''Halálra szántak, mégis élünk'' 2012. február 21. 15:30
A közmédia tematikus kínálata a kommunizmus áldozatainak emléknapján
A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján, február 25-én összehangolt műsorkínálattal várják nézőiket és hallgatóikat a közmédia csatornái. A Duna az emléknapra egész napos tematikus műsorfolyammal készül: a szombaton, 09:10-től induló „Halálra szántak, mégis élünk” című emlékműsorban késő estig élő közvetítésekkel, filmekkel, riportokkal, stúdióműsorokkal emlékezik a kommunista diktatúra által meggyilkolt, tönkretett, kifosztott emberek millióira a csatorna. Aznap az m1 és az MR1-Kossuth Rádió is az áldozatoknak állít emléket dramatikus műsorokkal és számos játékfilmmel.
10 éves a Terror Háza
A Duna tematikus műsorkínálatát M. Nagy Richárd Bevallott múlt - A Terror Háza Múzeum első tíz éve című dokumentumfilmjének első része nyitja. Az Andrássy út 60. két gyilkos diktatúra elnyomó gépezetének is a székhelye volt. Először a nyilasok költöztek ide, majd a kommunista államhatalom politikai rendőrsége rendezkedett be a falai között. Nem véletlen, hogy 2002 februárjában itt hozták létre azt a múzeumot, kutatóhelyet és emlékhelyet, amely a két totalitárius rendszert egyszerre mutatja be. A Terror Házáról készült új dokumentumfilmben a múzeum létrejötténél bábáskodó, az épület és a tárlatok kialakításán dolgozó valamennyi szereplő megszólal. A két részes filmet február 25-én (9:10) és 26-án (9:00) vetíti le a Duna, az m1 ugyanakkor már néhány nappal korábban, február 22-én, 22:05-től műsorra tűzi a produkciót. A filmről további részletek olvashatók a csatolt mellékletben.
Stúdióműsorok és élő közvetítések
Kora délután, 14:45-től stúdióbeszélgetéssel és élő közvetítéssel folytatódik a program: a Duna műsorában Kalocsai Andrea és Mucsányi János várják azokat nézőket, akik szeretnék jobban megismerni múltunkat. 15 órától élőben közvetíti a Duna az emléknap központi rendezvényének eseményeit a Terror Házából. 16:15-től 21 óráig rövid megszakításokkal (18:00-18:35 között látható a Híradó) történészek, kutatók, művészek, irodalmárok, sportolók, az áldozatok és hozzátartozóik idézik fel a kommunista korszak gaztetteit a stúdióműsorban. A történelmi áttekintés a Tanácsköztársaságtól a Gulágon, a recski internálótáboron keresztül a Kádár-korszakig, sőt a rendszerváltásig kalauzol. Női sorsok, egyházüldözés, kínzások, gyilkosságok, ügynökvilág, kitelepítés, számonkérés, puha diktatúra, el nem évült bűnök – minderről szó lesz a beszélgetésekben. A stúdió vendége lesz Tőkéczki László történész, Gereben Ágnes egyetemi tanár, Szakály Sándor történész, M. Kiss Sándor történész, Kopp Mária professzor asszony, Zétényi Zsolt jogász, Grosics Gyula, az Aranycsapat tagja, Kerényi Lajos piarista atya, valamint a kor számos más szakértője és túlélője. A közvetítést és stúdióbeszélgetést 19:30-tól a Duna World is sugározza.
Játékfilmek és dramatikus alkotások
Sára Sándor emlékezetes játékfilmjével folytatódik a műsorfolyam 21 órától a Dunán. Az 1968-ban készült Feldobott kő a kommunizmus visszaéléseivel foglalkozik. Története szerint Pásztor Balázs, a falusi vasutas fia az 50-es évek elején filmrendezői szakra jelentkezik, de nem veszik fel a főiskolára, mert apját korábban bebörtönözték. Földmérői állást vállal, és munkája során sok vidéken jár, sokféle embert és sokféle visszásságot ismer meg. Évek múlva pedig első filmjét a küzdelmes évek során megismert emberek emlékének szenteli. 22:40-től vetíti a Duna a Szeretlek, Faust című tévéfilmet Mindszenty József életéről. Mindszenty és Jávor Pál egy börtönben raboskodtak Sopronkőhidán. Pozsgai Zsolt filmjében Jávor mintegy Mefisztóként vezeti Mindszentyt, de nem számít arra, hogy az út során saját élete kudarcait is látnia kell majd…
Február 25-én az m1 is játékfilmekkel emlékezik a kommunizmus áldozataira. 20:15-től vetíti a csatorna az Utolsó jelentés Annáról című filmet. Mészáros Márta alkotása nem pusztán történelmi film: nem Kéthly Anna kivételes politikai pályafutására fókuszál, hiszen főszereplőit nemcsak a fontos történelmi pillanatok átélése közben láthatjuk, hanem megismerhetjük magánéletüket is. A rendező nagy hangsúlyt fektetett az emberi sorsokra, a magánélet és a korabeli hétköznapok bemutatására. A filmben jelentős szerepet kapnak a szerelem és a hitvallás, a mindennapos árulások és a kivételes hűség összecsapásai.
22 órától tűzi műsorára az m1 a Mások élete című, számos díjat elnyert német filmdrámát. A helyszín ezúttal Kelet-Berlin. 1983 novemberében, hat évvel a berlini fal leomlása előtt az NDK és állambiztonsági szolgálata még elnyomja a (másként) gondolkodókat, és kíméletlen megfigyelő-besúgó rendszere mindenkit behálóz. Ebben a gépezetben csak fogaskerekek az emberek...
Az MR1-Kossuth Rádió a hátteret, a rendszert is bemutatva emlékezik az áldozatokra ezen a napon: 10 órától egy megdöbbentő vallomást hallhatnak az érdeklődők III/III-as tartótiszt voltam címmel, 16 óra után pedig a Terror Háza Múzeum első tíz évét eleveníti fel a rádió. 18 órakor, a hírek után a Rádiószínház bemutatóját sugározza a Kossuth: Három év a Hortobágy poklában címmel Beke Ferencné hortobágyi kitelepített naplójából hangzanak el részletek.
Hír értékelése 6 szavazat alapján:
5.0