Az Este 

Orbán Viktor évértékelő beszéde 2012. február 08. 09:45

Az Este Extrában Orbán Viktor miniszterelnök évértékelője vágatlanul

Mv.: - Jó estét kívánok! Önök az Este Extrát látják. Benne pedig Orbán Viktor miniszterelnök évértékelőjét vágatlanul. A beszédet aztán Mráz Ágostonnal, a Nézőpont Intézet és Filippov Gáborral, a Progresszív Intézet politológus szakértőivel elemezzük. Előtte most nézzük meg mit mondott a kormányfő a Millenáris Parkban délután.

Orbán Viktor, miniszterelnök: - Hosszú lesz, itt-ott meredek. Úgyhogy csatolják be az öveiket. Kedves Dalma asszony! Tisztelt hölgyeim és uraim! A népből, a néppel, a népért! Vagyis az emberektől kapott felhatalmazással, az emberekkel együtt, az emberek érdekében - valahogy így mondta és bizonyára így is értette Abraham Lincoln, amikor megfogalmazta a demokratikus kormányzás lényegét. Milyen kár, hogy ez az észjárás manapság kifelé megy a divatból. Sőt, hovatovább, populizmusnak, veszélynek minősül. Az emberektől kapott felhatalmazással, az emberekkel együtt, az emberek érdekében - ez vágott belém élesen január 21-én a "békemenet" sok százezres tömegét látva. Mielőtt bármit is mondanék önöknek, hadd mondjak köszönetet azoknak, akik a hazánkra zúduló, méltánytalan pergőtűz közepette kiálltak Magyarország mellett és kiálltak egymásért. A politika a közélet porondja, nem a balett-táncosok világa. Ha az ember itt éli napjait, gyakrabban jut eszébe Mohamed Ali, mint Aleszja Popova, bár mindkettő táncos lábú. De azért, habár titkoljuk, a magamfajta politikai harcosok is emberből vannak, igenis számít, akiknek bizony számít, sőt, fontos néha, legalább néha együtt érezzenek velük, biztassák, bátorítsák őket és erőt adjanak nekik. Nem sajnáltatni akarjuk magunkat, elvégre aki lónak állt, az húzzon. Nem olcsó szenvelgésre vágyunk, csak arra, hogy az emberek néha jelezzék, értik, hogy értük folyik a küzdelem. Tudják, hogy a harang értük szól. Mindenkinek köszönöm.
Tisztelt hölgyeim és uraim! Napra pontosan egy évvel ezelőtt találkoztunk ugyanitt és ugyanezen alkalomból. Akkor is tudtuk, hogy a 2011-es izgalmas év lesz, no de azt azért kevesen gondolták akkor, mi minden vár ránk. Az tisztán látszott már az uniós elnökségünk kezdete előtt, hogy Európa a kommunizmus bukása utáni legnehezebb éve elé néz. Az események aztán valójában minden előrejelzést felülmúltak. 2011-ben az Európai Unióban 13 kormány bukott meg. Volt, aki rendes, volt, aki előrehozott választáson, de olyan is volt, hogy még csak választás sem kellett hozzá. A szomszédaink közül is négy országban, Szlovákiában, Szlovéniában, Horvátországban és a minap Romániában kényszerült távozni a kormányzat. Korábban stabilnak látszó országokban törtek ki zavargások, alakultak ki erőszakos összecsapások, bénították meg egész országrészek működését. Olyan, hagyományosan a demokrácia erődítményeinek számító országban, mint Hollandia csak a radikális vagy szélsőséges politikai erők külső támogatásával tud működni a kormányzat. Olyan veszélyek tűntek fel az európai horizonton, mint számos euroövezeti ország fizetésképtelensége és már nem tartoznak a politikai sci-fi világába a közös valuta bedőléséről, az Európai Unió megroppanásáról, vagy széteséséről szóló találgatások. A mai napig reális veszély, hogy a gazdasági folyamatok Európában a visszaesés, a zsugorodás, a recesszió irányába fordulnak. A 2012-es évre szóló gazdasági előrejelzéseket naponta kiigazítják és mindig lefelé. Mértéktartó fogalmazással is azt kell mondanom önöknek, hogy a 2011-es év megrendítő volt Európa számára. Nem egyszerűen gazdasági visszaesésről beszélek, inkább álmok, tervek, jövőbe vetett remények megingására gondolok és arra, hogy több országban az európai öntudat, sőt önbizalom behorpadását láthatjuk. Sok tízmillió európai fejében megkérdőjeleződtek saját gazdasági és társadalmi rendszerünk erényei, helyessége és életképessége is. Európa lassan olyan lesz, mint az alkohol. Nagy célokra inspirál és megakadályozza, hogy elérjük azokat.
Tisztelt hölgyeim és uraim! Annál különösebb, de mégis igaz, hogy a kontinensünket megrázó földlökések közepette két európai léptékkel mérve kis magyar település mutatta fel a jövőnk szempontjából legfontosabb igazságot. Devecser és Kolontár újjáéledése azért volt a legfontosabb esemény a tavalyi évben, mert kétségbe vonhatatlan bizonyítéka annak, hogy nincs helyzet, amiből ne tudna az ember sikerrel talpra állni, nincs olyan mély pont, ahonnan ne lehetne új életet építeni. A devecseriek és a kolontáriak sokkal többet vesztettek, mint az európai válság kárvallottjai. Nekik mindenüket, egész addigi életüket elsodorta a vörösiszap áradat. Jártam ott, emlékszem azoknak az embereknek az arcára és tekintetére, akiknek mindenük oda veszett, minden, amiért megdolgoztak, amihez ragaszkodtak, ami kedves volt a számukra, ami biztonságot jelentett. Van ilyen próbatétel, amikor elhomályosul a jövő, megrepednek a biztosnak hitt alapok, a félelem és a kétségbeesés szorításából nem látszik kiút. Nekik sikerült kitörniük ebből a szorításból, bátrak voltak és erősek. '11-ben újrakezdték, és ma már az új életüket építhetik. Azért fontos az ő történetük, mert Magyarország is olyan helyzetben van ma, ami próbára teszi a hitünket. Tudom, hogy sokan félnek az euróválság újabb hullámaitól. Sok ember ma azért aggódik, mi van, ha a megújulás nem lesz sikeres? Mi van, ha mi a mostani kormány sem tudjuk kivezetni az országot a nehéz helyzetből? De ilyenkor kérem, jusson eszünkbe a régi igazság, hogy félni csak a félelemtől kell. Ha legyőztük saját félelmünket, szabad az út. Köszönjük Devecser, köszönjük Kolontár. Tisztelt hölgyeim és uraim! 2010-ben belevágtunk egy hatalmas közös vállalkozásba, hogy megépítsünk egy erős Magyarországot, ahol mindannyiunknak jobb lesz az élete és hittünk abban, hogy ez sikerülni fog. Mi pontosan tudtuk, mibe kezdtünk bele. Tudtuk, hogy nem sétagaloppra indulunk. Rácáfoltunk korábbi gyengeségeinkre, legyőztük a kishitűségünket, félretoltuk a hazánkat romlásba sodró erőket és létrehoztuk Magyarország történetének egyik legnagyobb összefogását. Azt is tudtuk, hogy nyolc év súlyos hibáit és húsz év mulasztásait nem lehet néhány hónap vagy akár egy-két év alatt helyrehozni. Az ország úgy járt, mint az olasz tengerjáróhajó, amit néhány hete katasztrófába kormányzott a kapitánya, majd elsőként elhagyta a fedélzetet. Azok, akik a magyarokat zátonyra futtatták, ugyanígy viselkedtek. Az embereket és az országot meg sem próbálták menteni. Nem érdekelte őket, mi lesz az emberekkel, miután oda hagyták a bajba jutott hajót. Csak annyit mondtak, viszlát. Most pedig a szárazföldről külföldi üzlettársaik szoknyája mellől handabandázva tücsköt-bogarat szórnak azokra, akik maradtak és próbálják menteni a menthetőt.
Tisztelt hölgyeim és uraim! Amikor a mai előadásról megkérdeztem a feleségemet, miről beszéljek, csak annyit válaszolt, mondj el mindent. Mondtam neki, hogy abból baj lesz. Szerencsére persze minden nincs, különösen nincs egy óra alatt. De arra azért mindannyian emlékszünk, milyen volt a zátonyra futtatott és oldalára dőlt Magyarország, amikor az új kormány munkához látott. Én úgy láttam akkor, hogy három bajt kell orvosolnunk, az adósságcsapdát, a munka elveszett becsületét és a tartalékok hiányát. 2010-ben bármerre is nézett az ember, mindenhol adóssághegyeket látott. Egymillió devizahitelben vergődő család, vagyis 3-4 millió ember, akik valaha elhatározták, saját otthont teremtenek és egyszer csak abban a helyzetben találták magukat, hogy többéves törlesztés után több az adósságuk, mint amennyi hitelt felvettek. Ha nem tudnak fizetni, ott maradnak fedél nélkül. Az adós rabszolgaság, amiről eddig csak történelemórákon hallottak és ami a felvilágosodottnak mondott korunkból nézve hihetetlen barbár jelenségnek látszott, egyszer csak mindennapi valósággá vált. Ráadásul a családok mellett az ország vezetői még eladósították a vállalkozásokat, az önkormányzatot és az államot is. Az állam eladósítása engem azért is különösen szíven üt, mert '98 és 2002 között egyszer már sikerült kiverekednünk magunkat az adósságcsapdából és 52%-ra leszorítottuk az ország államadósságát. Ha most ennyi lenne az adósságunk, mi adnánk kölcsön az IMF-nek. Ha úgy állnánk, mint 2002-ben, nem lenne más dolgunk, mint azon vitatkozni, hány légitársaságot hozzunk létre, hány új kórházat vagy gyárat építsünk és mennyivel emeljük a nyugdíjakat, meg az egészségügyi dolgozók fizetését. Ehelyett a szocialisták visszanyomtak minket az adósság ketrecbe. Nehéz lesz ezt valaha is megbocsátanunk. Arra is emlékezhetünk, hogy 2010-ben az adósságcsapdán túl leginkább az nyomasztotta az országot, hogy nem érte meg dolgozni. A tisztességes munka se biztonságot, se előrejutást nem ígért. Bátorság, bizony bátorság kellett ahhoz, hogy valaki munkára alapozza az életét. Márpedig ahol a munkának nincs értéke, ott sosem lesz növekedés és ahol nincs növekedés, nem jönnek létre új munkahelyek, inkább a meglévők is megszűnnek. Ez történt 2010-ig Magyarországon. Egyre kevesebb munkaképes embernek jutott munkahely és akinek jutott, az is azzal ébredt reggelente, nem kéreti-e a főnök, hogy közölje, nincs rá szükség tovább. Az adórendszer, amit progresszívnak mondtak, minden volt, csak az nem, büntette a teljesítményt és csak az a kisebbség járhatott jól, aki valamiképp kikerülte vagy kijátszotta és akinek erre nem volt módja, leginkább a középosztály és a közalkalmazottak, egyre nehezebb helyzetben találta magát. Tudom, hogy ezek unalomig ismert dolgok, mégse menjünk el mellettük szó nélkül. Lehet, hogy ideig-óráig jól jön valakinek, ha úgy keres pénzt, hogy azután nem fizet adót, de ahhoz nem kell matematikusnak lenni, hogy az ember belássa, egyszer egy ilyen rendszernek mindenki a vesztese lesz és a legnagyobb vesztesek éppen azok lesznek, akiket trükkösen alkalmazott a munkaadójuk. A nyolc éven át növekvő munkanélküliség és a becsületes munkáról leszoktató adórendszer valójában mindenkit nyomasztott, mert mindenki tudta, hogy ennek előbb-utóbb nagyon rossz vége lesz. Végül 2010-re oda jutottunk, hogy 2 millió 600.000, igen 2 millió 600.000 adófizető tartotta fenn a 10 milliós Magyarországot.
Tisztelt hölgyeim és uraim! Az eladósodás és a munkaellenes gazdasági rendszer aztán magával hozta Magyarország harmadik nagy problémáját, a hónapról hónapra élést, a családi tartalékok teljes hiányát, azt a nyomasztó érzést, hogy baj esetén nincs mihez nyúlni. A brutális és értelmetlen megszorító csomagok, az igazi munka helyetti evickélés, a devizahitelek, a gazdaság leállása elapasztották a cégek és a háztartások tartalékait. Ami volt, azt rövid úton fel kellett élni. Ha ma megugrik a fűtésszámla, ha beteg lesz a gyerek, ha segítségre szorul az idős szülő, ha elbocsátják a családfőt, nincs tartalék, és bekopogtat a kétségbeesés és így járt egész Magyarország. A szocialista kormányok eltüntettek mindent, ami sűrűbb volt a levegőnél és amikor jött a pénzügyi válság első hulláma, nem volt mihez nyúlni. Így festett hát az ország 2010-ben, egy korszak végén, amellyel szinte mindenki rosszul járt. Szinte. Mert régi igazság az, hogy ahol nagyon sokan járnak rosszul, ott némelyek kirívóan jól járnak. Magyarország esetében is jó páran meggazdagodtak mások kiszolgáltatottságán. A magánnyugdíjpénztáraknál például hatalmas jutalékokat fizettek épp abban az esztendőben, amikor az emberek vagyonának nagy része elveszett. Azok is haszonélvezői voltak a korszaknak, akik befolyásos kapcsolataikkal rátették a kezüket a közpénzekre a BKV-nál és oda juttatták Budapestet, hogy képtelen fenntartani saját közlekedési vállalatát. Mindennél többet elárul a tény, hogy a napokban a 4-es metró felkerült a legkárosabb európai beruházások listájára, mint "a rosszul felhasznált közpénzek iskolapéldája". Egy biztos, ilyen előzmények után az alapos elszámoltatás a legkevesebb, amit elvárhatnak tőlünk az emberek.
Tisztelt hölgyeim és uraim! Mindennek az lett a vége, hogy egy horribilis, kifizetetlen számla maradt hátra Magyarországnak címezve és a számlán 1000 milliárdos tételek szerepelnek. Erre a horribilis számlára a baloldali politikusok és üzlettársaik egyhangúlag azt mondták, fizessék ki az emberek. Ma is ezt hallom tőlük itthon és ezt hallom Európában is. Ne segítsen a kormány a devizahiteleseknek, ne kérjünk fair hozzájárulást a bankoktól és a nemzetközi cégektől. Inkább fizessék az emberek az egész számlát. De mi 2010-ben mondtuk erre a megoldásra egy kétharmados nemet. Ezért új tehermegosztási rendszert vezettünk be. Nem volt éppen életem legelegánsabb lépése, ahogy ellentmondást nem tűrően kivetettük a bankadót, a válságadót, majd a végtörlesztést. Ez aligha kerül be a politika szépészeti tankönyveibe. Nem volt azonban vesztegetni való időnk, az ország talpon maradás érdekében meg kellett tenni. Tudják, a halogatás olyan, mint a hitelkártya, jó móka, amíg a számlát meg nem kapjuk. Éppen ez az, ami egyeseknek annyira fáj itthon és Európában is. Ők azok, akik arra buzdítanak, hogy Magyarország forduljon vissza, térjünk vissza azokhoz a módszerekhez, azokhoz a szerintük jól bevált eszközökhöz, amelyek egyszer már eladósították és tönkretették az országot, nekik viszont jó hasznot hoztak. Nekik egy dolgot üzenhetek. Jöjjön bárhonnan, én mindenkivel együttműködöm, aki segít abban, vagy legalább nem gátolja, hogy elérjük a célunkat az erős Magyarországot, de a legkeményebben harcolni fogok minden olyan politikával és törekvéssel szemben, ami vissza akarja hozni azt a rendszert és azokat a módszereket, amelyek legyengítették és válságba sodorták az országot. Ráadásul ma már Európában is új szelek fújnak. Ami tegnap még szokatlan, sőt elképzelhetetlen volt, mára elfogadottá és bevetté vált. Elég ha csak az Európai Központi Bank új elnökének radikálisan új monetáris politikájára gondolunk.
Tisztelt hölgyei és uraim! Mindez bármilyen nehézségeket is okoz az életünkben, mégis csak a múlthoz tartozik. De mi nem azért jöttünk össze, hogy csupán a múltról beszéljünk, hanem sokkal inkább a jövőről. A mi vágyainkban nincsen semmi rendkívüli. Egy erős, független, szabad országot akarunk, amely biztonságos életet nyújt nekünk. Ez nem mesebeli álom, ez minden egyszerű, becsületes ember jogos vágya. Tisztességes munka, biztos megélhetés, érdem szerinti előrejutás, család és otthon, amelyből a gyerekek elindulhatnak az önálló életükbe és végül méltó idős kor. A legtöbben erre vágyunk. Ezt hívják a társadalomtudósok önálló középosztályi életnek. Ma az a kérdés és a tétje a mi küzdelmünknek, hogy ezt a középosztályi életet hogyan tudjuk biztonságba helyezni azok számára, akik már eljutottak idáig? Hogyan tudjuk megnyitni a nehéz helyzetben lévő, leszakadó családok számára és végül hogyan tudjuk garantálni, hogy az ország politikai vezetése továbbra is a középosztály kezében maradhasson? Tisztelt hölgyeim és uraim! Abban a nagy munkában, amelyet 2010 májusában elkezdtünk, most egy mérföldkőhöz érkeztünk. Vállalkozásunk első szakasza lezárult. Magyarország új alapokon áll. Ez immár visszavonhatatlan tény, ahogy az is, hogy ezeket az alapokat már senki sem ütheti ki vagy szedheti fel a magyarok talpa alól. Ha valakinek mégis kétsége volna, idézze fel a "békemenetben" vonulók derűs elszántságát. Tisztelt hölgyeim és uraim! Ha Magyarország új alapjairól beszélünk, akkor elsőként a munka értelmére kell gondolnunk. Senkitől sem várható el, hogy tisztességgel dolgozzon, ha úgy érzi, nincs értelme a munkájának és nem érdemes dolgozni, ha szinte kizárólag mások hasznára dolgozunk. Ezért fordultunk szembe az adós rabszolgasággal. Senki sem gondolja, hogy a korábban felvett hiteleket csak úgy el lehetne törölni. Hiába esne jól. De azt igenis mindenki elvárhatja, hogy olyan reális, járható ösvényt láthasson maga előtt, amelyen ha végig megy, akkor kijuthat a nyomasztó adósságteher alól. Azt egész egyszerűen nem fogadhatjuk el, hogy az emberek sok évi fizetés után lakásuk helyett a deviza jelzálog hitelüket hagyják a gyermekeikre. Mostanra csak a végtörlesztés révén, tehát december végéig mintegy 160.000 család, mintegy félmillió ember kiszabadulhatott a nyomasztó devizateher alól. Ez nemcsak az ő számukra jelent megkönnyebbülést. Azt is jelenti, hogy az ország külső deviza adósságállományából mintegy 766 milliárd forintnyi sikerült átváltani, egyben majd 200 milliárd forintnyi árfolyam ingadozástól szabadultak meg a végtörlesztők és hamarosan a Bankszövetséggel kötött megállapodás értelmében a többiek terhe is elviselhető szintre csökken majd. Sikerült jelentősen csökkentenünk az államadósságot is, bár néha a tisztánlátást megzavarja a forint árfolyam ingadozása. Ha az adósság növekedését nem fékezzük meg, ma Magyarország ott tartana, ahol Görögország. Végleg elvesztette volna a függetlenségét, nem dönthetnénk többé saját sorsunkról és a népakarat helyett a hitelezőink uralkodnának felettünk. Az igazsághoz az is hozzátartozik, bár az államadósságot jelentősen csökkentettük, még nem érezhetjük biztonságban a függetlenségünket. Minden esetre az adósság csökkentése érdekében kidolgozott Széll Kálmán terv végrehajtása jelenleg 83 %-on áll. A munka útjában álló másik akadály a régi, aránytalan adórendszer volt, amely büntette a munkát, a teljesítményt és a vállalkozást. Ezért kicseréltük egy másikra. Én is tudom, hogy sokan nem szeretik ezt az új rendszert. Azt is tudom azonban, hogy nincs olyan adórendszer, amit szeretni lehetne. Egy adórendszer esetében elég, ha az emberek belátják annak gazdasági ésszerűségét. Bátran és világosan meg kell mondanunk, hogy a társadalmi igazságot a jövedelmi adórendszeren nem lehet számon kérni. Végső soron csak kétféle adórendszer van, az egyik jutalmazza, a másik pedig bünteti a munkát. A társadalmi igazságosságot a szociális rendszeren keresztül kell megcéloznunk. A mai arányos rendszerben aki többet vállal, többet teljesít, több is marad. Vagyis van értelme többet és jobban dolgozni, mert följebb lehet jutni. Nem vesz el az állam senkitől aránytalanul többet csak azért, mert többet teljesít. Aki pedig azt hiszi, hogy a magasabb adókulccsal a gazdagokat adóztatja, az aligha ismeri a magyar valóságot. A gazdagok, a multimilliomosok mindig megtalálják a módját, hogy kivonják a jövedelmüket az adó alól. Egész nemzetközi iparágak épültek ilyenre. Valójában a végén mindig a középosztállyal fizettetik meg a terheket, ezért a középosztály védelme csak az arányos egykulcsos jövedelemadóval valósítható meg. Tudom, sokan érzik úgy, főleg a szerényebb keresetűek, hogy nekik nem könnyíti meg a helyzetüket az új adózás és ez ma valóban így is van. Ennek az az oka, hogy az új rendszerre csak 2013. január 1-jén tudunk teljes fordulatszámmal átállni. Ha ez megtörténik, az ő zsebükben is több mard majd. Ma az a lényeg, hogy megváltoztattuk az ösztönzés irányát. Ha beüzemeltük, megszoktuk, kiismertük, akkor úgy nőhetnek majd a jövedelmek, hogy többé közben nem adósodik el sem a cég, sem az ország.
Tisztelt hölgyeim és uraim! A mi politikánk azonban túlnyúlik a középosztály érdekkörén és kísérletet tesz arra, hogy egyesítsük a középosztály és a leszakadó rétegek érdekeit. Egy ilyen érdekegyeztetés meggyőződésem szerint lehetséges. A középosztály és a leszakadók egyaránt abban érdekeltek, hogy a leszakadás megálljon és családok százezrei ne segélyből, hanem munkából és munkabérükből éljenek. A munkanélküliség elleni küzdelemben ezért új megoldásokat és új módszereket alkalmazunk. Ilyen lesz a 2012-ben útjára induló Start munkaprogram, amelynek alapjait tavaly fektettük le. 206.000 embert fogunk visszahívni a munka világába. Ez nemcsak nehéz, de ellentmondásos, és ezért lelki szilárdságot igénylő feladat. Ugyanis még nem minden jövedelempótló, segélyen élő ember érzi úgy, hogy vissza kellene jönnie a munka világába. Vannak, akik tíz, sőt húsz éve nem dolgoztak és itt nem elítélésre, nem lesajnálásra, vagy kioktatásra, hanem türelemre, empátiára és szelíd, hajthatatlanságra lesz szükségünk. Igaz, hogy a 46.000 forintos Start munkabér kevés, de több, mint a 28.000 forintos segély. Ma ennyire futja, de bízunk abban is, hogy a gazdaság hamarosan képes lesz növekedni és akkor majd emelhetjük a Start munkabéreket is. És kérem arról se feledkezzünk meg, hogy a Start munka mellett az elmaradt iskolai és szakmai oktatást is pótoljuk a képzetlen és felnőtt munkanélküliek esetében. Ők szombaton iskolába fognak járni. Ha ez sikerül, ha ez sikerül, akkor a rendszerváltás óta eltelt 22 év legnagyobb erkölcsi tettét vittük véghez. Tisztelt hölgyeim és uraim! Ma fiatalok tízezrei úgy kerülnek ki az iskolapadból, hogy nem rendelkeznek használható tudással, valójában nincs a kezükben olyan szakma, amelyből eltarthatnák magukat. Ez a mi felelősségünk. Ők a mi gyerekeink. Nem bánhatunk rossz és felelőtlen szülők módjára a jövő nemzedékével. Ezért vállalnunk kell a mai sikertelen szakképzési rendszer teljes átalakításával szükségképpen együtt járó vitákat is. A szakképzés jövője egy olyan rendszer, ahol az elméleti alapozás mellett a tanulók rögtön a gyakorlatban testközelből, munka közben ismerhetik meg a szakmát. Ezért kitartunk, kitartok amellett, hogy több időt kell tölteniük gyakorlati munkával, mint az iskolapadban. A középiskolai oktatás továbbra is ingyenes marad, de aki nem akar tanulni, azt 16 éves kora után nem tartjuk erőszakkal az iskolában, ahol úgy is csak akadályozná a többiek tanulását. De ha benőtt a feje lágya, bármikor visszajöhet és befejezheti a tanulmányait. Nem várhatunk tovább a felsőoktatás átalakításával sem. Évente fiatalok ezrei jöttek ki úgy egyetemekről és főiskolákról, hogy azt hitték, a kezükben szorongatott diploma komoly értéket képvisel. Aztán kiderült, hogy nem így van. Végül mindenki becsapva érezte magát, a diák, a tanítást fizető szülő, és a leendő munkaadó is, aki azt hitte, felkészült munkaerőhöz jutott. Eközben a közösség pénzén kitanult tehetséges, frissen végzett szakemberek ezrei vették az irányt nyugatnak. Magyarország helyett Norvégiának, Angliának és Németországnak képeztük a legjobb koponyákat. Alapjaiban megújított rendszerre van szükségünk. Aki az adófizetők pénzéből fizetett állami ösztöndíjon tanul, vállalnia kell, hogy egy ideig itt marad és Magyarországon dolgozik. Akinek nem jut vagy nem akar állami ösztöndíjat, annak 2 %-os kamatozású, hosszú lejáratú hitelt nyújtunk a tanuláshoz, vagyis Magyarországon mindenki bejuthat egyetemre vagy főiskolára, ha megüti az elvárt szintet és mer felelős döntést hozni a jövőjéről. Az egyetemek és a főiskolák jövőjét pedig nem központi adminisztratív akarat, hanem a diákok választása dönti el. A jövőben nem épületeket és falakat, hanem diákokat és tehetségeket akarunk finanszírozni. Tisztelt hölgyeim és uraim! A mi gondolkodásunkban a kiszámítható befektetői környezet is a munkahelyek helyreállítását szolgálja valójában. Én azokkal értek egyet, akik azt mondják, ne támogassuk azokat a külföldi cégeket, akik csak azért jönnek ide, hogy a tőkeerejükkel kiszorítsák a magyar vállalkozókat a hazai piacokról, és aztán a hasznukat kivigyék innen. De továbbra is kitartok amellett, hogy azokat a külföldi befektetőket, akik tisztes haszon ellenében a magyaroknak munkahelyeket és a magyar emberek munkájával értéket teremtenek, mint az Audi, a Mercedes, a Huawei, a Nokia, a Bosch, vagy éppen az Opel, azokat igenis üdvözölni kell és meg kell tartanunk. Bár a makrogazdasági szakírók rendszeresen támadják, én továbbra is kiállok a 19 %-ról 10 %-ra csökkentett társasági nyereségadó mellett. Ezzel a magyar kis- és közepes vállalkozók és a magyar tőke mellett is kiállunk, mert ők azok, akik mindig itt lesznek velünk és ők azok, akik mindig készek munkát adni az embereknek. Tisztelt hölgyeim és uraim! Amikor Magyarország új alapjairól beszélek, a munka után azonnal a családok és az otthonok biztonságát kell említenem. Két éve a gyermeket nevelő családok egészen más helyzetben voltak. Akkor még ha egy család gyermeket vállalt, ugyanannyi adót kellett fizetnie, mint azoknak, akik nem nevelnek gyermeket. Ma már képesek vagyunk arra, hogy a gyereknevelés költségeinek legalább egy részét ne adóztassa meg az állam. A sok nyűg és gond közepette ne menjünk el szó nélkül amellett, hogy 2011-ben az egy gyermekesek nettó átlagkeresete 8,1%-kal növekedett, a kétgyermekesek nettó átlagkeresete 16%-kal, a három és több gyermeket nevelők nettó átlagkeresete pedig 23,3%-kal nőtt. Két éve még nem volt lehetősége egy kismamának, hogy három végig GYES-en maradjon. Ma bármilyen nehéz is a gazdasági helyzet, ma megteheti. Ezek tisztelt hölgyeim és uraim, fontos változások, de messze nem elégségesek. El akarjuk érni, hogy a GYES-ről és a GYED-ről a munkába visszatérő édesanyák választani tudjanak, milyen formában akarnak dolgozni és ne jelentsen számukra hátrányt a munkavállalásnál a gyermek. Ehhez persze bölcsődékre és óvodákra van szükség, amiket a következő két évben létre is fogunk hozni. A családpolitika számunkra a nyugdíjasokat is magába foglalja. Az idősek jelentős része, önök is tudják ezt, ma is aktívan segíti a fiatalabbakat. Foglalkoznak az unokákkal, segítenek a háztartásban, sokan munkát vállalnak közülük, arról nem szólva, hány olyan esetet ismerek, amikor nyugdíjas szülők segítettek összerakni a pénzt a gyereknek a végtörlesztésre. Két éve még attól kellett tartani a nyugdíjasoknak, hogy a nyugdíjak értéke tovább zsugorodik. Ma már egyetlen nyugdíjasnak sem kell ettől félnie. Az időseknek nem kell attól tartaniuk, hogy a rezsiköltségek elszabadulnak, mert ezeket a korábbi gyakorlattal ellentétben megfékeztük és nem nőhetnek nagyobb mértékben, mint ahogy a nyugdíjakat emeljük. Betartottuk azt a vállalásunkat is, hogy azok a nők, akik a 40 évet ledolgozták, életkortól függetlenül elmehetnek nyugdíjba és ezt a sikert a nemzetközi tárgyalásokon is meg fogom védeni. A mi politikánkban tisztelt hölgyeim és uraim, kísérletet teszünk arra, hogy a középosztály és a nyugdíjasok érdekét is egyesítsük. Ez nehéz, de egyáltalán nem lehetetlen. Arra kérjük a nyugdíjasokat, hogy támogassák a középosztályt munkához és tisztességes bérhez juttató gazdaságpolitikánkat, amellyel aztán a gazdaság megtermelheti a mindenkori nyugdíjak értékének megőrzéséhez szükséges forintokat és arra kérjük a középosztályt, hogy tekintse szövetségesének az öregségi nyugdíjba vonult idős embereket, akiknek támogatása és szavazati nélkül nem jöhet létre a középosztály érdekeit szolgáló kormányzati többség. Tisztelt hölgyeim és uraim! Magyarország új alapjának a munka és a családok mellett harmadik támasza a felelősség, a felelős gondolkodás melletti elkötelezettség. A magyar családok naponta hoznak súlyos döntéseket és áldozatokat is azért, hogy talpon maradjanak, hogy a család költségvetését egyensúlyban tarthassák, hogy kifizessék a tartozásaikat, és megszabaduljanak a sárga csekkek folyton érkező terhétől. Ezek az emberek olyan parlamentet és olyan kormányt érdemelnek, amely ugyanezt teszi, ugyanilyen felelősséggel gazdálkodik az ország vagyonával és mindent megtesz, hogy egyensúlyban tartsa annak költségvetését. 2011 az első olyan év uniós csatlakozásunk óta, pedig annak már hét éve, amikor a magyar költségvetési deficit az európai normák szerint 3 % alá csökkent. Kevesen tudják, de lényegesen költségvetési műhelytitok, hogy ha a költségvetés hiánya 2,8% alatt van, akkor az államadósság automatikusan csökken, ha felette, akkor automatikusan nő. Ezért nincs olyan dolog, amiben határozottabb és elszántabb lennék, mint hogy felelősen gazdálkodjunk az ország pénzével és költségvetésével. Tisztelt hölgyeim és uraim! 2012 új Alaptörvényünk hatályba lépésének is éve. Büszke vagyok erre a modern Alaptörvényre, mert Európában az elsők között rögzítette az államadósság megfékezésének és az ország költségvetési egyensúlyának felelősségét. Ez alól a kötelezettség alól többé egyetlen kormány sem mentheti fel magát. Nem ismétlődhet meg még egyszer, hogy egész nemzedékek jövőjét dobhassák zálogba felelőtlen kormányzatok. Ez nagyon fáj azoknak, akik itthon és külföldön Magyarország folyamatos eladósításában voltak érdekeltek, abból húztak politikai és anyagi hasznot. Az adósság jó üzlet, ha az ember a bot megfelelő végén van. Ne legyünk naivak, valójában ez a bajuk az új Alaptörvénnyel. A régi alkotmány nem volt képes arra, hogy megvédje az ország vagyonát, nem védte meg a versenyt. Ezért a magyar gazdaságot monopóliumok és kartellek uralták. Nem védte meg a természeti élővilágunkat. Ezért a profit hajsza lepusztította a környezetünket és nem védte meg a polgári szabadságot sem. Helyette karhatalmi önkényt és félkatonai csoportokat hozott a nyakunkra. Az új alkotmány mindezt orvosolja és minden jel szerint jól orvosolja. Ezért minden lehetséges eszközt fel fogunk használni arra, hogy megvédjük. Tisztelt hölgyeim és uraim! Sokan mondják, hogy Magyarország az elmúlt évtizedben következmények nélküli ország volt. Ma a korábbiakkal ellentétben nem tudunk olyan jelentős bűnügyet mondani az elmúlt másfél évből, amelynek tettesei ne kerültek volna rendőrkézre. Bár még sok a tennivalónk, már keményen felléptünk az uzsorások ellen, visszaszorítottuk a vagyon elleni bűncselekmények számát, és nem fogadjuk el, ha a bűnözőket szociális helyzetükkel vagy éppen származásukkal mentegetik. Sok millió magyar kel fel naponta korán, dolgozik keményen, törekszik becsületes életre és igyekszik betartani közös életünk szabályait. Magyarország csak akkor lehet erős nemzet, ha ezek a szabályok mindenkire egyformán érvényesek, legyen az bankár, politikus, asztalos, vagy gyermekét nevelő anya. El kell utasítani a kivételeket és zárni kell a kiskapukat. Ami a politikát illeti, két éve még kétszer annyi politikust tartottak el az adófizetők, mint amennyire az országnak valójában szüksége van. Ennek vége. Két éve még arcátlan végkielégítéseket, prémiumokat és különböző juttatásokat fizettek ki állami alkalmazottaknak. Mára ezt, ha nehéz küzdelemben is, de megfékeztük. Bár buzgár módjára fel-feltörnek ilyen-olyan kísérletek, amiket rendre le kell törni, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az állami közhivatalok és cégek vezetőinek bérezésében még nem uralkodik ésszerű és méltányos rend. És arról is ejtsünk néhány szót, hogy ma már egészen máshogyan állunk a vezetők felelősségének ügyében is, mint korábban. Számomra a politika mércéje nemcsak a gazdasági eredményesség, de a törvényes rend, a józan ész és az emberek tisztelete is. A vezetők felelőssége, hogy mindenkor kiálljanak a magyar érdekekért itthon és külföldön, de ezt józan ésszel és okosan kell tennünk. Törekednünk kell a megegyezésre, törekednünk kell a viták békés rendezésére mindenkivel, aki Magyarország megújulását támogatja vagy legalábbis elfogadja. De azt is kénytelen vagyok őszintén elmondani az ország nyilvánosságának, hogy akik tőlünk balra állnak, azok a teljes önfeladásban szeretnek jeleskedni. Akik mindent eladtak, amit lehetett és ugyanígy eladnának mindent, földet, vízkészletet, ami a magyaroknak még megvan. Így aztán ők bármiről bárkivel megegyeznek. Akik pedig tőlünk jobbra állnak, azok elvakultan, semmiben nem hajlandók megegyezni senkivel. Ennél fogva nem is vehetők komolyan. Mi eddig is kiálltunk és ezután is kiállunk Magyarországért és a magyarokért, határozottan, rendíthetetlenül, de mindig józan ésszel. Készek vagyunk küzdeni, ha kell, de megegyezni is az ország érdekében. Túl vagyunk már a Nagy indiánkönyvön és a Tenkes kapitányán is. Számunkra a küzdelem és a megegyezés egyaránt eszköz és nem cél. Eszköz arra, hogy Magyarország erős és sikeres legyen. Tisztelt hölgyeim és uraim! Ne féljünk kimondani, ráadásul már úgy is kitudódott, csak az nem tudja, aki nem akarja, ami célunk az, hogy Magyarországon egy olyan középosztály legyen a társadalom vezető csoportja, amely képes érdekegyesítésre lépni a visszakapaszkodni akarókkal és azokkal a nyugdíjasokkal, akik munkával élték le az életüket. Beszéljünk egyenesen. Ne a gazdasági elit és ne a politikai elit, hanem azok szabják meg az ország életét, akik a maguk erejéből akarnak előbbre jutni munkával, vállalkozással, teljesítménnyel. Én is tisztában vagyok azzal, hogy egyetlen sikeres nemzet sem mondhat le se a kiemelkedően gazdag pénzügyi, gazdasági, se a tapasztalt politikai elitjéről. Igenis szükségünk van rájuk. Szükségünk van a képességeikre, a vagyoni erejükre, a nemzetközi elitbe beépült kapcsolataikra, de az ország haladási irányát, kormányzati rendjét, uralkodó értékeit a demokrácia Lincoln-i szabályai szerint a népnek kell meghatároznia az emberektől kapott felhatalmazással, az emberekkel együtt, az emberek életében. Itt rejtőzködnek ugyanis azok a hegyeket megmozgatni képes, ha úgy tetszik népi erőforrások, amelyek csodát tettek Devecseren és Kolontáron is. Ezért aki ma Magyarország csődjéről beszél, aki azt mondja, hogy Magyarország elbukhat abban a küzdelemben, amit a megújulásunkért vívunk, az nem tudja, mit beszél. Az nem ismeri ezt az országot és nem ismeri a magyar embereket. Azt senki sem ígérheti, hogy könnyű és zökkenőmentes utunk lesz, de azt már megtanultam, hogy az olyan helyekre vezető utakat, ahová érdemes eljutni, nem lehet lerövidíteni. Tudnunk kell azt is, hogy a célba jutásunk egyedül nekünk, nekünk magyaroknak fontos. A nemzeti önállóságért más nemzetek nem osztogatnak nekünk dicséretet, de ez nem ok arra, hogy lemondjunk róla. Majd az élet megdicsér és megjutalmaz minket érte, ebben biztosak lehetünk, habár jó tudni, hogy furcsa formája van az efféle jutalomnak. Megfigyeltem, hogy a jól végzett munka jutalma a még több munka. Persze mindig lesznek barátaink, sőt bajtársaink is, akik meg- és felszólalnak mellettünk, mint a litvánok és a lengyelek tették ezt most. Éljen Litvánia, éljen Lengyelország! Tisztelt hölgyeim és uraim! Bizonyára önök is szoktak gondolkodni azon, hogy honnan fakad a magyarok életereje, amely rejtélyes módon a legváratlanabb pillanatokban felbukkan, félretolja a kétségbeesés és az élet nálunk nagyobb erői előtti kapitulálhatnékot. Bizonyára önök is gondoltak már arra, hogy a nemzetek történelmében vannak megmagyarázhatatlannak tűnő folyamatok, vannak dolgok, amelyek egész egyszerűen nem értelmezhetők se számokkal, se gazdasági körülményekkel, sokkal inkább mélyen húzódó lelki jelenségekkel. Csak ezzel tudjuk magyarázni, hogy a második világháború után három év alatt világ csodájára képesek voltunk az országot újjáépíteni. De alaposabb filozófiai iskolázottság nélkül is megkockáztathatjuk, hogy Ázsia mai ámulatba ejtő gazdasági teljesítménye mögött is meghúzódnak olyan szellemi és lelki mozgatórugók, amelyek a gazdaság törvényei alapján nem értelmezhetők. Úgy látom, hogy efféle mozgatórugók a mi életünkben is léteznek. Ezek a magyar mozgatórugók valahol ott találhatók, hogy mi magyarok, legalábbis nagy többségünk úgy gondoljuk, sőt erősen meg vagyunk győződve, hogy mélyebben vagyunk annál, rosszabbul és kisszerűbben élünk, kevesebb megbecsülést kapunk, mint amit egyébként megérdemelnénk. Rosszabbul állunk, rosszabbul élünk, mint amire a munkánk, a tehetségünk és a tudásunk egyébként alkalmassá tesz bennünket. Jobban érdemelnénk, ha azt nézzük, hogy mennyit dolgozunk. Jobban érdemelnénk, ha azt nézzük, hogy bár kétségkívül követtünk el hibákat a XX. században, mert hát melyik nemzet nem követ el olykor, az ezek miatti veszteségeink messze meghaladják a hiba mértékét. Így aztán bennünk, magyarokban működik egy fantasztikus hajtóerő, ami egyszerűen abból fakad, hogy bántja az igazságérzetünket mindaz, mai történt velünk és bántja az igazságérzetünket, hogy oda jutottunk, ahol és ahogy most vagyunk. Ez magyarázza, bármilyen nehéz helyzetben is van az ország, jönnek és újra jönnek emberek százezrei, akiknek eszük ágába sincs beletörődni a mai helyzetbe, akik minden erejüket mozgósítva megpróbálnak kikerülni abból a helyzetből, amiben vannak, legyen szó a saját személyes, a családjuk, vagy az ország életéről. Csak, mert meg vannak győződve arról, hogy ennél jobbat érdemel. A kérdés most már csak az, hogy hogyan? Tisztelt hölgyeim és uraim! Itt az ideje, hogy végre ne a dolgok után kullogjunk, hanem elébük vágjunk. Ne törődjünk az értetlenséggel, az európaiak okoskodó aggodalmaskodásával. Magunkra figyeljünk, a saját meggyőződésünket kövessük és ne ijedjünk meg a váratlan nehézségektől. Tudjuk, hogy a sikeres jövő nem ajándék, nem nyeremény, hanem csakis megérdemelt győzelem lehet. Ahogy a zseniális vén Gretzky tanácsolta, ne oda korcsolyázz, ahol a korong éppen van, hanem oda, ahol lesz. Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!
               

Mv.: - Vendégeim Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet és Filippov Gábor a Magyar Progresszív Intézet elemzői, jó estét, szervusztok! Első néhány mondatos reakció, mit szóltok az idei évértékeléshez, országértékeléshez?

Mráz Ágoston Sámuel, elemző, Nézőpont Intézet: -
Én azt gondolom, hogy ez egy összegző beszéd volt, sok régi gondolat megjelent benne. De ezt egy egységes szerkezetbe szervezte a viszonylag hosszú beszédében a miniszterelnök. Illetve voltak benne persze új üzenetek is. Az egységes szerkezetbe szervezés által. Ez az új üzenet egy új politikai stratégia vagy új politikai stílus, kompromisszumkeresés és a régi konfliktusok egyszerre való felvállalása. Illetve a középosztálynak a középpontba állítása.

Mv.: - Majd még azért a fontosabb üzenetekről beszélünk. Első reakció?

Filippov Gábor, elemző, Magyar Progresszív Intézet: - Akkor folytatom ott, ahol Ágoston befejezte, hogy nekem az volt a legfeltűnőbb, ez a középosztályos kicsit osztályharcos narratíva, tehát úgy tűnt, hogy a miniszterelnök most nem egy ilyen néppártias beszédet mondott, hogy széles tömegekhez szólt, hanem elsősorban a kormánynak a megmaradt támogatóihoz szólt. Ezt mutatta a szövegnek a felépítése is. Tehát, hogy első helyen megköszönte a kormány melletti kiállást. És utána is elsősorban olyan narratívát épített fel, ami főként a megmaradt Fidesz-szavazóknak lehetett szimpatikus.

Mv.: - Egyetértesz? Hogy a támogatóihoz szólt?

Mráz Ágoston Sámuel, elemző, Nézőpont Intézet: - Persze, természetesen minden politikus alapvetően a meglévő és poenciális támogatóihoz szól.

Filippov Gábor, elemző, Magyar Progresszív Intézet: - És potenciális, itt van a hangsúly.

Mráz Ágoston Sámuel, elemző, Nézőpont Intézet: - Szól, de azért ez nem egy szűk középosztály volt, és az osztályharcos narratíva azért sem teljesen helytálló, mert az osztályharc az egy kirekesztő osztályfogalom volt. Ez pedig egy nagyon befogadó minden irányba nyitott középosztály volt, középosztály megfogalmazás volt, azt mondta a miniszterelnök, hogy alulról nyitott, tehát befogadóbb az alsó rétegek számára is elérendő cél kell, hogy legyen a középosztály. Illetve az idősekkel való szövetségben képzelte el ezt a középosztályt. Ami megint egy nagyon komoly választói csoport, vagy társadalmi csoport, mégis majdnem 3 millió emberről beszélünk, amikor az idősekről beszélünk Magyarországon.

Mv.: - A Fidesz vezetői az utóbbi időben, amióta az IMF-hez fordult az ország konszolidációról, megegyezésről beszélnek. Ez a kommunikáció. A beszédtől is nagyon sok elemző ezt várta, hogy ezt a konszolidációs politikát vagy kommunikációt hirdesse és magyarázza meg. Ez a várakozás mennyire teljesült ebben a beszédben?

Filippov Gábor, elemző, Magyar Progresszív Intézet: - Részben teljesült, hiszen a beszédnek egy jelentős része arról szólt, hogy a kormány felismeri azt, hogy mikor van szükség konfliktusra, és mikor van szükség konszenzusra. Azért voltak olyan kiszólások is, főleg a beszéd végén pl., hogy ne törődjünk az Európai Unió, vagy Európa okoskodó aggodalmaskodásával, amik azért ezt megpróbálták visszafogni. Tehát tompítani ennek a hatását, hogy ne tűnjön túlzott megalázkodásnak, a miniszterelnöknek a részéről. De alapvetően volt több olyan, a legfontosabb gesztus szerintem az volt, én ilyet Orbán Viktortól nem is tudom, hogy láttam-e valaha, amikor szinte bocsánatot kért a bankoktól, azért, amiért olyan kevéssé elegánsan vetették ki a bankadót, a végtörlesztést és így tovább.

Mráz Ágoston Sámuel, elemző, Nézőpont Intézet: - De csak a szépészeti okokból kért bocsánatot, nem a tartalomért, azért az nagyon fontos, tehát nem arról van szó, hogy..

Filippov Gábor, elemző, Magyar Progresszív Intézet: - ..de fontosnak tartotta, hogy ezt megjegyezze, ez azért szokatlan.

Mráz Ágoston Sámuel, elemző, Nézőpont Intézet: - Valóban ez a visszafogottságnak szerintem egy jó bizonyítéka volt. Európáról még annyit talán, hogy valóban volt egy nagyon enyhe európai elitekkel szembeni kritika, de az Uniót nem kritizálta. Tehát semmiképpen sem lehet úgy elhelyezni ezt a beszédet, hogy azután valamifajta Unióellenesség lenne olvasható ki a Fidesz retorikájából. És ez szerintem nagyon jól beleillik abba a hármas osztagba, amit már régóta épít a Fidesz, a Fidesz, vagy a kormány, a középen álló politikai erő. Jobbra-balra két szélsőség veszi körbe. Most ugye a miniszterelnök ezt a kompromisszumkészség, túlzott kompromisszumkészség a baloldalon és túlzott ellenállás a jobboldalon, metaforában mondta el, a választások előtt úgy fogalmazott, hogy a baloldal az a törvényen felül képzeli magát,
a jobboldali ellenzék pedig a törvényen kívül képzeli magát, de a Fidesz a centrumerő, a középen álló a centrális pártrendszernek is a közepén álló politikai erő.

Mv.: - Pont ezt akartam egyébként kérdezni, hogy ezt a középutas vagy nem tudom hogy nevezzem politikát mennyire tartottátok fontosnak? Mert igen mondta, hogy hangoskodás és okoskodás Európából, de mindenhol ki kell állni a magyar érdekekért. De okosan kell kiállni, nem úgy, ahogy tőlünk jobbra és, ahogy tőlünk balra.

Filippov Gábor, elemző, Magyar Progresszív Intézet: - Pontosan azért volt ez egy érdekes retorikai helyzet, hogy arról beszélt, hogy nem kell törődni Európával, sőt ki is mondta, hogy csak magunkkal kell törődnünk. De közben a beszéd nagy része valóban arról szólt, hogy a kormány mégis csak törődik Európával. Ami viszont egy reálpolitikai elismerés, tehát ezt nem is lehet másképpen. Ez jó, hogy ezt a kormány felismerte. Itt az igazi kérdés az lesz, hogy most a beszéd után a hiteltárgyalásoknak a végén, illetve azok következményeképpen a kormány a politikájában is meg tudja-e mutatni azt, hogy a piacok illetve az Európai Unió bízhat benne.

Mráz Ágoston Sámuel, elemző, Nézőpont Intézet: - Szerintem egy ilyen beszédet mindig érdemes úgy nézni, hogy ki, mit olvas ki belőle. Majd biztos erről is beszélünk. De, ha mondjuk uniós vezetők nézték ezt a beszédet, semmi olyan mondat nem volt benne, ami számukra aggodalomkeltő lett volna. Vagy azok, akik majd a nemzetközi porondon találkoznak a magyar kormány tárgyaló delegációjával, nem mondhatják azt, hogy ez és ez az állítás, ez és ez a gondolat számukra elfogadhatatlan volna. Én azt gondolom, hogy ez egy kifejezetten több szólamú beszéd volt, szólt a magyar választókhoz is a miniszterelnök, a magyar gazdasághoz is, illetve a nemzetközi befektetőkhöz is. És a nemzetközi politikai porondon tevékenykedőkhöz is. Több szólamú volt, de mégsem egymással ellentétes. Azt szokták mondani, hogy könnyen abba a hibába esik az ember, hogy kijátszhatók a belpolitikai állításai a külföldi állításaival szemben. Én azt gondolom, hogy ez most egy konzekvens egésszé összeálló beszéd volt. Ami mondom, még egyszer mind belföldön, mint külföldön elfogadható lesz. Illetve nehezen kritizálható.

Mv.: - Mennyit változott ez a beszéd, illetve inkább a hangnem? Mondjuk a tavalyihoz képest?

Filippov Gábor, elemző, Magyar Progresszív Intézet: - Nagyon sokat változott, tehát szerintem ez a kompromisszumos hangvétel ez azért egy nagy váltás. ÉN nem is érzem azt, hogy feszültségmentes volt, nem szeretném ismételni magam, de azért a beszéd elején, közepén, végén voltak egymásnak ellentmondó mondatok. Néha egészen közel egymáshoz. Az biztos, hogy ez egy újdonság volt. És ennek volt is célja. Tehát valóban a fő üzenete az volt ennek a beszédnek, hogy ez a kormány ez készen áll egy középutas reálpolitikára. Az mondjuk egy kicsit szerintem megkérdőjelezhető, hogy a kormánynak a mondjuk így, hogy demokratikus ellenzékét összemossa a szélsőjobboldali ellenzékével, ezen lehetne vitatkozni, hogy ez mennyire egy felelős politika. De retorikailag értem, hogy mit akart ezzel, mit akarhatott ezzel mondani. De a kompromisszumkészségnek a hangsúlyozása és a szuverenitást védő retorikának az elhagyása szerintem mindenképpen újdonság volt ebben a beszédben.

Mv.: - Ezzel az összemosással mintha nem értettél volna egyet.

Mráz Ágoston Sámuel, elemző, Nézőpont Intézet: - Igen, meg még talán annyit, hogy igen, nagyon más volt a tavalyi beszéd természetesen, a politikai helyzet is nagyon más volt. A tavalyi beszéd az, az alkotmányozás elején, közepén hangzott el és még rengeteg sarkalatos törvény előtt volt az ország. Bár a jelszó, a Magyarország megújítása már akkor is elhangzott, akkor is egy fontos üzenet volt és most is ez volt kiírva. A politikai szituáció más. És én ezért óvnék attól, hogy ezt valamifajta nem tudom kritikaként fogjuk fel azt, hogy akkor 2011 elején más beszédet mond más helyzetben a miniszterelnök, mint 2012 elején. Az összemosásról, én nem hiszem, hogy összemosás volt, hanem inkább egyenlő súlyúnak tartja a radikális jobboldali ellenzékét, és a baloldali ellenzékét a miniszterelnök. De azt nem mondta, hogy ezek egy és ugyanazok. Csak ugyanolyan logika mentén támadják a kormánypártot, de más és más érvekkel.

Filippov Gábor, elemző, Magyar Progresszív Intézet: -Ezt azért így nem monda ki, tehát nem differenciált szerintem ennyire a miniszterelnök. És a kormányzati retorikában korábban is megjelent a két szélsőség között a kormány.

Mráz Ágoston Sámuel, elemző, Nézőpont Intézet: - De, ha összemosná az számára nem volna előnyös, mert az a bipoláris kétosztatú politikai logika lenne, hogy vannak ők és mi, ellenség és barát, ez volt az, amit mondjuk 2010-ig sokat láttunk a kétpártrendszerű Magyarországban. A centrális politikai rendszerben. Éppen az, hogy két oldalról támadják a kormányt. Ez a politikai felállás, amit retorikailag is hangsúlyoz a miniszterelnök meg ami szerintem a valóságban is van. És ebben a centrális politikai rendszerben, ahol van egy radikális jobboldali ellenzék meg egy baloldali ellenzék, éppen az, hogy nem érdeke a kormánynak, hogy ezt a kettőt egyivásúnak tartsa és összemossa.

Filippov Gábor, elemző, Magyar Progresszív Intézet: - Ezzel a fogalommal azért sokat tudnánk veszekedni szerintem.

Mráz Ágoston Sámuel, elemző, Nézőpont Intézet: - ..hosszú a műsoridő azt hiszem.

Filippov Gábor, elemző, Magyar Progresszív Intézet: - .. a centrális politikai erőt én ezt politikatudományig nehezen értem, ez Orbán Viktornak..

Mráz Ágoston Sámuel, elemző, Nézőpont Intézet: - ..a retorikai forgószél, ez így van.
 
 Filippov Gábor, elemző, Magyar Progresszív Intézet: - ..szerintem ő sem egészen így vázolta fel ezt a fogalmat, mindenesetre ebben a szövegkörnyezetben, ebben a felépítésben én úgy érzem, hogy azért elmosott egy fontos különbséget. Most függetlenül attól, hogy ki, mit gondol a baloldalról és szélsőjobboldalról, de ebben a szövegkörnyezetben szerintem elmosódott a különbség a két oldal között. Ez egy fontos különbség.

Mráz Ágoston Sámuel, elemző, Nézőpont Intézet: - De, ha az ő politikai érdeke az, hogy egyenlő távolságot tartson mind a radikális jobboldaltól, mind a baloldaltól..

Filippov Gábor, elemző, Magyar Progresszív Intézet: -..ez a politikai érdeke?

Mráz Ágoston Sámuel, elemző, Nézőpont Intézet: -..én azt gondolom, hogy egy erős középerőnek, ami önállóan próbálja kormányozni az országot, nem kell gesztusokat tenni és nem kell közeledni egyik oldalhoz sem, mert azt gondolja, hogy most is önállóan tudja irányítani az országot, és abban reménykedhet, hogy egy következő választáson is kap erre felhatalmazást. Nem az a politikai szituáció szerintem jelenleg, hogy koalíciós társat kellene keresnie magának.

Filippov Gábor, elemző, Magyar Progresszív Intézet: - Nem, htá erről nem beszéltem, csak egy másfaja felfogás, mert te ezt még nálam jobban tudod valószínűleg, hogy Németországban azért van egy ilyen alapelv, hogy a szélsőjobboldalt azt mindig megkülönböztetjük az akármennyire utált, de demokratikus ellenzéktől. Ez persze nálunk, ennek nincsen hagyománya. Lehetne, csak gondoltam, hogy felhívom erre a figyelmet, hogy ez azért a felelőségnek a szempontjából hossú távon megkérdőjelezhető.

Mv.: - Menjünk tovább, mert azért a műsoridő véges, ezt azért hozzáteszem. Üzenetek, említettétek már a középosztály megerősítését. Menjünk tovább ezen. Milyen gesztusok vagy üzenetek hangzottak még itt el? Például arra gondolok, hogy beszélt kiszámítható befektetői környezetről, azt mondta, hogy egyetért azokkal, akik azt mondják, hogy azok a külföldi cégek menjenek, akik kiviszik a hasznot és csak a támogatásokra várnak. Viszont akik tisztes haszon mellett munkát adnak, azok maradjanak. Kiknek szólt ez? Kiket nyugtatott meg?

Mráz Ágoston Sámuel, elemző, Nézőpont Intézet: - Ez is egy nagyon fontos üzenet volt a gazdasági szereplőnek, én már előbb mondtam, hogy szerintem ez egy többszólamú, több szereplőt is megszólító beszéd volt. Ha mondjuk a, nem tudom én, gazdasági hírügynökségeknek a tudósításait néznénk, az volna ésszerű, hogy ők ezeket a mondatokat emelnék ki. a kiszámítható gazdasági környezet viszont ennél több, ez egy olyan kritika, ami az elmúlt másfél évben sokszor elhangzott a kormánnyal szemben és valóban a gyors törvényhozási tempó az nem tette kiszámíthatóvá a jogi környezetet Magyarországon. Az új stílussal, lassabb tempóval, a több konzultációval azt kell megvalósítani, ezt ígérte meg a miniszterelnök, ebben láthat pozitív üzenetet minden külföldi gazdasági szereplő is, meg belföldi is természetesen, hogy egy biztos keret fog adni, biztos jogi keretet fog adni a gazdaságnak. Mondom még egyszer, majd meglátjuk, hogy ez pontosan hogy fog megvalósulni, de üzenetnek nagyon pozitív üzenet.

Filippov Gábor, elemző, Magyar Progresszív Intézet: - Én azt gondolom, tehát ezt csak kiegészíteném, hogy azért ez a hazai támogatók egy részének is szólhatott, ez a gondolatmenet, tehát most már egyre inkább megszaporodtak a jobbról érkező nagyon szigorú és nagyon komoly hangú bírálatok, Járai Zsigmond, Mellár Tamás és még lehetne sorolni, ezt a hosszú listát. Azt hiszem nekik is szólt ez.
Egyébként szerintem egy szónoklatilag jól felépített fél mondat volt, hogy egyszerre pengetett meg azért nemzetközi tőkeellenes hangokat is, tehát előjött az a toposz, hogy a nemzetközi tőke, amelyik kiszipolyozza az országot, és a mondat második felében pedig megjelent a jó tőke is. Nem tudom, hogy ezt milyen objektív mércék alapján lehet egyébként különválasztani, de ez egy szépen felépített mondat volt. A középosztályos üzenettel kapcsolatban annyit azért még elmondanék, hogy annyiban mégis csak újdonság volt most ez a középosztálypárti retorika, hogy korábban inkább a középosztálynak a támogatása volt a középpontban, most pedig Orbán Viktor meglepő őszinteséggel beszélt arról, hogy a középosztálynak kell vezetnie ezt az országot. Ennek érdekében meg kell vásárolni a nyugdíjasok szavazatát, tehát ilyen őszinte mondatokat politikustól ritkán lehet hallani. Ez is bennem azt az érzést erősíti, hogy leginkább tényleg a megmaradt magszavazóknak szólt ez a beszéd.

Mráz Ágoston Sámuel, elemző, Nézőpont Intézet: - Szerintem nincsenek megmaradt magszavazók, természetesen minden pártszövetségnek vannak törzsszavazói, akik nem kételkednek az adott párt vagy politikus igazában. De azért nem az a helyzet, hogy egy lecsupaszított Fidesz állna itt, aki éppen minden szavazója után kapkodna. És mondom még egyszer, amikor az idősek és a középosztály szövetségéről beszél, akkor sok millió emberről beszél. Legalább 3 millió idősről beszélhetünk és sok milliós a középosztály is. Mivel nem egzakt ez a definíció, hogy mi a középosztály, éppen tudatosan nem egzakt, mert nyitott akar lenni, én azt gondolom, hogy a társadalom túlnyomó többségének ez az ideálja, ez a víziója ezt szeretné elérni, hogy a középosztályhoz tartozzon, egy ilyen nyitott fogalom a valójában túlnyomó többségét jelenti a magyar társadalomnak. Egy picit, ha visszamegyünk korábbi retorikai fogalmakra, mikor polgárságról és plebejus rétegről beszélt a miniszterelnök, én azt gondolom, hogy a középosztály az, az egyesítő fogalom. Ebbe beletartozik a polgárság is. Meg az általa plebejusnak alsó középosztályi rétegnek nevezett választótábor is. Tehát még egyszer hangsúlyoznám, nem a törzsszavazókról van szó, hanem éppen arról szerintem, hogy a társdalom széles tömegeit próbálja megszólítani, még a Fidesz-szavazókon túlmutató tömegeit próbálja megszólítani, még a Fidesz szavazókon túlmutató tömeget is.

Filippov Gábor, elemző, Magyar Progresszív Intézet: - Azért én azt gondolom, megpróbálok röviden vitatkozni, hogy a középosztálynak ilyen mértékű hangsúlyozása az mégis csak elkanyarodást jelent a 2002 és 2010 közötti retorikától, ahol mindig az emberekről beszéltek, a magyarok összességéről. A középosztálynak ilyen hangsúlyozása az egy nagyon szigorúan vett jobboldali retorika. Most ebbe a vitába tényleg ne kezdjünk bele, tudom, hogy ti nem így gondoljátok, de vannak olyan intéztek, amelyek szerint a Fidesz szavazótábora megfeleződött gyakorlatilag és ez pont az a törzsszavazói bázis, amit te is említettél, ami után mégis csak azért kapkodnia kell a Fidesz-KDNP-nek, főleg egy olyan helyzetben, amikor az IMF-tárgyalások következtében bekövetkező megszorításokra lehet számítani.

Mráz Ágoston Sámuel, elemző, Nézőpont Intézet: - Ne menjünk bele ebbe a vitába.

Filippov Gábor, elemző, Magyar Progresszív Intézet: - Ne menjünk bele.

Mráz Ágoston Sámuel, elemző, Nézőpont Intézet: - Én azt gondolom, hogy ez a beszéd tipikusan nem egy kapkodó beszéd volt. Tipikusan nem egy szavazókat halászó konkrét ígéretekkel magához csábító politikusnak a beszéde volt, hanem egy sokkal nyugodtabb, nyugodt erőt sugárzó beszéd, és én ezért azt gondolom, hogy e mögött nem volt ott az a félelemérzet vagy veszélyérzet, amiről ezek szerint mások azt gondolják, hogy kellett volna, hogy legyen.

Mv.: - Mindjárt folytatjuk a vitát, nézzük meg a ellenzéki reakciókat.
Az ellenzéki pártok szerint Orbán Viktor évértékelőjének semmi köze nem volt a valósághoz, az MSZP elnöke azt mondta, vádló és magyarázkodó volt a beszéd. Az LMP pedig hazugságnak nevezte mindazt, amit Orbán Viktor mondott. A Jobbik úgy látta most már biztos, hogy vége a szabadságharcos politikának, a Demokratikus Koalíció egy megtört ember felolvasásának nevezte az évértékelőt. A Fidesz és a KDNP szerint viszont a kormányfő kiállt az ország nemzeti érdekei mellett.

Mesterházy Attila, elnök, Magyar Szocialista Párt: - Kaotikus kormányzás.

R.: - Mesterházy Attila szerint nevetséges, hogy Orbán Viktkor azt a középosztályt nevezte meg bázisnak, amelyet a kormányzati megszorítások legjobban sújtanak. Az MSZP frakcióvezetője szerint ráadásul a beszéd jó része magyarázkodás volt.

Mesterházy Attila, elnök, Magyar Szocialista Párt: - Beszédének még mindig majdnem az egyharmadát az tette ki, hogy hogyan vádolja az előző kormányzatot, a különböző nehézségekért. És látható módon még mindig mindenért a Magyar Szocialista Pártot próbálja felelőssé tenni.

R.: - Az LMP az évértékelővel egy időben több helyszínen is az emberekkel értékeltette az évet. Szerintük ez teljesen más képet mutat.

Karácsony Gergely, frakcióvezető-helyettes, Lehet Más a Politika: - A valóság hiányzott ebből a beszédből.

R.: - Karácsony Gergely azt mondta, ha a kormányfő nemcsak azokkal beszélgetne az ország sorsáról, akiket a Millenárisra is meghívott, észrevenné, hogy az emberek csalódottak.

Karácsony Gergely, frakcióvezető-helyettes, Lehet Más a Politika: - Ez nem egy évértékelő beszéd volt, ez egy hazugságbeszéd volt, miniszterelnök úr úgy beszélt, mintha az elmúlt másfél évben nemhogy miniszterelnöke nem lett volna Magyarországnak, hanem mintha nem is élt volna ebben az országban.

R.: - A Jobbik szerint a miniszterelnök évértékelője nem a nemzethez, hanem a Fidesz-szimpatizánsokhoz szólt. Gyöngyösi Márton azt mondta, Orbán Viktor téved, amikor az egykulcsos adóban látja a problémák megoldását.

Gyöngyösi Márton, frakcióvezető-helyettes, Jobbik: - Meggyőződésünk, hogy nem az a legnagyobb probléma, hogy Magyarországon az emberek ne akarnának dolgozni, a magyar emberek mindig akartak dolgozni, a jelenlegi helyzetben az, az egyik legnagyobb probléma, hogy nincs mit dolgozni.

R.: - A Demokratikus Koalíció a vakság és a cinizmus beszédének nevezte Orbán Viktor évértékelését.

Molnár Csaba, ügyvezető alelnök, Demokratikus Koalíció: - Egy vesztes, megtört ember felolvasása volt. Egy olyan ember, aki beszédéből kitűnően jól láthatóan már saját magának sem hisz, akinek egyetlen politikai célja van, hogy hatalmon szeretne maradni mindenáron és minél tovább.

R.: - A Fidesz és a KDNP viszont teljes támogatásáról biztosította a kormányt. Selmeczi Gabriella közleménye szerint a miniszterelnök kiállt a nemzeti érdekek, az arányos adózás, a családok támogatása, a tisztességes munka megbecsülése és az elszámoltatás fontossága mellett. Harrach Péter közleményében pedig úgy fogalmazott, a kormányfő jövőképe támogatja a rászorulókat.

Mv.: - Akkor nézzük sorba a reakciókat. MSZP, nem volt semmi köze a valósághoz a beszédnek és vádló beszéd volt ez. Van-e ebben igazság? Mennyit foglalkozott Orbán Viktor a múlttal ebben a beszédben?

Mráz Ágoston Sámuel, elemző, Nézőpont Intézet: - Először általánosságban azért azt mondjuk el, hogy nagyon nehéz helyzetben van mindig ilyenkor egy ellenzéki párt, mert ugye támogatni nem támogathatja az adott kormányfőnek a beszédét, és mindig valamilyen látványos szófordulattal próbál egy éles kritikát gyakorolni. Én azt gondolom, hogy az összes ellenzéki párt esetében ezt láttuk. Konkrétan, ami elhangzott természetesen voltak benne bíráló mondatok. De ez a jól felfogott érdeke a kormányfőnek, hogy mindig, minden alkalommal felhívja azt a figyelmet, hogy amikor a startvonalról indult a kormányzás 2010 nyarán, akkor nem egy teli államkincstárat és egy rendbe rakott országot vett át, hanem ahogy ő fogalmaztak, a csontvázak dőltek ki a szekrényből, és az első naptól azonnal válságkezelést kellett folytatni az országnak. Ennek a hangsúlyozása, ennek a felelőseinek a megnevezése azt gondolom, hogy teljesen ésszerű tragédia. Persze az már egy jogos kérdés, hogy a Szocialista Párt új vezetése, Mesterházy Attilával az élen, amely pártból már kilépett Gyurcsány Ferenc, érdekelt-e abban, hogy folyamatosan védje, illetve nehezményezze azt, amikor az elmúlt 8 évet bírálja Orbán Viktor. Lehet, hogy egy ésszerűbb stratégia volna, hogyha ebbe a vitába nem állna bele Mesterházy Attila.

Filippov Gábor, elemző, Magyar Progresszív Intézet: - Én azt gondolom, hogy valóban ésszerű volt hangsúlyozni a múltnak a vélt vagy valós hibáit, és nem hangsúlyozni azt, hogy mi az, ami az öröklött problémákhoz még hozzáadódott később a második Orbán-kormány tevékenységének a következtében. Ez teljesen nyilvánvaló volt, nem is lehetett mást várni. Az ellenzéknek a reakciója ugyanilyen volt, tehát eléggé reflexszerű volt, itt Ágostonnal elviccelődtünk az adás előtt, hogy mi lett volna, ha mondjuk Gyurcsány Ferenc megdicséri az évértékelőt, lehet, hogy az nagyobb hírértékkel bírt volna. Tehát, hogy eredetiséget vagy koncepciót egyedül a Jobbiknak a reakciójában tehát, ami továbbgondolható értelmes stratégia.

Mv.: - Konkrétan mire gondolsz?

Filippov Gábor, elemző, Magyar Progresszív Intézet: - Arra gondolok, hogy most, hogy az Orbán-kormány letette a fegyvert, az IMF és az Európai Bizottság előtt a Jobbiknak az egy nagyon jó kitörési pont ahhoz, hogy mondjuk az EU-ellenes illetve nagytőkeellenes magyar szavazó rétegeket, akármekkorák legyenek is ezek, elcsábítsa a kormányoldal mellől. Erre lehet később építeni. Ez egy nyitány lehet.

Mráz Ágoston Sámuel, elemző, Nézőpont Intézet: - De legalábbis Filippov Ggábortól idézhessék azt, hogy letette a fegyvert. Szerintem ez a beszéd pont azt próbálta bebizonyítani, hogy ez nem fegyverletétel. Hanem egy ésszerű kompromisszum, vagy egy új stratégia. A nemzeti érdeknek az érvényesítése hatékonyabb eszközökkel. Ami néha kompromisszumot jelent. Néha karakán kiállást.

Filippov Gábor, elemző, Magyar Progresszív Intézet: - Én ezt értem, tehát ezt mondta a miniszterelnök úr is, amit most te mondasz..

Mráz Ágoston Sámuel, elemző, Nézőpont Intézet: - Ezt mondom, a Jobbik pedig azt mondhatja, meg persze az ellenzék is, hogy ez a kézfeltétel lenne.

Filippov Gábor, elemző, Magyar Progresszív Intézet: - Egy elemző is mondhatja ezt talán szerintem, ha így gondolja.

Mráz Ágoston Sámuel, elemző, Nézőpont Intézet: - Persze, persze, mondhatja.

Filippov Gábor, elemző, Magyar Progresszív Intézet: - Köszönöm.

Mráz Ágoston Sámuel, elemző, Nézőpont Intézet: - Szerintem ez egy ésszerű stratégia volna megint csak valóban az ellenzék részéről, de ezt valóban nem tudta egyik ellenzéki párt se bebizonyítani.

Mv.: - Amit még bírálat ért az egykulcsos adó, nem mindegyik párt mondta, a Jobbik mondta, mennyire sikerült átvinni az egykulcsos adózás érveit ebben a beszédben?

Mráz Ágoston Sámuel, elemző, Nézőpont Intézet: - Én azt gondolom, hogy ez egy nagyon fontos üzenete volt ennek a beszédnek, az egykulcsos adó nem a legnépszerűbb intézkedése az elmúlt másfél évnek. A középosztály megerősítése viszont ahogy itt már az előző percekben beszéltük, könnyen egy nagyon népserű vagy nagyon támogatott célkitűzése lehet ennek a kormánynak. És Orbán Viktor a kettőt összekötötte. Azt monda, hogy az egykulcsos vagy arányos adózás a munkajövedelmek arányos megadóztatása, valójában a középosztályt erősíti. Azokat díjazza, akik a kétkezi munkájukkal pénzt keresnek és jövedelemre tesznek szert. És ezt bizonyos értelemben alátámasztják a tények. Nemrég látott napvilágot az a statisztika, miszerint a megtakarítása a magyar társadalomnak a magyar embereknek jelentős összeggel 200 milliárd Ft-tal növekedett a 2011-es válságévben. 700 milliárd Ft-ról 900 milliárdra. Azaz az arányos adózás valóban egy a középosztály feltőkésítésével, anyagi megerősödésével járt.

Filippov Gábor, elemző, Magyar Progresszív Intézet: - Mondjuk azt érdemes elmondani, hogy ez egyébként nagyjából ellentétes az eredeti célokkal, hiszen hogyha visszaemlékszünk, akkor az eredeti meghirdetett cél az volt, hogy a belső fogyasztást pörgessük fel azáltal, hogy több pénz marad az emberek zsebében. Klasszikus neoliberális recept, ez teljesen rendben van. Az volt érdekes, ahogy én azt hiszem, hogy a Fidesznek a szavazói akik elkötelezett szavazók azok elfogadták ezt a magyarázatot, nagyon érdekes volt az, hogy itt például olyan ellentmondások voltak a beszédben, amire mondjuk az ellenzék nem röppent rá, tehát, hogy Orbán Viktor először nagyon szépen kifejtette azt, hogy az adórendszer az nem a társadalmi igazságosság keresztülvitelének a terepe, és nagyjából 10 perccel később már arról beszélt, hogy a családok erőfeszítéseit úgy igazságos, hogyha az adórendszer és az adókedvezményekkel is honorálja egy társadalom. Ezekre valahogy nem figyelt fel. Ezért is mondom, hogy elsietettek voltak ezek az ellenzéki reakciók.

Mv.: - No, még egy dolog, mi az, ami kimaradt a beszédből szerintetek? Van-e olyan? Például EU-IMF tárgyalások. Mint kihívás mondjuk.

Mráz Ágoston Sámuel, elemző, Nézőpont Intézet: - Konkrétan nem szólt erről a beszéd, de bizonyos értelemen mégis az egész beszéd erről szólt. Az új politikai stratégia a kompromisszumkészség a pozitív üzenetek, a nemzetközi befektetőknek és a nemzetközi tárgyalópartnereknek nem direkten, hanem indirekten. De erről szólt, arról az új politikai helyzetről, ami kialakult, miután az IMF-fel megkezdte a tárgyalásokat vagy a tárgyalásról megkezdte a tárgyalásokat a kormány. Tehát ezt én már többször mondtam, többszólamú volt a beszéd, több szereplőnek szólt, és ha nem is voltak ezek szó szerint megszólítva, illetve nem konkrétan a tárgyalás részletkérdéseiről folyt vagy mondta az előadását a miniszterelnök, ettől még fontos üzeneteket mondott ezeknek a szereplőknek is.

Filippov Gábor, elemző, Magyar Progresszív Intézet: - Én nem mernék olyat mondani, hogy valami kimaradt, én nem vagyok Orbán Viktor beszédírója, szerintem egy jól felépített beszéd volt. Függetlenül attól, hogy egyébként az egyes részek valóságtartalmáról mit gondolunk. Logikusan volt összerakva, itt nyilván az ellenzéki oldalról mindig felmerül az, hogy a konkrétumokat hiányolják egy ilyen beszédben. Egy országértékelő beszéd nem az, ahol részletes programot kell meghirdetni, hogyha nagyon szőrözők akarunk lenni, akkor azt lehetne mondani, hogy lehet, hogy érdemes lett volna jobban előkészíteni azt, hogyha esetleg a kormánypolitikában ez nagyobb fiskális szigor következik, tehát beszéljünk magyarul, megszorítások következnek, erről nem esett szó, tehát nem az, hogy a megszorításokról, mint olyanokról, nem beszélt a miniszterelnök úr arról, hogy most nehezebb idők jönnek. Az viszont sokatmondó volt egyébként, hogy a beszédből kimaradt az, hogy 2012 az elrugaszkodás éve lesz. Amit 2011-ben meghirdetett az akkori országértékelő beszédben.

Mv.: - Köszönöm az elemzést. Ez volt már az Este Extra, köszönöm figyelmüket, legközelebb holnap, akkor már a szokott időben várjuk önöket. Viszontlátásra!