m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti

Az Este 

Rázós landolás - reggel 6 órakor leállt a Malév 2012. február 05. 13:37

66 év után leállt a Malév. Lesz-e és, ha igen mikor magyar nemzeti légitársaság? Az utasok kártalanításra és tájékoztatásra, a pilóták munkára várnak. Már a konkurencia is bejelentkezett.

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Műsorvezető Gulyás István: - Leállt a Malév. A gépek földön maradása Budapesten és Európa repülőerein több ezer utast érintett. Az utasok több forrásból is kaphatnak kárpótlást. Ezt először magától a Malévtól kell kérni. A cég vezetői azt mondják, az utolsó pillanatokig bíztak abban, hogy működtetni tudják a légitársaságot. A vezérigazgató szerint az utóbbi hetek aggasztó hírei miatt egyre több reptéren azonnal és előre kellett volna fizetniük a szolgáltatásokért. Így mára elfogyott a pénz. Orbán Viktor miniszterelnök szerint az újraindítás nem lehetetlen, de ehhez új befektető kell.

Limburger Lóránt, vezérigazgató, Malév Zrt.: -  A károk minimalizálása érdekében ma reggel elrendeltük a magyar nemzeti légitársaság üzemszerű működésének beszüntetését.

R.: - Bár tegnap még úgy tűnt, hogy néhány hétig, amíg sikerül tető alá hozni egy új budapesti központú nemzeti légitársaságot, még tudják az utasokat szállítani. Reggel azonban az izraeli járatot már nem engedték felszállni, mert a tel-avivi repülőtér olyan magas számlát nyújtott be, amit nem tudtak kifizetni.

Limburger Lóránt, vezérigazgató, Malév Zrt.: - Az utóbbi hetek, napok eseményeinek hatására  a szolgáltató partnerek elvesztették belénk vetett bizalmukat. És egyik napról a másikra elkezdték követelni a nekik jogosan járó kifizetéseket. Ez olyan mértékben gyorsította fel a pénzkiáramlásunkat, hogy ma reggelre tarthatatlanná vált a helyzet.


R.: - A Malévnek októberig 750 ezer jegyfoglalása van. Ennyi utast kellene elszállítani. A versenytársak közül ma több is bejelentette, hogy átveszi az utazók egy részét.

Váradi József, vezérigazgató, Wizzair: - A Wizzair nem kíván a Malév helyére lépni.

R.: - A Wizzair légitársaság 50 ezer kedvezményes jegyet biztosít azoknak az utasoknak, akik a Malév csődje miatt nem tudtak elutazni.

Váradi József, vezérigazgató, Wizzair: - Amikor egy légitársaság nem tud üzemelni, a fennmaradó légitársaságoknak van egyfajta felelőssége az iparággal kapcsolatban, az utazóközönséggel kapcsolatban, hogy segítsen a bajba jutott utasokon. Ezt próbáljuk megtenni.

R.: - A Lufthansa új járatokat, valamint nagyobb repülőgépeket indít.

Ofer Kisch, közép- és kelet-európai regionális igazgató, Lufthansa: - Próbáljuk a kapacitásunkat növelni, nagyobb gépekkel, hogy a családok haza tudjanak jutni a hétvégére. Holnaptól és hétfőtől nagyobb gépeket helyezünk állományba, valamint több járatot indítunk Budapestre.

R.: - Mondta a légitársaság regionális igazgatója. A Ryanair a Malév leállását követően Budapestre telepíti 4 Boeing gépét, két héten belül megnyitja budapesti bázisát, ahonnan  31 útvonalra kínál jegyeket és várja a korábbi Malév-dolgozók jelentkezését. A híresen költséghatékony cég nem számít arra, hogy a Malév újra indul.

Michael Cawley, vezérigazgató-helyettes, Ryanair: - A Malévnak rossz volt a üzleti modellje. Nagyon drágán adták a jegyeket, és ezt az utasok nem szeretik. Ráadásul nem végeztek hatékony munkát sem.

R.: - Mondta a cégvezető. A szakértők szerint a versenytársak nemcsak átmenetileg segítenek, hanem végleg el akarják hódítani a Malév utasait. És át akarják venni a légitársaság piacát. A miniszterelnök szerint az újraindulás nem lehetetlen.

Orbán Viktor, miniszterelnök: - Mi azon vagyunk, hogyha van a láthatáron olyan befektető, aki a saját pénzét, tehát nem az állam pénzét, hanem a saját pénzét is kockáztatva megpróbál nyereségesen, de legalábbis nem veszteségesen működtetni egy nemzeti légitársaságot, akkor egy ilyen új légitársaságot létrehozzunk.

R.: - A kormány több befektetővel is tárgyal. Ezek között kínai és orosz cégek is megtalálhatók.

Mv.: - Az Este vendége Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára, jó estét kívánok!

Völner Pál, infrastruktúráért felelős államtitkár, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium: - Jó estét kívánok!

Mv.: - Államtitkár úr, ne beszéljünk a múltról, beszéljünk a jelenről és a jövőről. Ma reggel leállt a Malév. Mikor dőlt el, hogy le fog állni?

Völner Pál, infrastruktúráért felelős államtitkár, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium: - Ma reggel 6 órakor történt egy esemény az egyik repülőtéren nem engedték felszállni a Malév-gépet csak, ha egy nagyobb összeget fizetett volna ki a társaság.

Mv.: - Ez a tel-avivi reptér volt, ugye?

Völner Pál, infrastruktúráért felelős államtitkár, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium: - Igen. Tehát ez a tel-avivi reptér volt, és ez egy olyan dominóeffektust indíthatott volna el a további kiindított gépeknél, ami nem biztosította volna adott esetben a gépeknek a hazahozatalát. Illetve mondjuk a hétfői bérkifizetést is adott esetben veszélyeztethette volna, hogyha ez sok helyen megismétlődik. És ezért a Malév igazgatótanácsa felelősen úgy döntött, hogy nem kockáztat és nem hitegeti az utazóközönséget, ha már ennyire megváltoztak a külső feltételek, hogy akár hetekre vagy hónapokra előre működtetni tudja a társaságot ilyen körülmények között.

Mv.: - Ma reggel a miniszterelnök úr azt mondta a Kossuth rádióban, hogy nem lehetetlen a Malév újraindítása, ön később azt mondta, hogy az új cég zöldmezős beruházásként jöhet létre, a Malévot várhatóan felszámolják. Ez mintha ellentmondana egymásnak.

Völner Pál, infrastruktúráért felelős államtitkár, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium: - Én nem érzek ellentmondást, tehát ő egy budapesti székhelyű légitársaságról beszélt, valóban volna arra mód adott esetben , hogy egy irányított folyamat eredményeként vagyonfelügyelőnél vagy akár felszámolónál is, külföldön vannak erre példák, hogy működjön a társaság. De úgy tűnik, hogy itt a Malévnál elfogyott egyrészről a hitelezői bizalom, másrészt pedig a mai nap eseményei éppen itt a bevezetőben látott képsorok is igazolták, hogy több légitársaság azonnal azokra a járataira a Malévnek rászervezte a saját járatait, márciustól van olyan fapados légitársaság, ami több desztinációt lefoglal, hogy ezekkel ilyen körülmények között még egy ilyen irányított folyamatban is nagyon nehezen bírná a versenyt. Adott esetben a Malév a jelen szerkezetében.

Mv.: - Mi lehet a jövő ezek szerint? Tehát akkor, ha jól értem, ön azt mondja, hogy egy ilyen sokfelé utaztató és rendkívül költséges nemzeti jellegű vállalat nem éri meg, mi lehet a jövő? Miben gondolkodnak? Miben gondolkodik ön, mint  zöldmezős beruházás?

Völner Pál, infrastruktúráért felelős államtitkár, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium: - Én nem azt mondom, hogy nem éri meg, hanem a jelen feltételek között. Tehát, hogy állami szerepvállalás nem elképzelhető a korábbi  formában az uniós szabályok szerint. Nem lehet úgy működtetni, hogy ne kössenek bele. Adott esetben Brüsszelben ne jelentsék fel újból az államot, illetve a légitársaságot. És ezért kell majd az elkövetkező egy-két hónap után, amikor kiderül, hogy, hogy alakult  a piac, milyen lehetőségek maradtak, hogy milyen méretű céggel lehet elindulni. Milyen befektetőt tudunk találni. Ha egy olyan befektetőt találunk, akinek egyébként is van hálózata, és egy kiegészítő hálózattal fel tudja venni ezt a budapesti székhelyű céget, akkor lehet, hogy egy hálózati társaság.  Ha rosszabb a helyzet, akkor lehet, hogy egy fapados.

Mv.: - Nem elvesztegetett idő ez államtitkár úr? Hát, azért, ha megnézzük ugye a Wizzair, Ryanar, Travel service, Lufthansa, Ausztrian Airlaines,  Swiss azonnal bejelentette, hogy szaporítja a budapesti járatait. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag elveszik a levegőt egy leendő légitársaság elől. Tehát betöltik az űrt.

Völner Pál, infrastruktúráért felelős államtitkár, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium: - Ezért mondtam, hogy a méretet kell megtalálni, hogy az egy charter jellegű társaság, ami mégis csak elindul, mégis csak működhet, de a legfontosabb szempont az, hogy üzleti alapon működtetni lehessen. Hogy ne ütközzünk bele ugyanazokba a problémákba, amelyekbe a múltban beleütköztünk.

Mv.: - Üzleti alapon működtetni egyébként a pilóták szervezete, a Hunalpanak az elnöke, Kiss Kálmán azért megdöbbent ezen a döntésen, és azt mondta, hogy ami most történt ez a nemzeti vagyon elherdálását jelenti.

Völner Pál, infrastruktúráért felelős államtitkár, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium: - Én azt hiszem, hogy nem döntésről,  hanem egy kényszerhelyzetről beszélhetünk, ami kiprovokált egy olyan döntést, ami a legracionálisabb volt ebben az esetben, nagyon nehéz megmondani azt, hogy korábban most vagy később lenne az, az időpont, amikor mindenkinek tetszene. Ilyen időpont szerintem nincsen. Ami a nemzeti vagyonnak az elherdálását illeti, valóban az a munkakultúra, az a szürkeállomány, ami együtt van a Malévban, az a legnagyobb érték. De, ha az anyagi értékeket vesszük, akkor láthatjuk, hogy saját repülőgépei nincsenek ezeket lízingeli, láthatjuk, hogy nincs saját repülőtere, ezt a korábbi kormány eladta. Tehát csupa-csupa olyan vagyonelemet kellene sorolnunk sorolnunk a nemzeti vagyon körébe, ami megfogható. De ezekkel a légitársaság jelenleg nem rendelkezik. Ennek a légitársaságnak tartozásai vannak, ezennel egy európai bizottsági határozat lépett hatályba, ami szerint egy  100 milliárd Ft-ot vissza kellene fizetni az államnak.

Mv.: - Tehát felszámolás alatt van a légitársaság amelynek nincs vagyona csak tartozásai, tehát gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy ezt már a Malévon nem nagyon lehet behajtani. Nem valószínű, hogy be lehet hajtani. Viszont az embereket még ki tudják fizetni. Mi lesz azokkal az emberekkel, akiket elküldenek?

Völner Pál, infrastruktúráért felelős államtitkár, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium: - Egyrészt már a mai napon is folytattunk tárgyalásokat az egyik légitársasággal, sajtótájékoztatón is bejelentették, hogy már a jövő héten állásbörzét hirdetnének a Malévnál, tehát valószínűleg azokat a magasan kvalifikált szakembereket, akik ott dolgoznak, a piac várja.

Mv.: - A pilótákat azt várják, azt valóban. De sokkal több lesz, 200 ember.

Völner Pál, infrastruktúráért felelős államtitkár, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium: - Adott esetben légiutas-kísérőket, ami a 2600-as létszámnak több mint a felét illeti a földi kiszolgáló személyzetet, tehát a szervizt, illetve a Grand Handignek a dolgozóit. Ők továbbra is kiszolgálják a repülőtéren megjelenő többi légitársaságot. Tehát az ő működésüket sem érinti alapjaiban ez a változás. Ami a nagy probléma, a Malévnál dolgozóknak a helyzete. Itt mondom, hogy szerencsére magasan kvalifikált munkaerőről van szó és talán nekik sokkal könnyebb elhelyezkedni a mai helyzetben, de ez természetesen nem vigasz, és ez a legnagyobb veszteség a Malévnél.

Mv.: - Államtitkár úr, mi lesz azokkal az emberekkel, azokkal a vállalkozásokkal, amelyek szerződéses kapcsolatban álltak a Malévval? Ez ugye akár több tízezer embert is érinthet már. Tehát itt gyakorlatilag akár egy csődspirálról is beszélhetünk, ha ez beindul.

Völner Pál, infrastruktúráért felelős államtitkár, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium: - Én említettem azért nem beszélnék csődspirálról, mivel, hogy több légitársaság  is jelen van a repülőtéren, ezek a cégek a többi légitársaságnak is dolgoznak. És, ha ezek a légitársaságok az aktivitásukat növelni fogják, vagy újabb légitársaságok jelennek meg, mielőtt egy újabb cég újra indulna, azelőtt is már a piac az megmarad. Tehát a szakembereink becslése szerint adott esetben egy fél év alatt, egy év alatt teljesen visszaáll, vagy még növekedni is fog az utasforgalom a Malév kiesése ellenére. Ha semmit nem tennénk akkor is.

Mv.: - De hát azért ez a  Budapest Airportot kőkeményen érintheti ez az egy év, amit ön mondott.

Völner Pál, infrastruktúráért felelős államtitkár, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium: - Ez mindenkit kőkeményen érinthet, sajnos a mai világ nemcsak a légitársaságok vagy a légi közlekedés területén, ugyanígy említhetném a vasutat, a közösségi közlekedést, a termelő szektorokat, a kereskedelmet, a bankszektort, sajnos erről szól.

Mv.: - Hát, utolsó kérdés, igen, nem. Lesz magyar légitársaság?

Völner Pál, infrastruktúráért felelős államtitkár, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium: - Én hiszek benne, hogy lesz.

Mv.: - Köszönöm, hogy eljött.

Völner Pál, infrastruktúráért felelős államtitkár, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium: - Köszönöm, hogy itt lehettem.
***

 

Mv.: - A Malév dolgozói is csak ma reggel tudták meg, hogy csődbe ment a cég. Két dolgozói gyűlést is tartottak, annyi kiderült, hogy csoportos leépítést jelentenek be a légitársaságnál. Csak az operatív működéshez szükséges létszámot tartják meg. De azt még nem tudni, hogy  hány embert küldenek el. A döntés reggel 6-kor született meg. Így az utasok közül sokan csak a repülőtéren szembesültek a magyar légitársaság megszűnésével.

"Tájékoztatjuk kedves utasainkat, hogy az összes Malév-járatot a mai napra törölték."

R.: - Sokan csak a reptéren, a hangosbemondóból értesültek arról, hogy nem indulnak a Malév-gépek. Ez a család Új-Zélandra ment volna.

Név nélkül: - Itt maradunk, étlen, szomjan, az egész család itt együtt vagyunk.

R.: - Voltak azonban, akik még reménykedtek, hogy el tudnak utazni, vagy legalább nem vész oda a pénzük.

Név nélkül: - Úgy tudom, hogy a kormány felelősséget vállalt, illetve kártéríti az utasokat. Ebben is bízunk, hogy talán sikerül. A szállásunkat azt megpróbáljuk lemondani, utazási irodán keresztül, ők már szóltak, hogy bármiben segítenek. Meglátjuk.

R.: - A legtöbben a Malév-irodánál próbáltak bővebb információhoz jutni.  Sokan azonban saját maguk próbálták megoldani a problémát.  Maxim Párizsba utazott volna.

Név nélkül: - Valószínűleg autót bérelünk, hogy így menjünk vissza Franciaországba. De még nem tudjuk pontosan mi lesz.

R.: - Mondja. A madridi Szófia azt mondja, biztosan a reptéren tölti az éjszakát, mert a repjegy megvásárlása után szállásra már nincs pénze.

Név nélkül: - Vettünk jeget holnapra, addig itt maradunk a reptéren és megpróbáljuk visszaszerezni a pénzünket.

R.: - A Budapest Airport szóvivője azonban azt mondta, a reptér  nem éjjeli menedékhely.

Hardy Mihály, kommunikációs vezető, Budapest Airport: - A repülőtér nyitva van, de a terminálunk nyilvánvalóan nem alkalmas arra, hogy itt éjszakázzanak, különösen úgy nem, hogy sokan éjszakázzanak itt.

R.: - Akik megunták a sorban állást, azok a telefonos ügyfélszolgálatot hívták. Ez a lány viszont, bár csak hétfőn utazott volna, inkább a reptéren próbál tudakozódni.

Gonda Éva: - Összes internetes oldal, minden Maléves és vele kapcsolatban álló utazási irodának az oldala, telefonszámok, izé, minden nem elérhető, hibaüzenet, szóval lehetetlen.

R.: - A Malév dolgozói bőröndökkel, táskákkal hagyták el a reptéri irodákat, ahol sokan évtizedekig dolgoztak. Azt mondták, reggel hívták őket telefonon, hogy mindenüket pakolják ki, legkésőbb délig. 

Szabados András, navigációs tiszt: - Minden, az egyenruhánktól kezdve, a bögrénk, kanalunk, minden, amivel itt foglalatoskodtunk. Tehát azt mind vinni kell. Mert be lesz zárva, nem is lehet majd bejönni.

R.: - A munkások nem kaptak jobb híreket, a délutáni állománygyűléseken sem.


Név nélkl: _ Nem száll fel a Malév egyelőre.

Név nélkül: - A vezérigazgatónk mindenkit arra biztatott, hogy ne hagyják el magukat az emberek.

R.: - A Malévhoz kirendelt vagyonfelügyelő szerint januári fizetését még minden munkás megkapja. De hamarosan megkezdik a dolgozók elbocsátását. Csak az operatív működéshez szükséges létszámot tartják meg. Hogy ez mennyi, azt még nem lehet tudni.

Fábián Balázs, rendkívüli vagyonfelügyelő: - Valószínű, hogy a következő lépés az a felszámolás lesz, de ezt majd a bíróság fogja meghozni ezt a döntést.

R.: - A szakszervezeti vezető azt mondja, ők a  menedzsmenttel már nem, csak a kormány képviselőivel hajlandóak tárgyalni a jövőről.
Mert azonnali segítségre van szükség.

Csorba Attila, szakszervezeti vezető: - Ezeknek az embereknek az elmúlt években folyamatosan csökkent a bérük. Nagyon sok munkavállalókat úgy szerepeltettek az Abramovics időszakban nincsenek jelentős megtakarításaik, egyáltalán nincs semmilyen megtakarításuk, tehát ezeknek az embereknek meg kell élni és itt több ezer emberről van szó.

R.: - Csorba Attila azt mondta, megpróbálják egyben tartani a Malév dolgozóit, és, ha úgy alakul bármikor készek egy új légitársaságnál munkába állni.

Mv.: - A Malév lízingelt repülőgépeit este háromnegyed  7-kor kezdték elszállítani a bérbe adó amerikai cég írországi telephelyére. A flotta gépei folyamatosan startoltak, utasok nélkül hagyták el Budapestet. Az elsőként felszálló repülő pilótája azt mondta a légiirányítóknak, hogy indul a fekete sereg. Az utolsó hivatalos, még utasokat szállító Malév-járat a Helsinkiből érkező MA745-ös 10 óra előtt néhány perccel szállt le a Liszt Ferenc repülőtéren. A kapitány megköszönte  a több évtizedes közös munkát az irányítótorony személyzetének.

Név nélkül: - És az utolsó Malév-járat személyzete nevében köszönjük a több évtizedes együttműködést, szervusztok!

Név nélkül: -  Mi is köszönjük és jó pihenést, az életben még találkozunk.

Név nélkül: - Reméljük, valami más név alatt.

Mv.: - Az Este vendége Óvári Tamás, a  Hunalpa Mayar Közforgalmi Pilóták Egyesületének elnöke, jó estét kívánok!  

Óvári Tamás, elnök,  Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete: - Jó estét kívánok!

Mv.: - Ön mit mondott volna, hogyha ön vezeti ezt a gépet, ami leszállt?

Óvári Tamás, elnök,  Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete: - Nem tudom, talán hasonlót, mint a kollégám. Nagyon nehéz helyzet elé állított minket  a Malév vezetése ezzel a döntéssel, hogy ma megszüntette a légitársaság működését. És nemcsak a mienkét, tehát a Malév 2800 alkalmazottja mind meglepetésként élte meg ezt a percet és sokkhatásként élte meg. A megélhetésük függ a Malévtől, és ez kihat az egész társadalomra is, mivel a Malévnek kb. 50-70 milliárd Ft volt a bevétele a Malévből. Ez biztos, hogy kihatással lesz a gazdaságra is. Az emberekre is, akik elvesztették a munkahelyüket, tanácstalanok, nem tudják, hogy kitől várhatnak segítséget.

Mv.: - Az államtitkár úr egy kicsit derűlátóbb volt, bár ő sem volt azért túlságosan vidám ebben az ügyben. Azt mondta, hogy azért lehetséges, hogy ezeknek az embereknek könnyebb lesz munkát szerezni. Például a pilótáknak biztos, hogy könnyebb lesz. Hiszen máris jönnek az ajánlatok, ha jól tudom.

Óvári Tamás, elnök,  Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete: - Valóban így van, tehát reggel óta kapjuk a pilótaközvetítő cégektől az ajánlatokat. A Ryanar jövő héten kedden egy roadshowt tart Budapesten és pilótákat szeretne a budapesti bázisra felvenni.

Mv.: - Négy járat jön a Ryanartől, ugye? Az a terv.

Óvári Tamás, elnök,  Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete: - Négy repülőgép jön, igen, és 31 járatot fognak üzemeltetni  Budapestről, jelenleg. Későbbiekben bővíteni szeretnék a flottát.

Mv.: - Ez mennyi munkahelyet jelent önöknek?

Óvári Tamás, elnök,  Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete: - Ez közel 20 pilótának biztosít jelenleg munkát. Távol-Keletről kaptunk rengeteg ajánlatot. Indiából, Afrikából. De mi Magyarországon szeretnénk dolgozni.

Mv.: - De mondjuk, ha külföldön, Távol-Keleten vezetnék ezeket a gépeket, tehát egyrészt  ugyanazt kellene csinálni, másrész az itteni bérnek a többszörösét keresnék, mert 15-20 ezer dollár a havi bér. Mi az oka, hogy mégis itt maradnak? Miért gondolja, hogy jobb lenne itthon dolgozni?

Óvári Tamás, elnök,  Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete: - Magyarok vagyunk, Magyarországon szeretnénk élni.

Mv.: - Ennyire egyszerű?

Óvári Tamás, elnök,  Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete: - Ennyire egyszerű. Nem minden a pénzről szól, és, hogyha választhatunk Magyarországon dolgozunk.

Mv.: - Az ön alelnöke, Kiss Kálmán, akit egyébként elnöknek neveztem az előbb, azt mondta, hogy ez a nemzeti vagyok elherdálása. Önöknek volt-e már korábban valamiféle stratégiája arra, hogy hogyan lehetne megmenteni?

Óvári Tamás, elnök,  Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete: - Jelenleg is van, készítettünk tanulmányt, hogy, hogy lehetne a nemzeti légitársaságot tovább üzemeltetni.

Mv.: - Kinek adták oda?

Óvári Tamás, elnök,  Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete: - A menedzsment is kapott belőle és a minisztériumnak is eljuttattuk az információkat.

Mv.: - Mit válaszoltak?

Óvári Tamás, elnök,  Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete: - Nem kaptunk választ róla.

Mv.: - Semmit?

Óvári Tamás, elnök,  Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete: - Semmit. Lenne egy elképzelésünk, hogy, hogy lehetett volna még a működő Malév mellett egy új céget felállítani, és ebbe átmenteni, ami még potenciálisan ér valamit a Malévben.

Mv.: - Ahhoz, hogy ezt az új céget létre lehessen hozni, mikor kellett volna elkezdeni ennek a megalapozását? Tehát mennyi, amíg beszerzik a különböző engedélyeket, repülési engedély, stb., stb.? Letárgyalják a repterekkel, hogy oda leszállhatnak a gépek?

Óvári Tamás, elnök,  Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete: - Én úgy gondolom, hogy két-három hónap elegendő ehhez. Lett volna rá idő, hogy ezt megtegyék.

Mv.: - Azt, hogy most a kormányzat illetve az államtitkár úr azt mondta, hogy egy-két hónap alatt változás lehet ez ön szerint hogyan érinti az esetleges leendő Malév-utasokat, ugye Malévnak már nem nevezhetjük, de hogyan érinti az utasokat? Mekkora az a bizalmi deficit, lehet-e egy ilyen társasággal beszállni a piacra?

Óvári Tamás, elnök,  Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete: - Hát nagyon nehéz lesz, minden egyes perc késlekedés nagyon sok utasvesztést fog okozni. Átpártolnak más cégekhez, de vannak olyan régiók, amiket nem fog lefedni a fapados légitársasági modell. Tehát, ha azt vesszük, hogy a magyar nemzeti légitársaság olyan járatokat is üzemeltetett, amelyek veszteségesek voltak alapjában,  de a balkáni régiót fogta össze és az erdélyi magyarságnak biztosított Magyarországra utazást. Ezt senki nem fogja felvállalni.

Mv.. - Tehát ez azt jelenti, hogyha létre is jön egy új légitársaság, gyakorlatilag kódolva vannak benne olyan üzletágak, vagy üzletrészek, amelyek veszteségesek, ugye?

Óvári Tamás, elnök,  Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete: - Hát akkor, hogyha nemzeti légitársaságként üzemeltetik.

Mv.: -És, ha nem nemzeti légitársaságként? Amit ugye az államtitkár úr is elmondott, hogy adott esetben mondjuk egy ilyen csökkentett szolgáltatású, kicsit a fapadosokhoz hasonló társaságként?

Óvári Tamás, elnök,  Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete: - Nem ismerem az ő elképzeléseit, egy-két percet beszélgettünk az interjú előtt, de én úgy látom, hogy az a modell már le van fedve Magyarországon, a fapados modell, a charterpiac is le van fedve. Ha azt nézzük, a Malév egy Hub & Spoke rendszerű utasellátást biztosított.

Mv.: - Ez mit jelent pontosan?

Óvári Tamás, elnök,  Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete: - Azt, hogy összegyűjti Budapesten az utasokat és innen viszi tovább Nyugat-Európába, tehát a balkáni régió utasait viszi tovább. Ez közel  2 millió utas, ha fapados modellbe  a point tu point forgalmat tudják bonyolítani, ezeket az utasokat mind elveszti a Budapest Airpot.

Mv.: - Önök tudnának még segíteni a kormányzatnak? Van erre még, hogy is mondjam, akaratuk?

Óvári Tamás, elnök,  Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete: - Csak akaratunk van. Tehát mi szeretnénk..

Mv.: - ..szerződés nem érkezett?

Óvári Tamás, elnök,  Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete: - Még jelenleg nem, bár, hát várjuk minden pillanatban azt várjuk.

Mv.: - Felajánlották már?

Óvári Tamás, elnök,  Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete: - Természetesen.

Mv.: - Ma?

Óvári Tamás, elnök,  Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete: - Mai nap. Úgyhogy azt várjuk, hogy mikor lehet valami pozitív döntés a Malév ügyében, ehhez kormányzati döntés kell, ezt hallottam az előző interjúban, hogy a kormány nem vállalhat szerepet, ezért azt tudni kell, hogy  Európának minden országának van légitársasága. Ebből 11 európai légitársaság szintén állami támogatásra szorul. Jelenleg is az állam támogatja őket. A Malév volt az egyetlen, akit vád ért Brüsszel részéről. Én úgy gondolom, hogy ez is csak azért történt meg, mert a Wizzair feljelentette az Európai Uniónál a Malévet.

Mv.: - Hát ez van. Elnök úr, köszönöm, hogy eljött.

Óvári Tamás, elnök,  Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete: - Köszönöm szépen én is.



Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése