Korkedvezményes nyugdíj helyett életpályát ajánl a kormány 2011. május 23. 07:28
Az Este vendégei Talabér Márta, Fideszes országgyűlési képviselő a javaslat egyik beterjesztője és Harangoz Tamás szocialista képviselő
Műsorvezető Szöllősi Györgyi: - Ma arra vagyunk kíváncsiak, hogy "ön szigorítaná-e a korkedvezményes nyugdíjazás feltételeit?" A: igen, B: igen, de nem visszamenőlegesen, és C: nem. SMS-számunk: 06 30 555 5515 Szavazhatnak honlapunkon is, a www.azeste.hu-n. A jelenlegi állás szerint 23% szigorítana, 49% igen, de nem visszamenőlegesen, és 28% nem szigorítanak.
- Az 57 évnél fiatalabb és egészséges rendvédelmi dolgozók korkedvezményes nyugdíjának felülvizsgálatát tervezi a kormány, cserébe egy kiszámítható életpályamodellt ígérnek. Becslések szerint több 10 ezerre tehető azoknak a száma, akik nyugdíjazásuk után is dolgoznak. Őket terelnék vissza a munkaerőpiacra.
R.: - Aleksziné Kőműves Éva 55 éves. 5 év szakirányú tanulmányai után 30 éve dolgozik. Még ma is aktívan. Ápolónő. Megkérdezhetjük most 30 év után ön mennyit keres?
Név nélkül: - Kereken 96 ezret.
R.: - Éva 12 órában dolgozik, naponta legalább 10 beteggel foglalkozik. Megterhelő? Igen. Lelkileg és fizikailag is.
Név nélkül: - Egyedül ugye egy ilyen Stroke-os beteget feküdhet, általában egyik oldala gyengébb, tehát nagyon-nagyon nehéz, két emberrel tudjuk felhúzni, a kollégával. Jó lesz így Anna néni?
R.: - Mégis, mint annyi más szakmában az ápolónő csak 10 év múlva mehet majd nyugdíjba.
Név nélkül: - Arra a korra, amire tervezik a 65 évet lehet, hogy ugyanúgy engem is tolószékben éppen úgy kell támogatni, de azt mondják, hogy jöjjek dolgozni 12 órában. Tehát valahol szerintem ezen el kellene gondolkodni.
R.: - A Szent Imre Kórházban dolgozó ápolók csaknem ötöde már idősebb. Arra persze nincs mód, hogy a nyugdíj előtti években könnyített munkát kapjanak
Záray Gyuláné, ápolási igazgató, Szent Imre Kórház: - Könnyebb munkát nem nagyon lehet találni számukra, mert a betegellátás az elejétől végéig egy feladat. És ebbe könnyebb meg nehezebb munkát nem lehet leválasztani.
R.: - A rendvédelmi dolgozók viszont a korkedvezményes nyugdíj miatt hamarabb pihenhetnek. Persze becslések szerint jelenleg 25-30 ezer volt rendőr és katona nyugdíjazás után biztonsági őr, vagy mondjuk magánnyomozó lett. Őket szeretnék visszavezetni a munkába.
Farkas András, nyugdíjszakértő: - A rendszerváltozás idején hatalmas beáramlás történt ebbe az első pillérbe, a nyugdíjrendszerbe. Ugyanis számtalan szabályt feloldottak annak érdekében, hogy ne több százezer munkanélküli legyen Magyarországon a rendszerváltozást követően, hanem inkább valahogy a nyugdíjrendszer keretében adjunk nekik ellátást, ilyenkor rengeteg korengedmények, korkedvezményes nyugdíjassal nőtt ez a létszám.
R.: - A jelenlegi nyugdíjrendszer egyszerűsítve. Egyre kevesebb a fiatal, aki adózik, a versenyképesség miatt pedig csökkenteni kell a járulékokat. Viszont egyre több a nyugdíjas, akinek így egyre kevesebb nyugdíj jut.
Név nélkül: - A járulékfizetők számának a csökkentését demográfiai okokból nem tudom megállítani. De mindenkit be lehet hívni a munkaerőpiacra,aki él és mozog. És még nem öreg, tehát magyarán mindenkit valóban érdemes felülvizsgálni, hogy tudna-e dolgozni.
R.: - Riasztás a potsdami állomáson. Itt 39 tűzoltó és mentős dolgozik közösen. Minden negyedik 50 év feletti. Hárman pedig már elmúltak 60 évesek is. Mindenki egyformán jár bevetésre. Németországban átlagosan 60 fölött mennek nyugdíjba a tűzoltók, rendőrök, mentősök. A 62 éves Günter 37 éve dolgozik mentőként, a Vasárnap Estének ő úgy nyilatkozott (Amelang Günter, mentőtisz, Potsdami Tűzoltóság) , ő szerencsés, hogy jövőre nyugdíjba mehet. De mellette még két évig tanítania kell a fiatalokat. Klaus pedig azt mondja (Klaus Tröger, tűzoltó százados, Potsdami Tűzoltóság), hogy az idősebb kollégák is ugyanúgy kivonulnak Csak legfeljebb őket nem mindig küldik be a tűzbe, hanem kintről irányítanak vagy járműveket vezetnek. És egy másik közelebbi példa, Ausztria, ahol éppen tűzoltóversenyen forgattak a kollégák. A legtöbb helyen már nem is hivatásosak, hanem önkéntesek mentik az embereket. Walter, a lebersdorfi önkéntes tűzoltóság vezetőhelyettese azt mondja, (Walter Zöchling, helyettes vezető, Leobersdorfi Önkéntes Tűzoltóság) ő mér 50 éves, rendszeresen jár bevetésre, sokszor ő az oltási parancsnok is. És még legalább 65 éves koráig szeretne tűzoltó maradni. Máshol működik. Az idősebb tűzoltókat, rendőröket is dolgoztatják, ha itthon is minden 57 év alatti egészséges rendvédelmis dolgozna, kb. 60 milliárd Ft-ot lehetne spórolni.
Név nélkül: - Tekintettel arra, hogy ma legfontosabb célkitűzés Magyarországon az államadósság csökkentése és a versenyképességünk visszanyerése, nyilvánvalóan ez is egy olyan pillanat, amikor az időskori nyugdíjrendszert megpróbáljuk helyre tenni. Hogy ne olyan kifizetések történjenek belőle, ami egy más ellátórendszernek a feladata.
R.: - Azokat, akik már nem tudnának dolgozni, vagyis 70%-nál nagyobb munkaképesség-csökkenéssel vonultak szolgálati nyugdíjba, a tervek szerint nem hívják vissza.
Mv.: - Az alkotmánymódosítási javaslattal a kormány darázsfészekbe nyúlt. Az érintettek hadüzenetként értékelik a javaslatot. Főleg azért, mert annak benyújtása előtt a kormány nem egyeztetett a szakszervezetekkel, akik leginkább a szerzett jogok felülvizsgálatát ellenzik. Hiába ültek aztán egész héten a tárgyaóasztalnál, nem Azt is mondják, hogy a kormánynak előbb az ígért életpálya-modellt kellene kidolgozni, és aztán hozzányúlni a rendszer átalakításához.
R.: - Kovács József 55 éves nyugalmazott rendőr. A munkahelyét átszervezték, így 50 évesen, 34 év szolgálati viszont után a megérdemelt pihenést választotta. Nem kapott semmilyen szorzót, nem volt tűzszerész sem kommandós, ejtőernyős vagy búvár. Utcai zsaru volt, A közbiztonságokért felelős rendőr.
Kovács József: - Én annak idején kötöttem egy szerződést az állammal. Ők mondták, hogy milyen feltételekkel jöhetek a rendőrséghez. Én vállaltam ezeket a feltételeket. Most ott tartunk, hogy ezt a pályát akarja a kormány illetve a parlament megszüntetni. Nehézzé tenni. Ugyanis felteszem a kérdést, hogyha és amennyiben a parlament elfogadja ezt a jogszabályt és minket válasz elé tesz, hogy vagy nyugdíj vagy bér. Ha az ember a nyugdíjat választja, de nem választja, mert 57 éves nem vagyok még, 56 éves leszek, tehát én pont ebbe az egy évbe, másféléves intervallumban érném el az 57 évet, rám is vonatkozik, tehát vissza kell jönni a rendszerbe. Na most, ha visszajövök a rendszerbe, a másodállásomat elvesztem.
R.: - József berendezkedett a feltételekkel teli életébe. Családot alapított, gyerekeket nevel, lakáshitelt, rezsit fizet. Nyugdíjból és a nyugdíj melletti fizetéséből, mert csak a nyugdíjból minderre nem futja.
Bárdos Judit, főtitkár, BRDSZ: - Ez Európában példátlan. Ilyen nem volt, nem a rendszerváltás óta, hanem nagyon sok-sok tíz éve. Hogy megállapított nyugdíjakat, több százezer embertől visszavonjanak. Mert hiába jelenti ki Lázár János, hogy ez csak a rendvédelemre vonatkozik, ez nincs benne az alaptörvényben. Nem láttuk a sarkalatos törvényt. És felteszem a kérdést, miért csak a rendvédelemre? A politikusra? A képviselőre? A balerinára? A bányászra? A vegyészre miért nem vonatkozik?
R.: - Az Az alkotmány tervezett módosítása egyébként nem tartalmazza, hogy az csak és kizárólag a rendvédelemre vonatozik. De maradjunk náluk. Tehát fel, hogy munkába állítunk pár ezer rendvédelmi nyugdíjast.
Bárdos Judit, főtitkár, BRDSZ: - De, ha munkába állítja őket, akkor tessék meggondolni, hogy járulékot kell fizetni, bruttósítani kell, el kell őket helyezni, bérletet kell fizetni, sok minden mást kell, ruhával kell ellátni. Csak úgy mondom, hogy mi az, amit hozzá kell tenni. Szerintem nem éri meg, aki ezt kitalálta, az lehet egy olyan magas jövedelmű ember volt, aki el se tudja képzelni, hogy egy rendőrnek vagy bv-snek a rendszerbe állítása mennyibe kerül.
R.: - Nem úgy van az, hogy a nyugdíjas rendvédelmis azonnal munkába áll és hasznot hajt a társadalomnak. Még, ha lenne életpályamodell. De nincs. Hova megy vissza? Mi lesz a munkája? Nyugat-Európában lehet, hogy magasabb a nyugdíjkorhatár, de működik a rendszer. A változásokat máshogy találták ki a politikusok. Mások a fizetések és mások a kedvezmények is. Ausztriában a tűzoltók 15 év után kérhetnek szolgálati nyugdíjat és mellette dolgozhatnak a tűzoltóságnál vagy máshol. Ott a szolgálati nyugdíj kb. 1000 euró, vagyis 270 ezer Ft. Ez a teljes nyugdíj 50%-a. Ez a hivatásos állományra vonatkozik, de a legtöbb helyen önkéntesek végzik a munkát, mert Ausztriában divat és hagyomány tűzoltónak lenni. Németországban 60 évesen mehetnek nyugdíjba a tűzoltók, rendőrök, mentősök. Felemelték ugyan a nyugdíjkorhatárt 3 évvel, de ez csak az 1952. január 1-je után születettekre érvényes. Szolgálati nyugdíj pedig ott is van, 22 év után. Szóval, meg lehet nézni a külföldi példákat, igen. Az átalakításokat, az életpálya-modellt, a béreket és béren kívüli juttatásokat, a biztonságot, a kiszámíthatóságot.
Mv.: - Az Este vendégei Talabér Márta, Fideszes országgyűlési képviselő a javaslat egyik beterjesztője és Harangoz Tamás szocialista képviselő, jó estét kívánok! Kezdjük az egyik és az első, talán legvitatottabb pontnál ebben a kérdésben, hogy kire , kikre is vonatkozik ez az alkotmánymódosítás? A Fidesz többször elmondta, ezt kérem még egyszer tegye meg.
Talabér Márta, országgyűlési képviselő, Fidesz Magyar Polgári Szövetség: - Elmondtuk a parlament általános vitájában, kedden, hogy a javaslatunk egyértelműen az 57 évnél fiatalabb, rendvédelmi szervekhez tartozókra vonatkozik.
Mv.: - Az ellenzék ezt nem fogadja el.
Harangozó Tamás, országgyűlési képviselő, Magyar Szocialista Párt: - Nem az ellenzék nem fogadja el, hanem a tények nem fogadják el. Itt látom magam előtt képviselő asszonynál az alkotmánymódosítási javaslatot, ebben sem rendvédelmi szó, sem 57 éves kor nincsen benne. Ebben egyszerűen az van, hogy 62 év alatt minden korengedményes, korkedvezményes és rokkantnyugdíjasnál megteremtik a lehetőségét arra, hogy elvegyék, csökkentsék vagy más ellátássá alakítsák a már meglévő és megszerzett nyugdíjukat. Nem tudok másról beszélni.
Talabér Márta, országgyűlési képviselő, Fidesz Magyar Polgári Szövetség: - A módosító javaslatunk egy keretet jelent. Ezt is elmondtuk. Hogy a magát a rendvédelmi szervekre, illetve fegyveres testületeken belül dolgozókra a nyugdíjszabályt egy külön törvény fogja szabályozni. Mint ahogy adott esetben a nyugdíjtörvénynek kell szabályozni a civil lakosságra vonatkozóan a nyugdíjakat.
Mv.: - És ebben lesz benne, hogy a rendvédelmi dolgozók?
Talabér Márta, országgyűlési képviselő, Fidesz Magyar Polgári Szövetség: - Így van, pontosan.
Harangozó Tamás, országgyűlési képviselő, Magyar Szocialista Párt: -
Hét nézze, így van, tehát azt látjuk, hogy Lázár János napirend előtti politikai nyilatkozatán kívül semmilyen más garanciája annak a 600 ezer embernek nincs, akit ez az alkotmánymódosítás érint, ami szerintem egyébként megítélésem szerint akár alkotmánymódosítás, akár nem, teljesen alkotmányellenes, hiszen szerzett jogokat kíván utólag elvenni. És, ahogy a képviselő asszony mondta, majd fog jönni a rendvédelmi szerveket érintő törvény, de ez az alkotmánymódosítás alapján majd jöhet a bányászokat érintőt törvény, majd jöhet pl. a Paksi Atomerőműben dolgozókat érintő törvény, Vagy jöhet bármelyik más érintetti kört érintő törvény. Semmilyen jogi garanciája nincsen arra, ez az alkotmánymódosítás alapján, hogy nem fog eljönni az a költségvetési pillanat, amikor a kormány úgy gondolja, hogy tőlük is vissza kell ezt venni a társadalmi igazságosság jegyében képviselő asszony, és azt gondolom, hogy nekem már Lázár János politikai nyilatkozata semmit nem ér ebben az országban.
Talabér Márta, országgyűlési képviselő, Fidesz Magyar Polgári Szövetség: - Én azt gondolom, hogy a puding próbája az evés. Mi azt mondtuk, hogy ez a rendvédelmi dolgozókra vonatkozik, ehhez tartani is kívánjuk magunkat. Azt gondolom, hogy ezt a jövőben be is fogjuk bizonyítani.
Mv.: - Menjünk tovább, mert van még kb. vagy 100 vitás pont, végig se tudjuk beszélni. A számokat egy picit nézzük meg, hány rendvédelmist, már nyugdíjast érint az alkotmánymódosítás?
Talabér Márta, országgyűlési képviselő, Fidesz Magyar Polgári Szövetség: - Mi úgy számoltuk, hogy kb. ez 30 ezer emberről szól. E azt is hozzá kell tenni, hogy ezeknek az embereknek egy jelentős része jelen pillanatban is munkát vállal a nyugdíja mellett. Tehát hamis az, az állítás, hogy ezek az emberek, ezeknek az embereknek mindannyiuknak egy új munkahelyet kell felajánlani, mert nagyon sokan közülük nap mint nap aktívan dolgoznak. Ezért is gondoljuk azt, hogy nekik már megvan a helyük a munkaerőpiacon és egy ennél a 30 ezer főnél jóval kisebb szám az, akinek fel kell majd ajánlani azt gondolom egy munkát.
Harangozó Tamás, országgyűlési képviselő, Magyar Szocialista Párt: - Azért ez most döbbenetes volt képviselő asszony. Tehát most ismerte be azt, hogy ezektől az emberektől egyszerűen egy tollvonással elveszik a szerzett nyugdíjukat, hiszen nekik már van másik munkájuk. Azt gondolom különösebben nem érdekli önöket, hogy az, az ember mondjuk másodállásban még 60 vagy 70 ezer Ft-ot keres és, ha a nyugdíjat elveszik tőlük, akkor elveszti a lakását, és a családját, megélhetését és ez gondolom különösebben nem fontos ezek szerint, de a számokról beszéljünk. Elképesztő számok vannak, tehát egyszer 30 ezerről beszélünk, egyszer 25 ezerről. Kérdezem én. a katonákat most érinteni fogja-e képviselő asszony, mert a Honvédelmi Minisztérium államtitkára az e heti állománygyűlésen bejelentette, hogy fogja. Míg a kormány ezt nem mondja. Ha fogja érinteni őket, akkor csak most mondom az nem 30, hanem 42 ezer embert fog érinteni. De nézzük a további számokat Hétfőn még 50 milliárd Ft-ot kívántak megspórolni vele, kedden az általános vitában, már 80 milliárd Ft-ról beszéltek az előterjesztők. Nemhogy társadalmi hatástanulmány vagy számítás nincs ezek mögött, hanem gyakorlatilag semmilyen objektív tények nem állnak a kormány és a kormánypárti képviselők részére. Én egyébként becsülöm képviselő asszonyt, hogy ebbe a szerepbe most belevágott, hiszen itt Lázár Jánosnak vagy Orbán Viktornak kéne ülnie, mert teljesen egyértelmű, hogy ez politikai felelősség szempontjából..
Mv.: - ..akkor hagyjuk, hogy válaszoljon a képviselő asszony, a számok terén.
Harangozó Tamás, országgyűlési képviselő, Magyar Szocialista Párt: - Nekik kéne elmagyarázni, hogy mire gondoltak, amikor beterjesztették ezt az alkotmánymódosítást.
Talabér Márta, országgyűlési képviselő, Fidesz Magyar Polgári Szövetség: - Én azt gondolom, hogy a számok, amik elhangzottak az 30 ezer szám volt, ami a vitában elhangzott, és ami ismeretem nekem van , az 50 milliárd Ft-ot jelent megtakarításban. Ami pedig arról szól, hogy társadalmi igazságosság vagy nem igazságosság, az önök fórumaira nem igazán sokan mentek el a tavalyi esztendőben, a miénkre nagyon sokan. Majdnem mindenhol, legyen az kis település vagy nagy település elhangzott az, hogy és ezen a téren mikor fogunk rendet tenni. Ha figyelte a bejátszást, az elején képviselő úr, akkor lehetett látni, hogy a társadalom nagyobb része támogatja ezt a döntést. Abban esetleg van vita, emberek között, hogy visszamenőleg is avagy csak a jövőre nézve. De ezt a társadalom nagy többsége úgy látja, hogy igazságtalan. Biztosan lesznek nehéz élethelyzetek, ez kétségtelen, viszont azt is látni kell, hogy az a tét jelen pillanatban Magyarországon, hogy elkerüljek-e Portugália vagy Görögország helyzetét. És ebben az esetben pedig
Harangozó Tamás, országgyűlési képviselő, Magyar Szocialista Párt: - Akkor beszéljünk erről képviselő asszony. Beszéljünk erről.
Talabér Márta, országgyűlési képviselő, Fidesz Magyar Polgári Szövetség: - ..ahogy szintén elhangzott a bejátszásban, amikor arról volt szó pró, meg kell próbálni mindenkit, aki egyébként még képes dolgozni, mert azokat szeretnénk elsősorban munkára visszahívni, akik egyébként munkaképesek és jelen pillanatban is dolgoznak.
És azt szeretnénk, hogyha ők a munkaerőpiacon találnák meg a helyüket és nem pedig nyugdíjasként.
Harangozó Tamás, országgyűlési képviselő, Magyar Szocialista Párt: - Így van, amiről egyébként nem tudják megmondani, hogy hány emberről van szó. Így van, Portugália vagy Görögország példáját szeretnénk elkerülni. Nézze, nagyon jó volt a bejátszás, mert az első bejátszásban az osztrákokat hozták jó példaként, hogy ott 60 évesen lehet elmenni nyugdíjba, majd a második bejátszásnál szerényen hozzátették, hogy ott is megvan a szolgálati nyugdíj 15 éves szolgálattal. Egyébként Szlovákiában és Lengyelországban hasonló reformok vannak ott is 15 évről 20 évre emelik fel azt, ami Magyarországon 96 óta 25 év és most is 25 év képviselő asszony, ez Európában egyébként a magasabbak között van. Egyedül Görögországban emelték meg 33%-ra és sehol nem törölték el a szolgálati nyugdíjat, mert ennek megvan a maga oka és elfogadhatatlan. Az, hogy visszamenőleg elvesznek nyugdíjakat emberektől, ez egyszerűen nem lehet tárgyalási alap. Én nem tudok mást mondani a szakszervezeteknek és az érintetteknek, a nyugdíjasoknak és az aktívaknak is, hogy minden törvényes és alkotmányos eszközzel mutassák ki véleményüket, próbálják megakadályozni ezt az alkotmánymódosítást, mert ez egyszerűen elfogadhatatlan. Ha a jövőről beszélgetünk, hogy mit lehetne tenni azért, hogy igazságtalanság ne legyen, pl. ott kéne kezdeni, hogy 2006-ban az ön képviselőtársainak nem kellett volna szembe mennie az ennél sokkal szerényebb mértékű változtatásnak, amit az akkori szocialista kormány ezen a területen próbált tenni. Hiszen Demeter Ervin videóját igen gyakran töltögetik le mostanában az internetről, amikor 2006-ban harcosan védte a szolgálati nyugdíjat, de egyébként Lázár János 2007-es nyilatkozatát is idézhetnénk ide, amikor a parlament előtt volt ez a kérdés. De addig ember nem álmodott olyat, hogy meglévő jogokat elvegyenek emberektől. A jövőre való tekintettel meg kell szüntetni azokat az anomáliákat, ha még vannak mi azt gondoljuk, hogy maximum egy vagy két ilyen lehet.
Mv: - bocsásson meg, hogy közbevágok, az önök választási programjában is benne volt.
Harangozó Tamás, országgyűlési képviselő, Magyar Szocialista Párt: - A mi választási programunkban, ezért jó, hogy nekünk volt, most ezt mindig szoktam mondani viccesen, meg az ellenzéki pártoknak jó, mert számon lehet rajtuk kérni a programjukat, hiszen nekünk volt leírva programunk. Szembe a Fidesszel. De egyértelműen a problémát detektáltuk az egyébként alapvetően nem is a korkedvezményes, korengedményeseknél csak, hanem kifejezetten a rokkantnyugdíjasoknál és azt mondtuk, hogy programokat kell kidolgozni, igen. Nem péntek délután benyújtani egy alkotmánymódosítást és két hét alatt ledarálni mindenféle politikai társadalmi egyeztetés nélkül. Hanem pl. a rendvédelmiseknél meggyőződésem, hogy kizárólag ösztönzési rendszerrel lehet visszahozni az embereket. Hiszen az 50 milliárd Ft soha nem lesz megtakarítás képviselő asszony, ha azt nettóban oda akarja adni neki fizetésnek, akkor az 100 milliárd lesz.
Talabér Márta, országgyűlési képviselő, Fidesz Magyar Polgári Szövetség: - 2006-ban sem volt jó állapotban az ország,, de önök kellően ügyesen manipulálták ahhoz a lakosságot, lásd az őszödi őszinteségi rohamát Gyurcsány Ferencnek, hogy hogyan is sikerült eljutni odáig, hogy önök 2006-ban nyertek, aztán milyen intézkedéseket próbáltak bevezetni. És az, hogy most mi ilyen nehéz lépéseket vagyunk kénytelenek megtenni, az pedig annak köszönhető, hogy olyan állapotban vettük át az országot, amilyenben. Hogy önöknek volt-e programjuk, vagy sem, hát azt gondolom, hogy arról döntöttek a választók, 2010-bne elég egyértelműen. Mindenki, aki bejutott a Parlamentbe, önök ellen volt. Mindenki. Azt gondolom, hogy ez egy elég súlyos érv a tekintetben, hogy mit műveltek önök 8 éven keresztül. Az pedig, hogy hogyan van Ausztriában illetve Németországban, az azért mégsem jellemző, ha figyelte a bejátszást, hogy mondjuk magasabb lenne a nyugdíja annak, aki elmegy mondjuk 15 év után, mint nálunk, hogy magasabb a nyugdíja, mint amekkora volt a jövedelme..
Harangozó Tamás, országgyűlési képviselő, Magyar Szocialista Párt: -..ez egy törvénymódosítás, egysoros törvénymódosítás.
Talabér Márta, országgyűlési képviselő, Fidesz Magyar Polgári Szövetség: -..bocsánat, de ezt a helyzetet önök hozták létre.
Harangozó Tamás, országgyűlési képviselő, Magyar Szocialista Párt: - Nem képviselő asszony, ez 96 óta így van ebben az országban.
Talabér Márta, országgyűlési képviselő, Fidesz Magyar Polgári Szövetség: -. Nem, ez..
Harangozó Tamás, országgyűlési képviselő, Magyar Szocialista Párt: - A 2001-es törvény, ami a katonáknál van, azt pedig önök hozták.
Talabér Márta, országgyűlési képviselő, Fidesz Magyar Polgári Szövetség: - Én is végighallgattam önt, szeretném megkérni, hogy hallgasson ön is végig.
Harangozó Tamás, országgyűlési képviselő, Magyar Szocialista Párt: - Parancsoljon.
Talabér Márta, országgyűlési képviselő, Fidesz Magyar Polgári Szövetség: - Az pedig, hogy 30 éves az átlagéletkor ma Magyarországon, a rendőrségeken, ez Veszprém megyei példa, az azt gondolom, hogy megint az önök bűne. Az, hogy idáig eljutott az ország, hogy a rendőri állomány átlaga 30 év körül legye, az önmagában azt gondolom, hogy egy elég súlyos jele annak, hogy milyen állapotot, illetve milyen helyzetet hoztak létre. És mivel kell szembesülni.
Mv.:- Sajnos lejárt az időnk, mondtam, hogy még legalább 100 vitás kérdés van ebben az ügyben, remélem, hogy majd még folytatjuk itt az Estében. Köszönöm, hogy itt voltak.
Harangozó Tamás, országgyűlési képviselő, Magyar Szocialista Párt: - Köszönöm szépen.
Talabér Márta, országgyűlési képviselő, Fidesz Magyar Polgári Szövetség: - Köszönöm szépen.
Hír értékelése 1 szavazat alapján:
5.0