felmerül? Júlia, ön van egyedül.
Sproncz Júlia, Patent Egyesület munkatársa: - Igen, úgy látom én is. Mi azon az állásponton vagyunk, hogy pontosan ez egy rendkívül összetett probléma, aminek van társadalmi, kulturális, vallási, gazdasági, és esélyegyenlőségi vetülete, a nemek között. És, hogy pontosan azért senki nincs egy külső személy olyan helyzetben, mint az a konkrét nő, aki benne van egy ilyen válsághelyzetben, egy ilyen kényszerdöntésben. Aki legitim forrása lenne ennek a döntésnek a meghozatalára. És mi azt képviseljük. Hogy nem lehet elvenni, nem lehet ilyen általános döntéseket ráhúzni egy emberre, hanem a megfelelő információk birtokában rá kell bízni, hogy meghozza ezt a döntést. Ő ismeri a helyzetét, ő tudja, hogy miben él, hogy milyen világra hozná a gyerekét, hogy milyen a partnerkapcsolata, milyen a gazdasági helyzete, és, hogy azért az államnak semmi egyéb dolga nincsen csak, hogy objektív és széles körű információkat a rendelkezésére bocsásson és utána hátra dőljön és elfogadja bármilyen döntést is hoz, akár abortuszt kíván igénybe venni, akár örökbe akarja adni a babát, ha úgy dönt, hogy megszüli. Akár felneveli a saját családjában.
Mórucz Lajosné, elnök, Gólyahír Egyesület: - Igen, hát ez a reklám semmi mást nem csinál, mint azt a lehetőséget adja meg, hogy választhasson valaki.
Mv.: - ezek szerint ez tájékoztatás.
Mórucz Lajosné, elnök, Gólyahír Egyesület: - Így van, ez tájékoztatás, hogy nemcsak abortuszra lehet menni, hanem örökbe is lehet adni, a nem kívántként született babát, hiszen nagyon sokan most is ezt a megoldást választják, az örökbe adóink közül azt mondják, hogy abortuszra soha nem mennének, nem kívánt gyermeket várnak, akit nem tudnak sajnos felnevelni, de az élet lehetőségét megadják nekik. És ilyen gyerekünk már 525 van a Gyólyahír Egyesületnél. Akik megkapták az élet lehetőségét, és meg lehet nézni Facebookon és a honlapunkon is, hogy milyen boldog gyönyörű gyerekek és bármelyikért nagyon nagy kár lett volna.
Mv.: - Kutassy úr továbbra is áll a kérdés, ez erkölcsi, vagy egzisztenciális kérdés?
Kutassy Jenő, szakértő, Nagycsaládosok Országos Egyesülete: - Én ahogy láttam ezt a két bejátszást, az a véleményem alakult ki, hogy mind a kettőben vannak nagyon fontos dolgok, a Nagycsaládosok Egyesületeként mi is azt szeretnénk, hogyha elsősorban családokba tudnának megszületni gyerekek és minél több gyerek tudna megszületni, fantasztikus volt nézni Wolf Katit, háromgyerekes család volt ő is, illetve ahogy neveli a saját gyerekeit, hogy mekkora szeretettel beszéltek róla a szülei. Azt hiszem ez az igazi. Itt ami elhangzott, hogy sok szempont játszik szerepet a döntésben. Azt gondolom, hogy például ugye vallási vagy egy hívő embernek vannak olyan elemek, amikkel nehéz itt vitatkozni, vagy pró és kontra érveket felhozni. Aki azt mondja ugye a hitéből fakadóan, hogy az élet az a fogantatástól születik. De azt mondom, hogy most, ha erről itt nem is beszélünk hiszen ezt említette Júlia is, az egy nagyon fontos elem, amit pl. a jogászok szoktak emelgetni a halálbüntetés ellen, amikor azt mondják, hogy ez egy végleges dolog. És inkább 100 bűnös meneküljön meg, mint egy ártatlant kivégezzenek.
Mv.: - Ugyanezt gondolja az abortusszal kapcsolatban is?
Kutassy Jenő, szakértő, Nagycsaládosok Országos Egyesülete: - Nem, azt gondolom, hogy itt egy analógiát lehet alkalmazni, hogyha sok rossz példa van és azt mondani, hogy nem szabad megszülni olyan gyerekeket, akik rossz körülmények közé kerülnének és nem szabad az anyát olyan helyzetbe hozni. Azt gondolom, hogyha az analógiát tovább visszük, akkor, ha mondjuk egy gyerek is nem születik meg, akiből egy csodálatos énekes vagy bármilyen nagyszerű ember lenne, akkor az már egy nagy veszteség és inkább abba segítsünk, hogy szeretettel tudják felnevelni azok az anyák, de ha az abortusz mellett döntenek, akkor elesnek ettől a lehetőségtől.
Mv.: - Júllia ön a tájékoztatásról beszélt és az emberi autoritásnak a jogát megtartaná a nőnek. Tehát tulajdonképpen a tájékoztatásnak ez egy része, ami ebben a kampányban történik most nálunk.
Sproncz Júlia, Patent Egyesület munkatársa: - Igen, egy elfogult része én nem véletlenül mondtam..
Mv.: - ..ebben azt mondják egyébként, hogy ne légy..
Sproncz Júlia, Patent Egyesület munkatársa: - ..ez egy meglehetősen manipulatív felvilágosító kampány ez az álláspontunk, hiszen már maga a képi világa is egy kifejezetten sokkoló, maga a magzat, amelyiket mutat az egy lényegesen előrehaladottabb állapotban lévő mint, amelyik jellemző módon abortálásra kerül. Egy gyereket gyakorlatilag egy gyereket ábrázol, és maga a szöveg is ezt mondja, hogy gyerekek haltak meg abortuszban, tehát a bűntudatot sokkolja a nézőkbe, azt sugározza, hogy aki abortuszra megy az egy gyerekgyilkos. Hát én ezt nem jellemzően nevezném kiegyensúlyozott tájékoztatásnak . Arról már nem beszélve, hogy semmilyen extra plusz információt nem ad ahhoz képest, ami egyébként az abortusz előtti konzultáción amúgy is elhangzik, és amúgy is a tudomására kerül azoknak a nőknek, akik ezt a választást hozzák.
Mórucz Lajosné, elnök, Gólyahír Egyesület: - Amelyik magzatot hagyják élni, abból gyerek lesz. Ez egyértelmű szerintem.
Sproncz Júlia, Patent Egyesület munkatársa: - Amelyiket meg nem hagyják, abból nem.
Mórucz Lajosné, elnök, Gólyahír Egyesület: - Hát azt megölik. Nem? tehát, ha elveszik az életét, akkor megölik. Szóval ez, nem tudok más szót mondani, de ekkora az a magzat, ez egy 3 hónapos magzat, pontos mása, és eddig lehet Magyarországon abortuszt csinálni. Nézze meg, hogy feje, keze, lába van, és dobog a szíve. Ez egy 3 hónapos magzat. Ez van a képen. Pontosan. És a lehetősége pedig mindenkinek megvan, hogy vagy ezt választja, vagy pedig netalán hagyja élni..
Sproncz Júlia, Patent Egyesület munkatársa: - .. így van, így van, de miért kell akkor, miért nem lehet egyszerűen csak ezt az opciót is a sok más mellett megadni.
Mórucz Lajosné, elnök, Gólyahír Egyesület: - Ez semmi mást nem ad, mint lehetőséget a választásra, semmi más nincs benne. Ha pontosan elolvassa..
Sproncz Júlia, Patent Egyesület munkatársa: - ..ez egy érzelmi zsarolás, ez manipuláció és nem egy objektív információ.
Mv.: - Bocsánat hölgyeim, egyetlenegy kérdés és ez önre is vonatkozik, Kutassy úr és nagyjából egy percünk van és aztán még majd megint lesz egy percünk, ezeken a felvilágosításokon az abortusz előtti elbeszélgetésen felhívják a hölgyeknek a figyelmét arra, hogy örökbe adható a gyerek?
Sproncz Júlia, Patent Egyesület munkatársa: - Igen, felhívják.
Mv.: - És akkor most miért baj, hogy ezen az óriásplakáton is felhívják?
Sproncz Júlia, Patent Egyesület munkatársa: - Hát azért baj, amit az imént elmondtam, hogy ezzel bűntudatot keltenek a nőkben.
Mórucz Lajosné, elnök, Gólyahír Egyesület: - Nem.
Sproncz Júlia, Patent Egyesület munkatársa: - Ahelyett, hogy ténylegesen felnőtt állampolgárként rájuk hagyják, hogy szabadon döntsenek, és akár a magzat megtartása mellett is, belesulykolják őket abba, hogy mindenképpen rosszul érezzék magukat, mindenképpen bűntudatuk legyen, ha esetleg másképp döntenek.
Nézzük meg, hogy hogyan szavaztak a nézőink, aztán önöknek még egy-egy mondatuk lesz erre reagálni. Ma arra voltunk kíváncsiak, hogy önök szerint hogyan lehetne csökkenteni az abortuszok számát. A válaszadók 11%-a szerint törvényi tiltással, 45%-a úgy gondolja, hogy iskolai felvilágosítással és 44% szerint médiakampánnyal. A felmérésünk nem reprezentatív. Köszönjük, hogy szavaztak. Nagyon közel van egymáshoz az iskolai felvilágosítás és a médiakampány. meglepően. Számomra is meglepően.
Mórucz Lajosné elnök, Gólyahír Egyesület: - Mert mind a kettő egyformán fontos.
Mv.: - Egy mondat mindenkinek. Zárjuk le a vitát. Sanyi. Lezárhatatlan a vita, de egy mondat, és Kutasi úr beszélt a legkevesebbet. Egy mondat.
Kutassy Jenő szakértő, Nagycsaládosok Országos Egyesülete: - Igen, mert a hölgyeket nem akartam elnyomni. Azt hiszem én is, hogy a hölgyeknek az információhoz való jutásának egy lehetősége, hogy lássák, hogy milyen gyönyörű élet dobog a szívük alatt már ekkora korban is, és később milyen gyönyörű babák lehetnek.
Mórucz Lajosné elnök, Gólyahír Egyesület: - Így van és ez nagyon fontos, hogy ez megelőzéshez kell és szükséges, hogy tudják az anyák, akik először is, hogy védekezzenek, hogy nem kívánt terhességek ne jöjjenek létre. Ha pedig már létrejött az a terhesség, akkor hagyják élni azt a gyermeket, ha van rá lehetőségük. Még akkor is, ha nem tudják felnevelni, mert nagyon sokan boldogan örökbe fogadják ezeket a gyerekeket. Ugye az újszülött gyilkosságot mindenki elítéli, ez ugyanaz, csak korábbi időszakban.
Mv.: - Júlia, öné a végszó.
Sproncz Júlia, a Patent Egyesület munkatársa: - Igen, nyilvánvalóan a megelőzésnek nagyon fontos szerepe van. Én azt gondolom, ami kimaradt a kérdések közül, rendkívül fontos, hogy a fogamzásgátlás az elérhető legyen mindenki számára, államilag támogatott legyen, ingyen legyen, és nem mindegy, hogy az a médiakampány az valamilyen irányba orientálja a társadalom tagjait, vagy pedig semleges információt ad. És az sem mindegy, hogy ki az, aki ezt biztosítja és hogyan. Ugyanígy vonatkozik ez a szexuális felvilágosításra.
Mv.: - Hölgyeim és uram, ennyire volt időnk. Ez egy nagyon fontos és egy nagyon vitás probléma. Szerintem nagyon sokat fogunk róla még beszélgetni. És ez volt az Este vasárnap. Elérhetőségeinket a képernyőn láthatják. Írhatnak nekünk. Estét legközelebb holnap láthatnak, viszontlátásra!
Hír értékelése 2 szavazat alapján:
3.0