m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti

Nappali 

Gáspár Laci zenél Nappali színpadán 2011. május 24. 16:32

Sikerének titkáról és kisfiáról kérdeztük

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Az Apróság, a Fülledt forró nyár és a Nélküled semmi nem vagyok című dala után Gáspár Lacival beszélgettünk a stúdióban.

Az Apróság című dalát Gáspár Laci elsősorban kisfiának, és természetesen kislányának, illetve mindenkinek írta. A dal örökérvényű üzenetet hordoz magában.

Sok tehetséges ember van még, akikben van ambíció is. Amikor elcsüggednének, akkor gondoljanak arra, például énrám, vagy az ilyen emberekre, hogy nekem is sikerülhetett. És ha nekem sikerülhetett, akkor másoknak is sikerülhet

Laci szeretné, ha kisfia még nála is többre vinné az életben. A sikerről úgy vélekedik, hogy bármennyire is sikeres az ember nem kell elhinni, nem szabad hátradőlni, hogy akkor most ezt megérdemlem. Mindig arra gondoltam, hogy ez egy lehetőség és ezt ki kell használni.

Mindenféleképpen élőben énekel, még ha éppen beteg, akkor is, mert meg szeretné vele tisztelni a közönségét. Egy énekes énekeljen!

Forog a föld című dalával búcsúzik a Nappali.

 



Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése