Brüsszelbe megy a Patrióta Mozgalom 2012. február 09. 08:36
Szerintük Magyarországot igaztalanul vádolják Európában
Műsorvezető Szöllősi Györgyi: - Patrióta mozgalmat indított a Civil Összefogás Fórum és a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület. Céljuk a hagyományos értékek, a család, a nemzet, a hűség, a hit, a szeretet hirdetése. És védelme az Unióban. A civilek szerint a kormányt támogató januári budapesti tömegtüntetés megmutatta, a magyar választók tudják, hogy Magyarországot igaztalanul vádolják Európában.
R.: - A Békemenet Magyarországért a Hősök teréről indult január 21-én délután. A kormánypárti tüntetés szervezői azt mondták, a demonstrációval az Orbán-kormány bírálóinak akarták megmutatni, hogy igenis sokan támogatják az országban a kabinet politikáját. A kormányt ugyanis számos bírálat érte az Európai Uniótól. Például, hogy Magyarország súlyosan megsérti az uniós alapelveket. A kormányfő az Európai Parlament előtt védte meg a kormány politikáját. Az Európai Bizottság azonban három ügyben kötelezettségszegési eljárást indított az ország ellen. Az egyik eljárás a Jegybank függetlenégét érintő szabályozással kapcsolatos, a másik a bírói tevékenység felső korhatárára vonatkozik, a harmadik pedig a adatvédelmi hatóság függetlenségére vonatkozó szabályokat érinti. Emellett az Európai Bizottság továbbra is folytatja a Magyarország ellen indított túlzott deficiteljárást is. A kormányfő évértékelő beszédében is megemlékezett a Békemenetről.
Orbán Viktor, miniszterelnök: - Magyarország új alapokon áll. Ez immár visszavonhatatlan tény, ahogy az is, hogy ezeket az alapokat már senki sem ütheti ki vagy szedheti fel a magyarok talpa alól. Ha valakinek mégis kétsége volna, idézze fel a "békemenetben" vonulók derűs elszántságát.
R.: - Orbán Viktor beszédében megköszönte Lengyelország és Litvánia segítségét is. Donald Tusk lengyel kormányfő január 18-án arról beszélt, hogy hisztérikus légkör alakult ki Magyarországgal kapcsolatban. És, ha kell politikai támogatást nyújtanak a magyar kormánynak. Litvániában határozatot fogadtak el a parlamentben a magyar kormány melletti kiállásként. A miniszterelnök évértékelőjét követően Balog Zoltán a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke arról beszélt, hogy a Civil Összefogás Fórummal közösen patrióta mozgalmat indítanak.
Balog Zoltán, kuratóriumi elnök, Szövetség a Polgári Magyarországért Alaptvány: - Mutassuk meg, hogy milliókban mérhető azoknak a száma, akik fontosnak tartják értékeinket. Mutassuk meg, hogy képesek vagyunk megvédeni a nemzet, a haza érdekeit.
R.: - Úgy vélik, a magyar választók tudják, hogy Magyarországot igaztalanul vádolják Európában. Azért, hogy az általuk képviselt civil szerezetek véleményét is megismerjék az Európai Parlamentben, a patrióta mozgalom csütörtökön követet küld Brüsszelbe. Fricz Tamás politológus a civilek képviseletében az Európai Parlament állampolgári jogi szakbizottságának Magyarországról szóló nyilvános meghallgatásán vesz részt.
Fricz Tamás, alapító, Civil Összefogás Fórum: - Mi nem politikai oldalról beszélünk, hanem a civilek oldaláról. És mi mondjuk azt el, hogy hogyan látjuk a magyar demokrácia állapotát. Minden szándékom az, hogy megvédjem a magyar demokráciát, ilyen szempontból és a civil oldalról bizonyítsam azt, hogy mi civilek egyáltalán nem úgy látjuk Magyarországot, mint ahogy egyes külföldi baloldali liberális vélemények ezt hangoztatják.
R.: - A mozgalomnak nincs külön szervezte, egyelőre azt kívánják elérni, hogy minél többen csatlakozzanak hozzájuk. A céljuk nem más, mint a hagyományos értékeket, a család, a nemzet, a hűség, a hit, a szeretet uniós szinten hirdethessék és, ha kell megvédjék.
Mv.: - Az Este vendége Csizmadia László, a CET elnöke, jó estét kívánok!
Csizmadia László, elnök, CET:- Kezicsókolom!
Mv.: - Tegnap jött létre tulajdonképpen a mozgalom, azt írták a közleményükben, hogy ma Európa talán legnagyobb civil szerveződése. Mennyien vannak? Hány szervezet van benne, hány tag, hányan csatlakoztak?
Csizmadia László, elnök, CET: - Nagyon könnyű megszámolni, tudniillik december 9-én alakult meg a szervezet és a határon túli hét régió, plusz Magyarország alakította, tehát a régióban lévő magyar civil szervezetek kapcsolódtak. Ez azt jelenti, hogy ernyőszervezet, ami több százezer embert képvisel, tehát büszkék lehetünk erre, és tényleg mondhatjuk azt, hogy valószínűleg Európa legnagyobb civil közösségéről beszélünk.
Mv.: - Azt mondják, hogy Magyarország és a Kárpát-medence magyarságának legfőbb üzenete most az, hogy tántoríthatatlanul hisznek a nemzetek közös Európájának eszméjében és az Európai Unióban látják jövőnk zálogát. Miért ez a legfőbb üzenet? Miért érzik, hogy ezt bizonygatni kell?
Csizmadia László, elnök, CET: - Hát azt gondoljuk, hogy most Európa kormányait és legfőképpen Magyarországot egy külső pénzbirodalmi támadás érte, és tulajdonképpen Európára pontosan egy olyan összefogás vár, és reméljük, hogy így is lesz, mint amit meg tudtunk a Békementben mutatni, tehát az európai választópolgároknak az akarata, ami megnyilvánul a választásoknál, az azt jelenti, hogy egy demokratikus kormányt emelnek minden nemzetnél. Ugye a hatalomba most mi történik, hogy hatalom van, de az uralom a pénzuralom. Tehát a véleményünk az, hogyha egy összefogás létrejön Európában, akkor újból vissza lehet a helyére helyezni a tulajdonképpen képviseleti demokráciát, amelyik ebben a pillanatban térden áll Európában is.
Mv.: - Nem érez ellentmondást? A mondanivalójuk a céljaik között? És mondjuk, hogy a Békemenetet említette. Tehát, ha ön azt mondja, hogy az Unióban látjuk a jövőnk zálogát, és, ha mondjuk a Békemenetet megnézzük, ahol ön is szervező volt, nagyon sok Unió-ellenes tábla volt, de, aki mellett sétált egy másik szervező, Bayer Zsolt is úgy nyilatkozott legutóbb, hogy ő szereti Európát, de az Uniót azt nem szereti. Így hihető a mozgalom az, hogy az Unióban látja a jövő zálogát?
Csizmadia László, elnök, CET: - Én azt gondolom, hogy nincs más utunk, tehát nekünk az Uniót renoválni kell, mint ahogy elkezdtük Magyarországot is renoválni, ebben hatékonyan részt kell vennünk, igaz, hogy számszakilag kis nemzet vagyunk, DE mint élesztő a kenyérben, mint kovász a kenyérben kell mindenféleképpen működnünk. Azért nincs más utunk, mert elkezdődik a kontinenseknek a harca. Láthatjuk, hogy Egyesült Államok, Európa, Ázsia ma már olyan gazdasági harcot folytat, ahol egyes kis államok nem tudják megállni a helyüket. Tehát az összefogásra mindenféleképpen szükség van. Így európai közösségre is szükség van.
Mv.: - Az mondta az előbb, hallottuk az összefoglalóban Fricz Tamás, hogy a mozgalom nem politikai oldalról beszél, hanem a civilek oldaláról és ők mondják el, hogy hogyan látják a magyar demokrácia állapotát. Ez az én olvasatomban azt jelenti, hogy pártoktól független mozgalomnak tartják magukat. Hogy lehet független? Az önök támogatására szólít fel a Fidesz és az egyik alapító az Balog Zoltán államtitkár.
Csizmadia László, elnök, CET: - Ez minket azét nem zavar és azért független, mert mi úgy gondoljuk, hogy amikor megtörténnek a választások, akkor pártokra és képviselőkre választanak az emberek. Ugyanakkor egy kormányprogramot is támogatnak. És a civileknek a a feladata, hogy ameddig az a kormány, ameddig a programját tartja, ameddig m úgy gondoljuk, hogy a nemzet mellett hű, ameddig a közjóért dolgozik, addig a kormányt mindenfajta pártideológia nélkül támogatni kell.
Mv.: - Értem, amit mond.
Csizmadia László, elnök, CET: - Tehát el kell szakadni a pártoktól ebben az időszakban.
Mv. - Értem, amit mond, de, hogyha azt mondja, hogy független, mondjuk Fricz Tamás azt mondja, hogy neki minden szándéka az, hogy a mozgalom minden szándéka az, hogy megvédje a magyar demokráciát, civil oldalról, és bebizonyítsa azt Európában, hogy a civilek egyáltalán nem úgy látják Magyarországot, ahogy azt mondjuk a külföldi baloldali liberális vélemények hangoztatják, mitől fogják ezt elhinni Fricz Tamásnak, hogyha a mozgalom egyik alapítója egy államtitkár, aki a Fidesz tagja?
Csizmadia László, elnök, CET: - Ki ez az államtitkár?
Mv.: - Balog Zoltán, ő a Magyar Polgári Együttműködés elismert elnöke, az egyik alapítója nem?
Csizmadia László, elnök, CET: - Igen, de ő a mozgalomnak nem az alapítója egyáltalán, a Polgári Egyesület az egy nagyobb egyesület, amelyik a CÖF-nek és a CET-nek a tagja, tehát mi úgy gondoljuk, hogy Balog Zoltán ilyen értelemben nem fémjelzi a CET-et és a Civil Összefogást, és ettől..
Mv: - ..de nyilván az is elég, hogy az önök támogatására szólít fel. Én nem akarok ezen lovagolni, csak ugye vannak más civilek, akik meg egészen mást mondanak.
Csizmadia László, elnök, CET: - A tettek jellemzik egy civil társaságnak a jelenlétét. Hogyha ön megnézi az Operaház előtti tüntetést és megnézi a Békemenetet, akkor rögtön szembetűnő, hogy a Békemenetben nem jelentek meg pártzászlók, nem voltak ott a Békementben azok a pártemberek, akik a jobboldalt képviselik. Míg föl sem tud lépni az a bizonyos baloldal, aki ugye az ellenoldalon tüntetett, akár az Operaház előtt, úgyhogy különböző pártok nem akaszkodnának a nyakukba, vagy fordítva nem igényelnék ezeknek a pártoknak a közreműködését.
Mv.: - Fricz Tamás egyfajta követként megy Brüsszelbe. Konkrétan mit fog csinálni? Mi az ő feladata?
Csizmadia László, elnök, CET: - Fel kell venni neki a harcot, mert itt a liberális frakció hozta össze a legjobb tudomásom szerint ezt a meghallgatást, és még arra is vigyáztak, hogy kisebbségben maradjanak azok, akik nem a liberális és a szocialista frakcióhoz tartoznak. Neki a feladata az, pontosan az, hogy elmondja, hogy itt egy hatalmas tömeg, amelyik a Békemenetben is megjelent és ez nem mutatja még az arányokat, ennél nagyobbak az arányok, tulajdonképpen kiáll a magyar kormány mellett, végre kell hajtanunk azt, ami 20 év alatt nem történt meg, csak egy egyszerű példát hadd mondjak, ha végigmegy a Rákóci úton, akkor még a második világháborúnak a lövedékeit láthatja a falon. Az Európai Unió igyekezett legalább karbantartani magát. Most megpróbálja renoválni magát, tehát ennek a kormánynak most már kötelessége, hogy a lehető leggyorsabban hozza meg azokat a rendeleteket, amelyeket a társadalom követni tud, elfogad, még, ha nehézségek árán is és ezt demonstráltuk és én úgy gondolom, hogy neki meg kell védeni ebben a pillanatban a magyar civilséget is, nemcsak a kormányt, hanem azt a többséget, amelyik kétharmados többséggel támogatta a tulajdonképpeni hadd mondjam azt, hogy rendszerváltozást, mert mor már zajlik a rendszerváltozás.
Mv.: - Meglátjuk mennyire sikerül neki. Köszönöm, hogy itt volt.
Csizmadia László, elnök, CET: - Én is köszönöm.
Hír értékelése 1 szavazat alapján:
1.0