Csőd szélén a BKV? 2012. január 12. 09:28
Már az alkatrészekre sincs pénz. Csak a miniszterelnökkel állapodna meg a BKV kapcsán a főpolgármester.
Mv.: - A Fővárosi Önkormányzatnál nincs eldugott pénz, de olyan felesleg sem, amelyet át lehetne csoportosítani a BKV csődjének elkerülésére. Ezt mondta ma a főpolgármester. Tarlós István bízik a miniszterelnökben és a kormányban, így abban is, hogy sikerül megoldani a BKV finanszírozási problémáit. A főpolgármester megjegyezte, ha a szakminisztertől kap tárgyalási ajánlatot, akkor azt nem hárítja el, de megállapodni csak a miniszterelnökkel lehet és vele is akar.
R.: - A BKV vonalain egyre több a műszaki probléma. A szakszervezetek szerint ez azért van, mert a közlekedési vállalat egyre kevesebbet költ a karbantartásra is.
Gulyás Attila, elnök, VTDSZ: - Például, hogyha ne adj isten történne valamelyik HÉV-vonalon egy újabb kábellopás, akkor azt már nem lenne mivel pótolni. Ez azt jelentené, hogy adott szakaszon leállna a HÉV-közlekedés. Itt tartunk.
R.: - A járművek javítása is egyre nehezebb. A BKV a múlt hét óta egyetlen alkatrészt sem rendel, mert már erre sincs pénze. Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója szerint a BKV janurá végére csődbe mehet, ha nem kap állami segítséget.
Vitézy Dávid, vezérigazgató, Budapesti Közlekedési Központ: - Ez buszbalesetezik, agy elromlik a kompresszor, és ki kéne cserélni és nincs a raktárban alkatrész, akkor az a busz le fog állni és nem fog tudni másnap kijönni az utcára. Egészen addig, ameddig nem stabilizáljuk a budapesti tömegközlekedés finanszírozását. Nem sikerül megállapodni a kormánynak a fővárossal.
R.:- Korábban bejelentették, ma rendkívüli közgyűlésen foglalkoznak a BKV ügyeivel. Ezt végül a Fidesz-KDNP frakció javaslatára elnapolták. Azt remélik ugyanis, hogy sikerül időben megállapodni a kormánnyal. A Fidesz városi frakcióvezetője szerint az elmúlt évek rossz gazdálkodása vezetett a csődközeli állapothoz.
Németh Zoltán, fővárosi frakcióvezető, Fidesz-KDNP: - Biztosak vagyunk abban, hogy a kormány kész segíteni a BKV-n, és azon a helyzeten, ami kialakult. Hiszen ez egy korábbi állapotnak a korábbi Demszky vezette időszaknak az öröksége. Ugyanazok a hitelek, amelyek lejárnak azokat 2004-ben vették fel, úgyhogy mindenképpen ez ugye a nyakunkba szakadt.
R.: - Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője azt mondta, az első Orbán-kormány 2002-ben 36 milliárdos hiánnyal adta át a BKV-t, míg a második Orbán-kabinet most akár csődbe is viheti a vállalatot.
Horváth Csaba, fővárosi frakcióvezető, Magyar Szocialista Párt: - Követeljük a 32 milliárd Ft zárolt normatíva azonnali folyósításán túl, hogy 25 milliárd Ft további finanszírozást biztosítson a kormány. Amely a működéshez elengedhetetlen, és amelynek a több mint százszorosát fizetik be évről évre a budapesti polgárok.
R.: - Az LMP fővárosi frakciója szerint 21 éve nincs megoldva a BKV működése, és az utóbbi másfél évben a közlekedési vállalat a Fidesz és a főpolgármester csatározásának színtere lett.
Somfai Ágnes, fővárosi frakcióvezető-helyettes, Lehet Más a Politika: - Egymást zsarolja a kormány és a főváros, és sajnos ebbe a zsarolásban a budapestiek olyanok, mintha túszok lennének.
R.: - A Jobbik szerint a kormány segítsége elengedhetetlen a BKV finanszírozásához. Tarlós István főpolgármester egy mai sajtótájékoztatón azt mondta, bízik a miniszterelnökben és a magyar kormányban is. Ezért bízik a BKV -ügy megoldódásában is. Annál is inkább - tette hozzá -, mert a fővárosnak nincs eldugott pénze, de olyan feleslege sem, amelyet át lehetne csoportosítani a BKV csődjének elkerülésére.
Mv.: - Az Este vendége Tarlós István, főpolgármester. A beszélgetést délután rögzítjük, jó estét kívánok!
Tarlós István, főpolgármester, Budapest: - Csókolom, jó estét kívánok!
Mv.: - Miért halasztotta el a mai közgyűlést? Mivel győzték meg, Ha meggyőzték.
Tarlós István, főpolgármester, Budapet : - Hát nem azt mondom, hogy meggyőztek, megkértek rá. És mégis csak a saját politikai közösségem, ebben az előkészített anyagban voltak olyan tényszerű megállapítások, amiknek a kategorikus kimondása talán még egy kicsit korai. És tekintettel arra, hogy Magyarország nagyon nehéz helyzetben van, a magyar miniszterelnök nagyon nehéz helyzetben van. Megkockáztatom, hogy nemzetmentő tevékenységgel kísérletezik, ezért én a végsőkig bízom a kormányfőben és a kormányban, hogy sikerül ezt a BKV-ügyet a realitásoknak megfelelően rendezni.
Mv.: - De azt is mondta, legalábbis így hozta a sajtó, hogy a Fidesz és a miniszterelnök azt hiszi, hogy a főváros rendelkezik felszabadítható forrásokkal, de ez nem igaz. Miért hiszik ezt akkor? Egyeztettek azóta is folyamatosan? Vagy miből gondolják, hogy ez tudna pénzt felszabadítani a fővárosnak?
Tarlós István, főpolgármester, Budapest : - Ez az, amit nem tudok, és megmondom őszintén ezt csak logikai alapon következtettem ki, hiszen egymás után nyilatkozott gyors egymásutánban ráadásul a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, aki pedig nem szokott budapesti ügyekben megnyilatkozni. És valami olyasmit mondott, hogy komoly megtakarításra képes a város, utána egy héten belül megszólalt a miniszterelnök úr is, aki pedig azt mondta, hogy ez a leggazdagabb régió, meg kell tudnia oldani egyedül ezt a problémát. Ebből..
Mv.: - ..mondjuk azért utána hozzátette, hogy szívesen, hogy ez rövid távon nem megy..
Tarlós István, főpolgármester, Budapest : - ..én remélem is, hogy így van, és a miniszterelnök úr, ha nagyon el van foglalva mással, akkor is fel szokta mérni a helyzetet. De ebből nem lehetett más következtetést levonni, mint, hogy valami miatt azt gondolják, hogy itt a fővárosban vannak dugipénzek, amiket mi kevésbé fontos dolgokra költünk, és voltaképpen a kormányt presszionáljuk. De nem ez a helyzet, ezért mondom azt, hogy a mi feladatunk most az, most mindegy, hogy tárgyaló delegáció vagy nem, akár tárgyaló delegáció is lehet, ez teljesen lényegtelen, a miniszterelnöknek nem arra van szüksége, hogy lásson négy vagy öt arcot az irodájában, hanem bizonyítékokra. Hogy a miniszterelnök úr előtt teljesen feketén-fehéren bizonyított legyen, hogy a városnak nincsenek tartalékpénzei. Sajnos ez az anyag, amit az egyik minisztériumból ma kaptunk javaslatként, az nem alkalmas arra, hogy a BKV-problémát megoldja. Olyannyira nem alkalmas, hogy abból nem is érdemes kormányelőterjesztést gyártani. Mi megtesszük a magunk előterjesztését, ami lényegében az egy év óta tett különböző javaslatainknak a letisztított gyűjteménye, és abban bízunk, szinte bizonyos vagyok benne, hogy ez a miniszterelnök urat meg fogja győzni.
Mv.: - Mit szól ahhoz, hogy hiányolják azt, hogy ön nem tárgyal, nem tárgyal a Fideszes politikussal, nem tárgyal a frakciótagokkal. Tállai András azt mondta, hogy Budapest és az állam kapcsolata annyiból áll, hogy az előbbi benyújtja a számlát az utóbbinak.
Tarlós István, főpolgármester, Budapest: - Ez tévedés. Az államtitkár urat végtelenül becsülöm, szinte mondhatnám, hogy barátok vagyunk, ő még annyira el volt foglalva az önkormányzati törvénnyel, hiszen jelentős mértékben ráhárult, ráhárul az önkormányzatok egész pénzügyi helyzetének a menedzselése, nagyon kevesen ásták bele magukat Budapest problémájába. Sajnos ez egy elterjedt nézet, hogy itt terelik meg a legtöbb GDP-t. De nagyon kevesen tudják azt, hogy ennek a hasznából vagyis a befizetett személyi jövedelemadóból hiszen a város számár csak ez járhatna azonnal a város 2012-től már 0%-ot kap vissza. Tehát számunkra a magas GDP nem jelent egyebet, mint bizonyos uniós szerződésekből teljességgel kiszorul Budapest a formális magas GDP miatt, Ugyanakkor ennek az előnyeiből pedig nulla mértékben részesül.
Mv.: - Most alakul egy tárgyaló delegáció, ez 5 fős tárgyaló delegáció, ez mikor kezdi a munkáját? Illetve egyeztetett személyesen a miniszterelnökkel. Mert ugye azt mondta, hogy megállapodni viszont vele kell és lehet.
Tarlós István, főpolgármester, Budapest: - Csak vele lehet ebben a végső döntést neki kell meghozni. Illetve aztán a parlamentnek, hiszen sajnálatos és nehezen megérvelhető módon még a BKV normatív támogatását is befagyasztották. Pont egy olyan időszakra, amely időszak alatt aztán ennek következtében kezelhetetlenné válik a BKV pénzügyi helyzete.
Mv.: - Ennek mi az oka ön szerint? Felröppentek olyan hírek, egy ellenzéki párttól, hogy államosítás, mármint a tömegközlekedés államosítását készíti elő a kormány, ahogy az iskolákét és korházakét is. Vagy az iskolákat és a kórházakat. Ön tud ilyesmiről?
Tarlós István, főpolgármester, Budapest: - Nézze, ehhez nem tudok hozzászólni, én ilyenről nem tudok. Azért csak kellene tudnom. Másról van itt szó. Keveset beszélnek róla, mint ahogy a megörökölt államadósságról is keveset beszélnek, de ez egy teljesen tönkretett vállalat volt 2010-ben. 70 milliárd Ft közvetlen adósságállománnyal, olyan lestrapált járműparkkal, amelyiknek messze a nagyobb részét 15 évvel ezelőtt le kellett volna cserélni. Most csak azt kérdezgetik, miért füstölnek a metrók? Hát azért füstölnek a metrók, mert 35-40 éves szerelvények, rég ki kellett volna cserélni őket. Ettől a cégtől síbolták ki a 60-100 milliós végkielégítéseket, fiktív szerződésekkel innen szivárogtattak el valószínűleg milliárdos nagyságrendű forrásokat. Ezt a céget kellett valahogy gatyába rázni. Rengeteg, rengeteg lépést megtettünk ezen az úton. Kezdve attól, hogy szétválasztottuk a megrendelői, végrehajtói ellenőrző szerepköröket, megszüntettük a szerződéskötési gyakorlatot, ami enyhén szólva is kifogásolható volt. Nagyon nagy mértékben csökkentettük a fizetéseket, a prémiumokat. Ugye most is elterjedt az egyik bulvárlapban, a mai napig kapom az e-maileket, hogy a BKK vezérigazgatója 6 milliós jutalmat kapott. Egyetlenegy fillér jutalmat nem kapott és nem vett fel. Tehát nem tudom, hogy mi folyik itt, egy ilyen céget kell rendbe rakni.
Mv.: - Mikorra kell megállapodni, azt mondja még meg. Mi az utolsó határidő? Hogy ne dőljön be a BKV.
Tarlós István, főpolgármester, Budapest: - Hát nézze, nyilván mindenki igyekszik olyan laufokat teremteni, amik valamennyi kis mozgásteret a végén engedélyeznek még, vagy lehetővé tesznek, ha a kormánnyal az előzetes megállapodást meg tudjuk kötni. És miniszterelnök úrnak be tudjuk bizonyítani, hogy valóban nincsenek tartalékpénzeink. Az is nyilvánvaló, hogy a 2004-ben felvett hitelből 45 milliárdot azonnal vissza kell fizetni az első negyedévben. Tehát, ha az elvi megállapodás megszületik, a kormánnyal, a miniszterelnök úrral, akkor a város a likvidtartalékot felhasználva oda tud adni 9 milliárd Ft-ot a BKV-nak azért, hogy a januárban, január végén lejáró és esedékes hitelvisszafizetési kötelezettségének eleget tudjon tenni. Ez eseten kapunk kb. 1,5 hónapot arra, hogy a végső megoldást megtaláljuk. Ami a finanszírozási, a működési finanszírozás biztonságát jelenti. Csak ebben az esetben tud új közszolgáltatási szerződést kötni a BKV, ha ez nem következik be, akkor fog a BKV összeomlani.
Mv.: - Január 27-ig. Köszönöm szépen, hogy itt volt.
Tarlós István, főpolgármester, Budapest: - Köszönöm én is.