m1 Duna TV Duna World mr1 mr2 mr3 mti mti

Az Este 

A Malév után a BKV? 2012. február 07. 12:23

A Malév után a BKV is veszélyben van? Vita az önkormányzat és a főváros gazdasági bizottságának Fideszes elnöke között.

Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

Mv.: - A BKV esetében is felmerülhet a tiltott állami támogatás problémája, csakúgy, mint a közelmúltban a Malév esetében. Ezt nyilatkozta a parlament és a főváros gazdasági bizottságának Fideszes elnöke. Rogán Antal azt mondta, májusig rendezni kell a BKV helyzetét.  A kormány hajlandó odaadni azokat a támogatásokat, amelyek normatív alapon vagy éppen fogyasztói árkiegészítés címén járnak a közlekedési társaságnak. De az kevés, ha a főváros egy-két milliárdig terjedő kategóriában szán csak pénzt a saját cégének működtetésére. Miközben ez a legfontosabb közszolgálati feladata. Az Este vendége Rogán Antal, a főváros Gazdasági Bizottságának Fideszes elnöke.  Jó estét kívánok!



Rogán Antal,  főváros Gazdasági Bizottságának Fideszes elnöke: -  Jó estét kívánok! Mindenekelőtt engedje meg nekem, hogy azt hadd mondjam el, ezt kicsit pontatlanul idézte tőlem a Távirati Iroda, én azt gondolom a BKV és a Malév helyzete az messzemenően nem ugyanaz. Tehát a BKV-t lehet támogatni, ott nincs, nem tiltott kategória. Az jelenthet problémát és ezért kell 2012 májusági gyakorlatilag egy új közszolgáltatási szerződés, hogyha ezek a támogatások ezek nem kiszámíthatóak, hanem úgymond egyedi támogatások, és gyakorlatilag az elmúlt másfél-két esztendőben szinte csak az állam finanszírozta a BKV-t, ha a működési oldalról nézem. Több mint  140 milliárd Ft-ot tett bele a magyar kormány két esztendő leforgása alatt. A BKV finanszírozásába. Ezzel szemben a főváros a BKV-nál gyakorlatilag beruházásokat támogatott, de működést nem. Én azt gondolom, hogy ezen a helyzete kell változtatni. És ezért kell egy új finanszírozási modell.

Mv.: - Akkor ezt a félreértést tisztáztuk, ezt ezek szerint nem mondta, de úgy tűnik, hogy a Főpolgármesteri Hivatal is félreértette, mert ők  egyébként kiadtak egy közleményt, hogy a BKV és a Malév helyzete teljesen más.

Rogán Antal,  főváros Gazdasági Bizottságának Fideszes elnöke: - Igen, ebben egyet is értünk teljesen, illetve nem is a BKV meg a Malév az érdekes, hanem az a helyzet, hogy a légi közlekedés az egy liberalizált versenypiac, ami azt jelenti, hogy ott egyébként akkor se tudtunk volna állami támogatást adni a Malévnak, ha a Malév  100%-ig állami cég lett volna. Míg, ha a BKV magáncég lenne, akkor is támogathatná az állam a tömegközlekedési területen. De ennek a támogatásnak kiszámíthatónak kell lenni, mert, ha nem az, akkor 2012 májusa után nem visszafizetési kockázat van, hanem EU-s beruházások kerülhetnek veszélybe,  amiket a BKV bonyolít.

Mv.:_ Akkor menjünk tovább ezeken az idézeteken. Azt is mondta, hogy májusig rendezni kell a BKV helyzetét, a kormány hajlandó odaadni azokat a támogatásokat, amelyek normatív alapon is járnak. Ez az a 32 milliárd, amit  zároltak?

Rogán Antal,  főváros Gazdasági Bizottságának Fideszes elnöke: - Így van.

Mv.: - Erről már van döntés?

Rogán Antal,  főváros Gazdasági Bizottságának Fideszes elnöke: - Eddig három címen adott oda pénzt a kormány a BKV-nak. Az elmúlt két esztendőben. Egyrészt volt normatív támogatás, minden évben ezt a  32 milliárd Ft körüli összeget, fogyasztói árkiegészítést, ez 12-13 milliárd Ft és ezen kívül 22,5 milliárd Ft környékén gyakorlatilag veszteségfinanszírozás címszó alatt is adott támogatást a BKV-nak. ÉN azt gondolom, hogy ebből  valószínűleg az első kettőt azt mindenképpen oda kell adnia a kormánynak, nincs róla még döntés, de a kormány szándékai elég egyértelműek. Arra szeretne garanciát kapni, hogy a főváros fog beleenni jelentős értékben működési támogatást egyébként a BKV-ba..

Mv.: - ..egyébként miért mondja azt, bocsásson meg, hogy egy-két milliárdig, 0-tól egy-két milliárdig terjedő kategóriában szán csak pénzt a saját céljaira a BKV? Vagy, az önkormányzat, bocsánat.

Rogán Antal,  főváros Gazdasági Bizottságának Fideszes elnöke: - Gyakorlatilag az a helyzet, az idei költségvetési tervezet az 6 milliárd Ft-os támogatást biztosítana a BKV-nak, működési támogatás 9 milliárd Ft..

Mv.: - ..Tarlós István nem ezt mondja.  ŐK kiadtak ma egy közleményt, Vitázy Dávid, Tarlós István és György István, ők azt mondják, hogy  2011-ben  11 milliárdot fordítottak a BKV-ra és, hogy miért nem többet, azt önnek pontosan kell tudni, mert megszavazta a közgyűlésben.

Rogán Antal,  főváros Gazdasági Bizottságának Fideszes elnöke: - Az a 11 milliárd Ft. erre utaltam az előbb, az a 11 milliárd Ft az a BKV esetében sajnos nem működési támogatás volt, hanem beruházásokat finanszírozott a Fővárosi Önkormányzat. Tehát pl. villamossínek felújítását, és így tovább. Ezeket finanszírozta a főváros által adott támogatás.

Mv.: - De miért? Arra nem volt szükség?

Rogán Antal,  főváros Gazdasági Bizottságának Fideszes elnöke: - A főváros nem adott működési támogatást. Nézze, itt nézni kell arányokat egymással , az biztos, hogy természetesen a beruházások is fontosak, de a beruházások mellett működési támogatásra én azt gondolom a fenntartó részéről szükség van. Tehát az elmúlt két évben a Fővárosi Önkormányzat gyakorlatilag nem adott a BKV-nak működési támogatást. Meg kell mondjam önnek, ez  nem Tarlós István hibája az én meggyőződésem szerint, ő egy ilyen modellt örökölt.

Mv.: - Akkor kinek a hibája?

Rogán Antal,  főváros Gazdasági Bizottságának Fideszes elnöke: - Az előző esztendőkben ez történt.

Mv.: - Azt mondja Tarlós István, hogy nincsen félretett pénz, ezt már januárban mondta, az önkormányzatnál.

Rogán Antal,  főváros Gazdasági Bizottságának Fideszes elnöke: - Nem is erről van szó, én azt gondolom, hogy itt van egy  hangsúlybeli különbség, az elmúlt hónapokban én azt érzékelem, hogy a Fővárosi Közgyűlésben azért a kiútkeresés az mindig külső források irányába zajlik. Adóemelés, az adóemelés mellett más külső források bevonása,  agglomeráció, kerületek és így tovább. De nem látok arra nagyon erős szándékot, hogy egyébként a főváros valóban spóroljon önnönmagán és főleg a saját cégein és a többi cégének a tehervállalását kérje, a BKV finanszírozásának az érdekében. Szerintem ezt meg kell tenni.

Mv.: - És kinél nem lát szándékot? Tarlós Istvánnál nem látja ezt a szándékot?

Rogán Antal,  főváros Gazdasági Bizottságának Fideszes elnöke: - Hát inkább a Fővárosi Közgyűlésben, én a főpolgármester urat nagyra tartom, én azt látom, hogy amikor határozott lépéseket kellett tenni, ő ezt mindig megtette. Szerintem ő most azt érzi, hogy a Fővárosi Közgyűlés frakciói ilyen lépésekben nem támogatnák. Én azt gondolom, hogy ki kell dolgozni egy ilyen programot és meg kell nyerni hozzá a Fővárosi Közgyűlés támogatását. Abban biztos vagyok, hogy a fővárosnak kelleni fog még valószínűleg némi külső forrás is. De abban is biztos vagyok, a másik oldalról, hogy nem 6 milliárd Ft körüli összeg az, amit elő lehet teremteni a BKV-nál működési támogatásra, ennél lényegesen többet kell. Tehát valószínűleg ennek valahogy el kell érnie a 15-20 milliárdos nagyságrendet, annak az összegnek az alsó határát, amit a kormány tavaly, tavalyelőtt veszteségfinanszírozásra beletett a BKV-ba.

Mv.: - No, hol lehetne még spórolni? Az egyik hírportál azt írta, hogy ön néhány hete azt javasolta, hogy érdemes lenne megfontolni a BKK megszüntetését. Mondta ezt?

Rogán Antal,  főváros Gazdasági Bizottságának Fideszes elnöke: - Én inkább azt mondanám, hogy érdemes lenne átgondolni, hogy a BKK-nál az, az új modell, amit elkezdünk ebben az esztendőben,  az minden elemében úgy működjön-e ahogy azt eredetileg terveztük. A BKK most lépne egy nagyon előre. Most venne át feladatokat, most kerülne oda viszonylag sok támogatás. Én azt látom, hogy ezek közül a feladatok közül valamit talán hatékonyabban kell megoldani. Mondok önnek erre egy példát. Ott vannak azok a behajtási díjak, amiket beszednek a teherautóktól, az a Parking az előző évben úgy üzemeltette a fővárosban, hogy gyakorlatilag amennyi pénzt beszedett annak a nagy részét különféle értelemben támogatásokra vissza is kapta. Ez azt jelenti, hogy ebből a pénzből nem sok jutott el a BKV működtetésére. Én azt gondolom, hogy ilyen díjakat nem szabad 50% fölötti költségszinttel beszedni. És gyakorlatilag ebből minél többet magára a BKV-ra vissza kell fordítani. Ezek arra valók. Vagy pedig azt kell mondani, hogy ebből képezünk útalapot, és akkor az útalap összegét kell csökkenteni. Az egyenlege végső soron ugyanaz.

Mv.: - No, picit más, Orbán Viktor ma a munkaadók és munkavállalók képviselőivel tárgyalt. Lapinformációk szerint ezen a tárgyaláson ő azt mondta, hogy egy-két hónapon belül meg lehet állapodni az IMF-fel. Reális esély van erre. Mondott-e ilyet? Meg lehet-e  állapodni egy-két hónapon belül?

Rogán Antal,  főváros Gazdasági Bizottságának Fideszes elnöke: - Nézze én azt látom, hogy amennyiben a parlament most a kormány javaslatára a következő két hétben megteszi azokat a jogi lépéseket, amik ahhoz szükségesek, hogy az Európai Unióval a vitás témákat rendezzük, a jegybanktörvény esetében, az adatvédelemmel kapcsolatos kérdéskörökben vagy éppen az igazságszolgáltatás főleg a bírák nyugdíjazásának tekintetében. Akkor ezekkel a módosításokkal elérhető az a helyzet, hogy azt gondolom az Európai Unió tárgyalóasztalhoz fog ülni. És gyakorlatilag, ha ők tárgyalóasztalhoz ülnek, akkor az IMF automatikusan megteszi ezt, mert ezt Washingtonban világossá tette a Nemzetközi Valutaalap, hogy részéről megvannak a tárgyalás előfeltételei. Azt kéri, hogy a brüsszeli bizottsággal is teremtsük ezt meg.

Mv.: _ Ön a tárgyalódelegáció tagja. Hogy állnak konkrétan a tárgyalások? Kivel, hol tárgyalnak legközelebb? Vagy beszélnek, egyeztetnek bármiről.

Rogán Antal,  főváros Gazdasági Bizottságának Fideszes elnöke: - Ezek a tárgyalások gyakorlatilag akkor kezdődnek el, itt a hitelkeretről, illetve az elővigyázatossági keretről, amikor a IMF és az Euróoai Unió, meg az ECB közös delegációja az Európai Központi Bank, közös delegációja megérkezik Budapestre. Ezeket nem Washingtonban, nem Brüsszelben, nem Frankfurtban szokás folytatni, hanem mindig, minden alkalommal annak az országnak a fővárosában,  amelyikkel egyébként az IMF-megállapodás megköttetik. Tehát én azt gondolom az lesz a fontos fordulópont, amikor ideérkezik a delegáció, szerintem, ha a törvényi lépéseket megtesszük, akkor nem lehetet, hogy ez már ebben a hónapban megtörténik. De március elején biztos vagyok benne, hogy már mindenképpen el fognak indulni a tárgyalások. És én nem számítok sok vitás témára. Tehát az, az igazság, ha most végignézzük, akkor  közgazdasági értelemben ugyan végig kell venni gyakorlatilag minden gazdaságpolitikai intézkedést, amit tettünk az elmúlt években, de szerintem nagyon sok szempontból közel állnak a vélemények egymáshoz.

Mv.: - Hát majd meglátjuk, mert a feltételek kiszivárogtak, de ez még csak kiszivárogtatás.

Rogán Antal,  főváros Gazdasági Bizottságának Fideszes elnöke: - Azokat a feltételeket inkább a sajtó találgatja. Az IMF nem konkrét gazdaságpolitikai intézkedéseket szokott kérni. Hanem azt szokta mondani, hogy nézzük meg, hogy nekünk milyen tervünk van arra, hogy a büdzsé egyensúlyát megteremtsük és a növekedés feltételeit biztosítsuk. És, ha ezt nem találja elégségesnek, akkor ő tesz még hozzá javaslatokat. Nyilvánvaló nekünk kell készülni először olyan programmal, ami az IMF-tárgyalásokon egy alap lehet.

Mv.: - Hát azért van ahol kértek, ugye látjuk, hogy mi van Romániában. De sajnos lejárt az időnk, köszönöm, hogy itt volt.



Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése