m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti

Átjáró 

Különdíjas filmek az ungvári fesztiválon 2011. június 28. 13:34

Átjáró, június 29-én, szerdán

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Tizenkettedik alkalommal rendezték meg Kárpátalján a Szülőföldem szép határa elnevezésű nemzetközi kisebbségi televíziós és rádiós fesztivált Ungváron. A fesztiválra ezúttal 13 ország alkotói neveztek be és a nemzetközi zsűrinek 76 televíziós és 65 rádiós pályamunkát kellett elbírálnia. Két szerkesztőtársunk, akik  vendégeink lesznek az Átjáróban, Debreceni Mihály és Nagy István alkotásai is, a zsűri különdíjában részesültek. Elsőként, Debreceni Mihály Suti, akinek Nagyszőlős a világ közepe című filmjéből nézünk meg egy részletet! Suti, Weiss Sándor, magyar zsidó, zsidó magyar, 20. századi kárpátaljai sors az övé és a rokonaié, akik megjárták a poklok poklát. Pedig másra számítottak 1939-ben, amikor Nagyszőlős ismét magyar lett.

Majd Nagy István Django című filmjéből következik egy részlet. Django Reinhardt tavaly lett volna száz éves. Az európai jazztörténet megkerülhetetlen alakját kevésbé ismerik hazánkban. A belgiumi szinti cigány származású Django a  gypsy swing stílust teremtette meg. Alkotásai, gitárjátéka hogyan hat mai napig zenészeinkre? Az Átjáró 2011. június 29-i, szerdai adásában, a két film alkotójával beszélgetünk majd.



Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése