Ismét termelhet aranyat a nagymuzsalyi bánya 2011. november 18. 11:32
Részletek a Kárpát Expressz mai adásában 12:30-kor az m1-en
A nagymuzsalyi bánya
Ismét termelhet aranyat a Kárpátaljai Nagymuzsaly aranybányája. Erről az ukrán kormány döntött. Az utóbbi években a bányászatba belekezdő vállalatok sorban mentek csődbe, a hátrahagyott káros anyagokat pedig az eső bemosta a talajvízbe. Az illetékes szervek úgy döntöttek, ha a falu nem bólint rá az új bányára, akkor az ezért járó 10 millió hrivnyát, azaz 300 millió forintot sem kapja meg.
Ágfalva-Somfalva
Európai Uniós támogatással épült betonút a Trianoni döntés után magyar oldalon maradt Ágfalva, és az Ausztriához csatolt Somfalva között. A két település polgármesterei a napokban az országhatáron értékelték a hivatalosan két és fél hónapja átadott út tapasztalatait.
Több határátkelő szerbia
Több és nagyobb teherbírású határátkelő legyen Magyarország és Szerbia között – erre tett kezdeményezést a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának szakpolitikai munkacsoportja Budapesten. A KMKF munkacsoportja javasolja a magyar kormánynak, hogy államközi szerződést kössön Belgráddal a határátkelőhelyek bővítésére.
Beregszászi gimnázium
20 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a Beregszászi Magyar Gimnázium. Az évforduló alkalmából emlékünnepséget szerveztek a Vérke-parti városban. A 116 évvel ezelőtt még Beregszászi Magyar Királyi Állami Főgimnázium néven indult oktatási intézménnyel keményen bánt a XX. század, 1944-ben hosszú időre megszűnt működni. A gimnázium 1991-ben indult újra. Ma mintegy 400 diák tanul az intézményben.
X. Csángó Nap
Lakatos Demeter, az első csángó költő születésének századik évfordulóján szervezték meg Csíkszeredában a X. Csángó Napot. A Hargita Megyei Tanács, a Hargita Megyei Kulturális Központ és a Domokos Pál Péter Alapítvány által szervezett ünnepségen az érdeklődők találkozhattak a csángó kultúra kiemelkedő képviselőivel is.
Bethlen-nap
Az RMDSZ legutóbbi kongresszusán határozatot fogadott el, amelyben november 15-ét, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésnapját a Magyar Szórvány Napjává nyilvánította. Ennek köszönhetően Erdélyben és a Kárpát-medencében a szórványközösségek máris ünnepségekre és rendezvényekre készülnek. A legnagyobb erdélyi fejedelem születéséről szülőhelyén, Marosillyén is megemlékeztek, az egykori vár egyetlen fennmaradt, mára már felújított bástyájában.
Liszt-Est Visken
2011-ben ünnepeljük Liszt Ferenc születésének 200. évfordulóját, mely az egész világon a klasszikus zene kiemelt ünnepe. Liszt Ferenc két évszázada, az akkor még Magyarországhoz tartozó Doborján született. Megemlékeznek a híres zeneszerzőről a határon túli magyarok is.